(Edward szemszöge)


Végre eltelt az egy hét, és mi már a csomagokkal együtt álltunk a reptéren. Olyan izgatott voltam már, hogy végre csak az enyém lesz a szerelmem egy teljes hétig. Nincsenek gondok, nem fenyeget minket senki, és csak a miénk lesz Esme szigete egy egész héten át. Rengeteg mindent meg kell mutatnom Bellának, és még több helyre kell majd elvinnem az elkövetkezendő évek során. Mindig is arra vágyott, hogy világot lásson, de még nem jutott el túl messzire. Sőt, szinte sehová, ahová vágyakozott eredetileg. 

- Mennyi idő, amíg odaérünk? – kérdezte szerelmem izgatottan. 

- Csak néhány óra, mert rendeltem nekünk magángépet, így azonnal a part közelében fog letenni, ahonnan már a saját hajónkon mehetünk át a szigetre – magyaráztam lelkesen. – Imádni fogod a szigetet. Mindig süt a nap, és egyszerűen gyönyörű az élővilága, ráadásul a ház, ami rajta van, nagyon is otthonos lesz, mivel szintén Esme keze munkáját dicséri. Csodálatos hetünk lesz.

- Efelől semmi kétségem – nyomott csókot a számra szerelmem, a csípőjét pedig kihívóan az enyémhez dörgölte. 

- Bella? – néztem rá döbbenten. – Nem azt beszéltük meg, hogy majd a nászúton leszünk határtalanok és türelmetlenek? – kérdeztem mosolyogva.

- Ha szigorúan veszed, akkor ez már a nászutunk – állapította meg.

- Igen, tudom, de nyilvános helyen vagyunk, kicsim. Mindenki minket bámul – pislantottam körbe.

- Ugyan, csak irigykednek – harapott az ajkába. – Sajnálják, hogy nekem jutott ilyen dögös férj, és azon gondolkoznak, hogy hogyan csapjanak le a kezemről – kacsintott rám Bella. 

- Drágám, jól vagy? – húztam fel a szemöldököm. 

- Miért ne lennék jól? – kérdezte meglepetten. – Soha nem voltam még ilyen jól. 

- Nagyon kis pajzán lettél mostanában – kuncogtam fel. – Na nem, mintha nem élvezném a helyzetet, csak ez annyira különös. Még mindig szoknom kell az én kis felvágott nyelvű, és szexuálisan nagyon is túlfűtött szerelmemet. 

- Rosszul viseltem ezt az ötven év kihagyást. Tudod te, hogy a terhességi hormonjaim mennyi szerelmet követeltek volna? Kis híján meggyulladt alattam az ágy, amikor Anthonyt vártam a szívem alatt. Szegény Jacob nem tudott néha megmaradni mellettem, mert szó szerint tüzeltem, ahogy ő fogalmazott. Úgyhogy most van miért kárpótolnod, ráadásul a nászutamat mindig is végigszeretkezve képzeltem el – simult hozzám ismét. – Mintha azt mondtad volna, hogy magángéppel repülünk. Személyzet is lesz rajta? – kérdezte pajkosan. 

- Csak egy pilóta, mivel gondoltam, hogy stewardessre úgysem lesz szükségünk – válaszoltam nagyot nyelve. Sejtettem, hogy mit tervez az én gyönyörű feleségem. 

- Nagyszerű, a pilóta úgysem hagyhatja el a saját kis területét – villantak meg Bella szemei. 

- Hm… nem is rossz ötlet – vigyorodtam el. Tüzes kis feleséget szereztem magamnak, az már biztos. Lassan rosszabbak leszünk, mint Emmett és Rosalie, pedig az már nem semmi. 

- Nekem csak jó ötleteim vannak – kacsintott rám boldogan. Imádtam ezt a lendületet, ami lakozott benne. Határozott, erős, és hihetetlenül szexis nő, aki csakis az enyém. 

- Khm… - hallottam meg a pilótánk hangját. Mire szerelmem elszakadt tőlem egy kissé, és a hang irányába fordította a fejét. – Elnézést kérek, de a gépük felszállásra kész. Hogyha gondolják, akkor most azonnal indulhatunk – mondta a pilóta tiszteletteljesen. 

- Ez remek, akkor megyünk is – emeltem fel a két bőröndünket, majd azonnal követni kezdtük kedvesemmel a pilótát. 

Miután felszálltunk a gépre, a csomagokat elhelyeztem a kialakított raktárhelyre, majd leültem szerelmemmel szemben, és becsatoltam magam a pilótánk utasítására. Bella kibújtatta a lábát a cipőjéből, majd apró, kis lábfejét a combomra helyezte, miközben a szemei rabul ejtették az enyémeket. Egy ideig nyugodtan ücsörgött, majd lassan mozgatni kezdte a lábát a combomon, egyre közelebb a legérzékenyebb testtájam felé. 

- Drágám, elárulnád, hogy mit művelsz? – kérdeztem nagyot nyelve.

- Ami azt illeti, ezt még egy filmben láttam, és mindig is kíváncsi voltam rá, hogy tényleg annyira izgalmas érzés-e, mint, amilyennek látszott – sütötte le a szemeit. – Viszont, ha nincs kedved hozzá, akkor természetesen leállítom magam, csak gondoltam, hogy kipróbálhatnánk ezt is. 

- Én nem mondtam, hogy kifogásom van ellene – kaptam el a lábát, majd kicsatoltam magam, és szerelmem elé térdeltem. 

- Hé, még nem ért véget a felszállás, tudja ez veszélyes, uram – csatolta ki magát szerelmem is. Majd visszanyomott engem a székbe, és bekapcsolta az övemet. – Ilyenkor csak a tapasztalt stewardessek állhatnak fel a székből – nyomott gyors csókot a számra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt előlem, visszafelé pedig már egy aprócska ruhában jött, amire az volt ráírva, hogy „Mr. Cullen személyi stewardesse”. Ezen muszáj volt felnevetnem. Elképesztően szexi volt a kis bordó ruhácskában, amihez fehér kalapot, és harisnyát vett fel, a szerelést pedig egy tűzvörös tűsarkú koronázta meg. – Szüksége van valamire, uram? – hajolt le hozzám, így alapos belátást engedve gyönyörű dekoltázsába. 

- Ami azt illeti, szórakoztathatna egy kicsit, kisasszony – markoltam a fenekébe. Majd egy szempillantás alatt magamra rántottam, és két selymes combját a csípőm két oldalára csúsztattam. 

- Hm… mit képzel, uram? Én nem vagyok olyan lány – kuncogott fel szerelmem. 

- Oh, bocsánat, akkor nyilván félreértettem – simítottam feljebb a szoknyáját. 

- Nyilván – bólogatott Bella is. 

- Ez esetben, kénytelen leszek valami más elfoglaltságot találni az út hátralévő részére, vagy esetleg egy másik stewardesst keresni, aki elszórakoztat – sóhajtottam fel bosszúsan. 

- Szép mondhatom, még alig házasodtunk össze, és te már zöldebb mezőkre eveznél? – mondta szerelmem tetetett felháborodással. – Igazán szégyellheted magad – húzta fel a kis pisze orrát. Imádtam egy kicsit felbosszantani, mert attól mindig a kicsit vadabb oldala jött elő, amit imádtam. 

- Nos, ha megkapom az én kis stewardessemtől azt, amire szükségem van, akkor soha, de soha nem fog eszembe jutni egy pillanatra sem, hogy bárki másra nézzek – ajánlottam vigyorogva.

- Na persze, tudtam én, hogy csak a szex miatt kellek – nézett rám morcosan. 

- Uh… van férfi, aki ebből az egész beszélgetésből jól jöhet ki? – nyögtem fel. 

- Attól tartok, hogy nincs – nevetett fel Bella. – Na de térjünk vissza a kis játékunkhoz. Az előbb csak vicceltem, uram. Határozottan olyan lány vagyok, hogyha megfelelő a partner, aki el akar csábítani. 

- Na és milyen legyen az a partner? – kérdeztem kíváncsian. 

- Hm… magas, bronzvörös hajú, jóképű, szikár, hófehér bőrű, legyen egy ezüst volvo a birtokában, és vegyen el feleségül. Szeressen szenvedélyesen, mégis gyengéden, és vigyen el egy mindent felülmúló nászútra – sorolta szerelmem az igényeit, amik tökéletesen beleillettek az én személyiségembe.

- Nos, akkor azt hiszem, hogy labdába rúghatok – mondtam mosolyogva. Majd újra magamra húztam a kedvesemet. 

- Ismersz még valakit, aki labdába rúghat rajtad kívül? – kezdte el kigombolni az ingemet. 

- Reményeim szerint nincs olyan – húztam le a cipzárt a ruhája hátoldalán, majd lecsúsztattam a válláról a pántokat, és feltárult előttem a vadító, vérvörös csipkemelltartó. Mire halk morgás tört fel a mellkasomból. 

- Ejnye, viselkedjen, uram – kuncogott fel, amikor a morgásom állandóvá vált. 

- Csakis a kisasszony hibája, hogy lehet valaki ennyire tökéletes? – húztam magamhoz közelebb, hogy kényelmesen elérjem a melltartó által nem takart részeket a mellkasán. – Mit szólnál, hogyha ezt egy kényelmesebb helyen folytatnánk? – ajánlottam a lehetőséget. 

- Még nem kelhet fel a helyéről, uram – kuncogott fel.

- Akkor kénytelen leszek azzal beérni, ami van – sóhajtottam fel. – Habár, ebben a pózban is van fantázia. 

- Ami azt illeti több is, mint hinnéd – nevetett fel szerelmem. Majd karjaimat a dereka köré tekerve hátradőlt, és így még jobban hozzám préselődött a csípője. 

- Egyre tetszetősebb ez a pozíció – nyögtem fel. Egy pillanattal később pedig megszabadítottam szerelmemet a felesleges ruhadaraboktól, és azonnal a magamévá is tettem, ami ellen egyáltalán nem tiltakozott. Gyorsan, és hevesen szeretkeztünk, bár ettől függetlenül nagyszerű, és izgalmas élmény volt. Éppen, hogy megálltunk, és egymást szorítva ziháltunk kialudt a lámpa, ami eddig azt jelezte, hogy bekapcsolva kell lennie a biztonsági öveknek. 

- Elértük az utazómagasságot – hallottuk meg a pilóta hangját a hangosbemondóban. 

- Hm… most már kicsatolhatom az övemet – pattintottam ki az apró csatot, majd felkaptam kedvesemet, és a kényelmes kanapéra feküdtem vele. Azután pedig egy pokróccal betakartam magunkat. – Nagyon rossz kislány vagy – kaptam el a kezét, amikor megint érzékeny tájak felé kalandozott. 

- Elvileg erről szól a nászút. Vagy talán tévedek? – nézett rám kérdőn. 

- Nos, ez az első nászutam, de eddig kifejezetten tetszik – nyomtam csókot a szájára. 

- Akkor azt hiszem, hogy valóban erről kéne szólnia a nászútnak – nevetett fel csilingelően. - Mennyi idő még, ameddig odaérünk? – kérdezte izgatottan. 

- Már csak egy-két óra, és ott is leszünk – simítottam végig a hátán. 

Már én is alig vártam, hogy elérjük Esme szigetét. Annyi mindent szerettem volna megmutatni kedvesemnek. A csodálatosan kék tengert, a mélyvízi barlangokat, a csodálatos élővilágot, amit a szigeten van. Azt a rengeteg papagájt, és színes kis madarat. Mindent látnia kell a világból, amit csak lehetséges. Még nem is tudja, hogy mennyi helyre szeretném elvinni. Anglia, Olaszország, Franciaország, mindent látnia kell, amire emberként vágyakozott. Minden évben el fogunk menni valahová, és szép lassan együtt fel fogjuk fedezni a világ minden csodáját. Így feküdtünk csendesen, hol egymást simogatva, hol beszélgetve, hol szeretkezve, ki tudja meddig, amikor megint megszólalt a pilóta. 

- Megkezdjük a leszállást Rióban, kérem, foglalják el helyeiket, és csatolják be az öveket – adta ki az utasítást. 

Mire Bellával gyorsan felöltöztünk, valamilyen szinten rendbe szedtük a kanapét, majd leültünk a helyünkre, ahogy a pilóta kérte. Húsz perccel később már a hajón voltunk, és azonnal indítottam is a sziget felé. Szerelmem kényelmesen elhelyezkedett a hajó orrában, és élvezte a szelet, és a meleg levegőt. Míg én kormányoztam a hajót. Ahogy a sziget feltűnt a horizonton Bella felsikkantott, és kikerekedett szemekkel nézte az elé táruló csodálatos látványt…



(Marie szemszöge)



Amikor felébjedtem, akkoj anya és apa máj nem voltak ott velünk, és a nagymama, meg a nagypapa is aludt. Ahogy a többiek is. Emily jengeteget aludt, ahogy Tim és Sam is, legalábbis hozzám képest. Én sokkal másabb vagyok, mint amilyenek ők. Nem kell annyit aludnom, szükségem van véjje, és gyojsabban is növekszem, mint ők. Azt hiszem, hogy tényleg igaza van a többségnek, akik szejint fujcsa kislány vagyok. Egyik fajhoz sem hasonlítok, és nem is vagyok olyan teljesen, mint egy félvéj. Vajon vannak még olyan gyejekek, mint én? Akik tényleg pont olyanok, amilyen én is vagyok? Biztosan jól kijönnék velük, és megtudnám, hogy hogyan kezeljem a helyzetet a többiekkel. Nem szejettem, amikoj fujcsán néztek jám, mejt én ki tudtam mászni a kiságyból, vagy amikoj páj naposan fel tudtam állni. Mindig azt mondják, hogy különleges vagyok, és nem fujcsa, de látom néhány fajkas tekintetét, ahogy méjegetnek, hogy éppen mi is lesz a következő lépésem. Nem bízna bennem, éjzem. Pedig én nagyon is szejetnék átlagos lenni, olyan, mint amilyenek a többiek. Habáj, ha jobban belegondolok, akkoj szejetem azt, ami vagyok. Gyojs, ejős, kjeatív, és még sok minden, amije mások csak vágynak. Állítólag még szép is vagyok. Bár szejintem pont úgy nézek ki, mint egy baba. Emily pedig teljesen olyan, mint én, úgyhogy tulajdonképpen nem látok semmi különöset a külsőmben. Legfeljebb ez az elkápjáztatós képességem tesz mássá, mint a nővéjem. Na meg pejsze a véj utána vágyam, ami miatt Emily mindig mojog velem. 

- Itt van – szakított ki a gondolataimból egy halk suttogás. Viszont a hang nem a családomból szájmazott. Ez egy idegen volt. Előszöj fel akartam síjni, de azután megláttam az ajcát. Egy nagyon szép, kedves ajcú lány volt, egyáltalán nem tűnt gonosznak. Nem úgy nézett jánk, mint aki bántani akaj. A féjfi, akinek viszont mondta, hogy itt vagyok, máj egyáltalán nem tetszett. Gonosz szemei voltak, és vöjösen izzottak, ráadásul hatalmas sebhely húzódott végig az ajcán. Megijedtem tőle. 

- Vedd fel a gyereket, és menjünk – adta ki az utasítást a lánynak, aki azonnal engedelmesen felém nyúlt. Mi? Nem, nem akajom, hogy elvigyenek innen. A családommal akajok maradni, és Timmel. 

- Ne félj, kicsim, nem foglak bántani – mondta lágyan, amikoj ajjébb csúsztam, hogy ne tudjon felvenni. – Ígérem, hogy nagyon fogok rád vigyázni, nem akarok neked rosszat – pjóbált meg megint felkapni, de én belecsimpaszkodtam az ágyjácsokba. Hol van apa? Miéjt nem hallják a többiek, hogy valaki van itt a kiságynál? SEGÍTSÉG – síjtam fel hangosan. Valaki csak meghallja, és megvéd ettől a két idegentől. 

- Kik maguk? – pattantak ki azonnal nagyapa szemei. Majd jájontott a féjfija, de a lány még mindig engem nézett. – Jules, maradj ott, ahol vagy. Maradj ki ebből – kiáltott já a nagymamára, amikoj ki akajt kelni az ágyból, hogy segítsen nagyapának. 

- Gyere velem, kicsim. Vannak még olyanok, mint te – nyújtotta felém a kezét. – Vannak még hozzád hasonló lények, ha velem jössz, akkor velünk élhetsz. Más vagy, mint itt bárki, tudom, hogy mit érzel – mondta gyengéden. A hangja, és a szemei szinte megbabonáztak, olyan volt, mintha el akajt volna kápjáztatni. Mint, amikoj én használom a képességem másokon. Csak én tudtam neki ellenállni. – Kívülálló vagy itt, és ezt te is tudod – fűzte még hozzá. Mije én csak megjáztam a fejem. Más vagyok, az biztos, de a családom nagyon szomojú lenne, ha eltűnnék, és ők is hiányoznának nekem. – Oh, a francba – vetette ki a lány magát az ablakon, a férfi pedig követte, amikoj bejontott Jaspej és Emmett a szobába. Hol voltak eddig? Miéjt nem jöttek máj hamajabb? 

- Jól vagy, kicsim? – szaladt hozzám anya, és azonnal a kajjaiba kapott. Míg apa Emilyt vette fel. Azután Gabjiella is beszaladt Timéjt. Míg a nagyi is felvette Samet. 

- Miért akarták a gyerekeket? – kérdezte anya idegesen. 

- Nyem akajtak csak engem – válaszoltam gondolatban. 

- Miért akartak elvinni téged, kicsim? – kerekedtek ki apa szemei. 

- Nyem tudom – jáztam meg a fejem. Nem éjtettem mindent az egész helyzetből. 

- Miért nem használtad rajtuk a képességedet, drágám? – tette fel apa a következő kérdést.

- Mejt azt mondtad, hogy nem szabad kihasználni a képességemet mások ijányításája. Mejt az egy jossz dolog. Nem szabad, hogy a képességem ijányítson engem, hanem nekem kell kojdában tajtanom azt – magyajáztam. Hiszen ő volt az, aki azt mondta, hogy nem szabad ilyet csinálni. 

- Ez igaz – bólintott rá apa. – Ezt a képesség felhasználást azt hiszem, hogy még át kell beszélnünk pontosabban, édesem. 

- Most Majie megint jossz volt? – göjbült le a szám.

- Nem, kincsem. Te nagyon jó kislány vagy, a legjobb gyerekek ti vagytok a földön – nyomott puszit a homlokomra. Én pedig amennyije csak tudtam belebújtam anyu mellkasába. Ők szejetnek engem, nagyon is. Nem akajok elmenni innen, még akkoj sem, hogyha jengeteg hozzám hasonló lény él valahol a földön. Az csak egy kósza gondolat volt, nem akajtam, hogy el is vigyen valaki engem innen.

- Hol vannak a többiek? – kéjdeztem apától. 

- Elmentek vadászni, eszünkbe sem jutott, hogy bárki is idemerészkedik, és el akar rabolni téged. Annyira sajnálom, kincsem. Soha többé nem fog előfordulni. Ezentúl sokkal jobban fogunk vigyázni rátok. 

- Mégis kik voltak ezek? – kérdezte nagyapa döbbenten. 

- Nem tudom, nem ismerem az illatukat – vágta azonnal Jaspej. 

- Mi töjtént? – kezdett el magához téjni Emily is. 

- Semmi – vágtam já azonnal. Ő sem mondja el nekem a gondjait, akkor én miéjt tjaktáljam őt az én bajaimmal? 

- Édesem, Emily szeret téged, ezt már megbeszéltük, ugye? – mondta apa kedvesen. 

- Tudom, de ő sem mondja el nekem, hogy mi a baj, amikoj nem boldog – húztam fel az ojjom. - Akkoj én miéjt tegyem? 

- Kéjlek, Majie, tudod, hogy szejetlek – motyogta Emily szomojúan. – Tudom, hogy néha bután viselkedem, de ettől még a húgom vagy. 

- Én is szejetlek – nyújtottam ki felé a kezeimet. 

Ahogy Emily is felém nyúlt. Anya és apa pedig mosolyogva léptek közelebb egymáshoz, hogy eléjjem a nővéjemet, és ő is engem. Ahogy elég közel kejültünk egymáshoz olyasmi töjtént, ami eddig soha. Emily puszit nyomott az ajcomra, és magához szojított, méghozzá tudatosan. Amikor aludt, akkoj eddig is sokszoj kejeste a kezemet, de még soha nem vállalta fel az éjzéseit ijántam. Azt, hogy igazán szejet engem, ahogy én is őt. 

- Azt hiszem, hogy az lenne a legjobb, ha a kiságy felkerülne a mi szobánkba – mondta anya idegesen. – Te hallod, ha valaki közeledik felénk. Nem akarom, hogy ez megtörténjen még egyszer.

- Édesem, mindketten tudjuk, hogy nem lehetnek velünk a lányok az életünk minden percében – válaszolta apa. – Viszont az biztos, hogy állandó felügyeletet kapnak, amíg ki nem derítjük, hogy kik akarták elrabolni Marie-t. Senki nem fenyegetheti a gyermekeinket, vagy akár a családunkat. 

- Akkor legalább néhány éjszakára legyenek nálunk, utána majd megbeszéljük, hogy ki melyik éjszakát tudja vállalni a lányokkal – ajánlotta anya a lehetőséget. 

- Rendben, azt hiszem, hogy ez teljes mértékben működhet – bólintott rá apa is. – Átviszem a kiságyat hozzánk, addig ti nyugodjatok meg – simított végig mindhájmunk ajcán apa. Azután pedig átadta Emilyt nagyapának, aki szojosan magához ölelte, és puszit nyomott a feje búbjája, ahogyan nekem is. Majd éjeztem, ahogy anya finoman jingatni kezd. Gondolom abban jeménykedett, hogy talán elalszom, de nekem eszem ágában sem volt aludni. Most is csak azéjt vagyok még itt, mejt nem aludtam. Ha aludtam volna, akkoj most máj ki tudja, hogy hol lennék, de nem itthon, ez egészen biztos. 

- Meg is van – jött be apa újja a szobába. – A kiságyat az ágyunk végébe tettem, hogy a lányok nagyon is közel legyenek hozzánk, egész éjszaka. – Mehetünk? – vette vissza Emilyt apu nagyapa karjaiból. 

- Igen – válaszoltam azonnal. Báj szerintem mindegy, hogy a ház melyik szobájában vagyunk, akkoj is meg fogják pjóbálni megint, mejt az a lány nagyon is akajt engem. Szejintem olyan, mint én, de ez hogy lehetséges? Hiszen a félvéjek és a fajkasok nem sűjűn esnek szejelembe egymással. Legalábbis mindig mindenki azt mondta, hogy anya és apa az első páj, akik ilyenek. 

- Akkor menjünk aludni – sóhajtott fel anya. 

Majd miután elbúcsúztunk éjszakája a többiektől anya és apa felvitt minket a szobába, és belefektettek a kiságyba. Azután pedig lefeküdtek az ágyba. Emily mellém vackolta magát, és lehunyta a szemeit, de én nem tudtam elaludni, akármennyire is fáradt voltam. Mi lesz, ha visszajönnek, most többen, erősebben? Nem hagyhatom, hogy bájkinek baja essen miattam, de nem akajok elmenni a családomtól. 

- Kincsem, próbálj meg aludni egy kicsit. Szükséged van a pihenésre – mondta apa gyengéden, amikoj máj ki tudja, hogy mióta fojgolódtam. 

- Nyem tudok, vissza fognak jönni – pityejedtem el. Nem akajtam, hogy álmomban valaki kiemeljen a kiságyból, és eljaboljon. 

- Jól van, css… - kelt fel apa az ágyból. Majd kivett engem a kiságyból, és maguk közé fektetett, ahogy azt egy pillanattal később Emilyvel is tette. Én apu mellé kejültem, aki szojosan magához húzott, és így éjezhettem a megnyugtató közelségét, aminek köszönhetően tudtam, hogy senki sem éjhet hozzám, amíg bevackolom magam ide. Egy pillanatja hátjapislantottam, és anya pontosan ugyanazt tette a nővéjemmel, amit apu velem. Majd apa mindhájmunkat átölelt az egyik kajjával. – Aludj kicsim, senki sem érhet hozzád, megígérem – nyomott puszit a fejem búbjája. – Nem lesz semmi baj, ne félj. 

- Nem mész el mellőlem? – kéjdeztem megszojítva a pólóját. 

- Nem, itt maradok egész éjjel – vágta já apa azonnal. 

- Megígéjed? – kérdeztem a szemébe nézve.

- Igen, a szavamat adom – simított végig apa a hátamon. 

- Oké – ásítottam egy nagyot, és behunytam a szemeimet. Ha apa megígéjte, akkoj minden jendben lesz. Még sokáig gondolkoztam a töjténteken, de nem lettem okosabb, viszont legalább lassan elszendejettem az ölelő kajok között…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés