Nem tudtam melyik az a Victoria, de nem is érdekelt. Csak rohantam és ahol tudtam, segítettem harcolni. Láttam egy kisebb csoportot. 3 vámpír verekedett egy farkassal. A csata hevében odarohantam és letéptem róla két vámpírt, mindegyikből kitépve egy-egy darabot. A szemem sarkából láttam, hogy ég a máglya.  Karomban a hullákkal odarohantam és egy üvöltés kíséretében mindkettőt rádobtam a méteres lángok halmazára. Megálltam és érdeklődve néztem, ahogy a két test elég. Még ott álltam egy darabig bambán, mikor egy hangot, azaz, hogy Jacob Alpha hangját hallottam a fejemben.
- Leah, azonnal menj harcolni! – a hangja szemrehányó, mégis parancsoló volt. Amint kimondta az utolsó szót, valami elemi erő a csata legsűrűjébe taszított. Engedelmeskedve a parancsnak megindultam egy magányos vámpír felé, aki, féltve életét, az erdő peremén állt és vicsorogva nézte a véres jelenetet. Rámorogtam s használva a ma délután emlékeit, körözni kezdtem körülötte, egyre kisebb és kisebb köröket róva. Először fel sem tűntem neki, de amikor észbe kapott, ő sem tétlenkedett, hanem elkezdett mozogni, abba az irányba, amelyikbe én. Ha én jobbra léptem, ő is jobbra lépett, ha balra léptem, ő is balra lépett. Így tettünk meg egy-két kört, míg én végül meguntam a várakozást és ráugrottam. De ő cseles volt és lebukott, így én fél méterre mögötte értem talajt. Azon nyomban felpattantam és rávetettem magam a hátára, hogy kitörhessem a nyakát. A lábaimat a dereka köré fontam, a karjaimat a nyaka köré kulcsoltam és nem engedtem el. Sajnos megint túl sokat vártam a végzetes szorítással ezért kihasználva tétlenkedésemet, kicsúszott ölelésemből és felugrott egy közeli platánfára. Morogva vetődtem utána, de a fára már sajnos nem tudtam utána ugrani. Dühödten ostromoltam a fa alját. Kaparásztam, rugdostam, neki mentem, ismét kaparásztam, és ez így ment 5 percen keresztül, mígnem a nyakamba ugrott. A hatalmas súlytól megzuhanva feküdtem alatta egy pillanatig, de aztán kóvályogva felkeltem és megpróbáltam kitisztítani zavaros gondolataimat. Leráztam magamról és szédelegve nekimentem. Ő sem volt a toppon, csak egy erőtlen hárítás tellett tőle. Felbátorodva erőtlenségén megint satuként fogtam közre, és végül letéptem a karjait. Zihálva hátráltam, hogy megnézzem kinek oltottam ki az életét. Egy velem egy idős lány volt, maszatos arccal és korához képest vézna testtel.
Elfogott az undor.
Ma három életet oltottam ki, mégha azok vámpíréletek is. Ha ma három, holnap mennyi?
Hányingerrel küszködve hátat fordítottam és körbehordoztam tekintetem a többieken. Mindenki engem nézett. A csatának már rég vége volt mikor én végeztem. Észre sem vettem a nagy koncentráció közben. Dühösen rájuk sziszegtem, mert nem segítettek, amikor nagy szükség lett volna rá. Elfordítottam róluk a tekintetemet. Végigpásztáztam a „baseball-tisztást” is. Undorító volt. Mindent hullák borítottak. Vámpír hullák.
A hányingerem leküzdhetetlenné vált. A gyomrom megremegett és nem bírtam tovább, térdre rogytam és könnyítettem magamon, miközben hatalmas könnycseppeket ejtettem. Mikor felemeltem a fejem, egy szőrös lábat láttam magam mellett. A szívem megdobbant.
Nem! Az nem lehet, hogy valaki meghalt közülünk!
Kínzó lassúsággal néztem egyre feljebb és feljebb a mozdulatlan testen. A szemem kitágult, amikor bele néztem az üveges, tengerkék szemekbe.
Megragadtam a még meleg testet és felüvöltöttem. Amint belenéztem az élettelen szemekbe, rögtön tudtam, hogy ki az. Hisz a parton csak egy embernek volt kék a szeme.
Seth! NEM! SETH NEM HALHAT MEG! AZ ÖCSÉMET AKAROM! VISSZA AKAROM KAPNI AZ ÖCSÉMET!!!
Ráborultam élettelen porhüvelyére és el nem engedtem volna a világ minden kincséért sem. Teljes transzban voltam, így nem érzékeltem, hogy már nem az öcsém testét szorítom, hanem Jacob erős karjai között vergődöm, és a vállát harapom kínomban. Meg sem szólalt csak szorított magához, olyan erősen, amennyire csak tudott.
 

(Jacob)

Teljesen letaglózott amit láttam. Eddig észre sem vettem, hogy Seth…
Nem, ne foglalkozz most ezzel – parancsoltam magamra – most csak Leah a fontos! Nehezemre esett nem gondolni farkastestvérem félig átváltozott, a félelemtől eltorzult arcára. Felkaptam a félájult szerelmemet, aki karjaimba kapaszkodott és a vállamat harapta teljes erőből. Ilyen állapotban embert még nem láttam.
Forró karjaim közt kapálózott akkor is, amikor már a vámpírház nappalijában ültem vele. Nem hiszem, hogy észre vette a változást.
Megpróbáltam lefektetni a kanapéra, de nem engedett a szorításából, úgyhogy vele együtt dőltem végig, a kis törékeny testét a kanapé támlája és az én hatalmas testem közé szorítva. De úgy látszik neki még ez sem volt elég, és teljesen hozzám szorította az egész testét. Eleget téve hangtalan kérésének, közelebb húzódtam hozzá, és számat finoman nedves ajkaihoz szorítottam. Erre az érintésre felpattantak gyönyörű kerek szemei és olyan mohón kapott az ajkaim után, mint éhező a táplálék után. Egyik kezemmel a hátát, míg másikkal az arcát simogattam megnyugtatóan.
 

(Leah)

Nagyon jól esett Jake közelsége. Valamilyen szinten megnyugtatott. Hálát adtam az égnek, hogy létezik a lenyomat, és hogy pont vele történt meg. Folyamatosan csókoltam, csak picike szünetekre elválva tőle, amikor levegőt vettem. Ő olyankor az arcomat halmozta el puszikkal.
A csata és a testvérem halála feletti bánat összeadódva maga alá gyűrt. Nem bírtam tovább tartani magam, Jacob karjai között sírva elaludtam csók közben.
 

(Jake)
 

Éreztem, ahogy a puha test, csókunk közben, elernyed karjaim közt. Finoman visszahúztam a fejem és hagytam, had fúrja arcát mellkasomba. A hajába temettem az arcom, és addig szívtam magamba édes illatát, amíg engem is elnyomott az álom. Teljesen megfeledkeztem apámnak tett ígéretemről, miszerint felhívom, ha vége.
Néha felkeltett Leah csapkodása és üvöltözése, de olyankor párszor megpusziltam, mire rögtön abbahagyta és készségesen bújt hozzám. Én magamhoz szorítottam és így aludtunk tovább.

~ 0 ~

Az ezer éves mobilom fülsértő hangjára ébredtem. Álmosan kutatni kezdtem. Próbáltam a zsebemhez férni de nem igazán ment, így a nagy mozgolódástól lehuppantam a kanapéról. Szerencsére Leah-t nem rántottam magammal, így ő nyugodtan szuszogott tovább.
Kikaptam a zsebemből az idegesítő kis mütyürt és egy dühös pillantást vetettem a kijelzőjére. Apám hív.
Felvettem.
- Mit akarsz?? – morogtam álmosan és elnyomtam egy ásítást. Apám teljesen kiakadt és jól megmosta a fejem.
- Jó-jó bocsi. Teljesen kiment e fejemből. Tudod Seth… - hallottam a telefonon keresztül, hogy elakad a hangja.
- És más nem?? – kérdezte sürgető hangon.
- Nem-nem, nem. Senki más.
- Leah??
- Most alszik, de teljesen kiborult tegnap.
- Megyek és felhívom Sue-t.
- Sok szerencsét! Szia.
Hát igen. Apám lényegre törő, nem szeret fecsegni.
Mocorgó szerelmemre néztem. Úgy látszik érzékelte, hogy nem vagyok mellette. Kisöpörtem egy rakoncátlan tincset, sírástól felpüffedt szeméből. Az érintésemre felpattant a szemhéja és úgy nézett rám, mint egy riadt őzike.
 

(Leah)
 

Sötét volt.
A La Push-i erdőben feküdtem kicsavarodott végtagokkal az öcsém és sok vámpír teteme mellett. Csak az volt a különbség köztem és köztük, hogy én még éltem. Mégis itt hagytak engem is. Sorban tünedeztek el mellőlem a hullák. Már csak én és az öcsém maradtunk. Nem akartam. Bár nem tudtam, hogy mit, de mégsem akartam. Egy fura félelem munkálkodott bennem. Féltem az ismeretlentől. Nem akartam elveszteni az öcsémet, sem az életemet. Görcsösen ragaszkodtam ahhoz, amim még megmaradt. Összeszedtem az utolsó erőmet és szilánkokra törött karjaimat a félig átváltozott öcsém mellkasára ejtettem és igyekeztem megmarkolni. De egyszer csak éreztem, hogy ő is kezd eltűnni mellőlem. Mozgósítottam tartalékaimat, de nem tudtam megakadályozni a megakadályozhatatlant. Eltűnt és csak egy csomó szőr maradt utána, amit kitéptem a bundájából.
És végül értem is eljött. Éreztem. Egy hideg fuvallat söpört végig az egész tájon. Még a hatalmas faóriások is beleremegtek jöttébe.
Egy földöntúlian gyönyörű arc úszott be a látóterembe. Az arckifejezése semmit nem árult el róla. Övé volt a tökéletes pókerarc. Behunytam a szemem a rémülettől. Nem akartam látni mi történik velem. Éreztem, ahogy a hónom alá nyúl és ülő pozícióba helyez.
- Ne félj! – mondta és végig simított arcomon. Bármennyire is küzdöttem ellene, mégis kinyitottam a szemem.
Amint megláttam kegyetlen vigyorba húzott száját, sikítani kezdtem.
Elkezdett rázni. Csak rázott, rázott és rázott.
Egyszer csak, hirtelen minden eltűnt körülem és csak az emésztő sötétség maradt. Nem értettem mi ez, de türelmesen kivártam a végét. Ez ezerszer jobb, mint a réten volt.
 

(Jacob)

Csak ült a kanapén tágra nyílt szemekkel és sikított. Látszott rajta, hogy ő valami mást lát, mint ami körül veszi. Hallucinált…
Finoman rázogatni kezdtem, hogy észhez térítsem, de csak még jobban sikítani kezdett, ezért abbahagytam. A hangjában volt valami, ami nem evilági. Beleborzongtam.
Carlisle és Alice rontottak be a szobába. Egy pillantással felmérték, hogy mi van. Carlisle szerencsére épp a kórházból jött haza így nála volt az orvosi táskája.
- Segítsetek! – túlharsogtam Leah sikítását, és rájuk néztem. Fölösleges volt így ordibálnom, hisz még azt is meghallották volna, ha suttogok, de annyira megrémültem, hogy megfeledkeztem erről és csak Leah-val foglalkoztam.
Carlisle mellénk lépett és valamit fecskendezett Leah karjába, amitől rögtön elernyedt. Elkaptam a derekánál fogva, hogy ne zuhanjon a földre, és a kanapéra fektettem.
- Mi volt ez Doki? Miért hallucinált Leah?? – támadtam neki Carlisle-nak.
- Nem tudom fiam. Először is nyugodj le, és utána megtaláljuk a válaszokat a kérdésekre – mondta és a vállamra tette a kezét, amit én leráztam magamról, de azért megpróbáltam lehiggadni. Mikor úgy-ahogy sikerült, lehuppantam a padlóra és kérdőn néztem rá. Bólintott és leült szemben velem a fehér fotelok egyikére. Alice is követte a példáját.
- Nos úgy vélem, a csata teljesen kifárasztotta és arra jött a testvére halála miatti megrázkódtatás és ez a kettő összeadódott, így nem tudja rendesen feldolgozni a történteket.
- És én, hogyan tudnék neki segíteni ebben? – kérdeztem mohón.
- Légy vele megértő és hallgasd meg, törődj vele.
Ettől nagyon lelombozódtam. Ezt figyelmeztetés nélkül is megtettem volna. Valami másra gondoltam, de ha mást nem tehetek, akkor ezt extra erőbedobással fogom tenni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés