Edward szemszöge:

Hál istennek, hogy itthon vagyunk. Nem tudom, hogy egy vámpír megörülhet e, de én már a határán álltam. Csak egy óra volt, de Jasper gondolatai elviselhetetlenek voltak. Olyan volt az egész, mint egy ördögi kör; ő mindenféle hülyeségeket gondolt, amitől én feszült lettem, ennek következtében ő is, így még bugyutább gondolatai lettek, és a többi, és a többi. Kész rémálom. Komolyan, egyszer ezért még számolni fogok, drága kis, aprócska húgommal. Jass –szel, azt csinál, amit akar, nem az én dolgom. De néha, azért gondolhatna rám is, az én elfuserált, megdermedt idegeire, az istenért.

Mindegy vége van, és egyszer úgyis ki fogom heverni, van rá időm bőven. És amúgy is Alice ép és egészséges, így bátyám végre megnyugszik. Nekem úgy is van már dolgom.

-         Damien, Carlisle bement a kórházba, ő az éjszakás. Így én mutatom meg neked a szobád. Illetve ha van más kérdésed azzal is nyugodtan fordulj hozzám. – taglaltam egyhangúan legújabb feladatkörömet. – Gyere megmutatom a szobád. – intettem.

-         Okés. – állt fel a kanapéról.

Haj, Istenem! Oda kell adnom az én kicsi Nessie –m szobáját a vendégünknek. Szerelmem teljesen kiborult. Megjegyzem engem is teljesen felkavar ez az egész. Hisz mióta Ő elment senki nem ment be a szobájába, és azt gondoltuk, hogy nem is fog amíg haza nem jön!

És erre még is. Itt megyek és kisérem az új lakót. Aki majd elfoglalja, birtokba veszi a szobáját!

 - Khm, szóval ez lenne az! – mutattam az ajtóra.

Ki akartam nyitni és beinvitálni, de a kezem egyszerűen nem reagált az agyam-álltam kiadott parancsra. Egyszerűen ledermedtem. Nem tudtam meg tenni.

Gondolom valamit megsejthetett, vagy az is lehet, hogy az elejétől kezdve tudta.

-         Ez az ő szobája. Igaz? – bólogattam, már nem ment.

-         Nem kell ezt tenned. Ha akarod, már itt sem vagyok. Szó szerint és ne aggódj akkor is megkere… - siettet volna a segítségemre, de leintettem.

Elismerem az elején szinte már gyűlöltem, azt hittem hogy az égiek vele akarják betoldani azt a lyukat, ami a családon tátong. Aztán amikor ezen végre túl jutottam, csak a lehetőséget láttam benne, hogy ő majd vissza hozza a lányomat…

Mekkora egy balfék vagyok. Hogy nem vettem észre, hogy pont olyan magányos és elhagyatott, mint én voltam…

Ezt most nem fogom elcseszni. A lányomat már elveszítettem, a családommal is majdnem! Nem fogom most egy barátot is cserben hagyni.

-         Nagyon rendes vagy! Igazán értékelem de … ezt most meg kell tennem. – és kinyitottam az ajtót.

Damien szemszöge:

Mit ne mondjak rendesen félre ismertem Edward-ot. Végül bejöttünk a szobába, ami inkább volt lakosztály mint egyszerű szoba, fenomenális volt és kész. Már mint nyilvánvaló volt hogy egy lány bár talán pontosabb kifejezés hogy nő szobája de még is… Tágas volt, modern és kifinomult. Gyanta sárga falak, hatalmas ablakok, sőt még egy terasz is. A falakon fekete-fehér képek, a legtöbb tájkép, de akadt pár családi foto is. A polcokon rengeteg könyv, CD, DVD volt. A bútorok mind fehérek, az ágytól a kanapén át egész az asztalig. Ami azonban meglepet hogy nem szokványos kárpitból volt a padló, hanem tört fehér hajó parketta, melyet csak néhol fedett el pár fehér, bolyhos szőnyeg.

Mihelyt ezt mint megcsodáltam, a további bámulás helyet inkább leültem Edward-dal szemközt a kanapén. Ahogy észre vettem, ő lehetőleg nem nézet sehová. Megértem, jobb nem felszakítani a sebeket.

-         Remélem nem jelent gondot, de ha kérhetem ne alakítsd át nagyon a szobáját. – szólalt meg vontatottan, szinte már gépiesen.

-         Persze nem is gondoltam ilyesmire.

-         Köszönöm. A ruhákért meg ilyenekért majd még átjövök. A könyveket itt hagyjam vagy nem szereted őket?

-         Ha nem probléma én szíven olvasok. Szóval ha nem gond hogy én is elolvasom őket. Akkor nyugodtan maradhatnak. – próbáltam nem mondani bármi olyat amivel felzaklatom. Bár ez nekem baromi rosszul megy.

-         Nem csak nyugodtan. Esetleg szeretnél valamit kérdezni még, vagy nincs semmi? – unta meg végül a cipője szuggerálását és rám nézet. – Tudod elég idegesítő hogy nem hallom a gondolataid.

-         Azt sejtem! – na jó ezt most még is hogy fogalmazzam meg tapintatosan? – Annyi kérdésem lenne, hogy még is merre lehet a lányod? – azt hiszem egy kicsit durván fogalmaztam. Ennyi el kell fogadnom hogy nekem nincs empatikus énem.

-         Nem tudom biztosan. Csak hogy valahol itt Európában. De hogy melyik országban, nem tudom. Nem tudom ez segít e valamit, de ha jól ismerem a logikáját akkor valahol délen lesz.

-         Hogy ha még is utána mennétek, könnyebb legyen menekülni?

-         Igen! Talán egy kicsit túl sok időt töltött Jasper-ral. Túl jó stratéga lett. – fintorodott el.

Teltek, múltak a percek, de egyikőnk sem szólalt meg. Végül én törtem meg a csendet.

-         Ez itt ő? – mutattam rá egy képre.

-         Igen, Renesmee.

-         És ki az ott mellette? – céloztam egy fiatalos fekete hajú srácra.

-         Az Jacob Black. – morogta. – Az ex vőlegénye.

Azta még soha nem hallottam ilyen hangot. Szóval volt egy vőlegénye.

Csak nem Apuci nyírta ki. És ezért „ex”!

-         Lehet hogy messzire megyek. De megtudhatom hogy miért a múlt idő? – jól van na a kíváncsiságomnak soha nem bírok ellen állni.

-         Mert az a szemét bolhazsák elhagyta.

Mi van? Elhagyta? Bolhazsák? … Beállt a képzavar …  hacsak nem?

-         Azt akarod mondani hogy egy félvér vámpír meg egy vérfarkas együtt? És readásul képes volt elhagyni? – leblokkoltam na.

-         Pontosan!

-         Azta kurva… !

-         Nos igen! – motyogta. Kicsit már jobban nézet ki. Gondolom biztos jót tett neki a szoba meg hogy valaki kívül álló is elítéli ezt a Jacob gyereket. – Ha nem gond akkor én most magadra hagylak.

-         Persze! Menj csak.

Ezzel ki is ment a szobából. Én pedig felfedező útra indultam. Végig néztem az összes képet, végig böngésztem a CD-ket, DVD-et. Végül eljutottam a könyvekig. Rengeteg volt! Akadt pár romantikus regény, rengeteg vámpíros vagy, más természetfeletti lényről szóló mű. Pár verses kötet, csomó ezoterikus maszlag, és meglepő módon rengeteg történelmi könyv. Főleg a régi, ókori civilizációkról szóló könyv. Voltak itt az Inka kultúrától a Görög demokrácián át, egész a Római császárságig, minden témában. Meg kell jegyeznem, szép gyűjtemény. Mivel a könyvkel végzetem áttértem az íróasztalra. Elsőre azt hittem hogy teljesen üres, de végül rátaláltam egy titkos rekeszre, ami tele volt jegyzetfüzetekkel meg még ki tudja milyen papírokkal. Mellékesen szeretném hozzá tenni, hogy ez most nem a beteges kíváncsiságomból fakad vagy legalábbis nem egészben, sokkal inkább azt szeretném kideríteni vajon hova mehetett? Ennek pedig a legjobb módja ha megismerem az alanyt, jelen esetben Nessie – t. Éppen teljesen figyelmemet rászenteltem volna a füzetekre, amikor egy erőteljes kopogás megzavart. Gyorsan vissza tettem mindent oda ahová találtam, amikor minden egyéb cécó nélkül kinyílt az ajtó és Alice illetve Rosalie állt a szobámban. Megjegyzem az arcukon hízelkedő de még is ördögi vigyor ül.

-         Sziasztok! Miben segíthetek? – már majdnem dadogtam, olyan zavaróak.

-         Nos tudod azon tanakodtunk, hogy jól jönne ha vennénk neked pár holmit. Hiszen nem hoztál magaddal semmit. – vigyorogtak még mindig. -  Szóval gyere el velünk vásárolni.

-         Am, nos ez egy jó ötlet. Tényleg kéne pár cucc.

Lementem hát velük a nappaliba. Jass és Em épp tv-t néztek.

-         Hé ti meg hova mentek? – kérdezte Jasper.

-         Csak vásárolni, Damien azt mondta eljön velünk!

-         Haha. Megnézem mekkora lesz a szája ha visszajöttek.

-         Emmett még egy ilyen megszólalás és a kanapén alszol egy évig. – ripakodott rá egyből Rose. Elismerem hogy még én is vigyázz ba vágtam magam, pedig nem is engem fenyegetek. Vajon akkor mit érezhet Emmett?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés