(Nathalie szemszöge)



Már alig vártam, hogy a kisbabáinkat a karomban tarthassam, de már eltelt öt nap, amióta Carlisle azt mondta, hogy nagyjából két nap múlva meg fognak születni. Én pedig kezdtem aggódni. Persze, jó nekik odabent, ezt én tökéletesen megértem, de már felkelni is alig bírok, akkora a pocakom. Ráadásul a lányok is azt mondták, hogy már ideje lenne kijönniük, de mégsem jönnek, pedig Anthony minden nap beszélget velük, és tolmácsol nekem is, hogy én se maradjak ki a szép pillanatokból, de Marie és Emily még mindig azt mondták a kérdésre, hogy mikor fognak végre megszületni, hogy hamarosan. Amióta kap Marie is vért minden nap egy kicsit, azóta nem lett sürgős kijönni a pocakomból. 

- Hogy vagy, kicsim? – jött vissza Anthony a szobába. 

- Akkora vagyok, mint egy bálna – duzzogtam. – Már fel sem bírok kelni magamtól, és te sem szoktál hozzámérni – húztam magamra a takarót. 

- Édesem, hiszen minden éjjel veled alszom, és magamhoz ölellek – simított végig az arcomon. 

- Nem úgy értettem – pirultam el. 

- Tudom, hogy hogyan értetted, drágám. Nath, nézd, te is tudod, hogy nem azért nem voltunk együtt egy ideje, mert így nem tetszel, hanem azért, mert kettővel többen vagyunk jelen a szobában, mint kellene – suttogta a fülembe. – Hamarosan kijönnek onnan a picikéink, addig még legyél egy kicsit türelmes. Hidd el, hogy nekem sem könnyű a feleségem nélkülözése, de megéri várni rád – kacsintott rám. 

- Kezdek hinni neked – haraptam az ajkamba. 

- Helyes – mosolyodott el. Majd szenvedélyesen megcsókolt, és egészen addig abba sem hagyta, amíg zihálni nem kezdtem. 

- Mi az? – kérdeztem hirtelen, amikor a vágyat átváltotta a döbbenet a szemében. 

- A lányok azt gondolták, hogy „anya, és apa puszilkózik”, és közben még a szemüket is befogták. Édes volt a gondolatmenet, de egyáltalán nem jöttek zavarba – mesélte nevetve. 

- Te jó ég. Ők még csak csecsemők, még nem érthetik, hogy mi itt… nem, ez nem normális dolog – estem pánikba. 

- Nathalie, te alakváltó vagy, én félig vámpír, félig ember, a gyerekeink pedig ember-vámpír-alakváltók, koránt sem egyszerű a helyzet. Viszont nézd a pozitív oldalát. Intelligensek, erősek, és gyönyörűek lesznek. Valószínűleg átlag feletti, vagy örök élettel. Mit kívánhatna még egy szülő? – kérdezte mosolyogva. 

- Azt hiszem, hogy semmit – bólintottam rá. – Oh, ajaj… 

- Mi a baj? – ijedt meg Anthony. 

- Azt hiszem, hogy bepisiltem – húztam a fejemre a takarót. Ez annyira kellemetlen. Most mit gondolhat rólam a férjem. Bepisiltem felnőtt nő létemre. 

- Én pedig azt hiszem, hogy nem – esett kicsit pánikba szerelmem. – Carlisle – kiáltotta el magát Anthony. – Nath magzatvize elfolyt – kapott karjaiba. A következő pillanatban pedig már a kialakított szülőszobán voltam Carlisle és Anthony társaságában. 

- Nem lehet a magzatvíz, akkor fájásomnak kéne… ááá – görnyedtem össze azonnal. 

- Nyugalom, kicsim – szorította meg a kezem Anthony. – Lélegezz úgy, ahogy gyakoroltuk, és minden rendben lesz – simogatta meg az arcom. – Szólok a szüleidnek, rendben? – nyomott csókot a számra. 

- Az jó lesz, köszi – engedtem el kedvesem kezét. – Carlisle, ugye minden rendben lesz? – kérdeztem ijedten. A szüléstől eddig nem féltem, de most, amikor már itt tartok, nagyon is félelmetesnek tűnik. 

- Nyugodt meg, Nathalie. Nem hagyom, hogy bárkinek bármi baja essen a családomból – mosolygott rám kedvesen. – Szeretnél fájdalomcsillapítót? 

- Nem, nem akarom, hogy bármiféle külső behatás érje a lányaimat, kibírom – mondtam határozottan.

- Rendben, akkor hozok legalább egy kis jeget, az jól fog esni a vajúdás alatt – mondta Carlisle, de már előttem is termett Esme egy tál jéggel. 

- Szia, kincsem – mosolygott rám. – Carlisle, kijönnél egy pillanatra? – pillantott a férjére. 

- Valami baj van? Most nem nagyon szeretném itt hagyni egyedül Nathalie-t – válaszolta Carlisle. 

- Menj csak, addig itt maradok – lépett be Anthony. – Hoztam neked egy kis hideg limonádét – mosolygott azután rám. 

- Mi folyik itt? – kérdeztem idegesen. 

- Semmi baj, kicsim – terelt Anthony. Majd fájdalmas nyögés ütötte meg a fülemet, amit nem én adtam ki, de a hangot pontosan ismertem. 

- Anya? Ugye nem pont most… ő… is? – váltam hisztérikussá. 

- Sh… semmi baj, édesem – simogatta meg a hajam. – Meg tudjuk csinálni. Én itt leszek veled, amíg be nem indul ténylegesen a szülés, nagyapa pedig átmegy anyukádhoz. Akinél előbb beindul, Carlisle ott terem, nekem is van egy orvosim. Le tudom vezetni az egyik szülést, képes vagyok rá – mondta mélyen a szemembe nézve. 

- Nem jó ez így – sírtam el magam. – Ott akartam lenni az öcsém születésénél – akartam felkelni. 

- Nem, nem kelhetsz fel – nyomott vissza az ágyra Anthony. – Nem lesz semmi baj – puszilta meg a fejemet. 

- Dehogynem baj, nem akarok egyszerre szülni anyuval. Azt akartam, hogy fogja a kezem, aztán majd én az övét, amikor itt az idő, nem jó ez így – zokogtam fel. 

- Kicsikém, nyugodj meg – termett mellettem apa. – Anya is azt kéri, hogy higgadj le, és azt üzeni, hogy tudja, hogy ott akartál lenni vele, de nem tehet róla egyikőtök sem, hogy egyszerre akarnak kibújni a kisbabák. 

- Apu, neked most anya mellett kéne lenned – mondtam. Viszont ezzel szemben két kézzel csimpaszkodtam belé. 

- Az igazság az, hogy mindkettőtöknél kéne lennem egyszerre, de ez igen nehezen kivitelezhető, tekintve, hogy csak egy van belőlem. Mindenesetre az a tervem, hogy nagyjából tízpercenként fogok egyik szobából futni a másikba, és akkor mindkettőtöknek tudok jelentést adni az aktuális helyzetről – nevetett fel apa. Amin nekem is fel kellett kuncognom. Majd fájdalmas nyögés hagyta el a számat, amikor a következő fájás is elérkezett. 

- Csak négypercesek a fájások – szólalt meg Anthony. – Jules még hétperces. Eddig úgy néz ki, hogy Marie és Emily érkezik meg előbb, nem pedig Sam – mondta kedvesem, majd felkapta a fejét. 

- Sam, menj vissza a feleségedhez – mondta hirtelen. – Az előbb téged hívott – fűzte még hozzá, de nekem gyanús volt. 

- Jól van, akkor megnézem anyut, te csak légy ügyes, és lélegezz, mindjárt visszajövök – puszilta meg apa a homlokomat, majd eltűnt. 

- Tudom, hogy nem mondasz el valamit – néztem a férjemre komolyan. – Mi van anyával? – szegeztem neki a kérdést. 

- Minden rendben lesz – tett hideg borogatást a homlokomra. 

- De én tudom, hogy… uh… - nyögtem fel újra. 

- Nyugodj meg, kicsim. Nincs semmi baj, lélegezz – simogatta meg a fejem. – Már nagyon rövidek a fájások közti időszakok, gyorsan haladunk a lányok érkezése felé. Most rájuk kell koncentrálnod. 

- De anya… - szuszogtam újra. 

- Anyukádnak mindjárt meglesz a kisbabája. Hamarosan világra jön az öcséd – mondta nyugtatóan. – Neked pedig most az a feladatod, hogy meglegyenek a kisbabáink, ha bármi történik a másik szobában, akkor azonnal szólok, ígérem – simogatta meg az arcomat. – Bízz bennem, Nathalie, tudod, hogy nem hagynám, hogy bármi baja essen neked, vagy a család bármely tagjának – mondta határozottan. – Most pedig szuszogni fogsz, és azután pedig nyomsz egy nagyot, mert itt az idő – mondta ellentmondást nem tűrve. – Még öt… négy… három… kettő… egy…- számolt vissza. Én pedig nagy levegőt vettem, és összeszorított fogakkal akkorát nyomtam, amekkorát csak tudtam. – Remek, akkor most pihenünk egy kicsit, és ha úgy érzed, akkor nyomj, érezni fogod – törölte le megint a homlokomat. – Nagyi, anya, valaki jöhet a törölközőkkel – kiáltott ki Anthony. Mire Bella azonnal berontott a szobába Alice-szel karöltve. Csodálom, hogy Johanna nem akar jelen lenni egy szülésnél. 

- Azt hiszem, hogy most jön – nyögtem. 

- Akkor gyerünk, kicsim – bíztatott. Én pedig tettem, amit mondott. Iszonyatos fájdalmaim voltak, de mégis enyhítette a gondolat a kínjaimat, hogy nemsokára meglesznek a kislányaink, és a kisöcsém is úton van már. 

- Ez az, nagyon jó, Nath. Már látom a fejét. Sötét színű hajacskát látok – mosolygott fel rám. – Még egyszer, egy jó nagyot, gyerünk – nézett rám biztatóan. Én pedig engedelmesen mély levegőt vettem, és nyomtam. Majd a következő pillanatban a lányunk édes kis hangja csendült fel. – Sh… most már velünk vagy, Emily – mondta nyugtatóan. Mire kislányunk azonnal abbahagyta a sírást, és gőgicsélni kezdett. Anthony pedig átadta őt Bellának. 

- Szia, pöttöm – fogta meg az unokáját. Anthony óvatosan elvágta a köldökzsinórt. Bella pedig megmutatta nekem Emilyt, azután pedig elvitte fürdeni. 

- Megint jön – nyögtem fel újra. 

- Oké, gyerünk, ne add fel – mosolygott rám Anthony biztatóan. Én pedig nyomtam, de már alig volt erőm. Farkas létemre alig éreztem a testem, és egyre jobban úrrá lett rajtam a zsibbadtság. 

- Fáradt vagyok – dőltem hátra. 

- Nem, nem alszunk – szólt rám komolyan. – Alice, jeges borogatást Nath-ra, gyorsan.

- Ne, jól vagyok – mondtam nyűgösen. – Nem akarok több hideget. 

- Alice, csináld, amit mondtam – szólt rá Anthony a nagynénjére is. – Nathalie, nyomj, Marie számít rád, és én is. Még néhány nyomás, és a kislányunk kint lesz a pocakodból. Utána akár napokig is aludhatsz, és mindent megteszek neked, amit csak kívánsz, de most még nyomni fogunk – parancsolt rám.

- Nyomni fogunk? Te is nyomsz? Neked is fáj? – ripakodtam rá. – Te tetted ezt velem. Miattad fekszem itt kínok között már órák óta – kiabáltam eszeveszetten. 

- Üvölts, kiabálj, amit csak akarsz, csak ne aludj el – mosolyodott el Anthony. – Most pedig nyomj, de nagyot – fűzte még hozzá. 

- Nem bírom tovább – sírtam el magam. 

- Dehogynem, gyerünk – rontott be apa is kék köpenyben, és egy apró kék csomaggal a kezében. – Látod, az öcséd csak megelőzte legalább az egyik unokánkat – mutatta meg az öcsémet. Gyönyörű kisfiú volt. Egyszerűen tökéletes. – Most pedig nyomni fogsz, hogy én is megláthassam mindkét unokám pirospozsgás kis arcát – parancsolt rám ő is. 

- Anyu jól van? – kérdeztem félve. 

- Igen, de ezt majd elmeséljük, ha minden rendben lesz veled is – nyomott puszit apa a homlokomra. 

- Mi a helyzet? – rontott be Carlisle, Edward és Johanna is egyszerre. – Nathalie-nál minden rendben? – kérdezték idegesen. 

- Igen, minden jól megy. Már látom a fejét – mondta szerelmem boldogan. – Még egy nagy nyomást kérek, és meglesz Marie is. 

- Miért voltak hárman beöltözve anyánál? – kérdeztem ingerülten. – Hol van, anyu? – sírtam el magam. Senki nem mondja el, hogy mi történt a másik szobában. 

- Anyukád most alszik – szólalt meg végre Johanna. – Ha Marie is idekint lesz, akkor az utolsó részletig elmesélek mindent – fűzte még hozzá.

- Nyomj – harsogta Anthony. – Még egy nyomás és kint lesz a második lányunk is. Gyerünk, most azonnal. 

- Nyomom – szűrtem a fogaim között. Majd ismét felcsendült egy csilingelő kis hang. 

- Szia, Marie – mosolygott rá Anthony. Mire második kislányunk is abbahagyta a sírást, és gagyarászni kezdett, ha jól láttam, akkor Emily felé, aki azonnal válaszolt rá. – Ügyes voltál, édesem – mosolygott rám szerelmem. – Nagypapa, elvágod a köldökzsinórt? – nézett apura. 

- Igen, szeretném – mosolyodott el Sam. Majd az ifjabb Samet Johanna kezébe csúsztatta, aki először mereven, és rémülten bámult a babára, de utána halványan elmosolyodott, és dajkálni kezdte őt. Sőt, mintha még halkan dudorászott is volna neki. – Itt vágjam el? – kérdezte izgatottan apa.

- Igen, ott pont jó lesz – adta át az ollót Anthony. 

- Meg is van – csordult ki egy könnycsepp apa szeméből. – Hát ti is megvagytok, és mindenki jól van – tekert egy steril törölközőt Marie köré. Bella pedig kivette a kezéből, hogy elvigye megfürdeni. 

- Gratulálok, kedves anyuka – adta a kezembe Emilyt Anthony.

- Én is neked, apuka – csókoltam meg a száját. Majd minden figyelmemet a kislányunkra fordítottam. – Szia, kincsem – simítottam végig az arcocskáját. Mire még jobban belefúrta a kis fejét a tenyerembe. Marie pedig azonnal sírni kezdett. – Mi a baj, édesem? – próbáltam kicsit feljebb ülni, hogy lássam, de nem igazán sikerült. 

- Egy kicsit féltékeny, mert ő még nem lehet a karodban – mondta szerelmem nyugtatóan. 

- Mindjárt jöhetsz, édesem. Ahogy a nagyi feladta rád a rugdalózót már jöhetsz is – dobtam puszit Marie felé, aki azonnal megnyugodott. 

- Anya, Marie azt üzeni, hogy vámpír létedre elég lassú vagy – nevetett fel szerelmem. 

- Kis diktátor – csikizte meg Bella kislányunk hasát miután rajta volt a ruhácskája. Azután pedig felvette, és a jobb karomba tette, mivel Emily már elfoglalta a balt. 

- Szia, édesem – pusziltam meg Marie fejecskéjét, azután pedig rögtön Emily is kapott egy puszit. Majd néhány perc múlva Marie az apukája felé kezdett el nyújtózkodni, én pedig készségesen átadtam őt neki.

- Hahó – jött a halk kopogtatás az ajtóból. – Most már a büszke rokonság is bejöhet? – dugta be Emmett a fejét az ajtón. 

- Egy pillanat – szólt ki Anthony. Majd rám terített egy hatalmas lepedőt. – Most már szabad – mondta mosolyogva. Mire Emmett és Jasper is bejött hozzánk. Azután pedig Billy, Gabriella és Jake is megérkezett, Rose-zal együtt. Emily pedig szinte azonnal tapsikolni kezdett, és Emmett felé mutogatott. 

- Öhm… azt hiszem, hogy megismerkedne a harcos Emmett bácsival, aki majd megtanítja Emilyt medvéket ölni – csóváltam meg a fejem. 

- Hohó, már most bírom a kiscsajt – lépett elém Emmett. Majd óvatosan elvette tőlem a kislányomat. – Adj egy pacsit, babám – tette oda a tenyerét Emily tenyeréhez. A kisbaba pedig legnagyobb megdöbbenésemre minden erejét összeszedve csapott bele a hatalmas kézbe. – Ez már valami, csajszi – tapogatta meg az icipici bicepszet. – Vagány lány vagy, ha kicsit idősebb lennél, akkor később elcsábítanálak – nyomott puszit a homlokára. 

- Emmett McCharty Cullen – csattant fel Rose. – Emily még nincs egy órás, és te már ilyeneket mondasz előtte? – kérdezte dühösen. Mire kislányom édes is vigyort meresztett ránk.

- Most már elmondjátok, hogy mi történt anyával? – kérdeztem meg ismét. Egy kicsit ugyan lehiggadtam a körülöttem lévő boldogságtól, de nem kerülte el a figyelmemet, hogy apa miután megnézte az unokáit, és gratulált nekem is, megint eltűnt. 

- Az öcsédre rátekeredett a köldökzsinór, és ezért anyukád nem tudta természetes úton megszülni őt. Sajnos nem volt sok megoldása a helyzetnek. Császármetszést szerettem volna alkalmazni, de a feje már a szülőcsatornában volt. Így gyorsan kellett cselekednem. Samet óvatosan visszanyomtam a méhbe, majd Johanna és Edward segítségével elvégeztük a kisműtétet, és az öcséddel minden rendben is volt, de az anyukád nagyon elkezdett vérezni, ezért szükség volt egy kicsit komolyabb beavatkozásra is, de nem kell félned, az anyukád tökéletesen rendbe fog jönni, de néhány hétig ágyban kell maradnia, amíg a szervezete újra felerősödik – magyarázta Carlisle.

- Na és miért kellett akkor Johanna és Edward is? – kérdeztem félve.

- Asszisztáltak nekem, hogy gyorsabban, és jobban tudjak dolgozni – válaszolt Carlisle azonnal. 

- Láthatom anyut? – kérdeztem félve. 

- Most alszik, és még egy ideig aludni is fog – mondta Esme kedvesen. – Viszont, ha nagyon szeretnéd, akkor át tudjuk gurítani mellé az ágyadat – fűzte hozzá gyengéden. 

- Igen, szeretném látni, anyut – bólintottam rá. – Esetleg a lányok kiságyát is átvihetjük? Biztosan szeretné látni az unokáit, ha felébredt. 

- Hát persze – fordított Anthony az ajtó felé. – Először megmosdatnak a lányok, utána pedig odaviszünk anyukádhoz. Addig majd mi vigyázunk a lányokra – tolt át kedvesem a hatalmas fürdőbe. 

- Rendben van – egyeztem bele. Határozottan jó tervnek tűnt. – Anthony – szóltam utána, amikor magamra akart hagyni a lányokkal.

- Tessék, édesem – jött vissza azonnal mellém. 

- Sajnálom, hogy olyanokat mondtam neked, amikor vajúdtam még. Ne haragudj rám, kérlek. Én nem is tudom, hogy mit mondhatnék. Nem tudom, hogy hogyan bújt belém a kisördög, én… - folytattam volna még a mentegetőzést, de szerelmem a számra tette az ujját, hogy elhallgattasson. 

- Nincs semmi baj, Nath. Azt hiszem, hogy ez tökéletesen természetes a szüléskor. Minden kismama az apát vonja felelősségre a fájdalmaiért – nevetett fel. – Igazából még úgysem veszekedtünk, és bár ez sem volt az, de legalább egy kicsit megismerhettem a morcosabb oldaladat – nyomott puszit a nyakamra. Tudta, hogy azt imádom. – Szeretlek, te „kisördög” –nevetett fel boldogan. – Köszönöm, hogy apa lehetek. 

- Én pedig, hogy anya lehetek, kétszeresen is – karoltam át a nyakát. 

- Gyerekek, tudom, hogy ezek boldog pillanatok, de Nathalie egy fürdő után sokkal jobban fogja magát érezni, és akkor össze is bújhattok – szólt ránk Bella gyengéden. 

- Jól van, már itt sem vagyok – engedett el nagy nehezen Anthony. – A lányokkal anyukádnál várunk rád – nyomott még egy puszit a homlokomra. 

Majd egy szempillantás alatt eltűnt. Engem pedig gyorsan, és alaposan megfürdettek, de azért nagyon is gyengédek voltak hozzám. Alig bírtam megállni a lábaimon, de a támogatásnak köszönhetően, amit kaptam, azért kibírtam azt a tíz percet, amíg tiszta lettem, és kaptam egy meleg, száraz pizsamát. Gabriella pedig már egy tiszta ággyal várt odakint. Amibe fáradtan belefeküdtem, és félálomban hagytam, hogy áttoljanak anyuhoz és a lányokhoz. Még halványan láttam, hogy apu anya ágya mellett ül, aki még mindig alszik. A lányok mellett pedig ott állt Anthony, és mindkettejük szájában cumisüveg volt. Majd elnyomott az álom. Amikor legközelebb kinyitottam a szemem, fogalmam sem volt, hogy milyen napszak van, vagy, hogy mennyit aludtam, de azt éreztem, hogy valaki fogja a kezemet. Oldalra fordítottam a fejemet, és megláttam a mellettem alvó férjemet, aki egy széken görnyedt miattam, ki tudja, hogy mióta. Lassan átfordultam a másik oldalamra, hogy lássam anyát, aki még mindig aludt, de az arca nyugodt volt, és békés. Apu pedig ugyanúgy ült egy széken és fogta anya kezét, mint ahogy Anthony ült mellettem. A következő pillanatban pedig Carlisle jött be, a nyomában Esmével. 

- Sziasztok – suttogtam nekik. 

- Szia – mosolyogtak rám. 

- Kipihented magad, kedvesem? – lépett elém Esme egy nagy adag rántottával. – Remélem, hogy éhes vagy, mert szükséged van az egészséges táplálkozásra, hogy elég tejed legyen a lányok számára. 

- Igen, nagyon éhes vagyok – vettem el a tálcát. – Carlisle, anyu hogy érzi magát? Rendben lesz? 

- Egyre jobban van. Nem kell aggódnod miatta. Sok vért vesztett, ezért egy ideig még infúziózni fogom, és adtam neki néhány egység vért is, de hamarosan felébred, és nem lesz semmi baj. Néhány hét múlva pedig arra sem fog emlékezni, hogy bármi baj is történt a szülésnél – mondta Carlisle nyugodtan. 

- Köszönöm – néztem rá hálásan. – Jó hogy ott voltál vele, és vigyáztál rá. A kórházban nem kapott volna ilyen tapasztalt ellátást. 

- Ez csak természetes – mosolygott rám. – Téged is megnézlek, rendben? – kérdezte kedvesen. 

- Persze – bólintottam rá azonnal. 

- Akkor légy szíves húzd fel a térdeidet egy pillanatra – hajtotta fel a takarót. – Óvatosan meg foglak tapogatni, ha fáj valahol, akkor szólj – mondta lágyan. 

- Rendben – adtam vissza a tálcámat egy kicsit Esmének. 

- Jól van, itt minden rendben. Teljesen egészséges vagy – biccentett Carlisle elégedetten, amikor kitapintotta a hasam minden négyzetcentijét. – Akkor most jó étvágyat. Egyél, amíg lehet, mert hamarosan a lányok is felébrednek és kérik majd a jussukat – kuncogott fel Carlisle. – Emily nagyon kis bélpoklos. Háromszor annyi ételt követel, mint Marie. Valószínűleg a már viszonylag aktív farkas gének miatt éhes állandóan. Marie vegyesen táplálkozik, felesben szereti a vér és a tej kombinációját. Egyszer ezt kéri, egyszer pedig azt. Neki most éppen egy adag vér jön majd. Úgyhogy Emily lesz nagyon éhes ismét. Marie pedig viszonylag szomjas, nem olyan vérszomjas, mint egy vámpír, és még egy kicsit kevésbé is, mint egy félvér. Kevesebb vért kér, mint az nálunk átlagos, de azért kér. Bár a fejlődését ez nem akadályozza meg. Még nem tudom pontosan, hogy hogyan jellemezzem őket, de különlegesek mind a ketten. Nem lesz semmi baj velük, ezt garantálom. 

- Nos, ez azt hiszem, hogy jól hangzik – mosolyodtam el. – Végül is, ők egy teljesen egyedi, és különálló kis faj, úgyhogy idő kell nekik, de tudom, hogy gyönyörűek lesznek, és tökéletesek. Mi pedig biztosítani fogjuk nekik a boldog és felhőtlen életet. Ebben biztos vagyok. 

- Ez egy remek hozzáállás – mondta Esme boldogan.

- Igen, szerintem is – bólintott rá Carlisle is. A következő pillanatban pedig Emily felsírt, ahogy azt a dédpapája is megjósolta. Anthony pedig azonnal felkapta a fejét, ahogy apa is. 

- Sh… ne sírj, kicsikém – próbáltam csitítani, de mire megnyugodott volna felsírt Marie is, aztán őt követte Sam is. – Ajaj – húztam el a szám. – Fiúk-lányok eggyel kevesebb helyem van, mint ahányan vagytok – néztem kétségbeesetten a három picire. 

- Marie nem tejet szeretne – lengette meg a vörös folyadékkal teli cumisüveget szerelmem, mire kisebbik lányunk azonnal cuppogni kezdett. Majd Esme a karjaiba vette, és odaadta neki a cumit. Anthony pedig odahozta hozzám Emilyt, aki egy szempillantás alatt vetette rá magát az éltető tejre. 

- Sammel mi lesz? – néztem a kisöcsémre. 

- Fejtem le tejet anyukádtól, amennyi elég a kicsinek. Gaby mindjárt itt lesz vele, csak egy picit megmelegíti – mondta Esme felpillantva Marie arcocskájáról. 

- Milyen vért itattok vele? – néztem a cumisüvegre.

- Ez most éppen szarvas, ez volt a közelben – szorította meg a kezem Anthony. – Ne aggódj, nem hagynám, hogy embervérrel táplálkozzon. Tudod, hogy megbeszéltük ezt. A szarvas vére kitart két napig, közben majd elmegyek vadászni – mondta azonnal. – Vagy elmegy Emmett, mert az élete értelme, hogy macit is itasson a lányunkkal. 

- Részemről rendben – bólintottam rá. Ha már állatvért iszik, akkor állítólag a húsevők finomabbak, és az én kicsikéimnek a legjobb táplálékot kell kapniuk. 

- Jövök már, itt vagyok, bocsi, csak közben Timothy is felébredt, és sírni kezdett, mert éhes volt – szaladt be Gabriella a cumisüveggel az öcsém számára. 

Marie pedig éppen befejezte az evést. Azután minden olyan gyorsan történt. Marie cuppantott még párat, majd megnyalta a száját. Erre Tim felé kapta a fejét, mire kislányom hevesen tapsikolni, és gagyarászni kezdett. Timothy pedig vakkantott néhány aprót. 

- Anthony… Marie és Tim most…

- Igen… főleg azért is biztos, mert Marie folyamatosan azt gondolja, hogy Timothy milyen dögös baba, és szívesen megmutatná neki a rugdalózóit. 

- Jézusom, hiszen még alig bújt ki a hasamból – mutattam Marie-re kétségbeesve. 

- Hát, a bevésődés nem válogat, édesem – nyomott puszit a homlokomra Anthony. A lányom pedig éppen puszit dobott Timnek. Aki tapssal fejezte ki elégedettségét. – Ne félj, megoldjuk. Timet a pelenkájánál fogva lógatom ki az ablakon, ha meghúzza Marie haját – kuncogott fel.

- Hé, éppen a fiamat fenyegeted – morgolódott Gaby. - Ez nem volt vicces. 

- Gabynak igaza van, ez tényleg nem vicces – böktem mellkason, de közben én is mosolyogtam. Ahogy Gabriella is felkuncogott. Azt hiszem, hogy ilyen korai bevésődés még nem volt a falkánk történetében.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés