"Az életben a múltunk mindig utolér. És mindig fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy mit is akarunk igazán. Végül minden döntésnek meglesz a maga következménye és mindig eljön az elszámolás ideje."

Második fejezet

     - Nem tudom mit mondhatnék... - hajtottam le fejemet, s éreztem ahogyan az arcomra kiül a szégyen. El akartam menekülni, nem akartam szembenézni ezzel a dologgal, de volt valami ami mégis arra késztetett, hogy maradjak és hallgassam meg az ő érveit is, a szívem volt az. Hiába döntöttem úgy, elküldöm melegebb éghajlatra vagy én távozom, érzéseim határt szabtak, lábaim a földbe gyökereztek és szó szerint megnémultam. Elnyílt az ajkam, de hang nem jött ki rajta, ijedten pislogtam és vártam Edward reakcióját.

     - Szerelmem - suttogta lágyan, és mellém lépett, bal tenyerét egyik csuklóm köré kulcsolta, a másik kezével pedig magához vont. - Én soha, de soha nem lennék képes elhagyni téged. Ahhoz túlságosan és beléd estem. - az amit mondott hatással volt rám, s abban a percben szinte repültem - persze csak képletesen. És akkor jött a hideg zuhany - De te elhagyhatsz engem, és meg is tetted.

     Hirtelen megtaláltam a hangom - Miről beszélsz? - megráztam a fejem, és Edward szemébe néztem - Ezt nem értem... - elfordult és elengedett, két lépést tettem meg és ismét szemben álltam vele - Ne menj el, kérlek! - megmarkoltam az ingét és kétségbeesett pillantásokat lövelltem felé.

     - Mondj egy jó okot, Bella! Elég egyetlenegy indok, egy apró pici szó és maradok...

     - Ne játssz velem, hiszen tudod, hogy szeretlek!

     - Tudom, persze... De... - elhallgatott, nem tudtam mire vélni ezt a viselkedést. Felmásztam az ágyamra és összekuporodtam, Edward mindössze összébb zárta a lábait, s folytatta az én bámulásomat. Ez volt a rögeszméje, engem és a reakcióimat megfigyelni, azonban a mai napon máshogy lesz, minden, még én is. Hirtelen lerántottam magam mellé, farkasszemet néztünk.

     - Már nem érdekel. - mondtam, és fölé hajoltam, ahogyan ő az autóban nemrég. - Semmi, egyszerűen nem számít! - láttam, közbe akar szólni, így gyorsan folytattam - Tegyél vámpírrá, vagy ne, te fogod eldönteni. Szabj feltételeket, alájuk vetem magam, mindent elkövetek érted, csak egyet tégy meg nekem! Soha ne hagyj el! - lehajoltam és megcsókoltam, Edward fordított a testhelyzetünkön, így fölém került, de nyelvünk vad játékát nem szakította meg. Egyre vehemesebbek  lettünk mind a ketten, fogaimmal beharaptam Edward alsó ajkát, aki belenyögött a csókba...


     Reggel ismét napsütésre ébredtem, kedvesem mellettem feküdt és a változás kedvéért engem fürkészett. Már éppen mondani akartam valamit, amikor Charlie kiabálására lettem figyelmes. - Edward, jó lenne ha felkeltenéd Bells -t! - ijedten meredtem Edwardra, aki csak mosolygott.

     - Ő engedett be, körülbelül hat és fél perce vagyok itt. Hivatalosan. - kacsintott. Megforgattam a szemeim és kitakaróztam, leszálltam az ágyról és a földszintre indultam, a grádics utolsó egynéhány fokán jártam, amikor meghallottam a tv bemondó hangját.

     "- A Forksi emberek értetlenül állnak az eseményekkel szemben, fogalmuk sincs mi történt tegnap este a középiskola folyosóin, és mitől égett porig az épület. A nyomozók vizsgálják az ügyet, de eddig semmi nyoma emberi behatolásnak, esetleg műhibának. Túlélőkről mindössze annyit tudunk, hogy súlyos sérülésekkel szállították kórházba valamennyiüket. Nagy szerencséjük volt, annyi szent. Itt van a helyszínen a helyi rendőrkapitányság igazgatója, Michael Marsh is. Átadom a szót..." - ekkor már a nappaliban álltam és a hihetetlen képsorokat figyeltem megállás nélkül, hátha látok egy ismerős arcot, barátot, tanárt, de semmi... A férfi felsorolta kik jutottak ki a hamuvá lett intézményből, ám egy név sem volt ismerős. Apura és Edwardra pillantottam, előző elképedve állt egy tálcával a kezében, utóbbi sanyarú képet vágott. Ez megint betett nekem... Ami elsőre a kezem ügyébe akadt hozzá vágtam, elegem volt.

     - Bella! - kiabált apu és leejtette a kezében lévő műanyagot - Mit művelsz?

     - Elegem van a folytonos titkolózásaidból, Edward Cullen! Vagy most megmondod mi folyik itt, vagy ... vagy... ! - a levegőben szinte tapintható volt a feszültség, Charlie maga elé tartotta kezét, Edward kitágult szemekkel nézett rám, én pedig ökölbe szorított kezekkel szitkozódtam magamban.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés