"Nem tudom, merre vagy, de valahol már élsz a világban, és egy napon te meg én megérintjük majd ezt a kaput, ezen a ponton, ahol most én. Aztán majd bemegyünk a kapun, betölt minket a jövőnk és a múltunk, és annyit fogunk jelenteni egymásnak, amennyit soha egyetlen ember sem a másiknak. Még nem találkozhatunk, nem tudom, miért. De egy nap minden kérdésünkre feleletet kapunk majd. Minden lépésem közelebb visz egy hídhoz, amelyen át kell mennünk, hogy találkozhassunk. Ugye, nem lesz nagyon sokára? Ugye nem?"

Negyedik fejezet

Belépve a kunyhóba meglepő látvány fogadott. A szoba közepén egy hatalmas fehér kanapé állt, azzal szemben egy kandalló, melyben ropogott a tűz. Egy könyvespolcon temérdek mennyiségű olvasnivaló, fényképek és dísztárgyak foglaltak helyet. Óriási ablakok az Északi falon, a földön pedig nagy méretű szőrös szőnyeg.  Meseszép volt az egész helyiség, nem tudtam csak sejteni véltem, hogy Esme és Alice műve lehet. - Hisz' ez gyönyörű! - Edward mosolyogva jött közelebb hozzám, lesegítette rólam a kabátomat és nyakamba csókolt, majd átölelt. Felsóhajtottam. 

- Nem értem… Hova hoztál? - fordultam meg karjaiban.

- Ez Esme és Alice 'műterme'. - nevetett - Tudod, ez a ház egyszer sem volt ugyanolyan. Körülbelül kéthavonta lejönnek ők ketten, - Alice és Esme - és teljes átalakítást végeznek.- Az szép! - hüledeztem - És meddig csinálják, általában?
- Egy nap?! - vont vállat. - De azért jól összehozzák, többnyire…
- Igen. Fantasztikus! - helyeseltem - Talán körbevezethetnél... Mielőtt haza indulunk.
- Miért, haza mennél? - döbbent meg, majd egy csapásra kivirult - Jaj, elfelejtettem szólni! Alice látta, hogy apádat behívták éjszakára. - somolygott - Miénk a ház, és senki nem fog keresni. A húgom tökéletes alibit biztosít nekünk.
- Hú, komolyan olyanok vagytok, mint azokban a kémes akciófilmekben, amikor a főszereplőt megtámadják és bujkálnia kell a családja elől, és senkiben nem bízhat. - hadartam fülig érő vigyorral a képemen. Edward megrökönyödve bámult le rám - Mi van? Csak kell csinálnom valamit, amíg te a hegyekben kergeted azokat a jámbor szarvasokat! - csaptam a vállára. Bólintott.
- Ééérteeem! Szóval, Miss. Swan! Óhajt valamit?
- Nem Mr. Cullen, de ha már így szóba jött, maga egy csöppet éhesnek látszik… És meg kell mondjam, jelen esetben nem tudom eldönteni, hogy édes erdei állatokra vagy inkább valami másra fáj a foga.
- Ezt könnyen kitalálhatná! Ennél egyszerűbb és nyilvánvalóbb dolgot! - kibontakozott az ölelésünkből, megfogta a bal kezemet, s mélyen a szemembe nézett - Természetesen, szívesebben rohangálnék a növények között, de csak önnel a hátamon.
- Azt már nem! Megyek inkább az oldalán! - vigyorogtam rá, ám ezt nem kellett volna mondanom. Edward teljesen elkomorult. Megint a vámpírra változtatós témával rukkoltam elő. Remek! Ügyes vagy Bella, így kell betenni egy szép estének! - veregettem magam vállba gondolatban. Annyira ostoba vagyok! - Bocsáss meg, nem akartam…
- Shh! - mutatóujját az ajkamra tapasztotta - Bella, megértelek téged, de tudnod kell, nekem ez irtózatosan nehéz. Gondolj bele abba, mi van ha nem sikerül! Mi van akkor, ha engedek a csábításnak és… és…
- De nem tennéd! Tudom!
- Honnan veszed, hogy nem? - csattant fel a kelleténél hangosabban.
- Innen! - azzal a lendülettel szájára tapasztottam az enyémet, s hihetetlen nagy hévvel csókoltam. Edward nagy meglepetésemre nem tolt el magától. Inkább még indulatosabb lett. Kezemmel hajába túrtam, s hozzá préselődtem, szerelmem karjait jó szorosan derekam köré fonta, s a lehető leggyengédebben ölelt, miközben jobb tenyere simogatni kezdte lapockámat. Soha nem tapasztalt dolgok történtek velünk ezekben a percekben. Egész testemet átjárta a szenvedély, s lázban égtem, még többet akartam. Edward szintén így érezhetett, legalábbis reméltem, mert igencsak lassan akarta elereszteni. Nagy nehezen elhúzódtam tőle, de csak annyira, hogy éppen ne kívánjam meg ismét ajkait, hogy aztán nyelvemet végighúzva száján… Állj le Bella! - csitítottam önmagam. Halkan szuszogva támaszkodtam meg testében, elképzelhetetlen, de a csókjai megrészegítenek, elbódítanak.
- Bella. - suttogta halkan, szerelemittasan.
- Ha az egész éjszaka előttünk áll, - kezdtem - akkor ideje lesz megbeszélnünk valamit. Lezuhanyozom.
- Megmutatom hol a fürdőszoba. - Azzal feldobott a vállára, s másodperceken belül lerakott a hideg csempére - Találsz törülközőt a felső fiókban, az alacsonyabbik szekrényben. Most megyek, had végezd el az emberi teendőid. - S már ott sem volt.
 

Gyorsan feltápászkodtam a padlóról, s lekaptam magamról a farmernadrágot a pólómmal együtt. Összehajtottam és a sarokba raktam le, egy kis asztalra. A zuhanykabinhoz lépkedtem, megeresztettem a vizet, s míg vártam, hogy melegedjen felgumiztam a hajamat a nadrágom zsebében lévő hajba valóval. Beálltam a víz alá, s gondolkodóba merültem. Vajon Edward képes lesz bele menni az átváltoztatásomba? Mi van akkor, ha igen? Hirtelen annyi minden kavargott az agyamban, képtelen voltam végigvenni azt amit mondani akarok neki. Valahogy borzasztóan fáradtnak éreztem magamat, ne fizikailag, szellemileg. Az utóbbi időszakban összecsaptak a fejem fölött a hullámok. Rengeteg gondom volt, mind emberi, mind természetfeletti. Úgy éreztem nem tudom tartani az egyensúlyt. Az egész ólomsúlyként nehezedett a vállamra. Abban reménykedtem, hogy Edward könnyebbé teszi… Nem tudom, valahogy ha elmondanám neki ami a szívemet nyomja közel nyolc hónapja, talán segítene… Nem tudom…

Elzártam a csapot, kiléptem a fülkéből, s elővettem egy törülközőt onnan, ahonnan mondta. Magam köré csavartam, s nekivágtam a háznak. Rövid bóklászás után eljutottam az étkezőbe, ahol égett a villany. A helyiségben nem volt senki rajtam kívül - tehát Edward máshol van. Folytattam utamat, kezdtem fázni, így ruha nélkül, de nem adtam fel. És végül megérkeztem szerelmemhez.

- Bella! Nem is hallottam, hogy végeztél! Ha tudom érted megyek… - túrt hajába zavartan, s farzsebébe dugott valamit.

- Semmiség… De, öhm… Kaphatnék valami ruhát? - pironkodtam.- Persze! - felugrott ültéből, s kitárt egy hatalmas kétajtós szekrényt, ami tele volt ruhákkal. - Gondolom alváshoz nem farmert használsz… Úgyhogy nézz körül és válassz valami számodra megfelelőt, addig hozok valamit enni.
- Oké. - nyomtam egy puszit az arcára, azt követően ő elhagyta a hálót én pedig a ruhák elé léptem. Kiválasztottam egy fehér atlétát, s egy rövidnadrágot. Kerestem magamnak fehérneműt - meg kell mondjam Alice eléggé „egyedi" darabokat vásárolt, gondolok itt a csipkékre és rojtokra - és magamra kaptam a holmikat.
 

Edward pár percen belül meg is érkezett egy tálcával a kezében. Én addigra már befészkeltem magamat az ágyba, szerelmem mellém ült és a kezembe adta az ételt.

- Szóval, mit akartál megbeszélni? - vonta fel szemöldökét kíváncsian.

- Hát… - nem találtam a megfelelő szavakat, zavaromban a tányéromban lévő rántottát turkáltam a villámmal - Arról… - tétováztam - Arról, hogy én is szeretnék… Szeretnék vámpír lenni…- Tudnod kell Bella, nekem ez nem olyan könnyű. Lehet, hogy azt hiszed csak egy harapás… Neked az, nekem pedig maga a halál. - látta, közbe akarok szólni így felemelte tenyerét - Van egy feltételem.
- Éspedig?
- Előbb gyere hozzám!
 

Köpni nyelni nem tudtam. Edward feleségül akar venni!? És utána átváltoztat? Képtelen voltam eldönteni, örültem -e vagy szomorú voltam. Annyi dolgot akartam mondani... 

- Menjek hozzád? - suttogtam.

- Pontosan ezt kérem… - felelte, majd lecsusszant az ágyról és térdre ereszkedett. - Isabella Marie Swan! Ígérem, szeretni foglak minden egyes percben míg élek. Megtisztelnél azzal, hogy hozzám jössz? - könnyek gyűltek a szemembe, s leperegtek előttem az együt töltött idő emlékei.

- Igen! - ugrottam nyakába, majd megcsókoltam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés