Már két órája vajúdtam az itthon kialakított vizsgáló szobában, mióta Edward után kiáltottam. Persze Ő azonnal nálam termett és Carlisle után kiáltott. Azonnal mellettünk termett és közölte velünk, hogy itt az idő. Áthoztak ebbe a szobába, azóta itt vagyok. Csak a lányok voltak bent, a fiúk meg kint fogták le Edwardot. Állandó fájások jöttek minden második percben.
- Lélegezz Bella! Szívd be és fújd ki! Gyerünk, menni fog! Ha szólok, akkor nyomd– szólalt meg Carlisle.
Bólogattam. Esme közben az izzadság cseppeket törölgette a homlokomról.
- Jól van, Bella figyelj! Háromig számolok! – mondta pótapám orvosi hangon.
- Egy!
- Kettő!
Beszívtam a levegőt és felkészültem.
- Három!
Teljes erővel, ahogy tudtam nyomtam. Majd kifújtam a levegőt.
- Valaki..hívj be…Edwardot – lihegtem.
Nyílt az ajtó rögtön és szerelmem termett mellettem.
- Jól van, kicsim itt vagyok. Ügyes vagy! – bátorított és megpuszilta a homlokomat.
Megfogtam a kezét és megszorítottam, mikor újabb fájás jött.
- Újra! Számolok! – jött a felszólítás.
Edward aranybarna szemeibe néztem és kicsit megnyugodtam.
- Egy!
Carlisle hangja szakított ki a pihenésből.
- Kettő!
- Három!
Összeszedve minden erőmet, nagyot nyomtam, mire egy hangos sírás szelte ketté a szoba csendjét.
Carlisle arca felderült és bepólyálta az első született.
- Üdvözlünk Anthony ezen a világon! – mondta és átadta a kicsit Esmének, aki azonnal megfürdette és tisztába rakta.
Rám újabb fájás jött.
„- Mikor lesz már vége?” – kérdeztem magamban.
- Bella! Már kint van a feje. Egy utolsó nagy nyomást kérek és végeztünk.
Bólintottam, majd nagy levegőt vettem és vártam, míg pótapám elszámolt háromig, majd beleadva anyait-apait nyomtam. Végül felharsant még egy sírás.
- Üdvözlünk Zoe ezen a világon!
Megkönnyebbülten sóhajtottam fel.
- Nagyon ügyes voltál, életem – szólalt meg Edward mellettem és megcsókolt.
Időközben a kicsik megnyugodtak, míg megfürdették őket, majd odaadták mindkettőjüket. Két kicsi aprócska test volt mindkettő. Csendben, csukott szemekkel feküdtek rajtam. Gyönyörű szépek voltak. Örömömben elsírtam magamat. A háttérben a lányok ugyan ezt tették. Boldogan néztem fel Edwardra. Szerelmem átvette Zoét és csodálva figyelte a csöppséget. Edward arca kisimult. Szeretet és boldogság tükröződött rajta. Gyönyörű szép látvány volt őket nézni. A lányok betakartak, hogy a két fiú is be tudjon jönni a szobába. Teljesen ledöbbenve, örömmel és boldogsággal néztek végig rajtunk. Persze a két kis csöppség végig ment az egész családon, mindenki kezében volt egy kicsit. Rose elgügyögött Zoénak, míg Emmett már Anthony karját méregette, hogy milyen erős lesz majd. Edward magához húzott és örömmel néztünk végig a boldogságban úszó családtagjainkon. Miután mindenki kezében legalább egyszer megfordultak a kicsik, visszakaptuk őket és a többiek magukra hagytak. Ültünk az ágyon és két kis csöppséget figyeltük. Icipici hajuk volt, ami a barna és bronzvörös szín közötti árnyalat volt. A világ legcsodálatosabb pillanat volt ez. Csendben csodáltuk az alvó csöppségeket. Összemosolyogtunk. Néhány pillanattal később valaki kopogtatott.
- Bejöhetek? – dugta be a fejét Alice.
- Gyere csak! – mondtam, fel sem nézve két gyermekemről.
Barátnőm elénk lépett, kezében egy fényképezőgéppel.
- Remélem, nem haragszotok, de szeretném megörökíteni ezt a gyönyörű pillanatot.
Összebújtunk Edwarddal és boldogan néztünk bele a kamarába. Miután végeztünk, Alice kivonult a helységből. Hosszú pillanatok vagy talán órák óta figyeltük a két kis porontyot. Aztán a semmiből, ólomsúllyal nehezedett rám a fáradtság.
- Édesem, le kéne pihenned. A kicsikre majd a lányok vigyáznak! - szólalt meg Edward.
- Tudom – motyogtam.
Edward behívta a lányokat, majd a kezükbe adtam a két kis csöppséget. Szerelmem finoman az ölébe vett és felvitt a felső emeletre. Mielőtt lefeküdtem volna Edward segítségével lezuhanyoztam és majd csak azután bújtam be a melegágyba. Edward hátulról átölelt és elnyomott az álom. Örültem, hogy végre csend és nyugalom volt. Túl voltam már mindenen és ez megnyugtatott.
Másnap reggel kipihenten ébredtem. Felültem és mosolyogva ásítottam egyet. Kicsit furcsa volt, hogy nem volt már nagy hasam. Kiszálltam az ágyból és felöltöztem. Kisétáltam a szobából, át a gyerekekébe. A helység üres volt. Mosolyogva megfordultam és sétáltam le a nappaliba. Mindannyian ott ültek és a kicsikkel foglalatoskodtak. Csókot nyomtam Edward szájára, majd átvettem Rosetól Zoét.
- Szervusz, kincsem – mondtam és egy lágy puszit nyomtam az arcára.
Hirtelen kiszúrtam valamit. Átnéztem a fiamra és ott is feltűnt. Már épp nyitni akartam a számat, de Carlisle megelőzött.
- Látom észrevetted. Még csak egy naposak, de legalább két-három centimétert nőttek. Gondolom, a félvámpírságnak köszönhetően. Ha így folytatják, akkor egy hónapon belül félévesnek fognak tűnni.
Meglepetten figyeltem lányomat a karomban, aki időközben elaludt.
- Ettek rendesen?- kérdeztem.
- Az nem kifejezés – mondta Esme. – Már két adag tápszer bennük van. Az éjszakát majdnem végig aludták, csak egyszer ébredtek fel.
Büszkén néztem végig két gyermekemen.
- Édesem, gyere, készítek neked ebédet – mondta Edward átölelve a derekamat.
- Mért, már annyi az idő? – kérdeztem meglepődve.
- Egy óra múlt öt perccel – válaszolt Alice, bátyja helyett.
Elképedtem, mire a többiek felkacagtak.
- Sebaj, egyszer én is megérdemlek ennyit – feleltem.
- Többet is megérdemelsz – suttogta Edward a fülembe, amitől kirázott a hideg.
Zoét átadtam Esmének, majd Edwarddal kézen fogva átsétáltam a konyhába, ahol szerelmem gyorsan összedobott két darab sonkás-sajtos szendvicset, amiktől még a nyál is összefutott a számban, mikor megláttam őket. Pillanatok alatt eltüntettem őket és még friss narancslevet is ittam rájuk, amit Edward csavart ki előbb.
Jól lakottan és boldogan sétáltam vissza a családhoz. Időközben Carlisle eltűnt, gondolom felment a szobájába.
A kicsik mélyen és békésen aludtak egymás mellett a játszószőnyegen. Játszószőnyeg? Tudtommal én nem vásároltam ilyet. Átpillantottam Alicere és Rosaliera és kérdőn néztem rájuk.
- Ne haragudj, Bella, de muszáj volt megvennünk, olyan édesen nézett ki az áruházban – sütötte le a szemét Alice.
- Van elég játékuk és egyéb kiegészítőjük, én úgy gondolom. Te mit gondolsz, életem? – kérdeztem Edwardra pillantva.
- Szerintem is, szóval, ha megkérhetnénk titeket, akkor most egy ideig ne vegyetek nekik semmit. Van elég játékuk.
A lányok csendben bólogattak, majd Carlisle jött le a lépcsőn kezében egy könyvvel.
- Találtam néhány dolgot a fél vámpírokról – jelentette ki és leült a fotelba.
Mindenki odasereglett mellé.
- Csak néhány jegyzetet találtam arról, hogy a kicsik hamar megnőnek, de egy bizonyos pont után megállnak a fejlődésben és a növekedésben.
- Hála az égnek, azt hittem már, hogy óriás bébik lesznek – sóhajtottam fel mosollyal az arcomon.
- A képességekről csak annyit ír, hogy minden félvérnél más és más. Gondolom, lassacskán úgy is kiderülnek ezek.
- S arról nem írnak, hogy ugyan olyan sebezhetetlenek, mint ti?
- Nem, de szerintem ez is kiderül egy kis idővel később, csak türelmeseknek kell lennünk.
- Időnk, mint a tenger – szólalt meg először Emmett, amin az egész család nagyot nevetett. Néhány órával később a kicsik felébredtek, így alkalmam nyalt megetetnem az egyikőjüket. Miután jól laktak hangosan büfiztek egyet, majd visszamerültek álom országba. Edwarddal, kezünkben a két kis csöppséggel felsétáltunk az emeletre és beraktuk őket a kis ágyba. Mint két angyal, olyan édesek voltak. Edwarddal összebújtunk és úgy néztük szerelmünk gyümölcseit

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés