|
19. fejezet - Gondolatok
2011.01.30. 11:44
(Brittany szemszöge)
Hogy a fene essen ebbe az egész világba! Utálom! Ki nem állhatom! Miért kellet eljöjjek San Francisco-ból? Miért kellet Jasperék ide költözzenek? Ha akkor ott maradnak, most minden rendben lenne, és nem kellene nézzem, ahogy legjobb barátom egy vérszívóval enyeledik. Miért nem lehetek én Alice helyében? És Rosalie is, hogyhogy megengedi Jazznek hogy ilyet csináljon? Hiszen tudja milyen veszélynek teszik ki magukat, mindketten. Ép esszű ember, vérszopók láttán, rögtön elmenekülne. Pedig mindig azt hittem hogy Hale-ék a legnormálisabb emberek, akik léteznek a Földön. Erre meg vámpírokkal barátkoznak, és, ha nem lenne elég, kiderül hogy még vámpír géneik is vannak. Szuper! Ennél jobb nem is lehet! De nem gondolják hogy esetleg ugyanolyan sorsa juthattnak, mint Bella, aki a Halál karmai közül menekült ki, hála Edward gyorsaságának? Mikor Jake mesélte Bella történetét, én azt gondoltam Bellaról hogy nem normális. Először is azért, mert nem félt a vérszívóktól, sőt, egyenesen szerette a társaságukat, másodszor pedig azért, mert majdnem meghalt, csak, hogy kihordja egy vérszívó gyermekét. Istenem! Inkább maradt volna Jacobbal, és akkor lehetett volna gyereke, semmilyen életveszély nélkül. Igaz, akkor nem lett volna Nessie, s Jake nem lett volna boldog, de akkor is. Most meg itt vannak Jazzék. Talán ők nem veszik észre, azonban én tudom, hogy – bár eddig nem történt ilyesmi -, végül Cullenék miatt fognak veszélybe kerülni. Hogy ne jöttek volna ide! Miattuk kellett Jacob is annyit szenvedjen. Ha maradtak volna ott, ahol voltak, Rosalie és Jasper biztonságban lennének, és utóbbi végre bevallhatná az érzéseit irántam. Mert mindig is tudtam hogy érez iréntam valamit. Méghogyha nem pont ugyanazt amit én, de van ott valami! Csak ő nem akarja bevallani magának. Na nem baj, majd én ráveszem, s akkor Alice Cullen majd megnézheti magát.
(Bella szemszöge)
Itt állok az Edwarddal közös szobánkban, bámulok kifele az ablakon, és csak gondolkodom. A többiek lenn vannak, azonban én feljöttem. Nem volt kedvem hallgatni Alice nyavajgását, hogy ő így aggódik Jasperért, meg úgy. Maradhattam volna, és mondhattam volna egy ötletet, hogy vajon hol lehet, mert nagyon jól tudtam, hol van, de gondoltam, inkább jöjjenek rá maguktól. Akkor majd Jasper megfogja kapni a méltó büntetését Alice-től. Hisz’ tudjuk, milyen az amikor nővérem dühös. Na nem azért, nem akartam hogy Jazznek valami baja essen, csak... Valahogy nekem Rosalie-val nagyon ellenszevesek. Pedig örülnöm kellene, Alice és Emmett megtalálták a szerelmüket, és, ahogy így megismertem őket, rendes embereknek tűnnek. Igazából nem tudom hogy mi a bajom velük, valami azt súgja hogy veszélybe fogják sodorni a családot, egyszerűen nem tudok megbízni bennük. Nem tudom a többiek miért nem veszik ezt észre. Nessie... vele mindig is megvolt az anya-lánya kapcsolat köztünk, de miattuk romlott a kapcsolatunk, és Edwarddal is. Pedig már tudhatnák, hogy nem utálom az ember ok nélkül. Nekem egy megérzés elegendö ok, bár nem túl kézenfekvő. Vagy talán elmondhatnám nekik hogy mi bajom? Akkor meg hallgathatnám a fejmosásokat, biztos kapnék belőlük egypárat. Carlisle már ki van bukva rám egy ideje, amiért rátámadtam először Alice-re, utána meg Jasperre. Edward azt mondja, hogy, mióta ideköltöztünk, nagyon megváltoztam, ezt én nem vettem észre, bár, most hogy így belegondolok, talán egy kicsit furcsán viselkedem. Olyasmi vagyok, mint Emmett volt velem, mikor még ember voltam. De azért elég érdekes, hogy Jasperék úgy fogadták ezt a titkot, ahogy. Rendes ember sikítva menekült volna, és mondta volna el az egész városnak, hogy ezek nem normálisak, azonban ők... Alapjában véve már az furcsa hogy vámpír géneik is vannak, álmomban sem gondoltam volna hogy az anyuk félvér volt. Mondjuk, ha rendesen megnézem őket, talán kilehet találni hogy nem teljesen emberek, ám a viselkedésükből ítélve, normális tinédzserek. És most itt van ez a jelenet a vérre szomjazással is. Apa azt mondja hogy erősödnek a vámpír gének, s nekem rögtön eszembe jutottak dolgok. Mi van, ha hirtelen annyira felerősödnek a gének, hogy majdnem olyanok lesznek, mint mi? Á, nem hinném, kicsi az esélye, hisz' több emberi dolog van bennük. Emberi... Álljunk csak meg! Ők emberek, ami azt jelenti hogy egyszer megfognak halni, míg mi örökké élünk. Emmett meg Alice biztos nem fogják csak úgy engedni, hogy eltávozzanak, és szerintem ők sem haragudnának meg ha vámpírrá válnának. Akkor valamikor megint bővülni fog a családunk, a Volturi erre biztos rá fog jönni, s lefogadom hogy nem fognak kímélni. Így is szúrjuk a szemüket, Arónak borzasztóan fáj a foga a fél családra, hogyha meg rájön Rosalie és Jasper képességeire is, nekünk végünk. Most már tényleg! Még ott van Brittany is. Látszik rajta hogy szerelmes Jasperbe, a fiú sem közömbös Brit irányában, de ő Alicet szereti. Még. Mi van, ha náluk is úgy lesz, mint nálam volt Jacobbal? Ha Jazz hirtelen rájön hogy ő többet érez a lány iránt, mint barátság, azt Alice nem fogja karbatett kézzel nézni, ám végülis ez nem az ő döntése lenne. Hátrányok, és előnyök is lennének bárkit választana Jasper, s szerintem képes lenne ténylegesen is választani köztük. Ez még nem történt meg, szóval főlősleges rajta rágódni. De lesznek itt még bonyadalmak, érzem. Lehuppantam az ágyra, és pont abban a pillanatban kopogtattak, majd Emmett nyitott be.
- Gyere le - mondta nekem, és ki is ment. Lassan - mármint, hogyha lehet egy vámpír lassú -, lementem a lépcsön, s leültem a kanapéra.
- Idegen vámpír szagát éreztük a közelben, gondoltam szólunk, figyeljetek - kezdett bele Jacob. Észre sem vettem hogy a farkasok is itt vannak.
- Egy ideje nem vadásztunk, mennénk kellene - mondta Alice. Igen, már rámférne egy finom falat.
- Akkor ha "vendégünk" van, nem mehetünk mind - szólt bele Emm is.
- Jól van, ki jön, ki marad? - Felemelte a kezét aki menni akart. Ezek voltak: Carlisle, Esme, Emmett, Alice, és én.
- Akkor marad Edward meg Nessie - kózólte Carlisle, utána pedig mindenki a saját dolgára. Ezt gyorsan lerendeztük - gondoltam magamban. Edwarddal leültünk az ágyra, majd megszólalt.
- Jasper La Pushban volt.
- Tudom - válaszoltam csendesen.
- Alice nagyon ki van bukva rá, de őt még túléli, Rosalie a kemény dió.
- Jó. - Ez után nem beszélgettünk. Mostanában nagyon nincs miről beszéljünk, Edward el van foglalva Aliceékkel, engem meg ez nem érdekel.
(Rosalie szemszöge)
Istenem, Jasper! Hogy lehetett ilyen... ennyire... Nem is találom rá a megfelelő szót. Át aggódtuk az egész napot érte, erre ő csak mégjobban feldühíti Alicet. Legalább felhívhatott volna hogy: ''Hé, emberek, ne aggódjatok, élek.'', de nem, inkább hagyja hogy azok, akik egy kicsit törődnek vele, átnézzenek fűt-fát érte, míg ő fergetegesen szórakozik. És Brittany, ő is ugyanúgy szólhatott volna, hiszen tudja mennyire féltem Jaspert. Na mindegy, úgy is megfogja kapni a magáét, mindkettő, Jazz tudja hogy nem ússza meg szárazon. Az a pofon még nem volt semmi, ahhoz képest amit érdemelt. Azonban még mindig nem értem hogy fivérem miért nem gondolt ránk is? Ennyi esze sincs? Sohasem voltam még ennyire dühös rá, nem is gondoltam hogy sor fog kerülni rá, ám most...
- Rosie... - búgta a fülembe édesen Emmett, ezzel kiszakítva merengésemből. Elhúzódtam tőle, most túlságosan elvoltam magammal. - Nyugodj meg.
- Mégis hogy nyugodnék meg? Baja is eshetett volna - csattantam fel. Nem Emmre voltam dühös, ő nem tett semmit, de egyszerűen nem tudtam visszafogni magam.
- Egy karcolás sincs rajta. Ez a fő, nem számít, hogy mi lett volna ha... - símogatta meg a hátam, ezzel egy kicsit megnyugtatva.
- Bocs, csak... egy kicsit felhúztam magam - néztem a szemeibe.
- Ha már velem ilyen vagy, akkor el sem merem képzelni hogy Jazz mit fog kapni. - Ez most nem vicc volt, teljesen komolyan mondta, s igaza volt. Ha testvérem Alicet ilyen könnyen megúszta, engem nem fog, és ezt jól tudja. Amint a tervem akcióba lép, egy ideig nem lesz kedve nagyon felhúzni engem.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
