(Alec szemszöge)

Kezdett nekem nagyon szimpatikus lenni ez az Emmett Cullen. Nagyon rendes volt, a maga furcsa módján. Állandóan poénkodott és előszeretettel adott nekem beceneveket.
- Hé, Amstrong! – szólt megint. Hátrafordultam.
- Jobbat nem tudtál kitalálni? – kérdeztem szem forgatva.
- Bocs, de ennyi idő alatt nem, de gondolkodni fogok rajta – mondta hatalmas vigyor kíséretében. – Na de azt akartam kérdezni hogy hogy is működik ez a te képességed?
- Ezt hogy érted? – kérdeztem összeszűkített szemekkel.
- Hogy mit tudsz csinálni? Mármint tudom hogy valamilyen ködöt, de… hadd próbáljam ki! – nézett rám komolyan. Meglepetten húztam fel a szemöldökömet.
- Megőrültél? – kérdeztem. Elvigyorodott.
- Na, kérlek! Csak egyszer. Tudod kíváncsi vagyok. Már Katet is megkértem hogy csinálja rajtam azt az áramrázós dolgot. Szar volt de legalább tudom hogy tartanom kell a csajtól. Meg akarom nézni hogy tőled mennyire kell tartanom – akkora volt a vigyor a képén hogy félő volt bereped.
- Hát…te kérted. – Mondtam vigyorogva. – Melyik érzékszerved vegyem el?
- Ó, ezt választani is lehet? – nevetett fel, és látványosan gondolkodást színlelt. – Mindet – jelentette ki végül.
- Biztos vagy benne? Nem kellemes…
- Gyerünk már Alec! – most először hívott konkrétan a nevemen.
- Hát jó – mondtam majd kiterjesztettem rá a ködömet. Az arcáról lefagyott a vigyor, a szeme pedig üveges lett. Térdre rogyott és a fejéhez kapott. Érdekes volt ezt a nagydarab vámpírt így a földön látni, védtelenül. Elég erős volt ahhoz hogy fél másodperc alatt kitekerje a nyakamat,úgy hogy észre sem veszem, de ezért jó hogy megvan az erőm. Úgy döntöttem elég lesz, így gyorsan eloszlattam a szürke réteget körüle. Hirtelen fellélegzett, és megtapogatta a fejét, a kezét és megnézte a lábát is.
- Ú, apám ez durva volt. Nem éreztem semmit. Olyan volt mintha nem lennének végtagjaim sőt,semmim. Hát, azt hiszem tőled kell a legjobban tartanom haver – vigyorodott el. Elnevettem magamat. Emmett tényleg szórakoztató tud lenni.
- Emmett Cullen! Gyere le, most! – hallottam meg Rosalie hangját a földszintről. Emmett összerezzent.
- Aszem jobb ha lemegyek, ha élni szeretnék – mondta és már le is suhant. Vigyorogva néztem utána, és az ablakhoz mentem.
- Mit csináltál vele, te boszorkány? – hallottam meg Stella hangját…vagy nem is az övét. Ez nem Stella, de dühösnek tűnik.
- Neked meg mi bajod van? – ez volt Stella hangja, és ő is elég dühösnek tűnt.
- Nekem?! Mit műveltél Jakel? - kontrázott rá a másik hang.
- Én nem csináltam semmit! Neked viszont kellett volna! Te vagy a barátnője és mégis magasról leszarod mi van vele! Ezzel teljesen elhidegíted magadtól! – kiabált Ness. A következő pillanatban felsikított, én meg olyan gyorsan rohantam le, hogy még én is csodálkoztam. A lány aki Nesst egy fához kente ugyanúgy nézett ki mint ő. Leszámítva a haja színét. De én akkor is felismerném Stellát, ha 1000 közül kéne kiválasztanom. Nem vártam meg mit fog csinálni vele, mert használtam a képességemet. Ahogy a köd elérte, elengedte Nesst és sikítva hátrált. Odaszaladtam Stellához, de a ködöt nem vettem le Renesmeeről, ugyanis időközben rájöttem hogy csak ő lehet.
- Stella, jól vagy? – kérdeztem rémülten.
- Semmi bajom – nyugtatott meg de azért szorosan megölelt. A szíve őrületes tempóban vert és éreztem ahogy enyhén reszket. Közben hagytam hogy a köd széjjel oszoljon, és így Renesmee is meg tudott mozdulni. Kikerekedett szemekkel nézett rám, először ijedten, majd dühösen, majd kíváncsian.
- Ez meg mi a franc volt? – sziszegte. Az arca is majdnem teljesen olyan volt mint Stelláé, de én észrevettem rajta a különbségeket. Míg Stellának mélyre nyúló, szinte már fekete szemei voltak, Renesmeenek a csokoládé és a karamella keveréke. Stella haja mogyoróbarna,míg Renesmeé bronz színű. De ami a legfontosabb, Stella arca melegséget, kedvességet és barátságosságot sugárzott ezzel szemben Renesmee arcáról semmit sem lehetett leolvasni, a dühön kívül.
- Ez? Az volt, hogyha még egyszer bántani mered Stellát, nemcsak vak, de süket is leszel, ja és a szaglásodról is lemondhatsz – vágtam vissza,mire döbbent fejet vágott.
- Te vagy Alec Volturi? – kérdezte csodálkozva.
- Ja – válaszoltam röviden. Stella még mindig a karomat fogta, de a légzése már lelassult, úgyhogy megnyugodott.
- Hm…nem emlékszem rád – döntötte oldalra a fejét és úgy méregetett.
- Puff neki! Most nem fogok tudni aludni – viccelődtem, egy csepp humor nélkül, és Stellához fordultam.
- Gyere, menjünk innen! Szeretnék köszönni anyukádnak – mondtam halkan, és talpra segítettem.
- Oké – mosolygott rám, és mintha Renesmee ott sem lenne megcsókolt, majd ujjait az enyémekbe fűzve elindult. Leesett állal, vigyorogva néztem rá, és elindultam utána. Egy fuvallatot éreztem, majd amikor hátranéztem Renesmee már nem volt ott. Kit érdekel – döntöttem el magamban. Miután kiértünk az erdőből Edwardba ütköztünk.
- Az előbb Nessie sikított? – szegezte nekem a kérdést. Mielőtt válaszolhattam volna Ness megelőzött.
- Igen, ő. És ha Alec nincs lehet meg is folyt – mondta dühösen, és eltrappolt mellette. Meglepetten néztem utána. Ebben a csajban aztán van kurázsi.
- Mi? – nézett utána Edward döbbenten, és hozzám fordult.
- Mi történt Alec? – kérdezte komolyan.
- Jössz Alec? – kiáltott Stella a ház szélétől.
- Kérdezd a lányodat – mondtam Edwardnak majd vámpírgyorsasággal Stellához suhantam, és lefékeztem előtte. Széles vigyor terült el az arcán.
- Imádom hogy ilyen gyors vagy – mondta vigyorogva, és felugrott a hátamra.
- Hova legyen a fuvar hölgyem? – kérdeztem lovagiasan. Felkacagott, és belepuszilt a nyakamba.
- La Pushba. Valahogy elő kell adnom anyának hogy itt akarok maradni, és ehhez szükségem van a segítségedre – mondta.
- Igenis – mondtam komolyan, mire Stella megint felkacagott. Együtt nevettem vele és futni kezdtem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés