(Johanna szemszöge)



Hasogató fejfájással ébredtem fel, és a látómezőmbe azonnal egy morcos Billy úszott be, ami nem kecsegtetett semmi jóval a számomra. Bár tény, hogy jogosan volt dühös, de azt hittem, hogy azért ennyire nem fog rám haragudni, hiszen csakis a mi érdekünkben tettem. 

- Hogy vagy? – kérdezte kimérten.

- Fáj a fejem – válaszoltam halkan. 

- Jó, legalább némiképp átérzed, hogy mit éreztem én az elmúlt két napban – bólintott Billy, majd kiviharzott a szobából. Nem sokkal később pedig Carlisle jelent meg a szobában. 

- Ez nagy butaság volt, Johanna – nézett rám komolyan. – Bár fantasztikus felfedezés, amit megjegyzem, hogy nem kürtölhetünk világgá, de nagy butaság is. Orvosként büszke vagyok rád, viszont mentorodként, és fogadott apádként azt mondom, hogy felelőtlen és buta megoldás volt. Bajod eshetett volna, bele is halhattál volna. Belegondoltál abba, hogy mindenkire hatással lesz, amit teszel? 

- Igen, és körültekintő is voltam – válaszoltam azonnal. – Találtam nemrég egy öreg, kóbor macskát, akin kipróbáltam a szérumot. Két napig kómában volt, de utána erősebb, és gyorsabb lett, ráadásul mintha visszakapta volna a fiatalkori erejét. Elvégeztem rajta minden szükséges tesztet, és egyértelművé vált, hogy a szérum hatásos, és nem halálos a szervezetre nézve. Csak bizonyos fokú változásokat idéz elő, de nem drasztikusakat. Egynegyed részt vámpír gének, néhány csepp farkassággal keverve – magyaráztam hevesen.

- A farkas gének, és a vámpír gének alapvetően összeférhetetlenek – rázta meg a fejét.

- Alapvetően, igen, de hogyha egy olyan hibrid génállományát kevered, mint Tim, akkor van egy áthidaló elem a képletben, mivel Timothy is megfogant és megszületet. Igaz?

- Tehát Tim vére nyújtotta a fő vonalat, és nem Gabrielláé? – kérdezte Carlisle kíváncsian. Én pedig bólintottam. – Jó gondolat – mondta elismerően. – Ettől függetlenül viszont nem ártott volna, hogyha megosztod valakivel a terveid, ugyanis ez mindenképpen kockázatos kísérlet volt.

- Nem voltam veszélyben, tudtam, hogy Billy meg fog találni. Azt mondta, hogy ötre lesz otthon, én pedig pontosan négy óra ötvenöt perckor adtam be magamnak a szert. Így biztos voltam benne, hogy megtalál, és azonnal ide fog hozni. Kiszámoltam, hogy ahhoz elég idő telt el, hogy már ne tudjátok visszafordítani a folyamatot, de arra még elég időtök volt, hogy baj esetén újra tudjatok éleszteni – magyaráztam higgadtan. 

- Átgondolt tervnek tűnik – biccentettet elgondolkozva. 

- Hónapokig dolgoztam rajta – vágtam rá azonnal. – Először olyan szérumot akartam készíteni, amivel elérhetem, hogy Billy bevésődése semmivé váljon az irányomba, és találhasson magának egy hozzávaló lányt, de utána rájöttem, hogy már túlságosan is fontos nekem, és nem akarok lemondani róla, ezért úgy döntöttem, hogy olyan szérumot készítek, amivel örökké együtt maradhatunk. Arra viszont tényleg nem gondoltam, hogy ezzel ekkora galibát okozok a kapcsolatunkban. Azt hittem, hogy örülni fog neki, hogyha nem kell megöregednie, és fiatal maradhat a fivéreivel együtt, hiszen mindenkinek halhatatlan párja van, csak én voltam halandó a környezetetekben, és Justin. Tudod milyen érzés volt, amikor láttam, hogy ti bármire képesek vagytok, én még a testvéremet sem tudtam visszahozni a segítségetek nélkül. Így jobb társ leszek, jobb orvos, és talán még a segítségetekre is lehetek, ha szükségetek van rá. 

- Tényleg Billyért tetted? Nem csak azért, mert félsz a haláltól, és a szenvedéstől? – kérdezte komolyan. 

- Félek, vagyis féltem, valóban féltem attól, hogy a leendő gyermekemnek anya nélkül kell majd felnőnie, vagy, hogy esetleg a gyermek nem lesz elég erős, ha történik valami, de most már minden rendben lesz, nyugodtan teherbe eshetek ezek után, mert a kicsi is erős lesz, és már én is az vagyok – mondtam mosolyogva. Most már nyugodtan vállalhatom az anyaságot, mert minden rendben lesz. 

- Értem, nos, azt hiszem, hogy ez egy határozottan jó indok, bár szerintem Billy nem aggódott a halandóságod miatt. 

- Tudom, de nem akartam, hogy miattam öregedjen meg, és haljon meg ő is. Justin is vámpír akar lenni, a múltkor hallottam őket Tanyával beszélgetni, és már egyszerűen nem bírtam tovább. Nem akartam, hogy Billyt miattam veszítsétek el, és igen, bevallom, én sem akarok meghalni. Élni akarok az idők végezetéig, ahogy ti is. Nem muszáj elveszítenünk senkit, mert van megoldás. 

- Értem, amit mondasz, Johanna, de nem mindenki vágyik a halhatatlanságra. A halandóság nagyon szép, és különleges dolog, amit te most már nem tapasztalhatsz meg soha, ahogy Billy sem. Honnan tudod, hogy a kedvesed örök életre vágyott? Ő csak téged akar, mindegy, hogy halandó vagy, vagy halhatatlan, de most csalódott benned, és jogosan. Túl sok volt ez neki hirtelen – magyarázta Carlisle kissé rosszallóan. 

- Tudom, hogy túldramatizáltam a dolgot, és önfejűen cselekedtem, és az is tény, hogy nem csak Billy miatt, hanem főleg magamért, mert nem akarok elmenni, veletek akarok maradni, örökre. Az vesse rám az első követ, akinek a fejében még nem fordult meg, hogy milyen jó lenne, ha mi mind halhatatlanok lennénk – mondtam dacosan. Tudtam, hogy morogni fognak, de azért arra számítottam, hogy egy icipicit örülni is fognak neki, hogy olyan leszek, mint Gabriella. 

- Nézd, kedvesem. Örülök, hogy örökre velünk maradhatsz te is, mert te leszel a második nagy, és elhivatott orvos a családunkban – simított végig Carlisle az arcomon. – Én csak azt mondom, hogy nem volt a leghelyesebb a módszer, amit választottál. Jobban érezte volna magát Billy, hogyha beavatod őt a terveidbe, vagy legalább beszéltek róla. 

- Igen, tudom, hogy ebben igazad van – bólintottam rá. – Mályvacukor illat van? – nyaltam meg a szám szélét. 

- Igen, a srácok sütödét csináltak a konyhából. Marie mászott ki valahogy a kiságyból, megszerezte a zacskót, és addig sírt, amíg el nem érte a céljait. Azóta cukrot csócsálnak, bár megjegyzem, hogy én nem értek ezzel egyet, de ennek a kislánynak valahogy nem lehet nemet mondani – nevetett fel Carlisle. – Te is szeretnél mályvacukrot? 

- Igen, nagyon – bólintottam rá. – Bármit, ami émelyítően édes. Minél édesebb, annál jobb – akartam felkelni. 

- Nyugi, még feküdnöd kell, mindjárt hozok neked is egy mini sütödét – kuncogott fel rajtam Carlisle. 

- Köszönöm – húztam feljebb a párnám, és felültem, hogy amint visszaér a cukor, máris behabzsolhassam mindet. Hé, nem is rajongok a mályvacukorért, akkor most miért kívánom annyira? A következő pillanatban Carlisle már ott sem volt. Néhány perccel később pedig Billy jelent meg az ajtóban egy hatalmas adag cukorral, és néhány nagyobb gyertyával. 

- Carlisle azt mondta, hogy te is szeretnél mályvacukrot – tette le mellém a tálat, majd a kezembe nyomott egy hurkapálcát, és egy fémtálcán meggyújtotta a rögzített gyertyát, hogy meg tudjam sütni a cukorkákat. 

- Köszönöm – mosolyogtam rá, mire csak biccentett. Majd fel akart állni mellőlem, de elkaptam a kezét. – Billy – sóhajtottam fel. – Kérlek, próbáld meg megérteni az indítékaimat. 

- Értem az indítékaidat, csak azt nem értem, hogy miért nem bíztál meg bennem már megint. Azt hittem, hogy már túl vagyunk a bizalmi harcon. Magyarázd meg kérlek, mert nem értem, hogy hogy voltál képes megint semmibe venni a bizalmat, amit táplálok az irányodba. Szerinted mit éreztem, amikor rád találtam ájultan, vérző orral, egy üres fecskendővel, és nem tudtalak felébreszteni? Hogy gondoltad, hogy így fogod intézni ezt az egészet? Most pedig elvárod, hogy azt mondjam, hogy „ügyes voltál, drágám”? – kérdezte feldúltan. 

- Nem, nem várom el, hogy egyetérts a módszereimmel, de annak azért örülnék, ha egy kicsit te is örülnél annak, hogy örökké együtt lehetünk a családunkkal – hullott ki egy könnycsepp a szememből. Azt hittem, hogy bár dühös lesz, azért legalább egy kicsit örülni is fog neki, hogy mindig együtt lehetünk. 

- Ne, ne sírj – törölte le a cseppet a szemem alól. 

- Miért ne sírnék, hiszen pont most akarsz elhagyni, amikor örökre együtt lehetnénk. Ezt nem hiszem el – zokogtam fel. 

- Ki mondta, hogy el akarlak hagyni? – döbbent meg szerelmem. 

- Teljesen úgy viselkedsz, mintha csak arra a pillanatra várnál, amikor a fejemhez vághatod, hogy ég velem – mondtam szomorúan. 

- Kicsim, én nem akarlak elhagyni. Haragszom rád, ezt nem fogom tagadni egy pillanatig sem, de azért azt nem tervezem, hogy szakítok veled. Ez nem ilyen egyszerű. 

- Szóval haragszol, de nem hagysz el? – csillantak fel a szemeim. Ez nem hangzik rosszul. Lesz alkalmam bőven kiengesztelni őt. Talán el is kéne kezdenem most azonnal. 

- Haragszom, de nem, eszem ágában sincs elhagyni, szeretlek, te önfejű, makacs, liba, de ha még egyszer a szívroham szélére taszítasz, akkor ellátom a bajodat, ebben biztos lehetsz. Olyan büntetést kapsz, amit az örökkévalóság végéig nem fogsz elfelejteni – szúrt fel egy cukrot a pálcámra. 

- Én is szeretlek, téged – mondtam boldogan. – Egyébként még soha nem éreztem ilyen csodálatosnak az illatodat. Fenyő, és eső utáni moha, fantasztikus – haraptam az ajkamba. 

- A te illatodban pedig a fő jegy most már a tulipán, és a jácint. Te sem panaszkodhatsz – kuncogott fel Billy. 

Majd egy már megsült cukorkát tartott a szám elé. Amit megfújtam, és leharaptam a felét, míg a másik felét a szájához tartottam, amit azonnal el is fogadott. Egyik cukrot sütöttük a másik után, és a hangulat egyre felhőtlenebb lett, aminek nagyon örültem. Tudtam, hogy vissza kell nyernem előbb-utóbb Billy bizalmát valahogy, de legalább megkaptam rá az esélyt, hogy jó társa legyek. Most már tényleg, igazán illek hozzá, és ez a legfontosabb dolog a világon. Örökké együtt Billyvel. Mi lehetne ennél csodálatosabb? 

- Még valamit be kell vallanom – haraptam az ajkamba. 

- Ajaj, vészjóslóan hangzik a dolog – nézett rám rémülten. 

- Én… öhm… csináltam egy halhatatlan macskát a kísérleteim során – vallottam be bűnömet. - Cirmi nagyon szép és barátságos cica, megtarthatom? Ígérem, hogy jó házi kedvencet nevelek belőle, és nem fog szétkarmolni semmit a házban. 

- Rendben, megtarthatod, de ha szétmarja a kanapénkat, akkor ellátom a baját a macskádnak – mondta szigorúan. 

- Ígérem, hogy viselkedni fog – adtam a szavamat. Majd két kezem közé fogtam az arcát, és magam felé húztam, mert szerettem volna megcsókolni, de félúton elbizonytalanodtam. Lehet, hogy még túl korai lenne, ha letámadnám, hiszen jogosan haragszik. 

- Olyan buta vagy – kuncogott fel Billy, majd a gyertyát elfújta, és a földre tette. 

A következő pillanatban pedig már felettem is volt, és szenvedélyesen csókolt, miközben felhajtotta a hálóingemet, én pedig szinte téptem a nadrágját, hogy megszabadítsam a felesleges daraboktól. Egészen más érzés volt most a csókja. Eddig is félelmetesen jó volt minden érintése, de most, mintha tízszer intenzívebben éreztem volna mindent. Egyszerűen elképesztő, és elsöprő volt az egész, amikor pedig végre magáévá tett a csókba sikoltottam a gyönyörtől, ami a testembe hasított. Minden egyes mozdulat felért egy kéjes éjszakával, és én nem tudtam nyugton maradni alatta. Egyszerűen akármilyen mozdulatot tett felnyögtem, vagy elfúlóan felsikoltottam. Egészen addig, míg a testem szét nem robbant a kéjtől, ami keresztülszántott minden egyes porcikámon. 

- Jézusom, te mindig ezt érezted, amikor együtt voltunk? – ziháltam kimerülten. 

- Igen, minden bizonnyal valami hasonlót – mosolygott rám. – Ezek az ösztönök, amiket a vadabb éned hoz fel belőled. Mostantól minden együttlétünk ilyen elsöprő lesz. 

- Ágyhoz foglak kötözni – nyeltem egy nagyot. Majd a csípőmet megmozdítva ösztönöztem Billyt, hogy próbáljuk ki még egyszer. 

- Kis telhetetlen – kuncogott fel szerelmem. 

Viszont eleget téve a néma kérésemnek ő is mozogni kezdett. Most lassabban és lágyabban szeretkeztünk, de egy cseppet sem befolyásolta az élményt. Mindent olyan erőteljesen érzékeltem, mint még soha életemben. Azt hiszem, hogy tényleg ágyhoz fogom láncolni Billyt egy időre, mert eddig sem volt soha elég az együttléteinkből, de most, amikor minden érzékem még kifinomultabb lett, azt hiszem, hogy végképp függő leszek. 

- Szóval ilyen a békülős szex? Gyakrabban kéne összevesznem veled – hajtottam a fejem a mellkasára. 

- Meg ne próbálj még egyszer ilyet tenni – csapott a fenekemre. 

- Mert elfenekelsz? – húztam fel a szemöldököm. 

- Az lesz a legkisebb problémád, hogy elfenekellek érte – mondta határozottan. – Egyébként szabad volt nekünk már „békülős szexelni”, ahogy te fogalmaztál? Carlisle azt mondta, hogy már teljesen jól vagy? 

- Nos, még nem kaptam ilyen szintű orvosi tájékoztatást, de nem hiszem, hogy ez rossz hatással lenne az állapotomra – nevettem fel, majd fáradtan hanyatlottam kedvesem mellkasára, hogy aludjak még egy kicsit. 



(Anthony szemszöge)



Fejcsóválva, és mosolyogva figyeltem a kisebbik lányomat, aki olyan elszántsággal próbált meg kijutni a magasított kiságyból, ahogy még egy három éves gyerek sem próbálkozott. Emily, Tim, és Sam nyugton tudott maradni, és pihengetni, de Marie-t nem lehetett megállítani. Olyan volt, mint egy kis örökmozgó, ezért is kellett megmagasítanom az ágyat, hogy még egyszer ne jusson ki csak úgy. Kész rejtély ez a kislány, Eleazar szerint ugyan még nincs konkrétan kialakult képessége az elkápráztatással kapcsolatban, de valami kialakulóban van, ez egészen biztos. 

- Marie, most faltál fel egy fél zacskó mályvacukrot, azután pedig egy nagy adag tejet, nem gondolod, hogy most már aludnod kéne? – kérdeztem halkan, mivel az összes többi baba aludt a szobában.

- Nyem álmos, kúszik – próbált továbbra is kijutni. – Akajsz velem futni az ejdőben? 

- Marie, aludnod kell, még kisbaba vagy, és a kisbabák ilyenkor alszanak. 

- Majie most fut veled, aztán alszik – villantott felém egy vigyort. 

- Akaratos kis perszóna vagy, tudod? Nem leszünk így jóban. Szépen szót kell fogadnod a szüleidnek – mondtam apai szigorral a hangomon. Meglehetősen öntörvényű a kislányunk, és ezt mielőbb ki kell nevelnünk belőle, különben a fejünkre nő a kisasszony.

- Akkoj simizel, amíg elálmosodok? – próbálkozott tovább. 

- Jól van, arról lehet szó – mosolyogtam rá. Majd kivettem a kiságyból, és leültem vele a hintaszékbe. – Hol simizzelek? 

- Pocakom, azt hiszem, hogy túl sokat ettem – pirult el. 

- Mondtam, hogy sok lesz – róttam meg finoman. 

- Tudom, de olyan fincsi volt – nyalta meg a száját.

- Kis bélpoklos – kuncogtam fel. – Ebben legalább teljesen egyformák vagytok a nővéreddel. 

- Emily jobban hasonlít jám, mint hinné, csak nem akajja bevallani magának se – rántotta meg a vállát a kicsi. – Majd megtanul szejetni engem, ahogy én őt. 

- Szeret téged – vetettem ellen. 

- A maga módján igen, de nem szejeti azt, ahogy különbözünk – mondta komolyan.

- Nem baj, ha mások vagytok – mondtam határozottan.

- Szejintem sem, de a fajkasok makacsok, és önfejűek – mondtam komolyan. 

- Mert te nem vagy makacs, és önfejű? – húztam fel a szemöldököm. 

- Dehogynem, de csak azéjt, mejt Emily is ilyen. Nem lehet vele tájgyalni – szorította ökölbe a kis kezeit. 

- Talán hagynod kell neki időt, hogy teljesen elfogadja a helyzetet – ajánlottam a lehetőséget. – Nem vagytok hagyományos kisbabák, ráadásul te már azt is tudod, hogy kivel fogod leélni az életedet, és ettől Emily talán egyedül érzi magát most éppen. 

- Beszélt veled ejjől? Na szép, én meg máj napok óta pjóbálom puhítani, hogy mondja el mi a baja – lett morcos az én kis hercegnőm. 

- Ne hibáztasd, furcsa a kialakult helyzet. Ráadásul te sokkal jobban középpontba tudod magad hozni, mint ő, ezért is lehet, hogy féltékeny. 

- Nem szándékosan csinálom ezt, csak úgy jön. Amikor szejetnék valamit, akkoj koncentjálok, és mindenki elámul tőlem. Még szép, hogy kihasználom a lehetőséget, amikoj mindenki lesi a kívánságaimat. 

- A hatalom veszélyes dolog – mondtam komolyan. 

- De hát csak egy kis cukoj volt – tiltakozott Marie.

- Ma még csak egy kis cukor, holnap már egy hatalmas játék, utána pedig valami még nagyobb, és egyszer csak azon kapod magad, hogy miért ne irányítanád kedved szerint a világot, és az embereket, ha úgyis megteheted – magyaráztam neki határozottan. – Irányítanod kell az érzéseidet, és nem szabad mindent elérned a képességeddel, amit akarsz. Néha le kell mondanunk bizonyos dolgokról. 

- Tehát én most jossz voltam? – görbült le a kis szája. 

- Nem, én nem ezt mondtam. Hanem azt, hogy vigyáznod kell, hogy ne akarj túl nagy dolgokat tenni a hatalmaddal. Kontrollálnod kell magad, és az érzéseidet, hogy ne a képességed irányítson téged, hanem fordítva. 

- Oh, azt hiszem, hogy kezdem kapizsgálni a dolgot – gondolkozott el. – Tehát, használhatom a képességem, ha feltétlenül szükségem van já, de csak megfontoltan. Igaz? 

- Igen, nagyon okos kislány vagy – nyomtam puszit a homlokára. 

- Jól van, akkoj mostantól majd figyelek, hogy mit csinálok – ásított egy nagyot. 

- Helyes, tudom, hogy nagyon ügyes leszel – mosolyogtam rá. – Most viszont talán tényleg aludnod kéne egy kicsit, mint a többieknek. 

- Le… het – gondolta, megint egy nagyot ásítva. 

Majd behunyta a kis szemeit, és lassan elszenderedett. Én pedig halkan visszasétáltam vele a kiságyhoz, majd betettem a nővére mellé. Automatikusan fordultak egymás felé, és egymásra tették a kis kezeiket. Még hogy nem imádják egymást. Sokkal egyformábbak, mint azt egyáltalán el tudnák képzelni. 

- Igazán szép nevelési beszéd volt, kedves apuka – karolt át szerelmem. 

- Hogy érzed magad? Nem fárasztó most már a mászkálás – fordultam kedvesem felé. 

- Nem, tökéletesen jól vagyok már – nyomott csókot a számra. – Lesz még bajunk velük, ugye? – sóhajtott fel.

- Azt hiszem, hogy nem is kevés – mosolyodtam el. – Ez a két kislány sok galibát fog még okozni, ez egészen biztos. 

- Főleg Marie, a maga furmányos kis gondolkodásmódjával – állapította meg Nathalie. 

- Csak próbálgatja a szárnyait. Nem tudja, hogy mások befolyásolása veszélyes is lehet, de nem fog rajta felülkerekedni a kísértés, hogy mindenkit hatalma alá vonjon – mondtam határozottan. 

- Ebben biztos vagyok, hiszen a mi lányunk – bólintott rá Nathalie. – Nincs miért aggódnunk, jó kezekben van, így nem fog rossz irányba terelődni a képessége. 

- Igen, tudom, de azért nem árt, hogyha időben megérti, hogy miért is olyan fontos, hogy ne csináljon butaságot már most sem. 

- Jogos, azt hiszem, hogy lassan el kell kezdenünk komolyan elbeszélgetni velük a másságaikról, hogy majd be tudjanak illeszkedni az iskolába, és a közösségbe, ahol majd élni fognak – egyezett bele Nathalie is a dologba. – Adjunk még nekik legalább egy hónapot. Hadd legyenek még gyerekek, ráérnek utána megismerkedni a felelősséggel, szerintem. 

- Igen, szerintem is hagyjunk nekik még időt – egyeztem bele azonnal. 

Még alig születtek meg, és már okíthatjuk is őket az életükkel járó komoly felelősségre. Imádom, hogy különlegesek, de nem bántam volna, hogyha még egy kicsit tovább maradhatnak gyerekek. 

