Arról álmodtam, hogy Jacobbal egy réten ülünk és csókolózunk. Igaz, nem valami tartalmas álom, na de hát Istenem, ennyi tellett tőlem.
Reggel, mikor felkeltem, hét ágra sütött a nap. Nem viccelek! Kisbocs becsszó! Itt, az Örök Esőzések Városában. Kicsit elcsodálkoztam, de aztán más dolgok, jobban mondva egy dolog elterelte a figyelmemet: Jacobot láttam feküdni az ágyam mellett a földön.
Úr Isten. Nehogy már nem hagytam neki helyet az ágyon, ennyire forgolódnék? De hiszen ez egy francia ágy!
Lehet, hogy csak nem fért el rajta és inkább a padlót választotta.
Nem értem, hogy tudtam ekkora zajban aludni. Hisz Jacob úgy horkol, mint egy… Nem is tudom mi… Nem ám mint egy Ferrari. Oh, dehogy! Meg van. Mint egy traktor. Igen, ez a jó szó.
Úgy döntöttem, ha már felkeltem, felötözöm és lemegyek enni valamit. A gyomrom már követelte, ami jár neki. Kivettem a szekrényből pár ruhát - már nem igazán érdekelt, hogy büdösek, még ez is jobb, mint a semmi – és megpróbáltam megtalálni a lefelé vezető utat. Láttam egy ajtót, nem messze tőlem, ami rémlett, hogy tegnap láttam, mikor mentem lefeküdni. Hát benyitottam. De nem kellett volna. Kiderült, hogy ez Rosalie és Emmett szobája. És… Hát… Egy elég kínos látvány tárult a szemem elé.
- Uh… Bocs… Csak a konyhát keresem – mondtam zavarban és eltakartam fél kezemmel a szememet.
- Semmi gáz Leah. Beszállsz? – Többé-kevésbé biztos voltam benne, hogy Emmett csak poénkodik, de annyira meglepődtem, hogy levettem a kezem a szememről, hogy egy hitetlenkedő pillantást vessek rá. Hál’ Istennek, már mindketten fel voltak öltözve. Rosalie nem volt jó kedvében, pláne, hogy Emmett épp visszagyömöszölte a középső ujját a helyére. Arcot vágtam, és gyorsan elpályáztam. De még hallottam Rosalie maró megjegyzését:
- Beszállni, mi?
Huh, kemény napja lesz ma Emmettnek.
Még pár percig császkáltam a házban – ha az ember kívülről nézi, észre sem veszi milyen nagy is igazándiból – mire végre megtaláltam a konyhát. Nem volt bent senki, de tegnap azt mondták, hogy ha felkeltem, nyugodtan kifoszthatom a hűtőt. Eleget tettem ennek a felszólításnak, és amit csak találtam és ínyemre való volt, ki is pakoltam a hűtőből és készítettem magamnak „pár” szendvicset. Tudom, általában nem jellemzőek rám ezek az evési kényszerek, de most, hogy farkas lettem, egy nagyobb testet kell megemeljek és többet kell mozogjak, ami több kalóriát is éget, plusz pár hónap alatt annyit fogok nőni, mígnem úgy fogok kinézni mint egy huszonöt éves.
Farkaséhes voltam, úgyhogy pillanatok alatt bepusziltam az egészet.
Ajaj Leah, ha így folytatod, oda a „Suli Legvékonyabb Csaja” imidzsed és jöhet a „Tök Átlagos, Nagymellű Bombázó” imidzs. Hát, ha jön, én ugyan nem állok az útjába.
Időközben Esme és a Kis Pattogós Hiperaktív Tündérke belépett az ebédlőbe és letelepedtek mellém, miközben fojtott hangon a csata kimeneteléről beszélgettek. Fél füllel figyeltem csak oda, de mikor megütötte a fülemet, hogy Jake-et emlegetik, egyből oda fordultam.
-… szerinted elegen vagyunk? Tudom, hogy Jacob több farkast hozott, mint amire számítottunk, de Victoria is gyűjti maga mellé az újszülötteket, folyamatosan – tisztán kivehető volt Esme hangjából a féltés.
- Ne aggódj! Ők maximum csak húszan lesznek, mi meg cirka harmincan. Még jönnek Tanyáék, Denaliból, és Carlisle szólt a románoknak is. Mindkét csapat ma érkezik.
- Félek, hogy valamelyik fiú, vagy akár Leah megsérülhet – hiába volt Esme vámpír, lehetetlen volt nem szeretni. Hálásan pillantottam rá reggelim romjai fölött. Ő elkapta pillantásom és rám mosolygott.
- Bocsáss meg drágám, hogy így levegőnek néztünk, de nem akartunk megzavarni az elmélkedésedben. Hisz annyi dolog történt veled két napja, fel kell még dolgoznod az eseményeket.
- Öhm… Két napja? - De hiszen tegnap történt minden… Be kell valljam, kicsit megzavarodtam. Lehet rossz egy vámpír időérzéke, vagy - tényleg két napig aludtam?
- Igen – mondta meglepődve értetlenkedésemen - nagyon fáradt, lehettél – tette még hozzá és jéghideg kezével végigsimított a homlokomon. Cseppet sem esett jól ez az érintés, de hagytam, had csinálja, ha neki örömet szerez. – Leah, drágám, egyél még. Szükséged lesz ma az energiádra. Gyakorolni fogsz a srácokkal újszülött vámpírok ellen harcolni.
Éljen, éljen, hurrá…
Nem nagyon volt kedvem egy rakat srác – legyen akár vámpír, akár vérfarkas – instrukcióit és/vagy szidalmait hallgatni a harcmodorommal kapcsolatban.
Alice ezt megérezhette rajtam, mert bátorítólag rám mosolygott és azt mondta:
- Nyugi! Én is ott leszek.
Nem értem pontoson. Ettől le kellett volna nyugodjak? Most én vagyok a hülye, vagy tényleg komolyan engem akar nyugtatgatni? Szólnom kéne, hogy nem igazán jön be a fagyos érintés.
Mikor Esme látta a szememben a kétkedést, rájött, hogy mit is tesz, és gyorsan elkapta a kezét egy bocsánatkérő mosoly kíséretében.
Na végre! Már kezdett idegesíteni, hogy engem mindenki úgy akar lenyugtatni, hogy simogat. De tényleg. A szüleim, Angelica és most egy vérszopó. Hát ezt nem hiszem el!
Na mindegy. Inkább a gyakorlásra tartogatom a fölös energiáimat.
Felálltam a székből és Emily keresésére indultam. A kutatóexpedíciót siker koronázta, mikor is megtaláltam a réten heverészve. Én is lefeküdtem mellé, hisz annyira csábított a zöld fű és a nap melege. Ügyeltem, nehogy a kelleténél jobban felcsússzon a szoknyám és netalántán pár kósza gondolat, erre kószáljon. Elbeszélgettünk az élet dolgairól, mint például arról, hogy ki a leghelyesebb hollywoodi pasi, arról, hogy mi a legújabb divat és a legújabb könyvekről. Azt mondtam már, hogy a barátaim szerint egy könyvmoly vagyok? Na jó, ez nem is vonatkozik rám. Én inkább betűmániásnak mondanám magam. De tényleg. Ha három napig nem olvasok valami könyvet, elvonási tüneteim vannak. Például, múltkor az osztálykirándulásra nem vittem magammal könyvet és mire hazaértem, már egész testemben remegtem és nem lehetett hozzám szólni, mert az illetőnek leharaptam a fejét. Úgyhogy közérdekből, mindig tartok egy könyvet a kezem ügyében. Most például a Nina nem mondja el* című könyvet olvasom, ami egy elég ironikus humorú csajról szól, aki próbál rászokni a bagózásra, nem akar pasikkal járni – lányokkal se - és aki elég súlyos problémával küszködik. Most olvasom harmadszorra. Amúgy Ange-től kaptam szülinapomra és egy plüss könyvjelzőt is adott hozzá, aminek egy - szintén plüss - kutyus van a tetején.
Az idő már eléggé elszállt, és már delelőre járt, mikor egy vigyorgó fej hajolt a fejem fölé.
- Jaj, Emmett, a frászt hoztad rám! – mondtam, a homlokom dörzsölgetve, ugyanis annyira megijedtem, hogy felpattantam és a homlokunk összeütközött. Még szerencse, hogy Emmett nagyon hamar felkapta a fejét, mert, ha nem teszi meg időben, ki tudja mi lett volna velem, ha nekicsapódom az ő kőkemény fejéhnek.
- Bocs, csak gondoltam szólok, hogy idő van.
- Idő? Minek az ideje? – nem értettem, hogy mit akar mondani. Kicsit gondolkodtam és leesett, hogy mi volt a terv mára. Gyakorlás a csatára. Kénytelen kelletlen búcsút intettem új barátnőmnek és követtem Emmettet egy másik tisztásra, miközben lelkesen magyarázta, hogy mindig itt szoktak baseballozni, ha nagy vihar van. Bár szórakozott voltam, ezen mégis fennakadtam egy picit és rá is kérdeztem a miértre.
- Hát tudod, elég erőseket ütünk és van egy kis hangja.
Bólogattam, tudtára adva, hogy értem. Pár másodperc múlva megálltunk egy, a fűbe festett kör peremén. Összesen 5 farkast és három vámpírt láttam még rajtunk kívül. - Hatalmasat dobban a szívem, mikor megláttam, hogy Jacob is ott van. - Mind várakozással teli feszültséggel néztek az oroszlánfigura srácra és Carlisle-ra. Egyből levettem, hogy ők fogják magyarázni, hogy mi is a helyzet. Rögtön oda is mentem a dokihoz és megkérdeztem, hogy mikor kezdjük.
- Ha készen állsz, akár most is kezdhetünk.
- Izé, nem akarok goromba lenni, de nem kéne átváltoznod? – szólított meg a magas szőke srác, igyekezete ellenére gorombán. Láttam, hogy nehezére esik kimondani ezeket a szavakat és azt, hogy minél kevesebb levegővel gazdálkodik. Majdnem ráüvöltöttem, hogy:
- Ember, nekem se éppen rózsamező jut a szagodról az eszembe, de ennyire látványosan azért nem kéne tenned az eszed!
De inkább nem mondtam. Csak hagytam, hogy a kis fekete hajú manó nyugtatgassa le.
Csak bólintottam egyet és bemásztam egy hatalmas bokorba. Nem akartam úgy járni, mint a bálon, de azt sem akartam, hogy meztelenül lássanak. Levetettem a miniszoknyát, a topot és az összes mindent, ami rajtam volt és hagytam, hadd legyen úrrá rajtam a dühöm. Forróságot éreztem szétáradni a testemben és egy remegés futott végig a gerincemen. Tudtam, hogy mindjárt bekövetkezik, úgyhogy megadóan sóhajtottam egyet és átadtam magam a robbanásszerű érzésnek.
Ránéztem a mancsomra, és szomorúan kiléptem a hecsedli bokor rejteke mögül. Leguggoltam és egy kérdőjelet rajzoltam mancsommal a homokba. A szőke srác jött rá először, hogy mit szeretnék és elkezdte magyarázni az alapszabályokat. Bólintottam, hogy tudtára adjam, hogy értem, amit mond és támadóállásba álltam. Visszhangoztak a fejemben a különböző nevetések.
Mit csináltam rosszul???
Semmit - mondta az egyik srác, de addig követelőztem és hisztiztem, amíg küldött egy képet rólam és egyet arról, hogy milyen a szabályos beállás. Hát Istenem, minden filmben úgy szoktak beállni a harcosok, hogy a két kezüket ökölbe szorítva az arcuk elé emelik és egyik lábukkal pár centit kilépnek. Honnan kellene tudnom, hogy egy farkas, hogy vágja magát támadó pozícióba??
Jól van, na – morogtam az idézőjeles bajszom alatt – ami most tényleg volt - és úgy tettem, ahogy a másik képen mutatták. Emmett a kör másik részére hátrált és gerincét meggörnyesztve vicsorgott és hívogatóan intett az ujjával, mint aki azt mondja: „Na, gyere, mire vársz te kis puhány? Úgyis a földön kötsz ki.” Ez nagyon felidegesített – Kérem! Hát hol van itt a feminizmus?? – és nekirontottam, teljes erőmből. De milyen igaza volt. Egy könnyed suhintással földhöz vágott, a srácok nem kis mulattságára.
Ha olyan nagy legények vagytok, akkor menjetek. Én is röhögni akarok egy jót – mire kidühöngtem magam, az egyik srác, Tim, kicsit tétovázva megindult Emmett felé, de nem rontott neki egyből, mint ahogy én tettem, hanem elkezdett oldalazva oda-vissza járkálni a kör mentén, Emmett gyengepontját keresve. Míg az csak karba tett kézzel állt és várt. Hirtelen Tim elkezdett futni, amiből én csak egy elmosódott csoki barna csíkot láttam, és elkezdte marcangolni Emmett lábát. De az sem hagyta magát, és felkapta Timet, párszor megpörgette a feje fölött és elhajította. A nagy, szőrős test, a kör peremétől mintegy 15 méterre ért talajt. Nagyot nyekkent, de nem adta fel. Kudarcától feldühödve újra nekiment a nagydarab fekete hajú srácnak, és ütötte, ahol csak érte. Emmett csak állt és hagyta. Jacob egy pillantás alatt ott termett és gondolatban bár, de kiadta a parancsot, miszerint Tim hagyja abba ezt a marhaságot, és inkább a csatára tartogassa a fölös energiáit.
Még soha nem láttam ilyet. Tim, mintha lekötözték volna, megdermedt és összeesett. Azt tudtam, hogy Jacob a vezér, de ez azért egy picit túlzás. Vagy csak én érzem így?
Kérdően néztem Jake-re mire ezt felelte kimondatlan kérdésemre:
Az Alpha parancsait nem lehet figyelmen kívül hagyni! – megnyomva a lehet szót, hogy érzékeltesse, ha akarnám se tudnám. Vállat vontam, és csak remélni tudtam, hogy velem szemben nem fogja használni ezt a fajta képességét.
Jasper odajött hozzám, és el kezdte magyarázni, hogy hogyan kell harcolni egy újszülöttel. Nem igazán értettem, mert elég sok katonai kifejezést használt. Úgyhogy Jacob sietett a segítségére. Gondolatban egy csomó érthető instrukciót adott, és elkezdett képeket küldözgetni az ezelőtti gyakorlásokról, és régmúlt farkasok küzdési szokásairól. Nem értettem, hogy honnan vannak neki ilyen emlékei, mire ezt mondta:
Az Alpha minden farkas emléket birtokol, legyen az régi, új, az övé, vagy másé.
Huh, ez azért kemény lehet. Megbirkózni egy csomó olyan emlékkel, ami nem is a tied. - Ha lehet még nagyobb tisztelettel tekintettem rá, mint eddig. Csak szerényen megvonta a vállát és zavarában elkezdte tanulmányozni a bal lábát. Erős, helyes, okos és még szerény is. Hát lehet egy ilyen pasit nem szeretni? Megindultam felé, hogy egy csókban részesítsem, de rájöttem, hogy ez most nem igazán fog menni. Legalábbis ember módra nem. És azt meg nem akartam, hogy csupa szőr legyen a nyelvem, úgyhogy egy vágyakozó sóhaj kíséretében megálltam és csak pár méterről szemléltem szerelmemet.
- Most én jövök – szólt Alice és már ott is termett velem szemben. Felhasználva az új „emlékeimet” hátulról lefogtam, és satuként kezdtem el szorítani a pici, ámde kemény, testet. Kábé fél percig így szorítottam, de erőlködésem nem érte el a célját. Mintha egy diót szorítottam volna a markomban. Alice egyszerűen kicsusszant karjaim közül. Dühösen néztem utána, de ő csak csilingelve nevetett azon, hogy nem tudok veszíteni.
- Ha ugyanezt csinálod a csata alatt is akkor aratni fogsz. De akkor majd hamarabb roppantsd össze az ellenfeledet, vagy amint lefogtad, tépd szét, legalább ketté, és dobd a tűzre! – Carlisle még ellátott egy-két jó tanáccsal, aztán kimerülve kullogtam vissza a „bokromba” és átváltoztam. Kiléptem a törzshelyemről és ledöbbenve láttam, hogy nem teljesen tiszta a helyzet. Alice megkövülten állt és mindenki – azaz csak a vámpírok, mert a quileute srácok mind emberalakban álltak és egymással diskuráltak – köré gyűlt.
- Alice? Mit látsz? – kérdezte Jasper, mint akinek már nagy gyakorlata lenne az ilyesmiben. Bizonyára így is van. Alice nagy nehezen ráfókuszálta üveges szemeit és síron túli hangon ezt mondta:
- Victoria… Jön… huszonketten… Húsz perc… - miután ezt kimondta, megrázta a fejét, mint aki mély álomból ébred és mindent tudóan nézett párjára. Jasper elfordította fejét és roppant gyorsan intézkedni kezdett, mint egy vérbeli parancsnok. Katonai szigorral mindenkinek a fejéhez vágott egy parancsot és a fél csapatot útjára eresztette.
- Emmett! Szólj Rose-nak! Ő fog vigyázni Charlie-ra, a két őrt küldje ide! Jacob! Te változz át és rendeld ide a farkasokat! Leah! Te menj vissza a házba és szólj a maradék srácnak és Esmééknek, hogy három percen belül azonnal itt legyenek! – szólt végül nekem és én elindultam Még távoztomban hallottam, hogy elkiáltja magát. - Tíz perc múlva mindenkit itt akarok látni!
Ugrottam egyet és mire földet értem már farkas voltam. Most nem érdekeltek a ruhák. Majd később ráérek ezzel foglalkozni, most krízishelyzet van. Berohantam az egyre sűrűsödő erdőbe és az idefele tartó sétát Emmettel felidézve, rohantam a kis réten álló meseházhoz.
Berobbantam az ajtón, szilánkokra törve azt, és bementem a nappaliba. Tíz félelemtől és kíváncsiságtól kikerekedett szempár bámult rám, míg leszakítottam a függönyt karnisostul és magamra tekertem, hogy azért mégse kelljen meztelenül mutatkozzak. Tuti azt hitték, hogy megbolondultam, de nem volt jobb ötletem. Átváltoztam és amilyen gyorsan csak tudtam elhadartam nekik a tényállást. Bár mind meglepődve néztek rám, de szerencsére éles hallásuknak, mind megértették, és nem bombáztak idétlen kérdéseikkel, amikre amúgy úgysem tudtam volna a válaszokat. A függönyt magamon hagyva megint csak átváltoztam és intettem egyet, hogy indulhatunk. A szobában lévő emberek egytől egyig mind átváltoztak farkassá, kivéve Emilyt, aki aggódva tekintett kedvese és a többi mesebeli lény után, míg azok loholva követték a vámpírok „anyukáját”. Én még vetettem hátra egy pillantást, hogy lássam jól van-e. Mikor meggyőződtem erről, én is elindultam a többiek után.
Az úton végig gondolatban értekeztem a fiúkkal, akik minden gondolata a csata körül forgott. Egyesek izgatottan, míg mások félve várták. Én inkább megmaradtam az utóbbinál. Nem tudtam, hogy mi lesz a csata végkimenetele, de nem is akartam megtudni. Inkább csak gondolkodás nélkül futottam végzetem ölelő karjaiba. Vagyis, hogy egyelőre csak Jacob ölelő karjaiba, aki a „baseball-tisztáson” várta, hogy mindenki megérkezzen.
- Oké! Mindenki megvan? – Jaspernek nem esett nehezére túlkiabálni a „tömegen” ugyanis nem igazán beszélt senki. – Létszám ellenőrzés – szénfekete szemeit gyorsan végigfuttatta az összeverbuválódott „seregecskén”. A nomád és a nem nomád vámpírokkal plusz a farkasokkal együtt huszonhárman voltunk. Egész szép kis csapat. De úgy látszik, Jaspernek nem ez volt a véleménye. A szemei, ha lehet, még sötétebbek lettek és elkezdett üvöltözni Jacobbal, hogy miért nem szólt mindenkinek, hogy jöjjön ide, hisz mindenkire szükség van. Jacob csak a vállát vonogatta és karmaival a homokba rajzolta La Push körvonalát.
- Nem érdekel! Nincs kifogás! Ha azt mondom, hogy mindenki legyen itt tíz percen belül, akkor el is várom, hogy MINDENKI itt legyen tíz percen belül! Szerinted Victoriáék most a rezervátumra koncentrálnak? Ők nem lakomázni, hanem a bosszúért jöttek – még jó, hogy nem nevezte Jacobot „közlegény”-nek.
Megelégeltem azt, hogy egy ilyen mocskos vérszívó a szerelmemet mocskolja, úgyhogy egy ugrással a sápadt arca előtt termettem és belevicsorogtam a képébe. Nem hőkölt vissza, mint ahogy azt vártam, de szemében látni lehetett, hogy inkább nem érdekli az egész, és hátat fordított nekem. Elégedetten mordultam egyet és kihívóan körülnéztem, hogy van-e még valakinek baja a barátommal.
Jacob elfojtva egy kuncogást így szólt hozzám gondolatban:
Nyugi Leah! Meg tudom magam védeni, oké?
Morcosan ránéztem és elhúzódtam tőle. Ám haragom kérész életű volt.
Mikor megláttam az erdőből kilépő hordát, mérgemet rögtön a félsz vette át.
Emberek! CSATASORBA!
Jacob elüvöltötte magát, mire az első döbbenettől való kábulatból mindenki feleszmélve V alakba felállt. A vámpírok előttünk sorakoztak fel.
A horda 15 méterre tőlünk egy pillanatra megállt, hogy végig mérjen minket.
- Elkezdődött - A hang felé kaptam a fejem, és még idejében láttam, ahogy Alice leteszi a telefont, és egy éles csatakiáltással megindul az újszülött vámpírok nyálcsorgató csapata felé.

*A Nina nem mondja el egy valós, létező könyv. Katherine Applegate írta és nagyon ajánlom mindenkinek :)

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2011.03.08. 10:39 Esme Hűűűű köszi :D

2011.03.06. 23:08 Drazsé Hűűűűűűűűűűűűűűűűű......... Rendesen felcsigáztál, tudom, kinn van a következő is, de ez az egyik legeseménydúsabb feji idáig. Minden elismerésem a tiéd. Csak aztán nehogy nagyon rákapj a függővégekre, mert jaj lesz (viccel) Nagyon tetszik,  és , de eddig javították a csodálatos internetet... puszi ügyes légy