Az iskolába érve egy ezüst kocsi már állt a parkolóban. Mellette egy üres hellyel. Victoria beállt mellé. Szerintem vámpírdetektor nélkül is tudta (volna), hogy ki van ott. Kinyitotta a kocsiajtót és kiszállt. Én is nyitottam volna... ha valaki meg nem előz. - szabad?- kérdezte egy udvarias, de mégis gyönyörű hang. Talán a leggyönyörűbb a világon. Nem válaszoltam csak kinyújtottam a kezem. Kisegített és bezárta mögöttem az ajtót. Hozzányomott a kocsi oldalának. Csakhogy most nem hagyott menekülési lehetőséget, mint mikor ember voltam. Meg akart csókolni, csakhogy már így is sokan megfordultak az órájukra menet. És nem akartam nagyobb felhajtást. Adtam egy puszit az arcára. És kibújtam a karjai közül. Megfogtam a kezét és elkezdtem húzni magam után. Órára csak kell mennünk. Egy vigaszom volt. Hogy a legtöbb óránk közös. (amit eddig átoknak hittem, most áldássá válik) kéz a kézben mentünk a többiek felé. Mindenki ott volt, a párjával, csak Victoria volt egyedül. Nagyon rosszul esett, azt az elkeseredettséget látni a szemében. De nem tehettem ellene semmit. Amikor oda értünk hozzájuk Alice elengedte Jasper kezét, és odajött hozzám. Megölelt. - annyira örülök, hogy végre hazajöttél. - erre nem igazán tudtam válaszolni. - köszi, Alice. - nem tudom, csak ennyi telet tőlem. Még vissza kell rázódnom a családom körébe. Az elmúlt évek nem bővelkedtek az ölelésekben. Így csak sutám viszonoztam. Valahogy ez a gesztus Edwarddal ösztönösen jött. - Menjünk órára. - Szólalt meg Emmett. - igen, nem gondoljátok, hogy így is elég nagy közönségre tettetek szert. - Rosalie. Hát igen ő nem sokat változott úgy tűnik. Legalábbis ha a titokról van szó. Alice elengedett. Visszatáncolt Jasperhez, megfogta a kezét és elindultak. Utánuk Victoria. Majd Rosalie Emmett-el. Mi pedig a sort zártuk. Először Jasper és Emmett kanyarodtak le a tesi terem előtt. Majd Rosalie és Victoria valószínűleg állampolgári ismeretekre. Mi pedig biológiára mentünk. Leültünk Edwarddal a leghátsó padba. Alice pedig mögénk. A tanárnő nem volt olyan érdekes, mint az előző és egyben első közös tanárunk. Nem mintha annyira figyelnénk rá. Edward végig a kezemet simogatta és engem nézett. Ezzel nem egy osztálytársunk figyelmét elvonva az óráról. Le kell erről szoknunk, mert különben megáll az iskolában az élet. Edward egyre jobban magához húzott. De le kellet állítanom. Tudom vagy legalábbis sejtem mi lett volna a vége. Amikor már a hátamat simogatta tudtam, két választásom van. Vagy rászólok, vagy az osztályban hirtelen kettővel kevesebb ember lesz. Feltéve hogy hazajutunk. Bármennyire tetszett a második variáció....- Edward Állj le- suttogtam. Olyan halkan, hogy talán még Alice sem hallotta. - így is elegen néznek már!- halkan kuncogott. - nem érdekel. Csak nézzenek- Edward- morogtam rá. - rendben- visszahúzódott. De a kezemet összekulcsolta az övével. Ezt nem bántam. Alig vártam, hogy végre kicsöngessenek. Nagyon nem volt kedvem ma suliban lenni. Csak vele akartam lenni. Nagyéból 10 perc múlva kicsöngettek. Nem nagyon figyeltem rá. Próbáltam fegyelmezni magam. (főként arra koncentráltam nehogy lerohanjam Edwardot.) Felálltunk. Belegyömöszöltem a táskámba a könyveimet. És elindultam kifelé. Tudtam, hogy Edward követni fog. Haza akartam menni és támadt egy remek ötletem. Kimentem a parkolóba és szembefordultam vele. Láttam a szemében a kíváncsiságot, de egy kicsit szórakozni akartam még vele. - szeretnék mutatni valamit. De azt itt nem lehet. Carlisle tud írni nekünk igazolást?- kérdeztem pedig biztos voltam a válaszban. De csak bólintott. Láttam rajta, hogy megpróbálja egyenesen a fejemből kiolvasni, hogy mit akarok, de nem ment neki. Egyelőre.