- Apa, és anya felajánlották a szolgálataikat éjszakára, az esti etetés utánra, mit szólnál, hogyha egy kicsit elvonulnánk kettesben? – ült le az ölembe kedvesem. 

- Csábító ajánlat, de biztos, hogy nyugodtan itt tudod őket hagyni? Nem váltatok el a születésük óta, csak egy-egy zuhany erejéig – néztem rá komolyan.

- Igen, tudom, de nem ülhetek mindig az ágyuk mellett – harapott Nathalie az ajkába. – Tudom, hogy nincs már rám szükségük annyira, mint egy egyszerű kisbabának, és én nem akarom visszafogni őket a túlságosan nagy szeretetrohamaimmal.

- Figyelj, kicsim, a te szeretetedre mindig és mindenhol szükségük lesz. Sosem leszel teher számukra. Minden pillanatban, amit velük töltesz egyszerűen ragyognak a boldogságtól. Rajongásig imádnak mindenkit a családban, de főleg téged, úgyhogy nyugodtan foglalkozz velük minél többet. Annyit, amennyit csak lehet. A lányaink sosem kaphatnak túl sok figyelmet, ha rólad van szó – nyomtam puszit a szájára. – Na, gyere, egy kicsit menjünk le a többiekhez, már mindenki izgatottan várja, hogy anya és Edward mikor utazik el végül a nászútjára – kaptam a karjaimba. Majd leszáguldottam vele a lépcsőn. 

- Sziasztok – köszöntek mosolyogva. 

- Sziasztok – viszonoztuk mi is a gesztust. 

- Anya, apa, mikor lesz a nagy nap? – kérdeztem kíváncsian. 

- Úgy egy hét múlva, legalábbis így terveztük – válaszolták azonnal. – Viszont csak egy hétre maradunk, nem kettőre – fűzte hozzá anya. – Nem akarunk lemaradni semmiről – mondta határozottan. 

- Ha szeretnétek, dokumentáljuk nektek az eseményeket – kuncogtam fel.

- Örülnénk neki, de akkor is csak egy hétre maradunk ezúttal. Szeretnénk itt lenni, és látni a fejlődésüket – mondta apa komolyan.

- Rendben, akkor egy hét múlva mentek, egy hétre – bólintottam rá. 

- Igen, így van – biccentett anya is. – Viszont nem leszünk túl messze, így bármikor elérhettek, hogyha szükségetek van ránk – mondta lágyan. 

- Rendben, de nem hiszem, hogy bármi baj történhetne ilyen rövid idő alatt – mosolyodtam el. Elég kizárt, hogy néhány nap alatt jelentős események történjenek. 

- Helló, bejöhetünk? – dugta be a fejét Angela az ajtón, majd megjelent mögötte Brian is. 

- Hát ti meg merre jártatok egy egész hétig? – tette csípőre a kezét Alice kissé morcosan. Mintha nem tudta volna, hogy hol voltak. Alice mindig mindent tud.

- Brian faházában töltöttük az időt. Egyszerűen gyönyörű – mosolyodott el Angela.

- A faház, vagy Brian? – nevetett fel Emmett. 

- Minden együttvéve – válaszolta Ang határozottan. 

- Felvágták a kislány nyelvét – cukkolta tovább Emmett. – Csak nem történt valami, hogy ilyen kis szókimondó lettél? – kezdte el húzkodni a szemöldökét. 

- Nem tudom, hogy miről beszélsz – rázta meg a fejét Angela. 

- A kis ártatlan – kacsintott rá Emmett, mire Ang lesütötte a szemeit. 

- Emmett, hagyd már őket - kólintotta fejbe Rose. – Gyertek csak beljebb – fűzte még hozzá. 

- Ezért még számolunk, asszony – morgolódott Emmett. Majd levetette magát a kanapéra, és bekapcsolta a tévét, mintha mi sem történt volna. Mi pedig kellemesen elbeszélgettünk Angelával és Briannel, akik minden jel szerint nagyon is jól érezték magukat egymás társaságában.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés