Amint betettük a lábunkat a fényes nappaliba, rögtön Carlisle gondjaira bízott és elvonult a család többi tagjával tanácskozni. Volt egy tippem, hogy miről.

Carlisle gyorsan letépte a gipszet és megvizsgálta a lábam. Azon kívül, hogy teljesen büdös és aszalódott volt nem volt semmi baja. Carlisle Alice-t hívta, hogy zuhanyoztasson le, amíg ő Edwarddal beszél. Miután Alice felfrissítve, egy új ruhában levitt a lépcsőn, megemlítettem Edwardnak, hogy most már haza kéne menni, mert Charlie betegre fogja magát aggódni.

- Szó sem lehet róla! - mondta vérfagyasztóan. – valahogy nem illett a hangneme az eddigi idillikus környezethez. Nem értettem mi a baja.

- Még itt kéne maradnod orvosi ellenőrzésre. - tette hozzá Carlisle.

- Jó, de erről még Charlie nem tud és a fogkefém sem hoztam el. – Edward türelmetlenül morgott egyet, mire Alice figyelmeztető pillantást lövellt felé. Vajon miről nem tudok már megint?

- Majd én megbeszélem Charlie-val, hogy itt maradhass a nyárra is.

Meglepetten néztem Alice-re, mire rám vigyorgott.

- Edward elmesélte – rám kacsintott és felkapott egy slusszkulcsot a komódról.

- Várj - kiáltottam utána. - mit fog mondani?

Megállt egy pillanatra, majd felderült az arca.

- Természetesen igent! - jelentette be vidáman, majd elviharzott.

- Hát akkor ezt meg is beszéltük - sóhajtotta Edward megkönnyebbülten.

Esme besietett a szobába, hatalmas mosollyal az arcán.

- Éhes vagy? Csináltam neked egy kis vacsorát – Esmére mindig számíthat az ember. Nem értettem sokáig, hogy miért ő az anyjuk, hisz sokuknál fiatalabb is, de amint megismertem, elszálltak a kételyeim. Mintha Esme mindig is anya lett volna.

- Igen, köszönöm szépen! – farkas éhes voltam.

Vacsora után, ami mondanom sem kell, hogy isteni volt, még nem volt kedvem aludni, úgyhogy megkérdeztem Edwardot, hogy miért volt annyira izgatott, hogy egy szót sem szólt eddig.

- Á semmi különös… - motyogta. - Úgy hallom Alice már itt is van – próbált terelni, de ennyivel nem ússza meg a dolgot. Elhatároztam, hogy amint alkalmam lesz rá, könyörtelenül kifaggatom.

- Sziasztok - csicseregte egy fél perc múlva az előbb említett személy. – Charlie-nak volt pár kikötése, de…

Edward arcára néztem, aki Esmét nézte és oda se figyelt arra, hogy mit mond Alice. Egyszer csak bólintott.

- Oké, de majd inkább holnap ma már egyetlen bolt sincs nyitva.

- Miért kéne nekünk boltba mennünk? - kérdeztem.

Válaszul csak somolygott, de addig nyaggattam, míg ki nem nyögte.

- Te jó ég! Nehogy leharapd a fejem! Ágyat venni neked.

- De nem kell! - tiltakoztam. - Jó nekem a kanapé is.

Esme, Alice, Edward, Jasper és Carlisle mind kételkedve néztek rám. Rosalie meg csak megvetően, ahogy már megszoktuk tőle.

Elpirultam, mire Emmettből hangosan kitört a röhögés. Esme csúnyán nézett rá.

- Dehogy alszol a kanapén kis drágám. Ma a mi ágyunkban alszol, és holnap veszünk neked egy csinos francia ágyat. De most már nyomás lefeküdni, mert még Charlie azt mondja, nem vigyáztunk eléggé a lányára.

- Jó éjt Bella – mondták egyszerre. Mint valami American Dream filmben.

- Jó… khm, sziasztok - mondtam zavarban, mire elmosolyodtak. Néha képes vagyok elfeledkezni olyan kis semmiségekről, mint például arról, hogy új családom tagjai egytől egyig vámpírok.

Edward felkapott és bevitt a szobájába, ott letett a kanapéra és eltűnt. Fél perc múlva vissza is tért egy ágyat egyensúlyozva jobb kezében, amit letett a szoba közepére. Utána odadobott nekem egy bolyhos, kék pizsamát. Alice… Sóhajtva kimentem a fürdőbe, felvettem a pizsit és megmostam a fogam. Mikor visszatértem Edward már az ágyon fekve várt. Odabújtam hozzá és vártam, hogy elnyomjon az álom.

Nem kellett sokáig várnom.

 Egy elég furcsa dolgot álmodtam. Edward és én az erdőben álltunk. Könnyáztatta arcomon a rémültség és az őrület vegyült. Edward rám sem nézett, a messzeséget pásztázta összeszűkült, vörös szemeivel. És egyszer csak hirtelen előugrott egy farkas a bozótból. Nagyobb volt, mint Emmett és szélesebb is. Edwarddal egymásra vicsorogtak és elkezdtek harcolni, mikor Edward a farkas nyaka felé kapott borotva-éles fogaival, én hangosat sikoltva felriadtam. Először nem tudtam, hol vagyok, de aztán Edward hideg karjait éreztem magamon és lecsitultam.

Nem sikerült újra elaludnom, úgyhogy Edward el kezdte dúdolni az altatómat. Nagy nehezen visszasüllyedtem egy álmatlan álomba.

~ 0 ~

- De Edward ez az ágy túl nagy nekem! - mondtam rosszallóan az 5x6 méteres mahagóni ágyra nézve. - Elvesznék benne.

- Annál jobb, akkor legalább lenne egy kis izgalom, míg megtalállak - mondta csúfolódva.

- És túl drága is! - kötöttem az ebet a karóhoz.

- Megvesszük - szólt oda az eladónőnek, aki nyilván végig azon gondolkodott minek kell két 17 éves gyereknek egy ekkora és ilyen drága ágy. Sajnálatomra, azt kell mondjam, nem arra amire ő nagy valószínűséggel gondol. És hogy honnan van rá pénzünk egyáltalán. De úgy látszik ez Edwardot nem zavarta. A kasszához ment és egy nagy köteg pénzt nyomott a nő kezébe.

- Remélem ez a szállítást is fedezi. - mondta megjátszott, bizonytalan hangon.

- Ööö… i… igen, uram - mondta a nő kis szünet után, amíg átrendezte a gondolatait. Nincs olyan nő ezen a bolygón, aki képes lenne értelmesen gondolkodni Edward közvetlen közelében, már amennyiben nem vámpír az illető hölgy. Ezt sajnos tapasztalom minden nap magamon és a körülöttem élőkön.

- Köszönjük - mondta Edward rém udvariasan. – Gondolom, estére ki tudják hozni?! – ez inkább hangzott utasításnak, mint kérésnek.

- Hát persze, uram. – Uram!!

- Csodálatos. Még egyszer köszönjük. Viszlát.

- Viszlát, uram.

- Viszontlátásra… - motyogtam és kimentem az ajtón, amit Edward tartott nekem.

- Igazán nem értem miért baj, ha valaki ajándékokat ad neked. - mondta töprengő hangon.

- Nem azzal van a baj, hogy adsz, hanem, hogy veszel! - mondtam neki türelmetlenül

- Szóval semmi ellenvetésed egy általam előállított ajándék ellen?!

- Ni-incs – mondtam bizonytalanul.

- Érdekes.

 Azután mindketten mélyen hallgattunk, míg haza nem értünk.

- Sziasztok - szaladt ki elénk Alice. - Igazán szép ágyat választottál Edward.

- Kösz.

- Esme már megvette az ebédet. - mondta. – remélem, szereted a kínait, mert vett egy pár dobozzal - mondta nekem bocsánatkérően. - Nem tudta menyit fogyaszt egy ember egy étkezésnél.

- Semmi baj, a kínai tökéletes.

 Megebédeltem és felmentem Edward szobájába egy kis zenét hallgatni. Eléggé meglepődtem, amikor beléptem a teljesen átrendezett szobába ahonnan a kanapé eltűnt és a bútorok a falhoz voltak tolva. Kérdőn néztem Edwardra, aki végig a nyomomban loholt. Megvonta a vállát.

- Hát valahova csak tenni kell az ágyat - mondta.

Égnek emeltem a tekintetem.

- Jaj, Bella szokj már hozzá, hogy gondoskodni fogok rólad!

És akkor hirtelen felkapott és megcsiklandozott. Úgy rúgkapáltam, mint egy agyament, de ő ezt meg sem érezte. Aztán hirtelen abbahagyta és befutott velem Alice és Jasper szobájába.

Elállt a lélegzetem. Alice szobája pont olyan volt, mint amilyen még egy hercegnőnek sincs. Minden halvány barack és krémszínű volt. Az ágy hatalmas, tele aranyszínű díszpárnákkal, a függöny csipkéből volt, a fésülködőasztal meg egy remekmű.

És a szoba közepén ott volt Alice egy mérőszalaggal a kezében. Egy pillanat alatt rá jöttem, hogy engem akar majd méricskélni, de hogy miért azt még nem sikerült megfejtenem.

Edward már el is tűnt. Biztos nem nagyon érdeklik az efféle lányos dolgok. Igazság szerint engem sem.

- Alice, - kérdeztem, - mért akarsz te engem méricskélni?

- Természetesen a koszorús lány ruhádhoz - mondta gyanúsan ártatlan képpel, és már neki is állt villámsebesen lemérni minden egyes testrészemet.

Hamar befejezte.

- Holnap lesz a leánybúcsú. Holnap el kéne menni, venni neked pár ruhát - kérdőn ránéztem. -  Medencés buli lesz - tette hozzá vigyorogva.

- Alice, ugye nem gondoltad komolyan, hogy én úszni fogok?

- De a lehető legkomolyabban gondoltam, és láttam - tette hozzá jelentőségteljesen. Bár kétlem, hogy tényleg látta volna, hogy ÉN úszni fogok de nem lehetett erről lebeszélni. - Holnap olyan korán kelj, amilyen korán csak tudsz! - parancsolt rám, mikor már a lépcsőn jártam, és ott hagyott. Leballagtam és beültem Emmett mellé, aki szokás szerint a tévé előtt ült.

- Szia Bells. Hallom, Alice levette a méreteidet a koszorúslány ruhádhoz - mondta vigyorogva.

- Mpfh… - morgolódtam és elpirultam.

- Ugyan már Bella, vedd egy kicsit lazábbra a dolgokat - unszolt Emmett.

Igazából nem nagyon akartam koszorúslány lenni, de nem mondhattam nemet egy istennek. Aki ráadásul nemrég mentette meg az életemet egy szadista vámpírtól.

Úr Isten… Hogy lehetek én ekkora balfék? Naná! Csak egy ilyen idiótának nem jutna eszébe ez a kézenfekvő tény. Persze hogy csak most jöttem rá,

HOGY VICTORIA MÉG MINDIG ÉL!

- Edward - mondtam remegő hangon.

Emmett kíváncsian felém fordult remegő hangom hallatán.

- Edward!

- Igen?

- Edward… - ziháltam. Aggódva nézett rám. – Victoria?!?!

Láttam. Láttam a szemén. Ő már gondolt erre. Sőt! Biztosra veszem, hogy csak ezen gondolkodott a James-eset óta.

Csak most vettem észre, hogy nem megy a tévé és mindenki körülöttünk áll.

- Csak most?

- Edward! - hallottam egy nyugodt hangot a hátam mögül. Egy pillanatba sem telt rájönni, hogy ki volt az. Carlisle a hátam mögött állt és Esme vállát fogta. - Nincs okunk, hogy azt feltételezzük, hogy Victoria meg akar támadni minket.  Hisz Alice még nem látta őt támadni, csak annyit látott, hogy keresi Bellát.

- De Carlisle, hát nem érted. James a társa volt, és mi megöltük. Csak a bosszút akarja. Társat a társért. James kitanította. Csak pár napba telik míg megtalálja, maximum egy hétbe.

- Edward ezt már megbeszéltük. Bella biztonságban lesz itt velünk. Nem férkőzhet a közelébe amíg valamelyikünk a közelében van.

- De mi lesz Charlie-val? - kétségbeesetten markoltam Edward kezét. - vigyáznunk kell rá, különben őt is megöli.

- Edward mondd el neki! - mondta Alice.

- Mit mondjon el nekem? Edward!

- Semmit, Bella – és ezzel el is voltam felejtve – ennyit sem szabadna tudnia - vetette oda miközben Alice-t fürkészte.

- De Edward ez tényleg segíthetne, ha tud róla.

- De nem mondhatom el neki… Kiakadna! - mondta, de már érezni lehetett a hangjában a megadást.

- Edward, mit kéne nekem elmondani?

- Inkább mutatom - mondta apjának, aki beleegyezően bólintott.

- Gyere, Bella, menjünk!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés