(Edward szemszöge)



Ahogy felszálltunk a repülőre mind a négyen fellélegeztünk, de persze ez a nyugalom csak néhány percig tartott, hiszen pontosan tudtuk, hogy ennek még koránt sincs vége. Sőt, még csak most kezdődik. Aro szenvedélyes gyűjtő, aki most nem csak a fiunkról szerzett tudomást, hanem az unokáinkról is. Három különleges és minden kétséget kizáróan egyedi jelenség. Végszükség esetén talán bevethetnénk Marie képességét, mert, hogyha elég ideig el tudja őket bájolni, akkor békével távoznak, ráadásul maguktól. Azt hiszem, hogy ez talán kivitelezhető. Én sem értek egyet azzal, hogy jó dolog Marie képességét kiaknázni, főleg önös célokból, de ha nem lesz más választásunk, akkor meg kell próbálnunk. Viszont arra magam is kíváncsi vagyok, hogy volt képes bárki is elkapni Alecet. Ahhoz nagyon különleges képesség kellene. Heidi pedig a megbabonázó erejével. Várjunk csak. Megbabonázó képesség. Hasonló, mint amilyen Marie-nak van, persze nem ugyanaz, de össze lehet őket kombinálni. 

- Brian, a betolakodó hogy jutott át a családunkon? – fordítottam a fejem a kérdezett felé. – Nem olyan könnyű hozzánk betörni. Főleg nem Jasperen keresztül, aki a világ legjobb stratégája. 

- Volt vele egy lány – gondolkozott el Brian. – Egy lány, aki képes volt elbűvölni bárkit. Olyan igéző szemei voltak, és egyszerűen gyönyörű volt a teste is. Mintha egy angyal szállt volna a földre, akinek csak egy szavába kerül bármi, amit akar. 

- Hasonló, mint Marie, hasonló, mint Heidi, de mégis mind egyedi. Azonos képességcsoportba tartozó erők, amelyek mégis különböznek egymástól valamilyen szinten. Na és bármelyik férfit elbájolják egyetlen pillanat alatt. Alec pedig férfi, még akkor is, ha fiatalnak tűnik látszatra. Talán, ha meglesznek Marie támadói, akkor meglesznek az eltűnt Volturi testőrök is – magyaráztam el az elméletemet. 

- Egészen jól összeszedett elméletnek tűnik – merengett el Brian. 

- Várjunk, miért kéne bárkinek is egy csomó ugyanolyan képességgel rendelkező lány? Mármint, az egy dolog, hogy Aro gyűjti a különféle tehetségeket, de miért legyen rengeteg ugyanolyan képesség egyvalaki kezében? Ennek semmi értelme – tiltakozott Angela. 

- Vagy nagyon is van értelme, csak mi még nem látjuk, hogy mi az – csatlakozott Bella is a beszélgetéshez. – Mi van, ha az a lényeg, hogy egyszerre több helyen is lecsaphasson az ellenségeire? 

- Na, de kik lehetnek az ellenségei? Semmit nem tudunk róla. Meg kellene találnunk, de ez kockázatos, mert bárkit el tud bűvöltetni ezek szerint, és ki tudja, hogy mire képes még azért, hogy elérje a céljait – szólt közbe Angela. 

- Hát, Volturi testőrök tűntek el, mi van, hogyha őket akarja, vagy őket akarják? – ajánlottam a lehetőséget. 

- Ez egy jó elmélet, de könnyen előfordulhat az is, hogy a mi családunk a célpont. Vagy szimplán nekem akarnak ártani. Elég sok erre tévedő vámpírnak láttam el a baját, ahogy Anthony is. Meglenne rá az okuk, hogy Marie és Emily legyen a bosszú célpontja – gondolkodott el szerelmem. 

- Nos, ez is egy elmélet – hümmögött Brian. – Végül is, nem lehet kizárni ennek a lehetőségét sem. Én még emlékszem rá, amikor először találkoztunk. Kis híján letépték a fejemet. Elképesztően temperamentumosan viselkedett ez a kis csitri, amikor először találkoztunk – nevetett fel. 

- Igen, szép idők voltak – kuncogott fel Bella is. – Viszont elképesztően gyorsan sikerült belőled vegetáriánust nevelni. 

- Azt hiszem, hogy ez nem csoda, amikor Jacob fogai minden sétánk előtt a torkomhoz feszültek. Mindig megkaptam a magamét. Ha Bella nincs, akkor már csak egy rakás hamu lennék, mert véletlenül Forksba tévedtem.

- Ne is mondj ilyeneket – bújt hozzá Angela. Majd véletlenül megpillantottam a lány nyakláncát az apró kis gyűrűt. Nem is akármilyen gyűrűt. Régi stílusú, gyönyörű arany eljegyzési gyűrű, rubint kővel. Ritka, és kiemelkedően szép darab. 

- Miért nem mondtátok el? – kérdeztem döbbenten. 

- Mit? – vágott értetlen arcot a két kis titkolózó. 

- Azt, ami ott lóg Angela nyakában – mutattam a pici ékszerre. 

- Ez most nem volt alkalmas – bújt el Brian vállába Angela. 

- Egy ilyen remek hír bármikor alkalmas, főleg nehéz időkben – vágtam rá azonnal. – Örülök nektek – ráztam meg Brian kezét. 

- Minek örülünk? – kérdezte Bella morcosan. – Ne hagyjatok ki engem a jó hírekből – fűzte még hozzá. – Szóval, mi az a remek hír, Angela? 

- Brian megkérte a kezem, és én igent mondtam – mutatta fel a pici gyűrűt a nyakláncán. 

- Ez fantasztikus – mosolyodott el szerelmem. Majd szinte rá vetette magát barátnőjére. Aki nevetve viszonozta a gesztust. – Viszont tényleg nem kellett volna ezt eltitkolnotok. Alice mérges lesz, ha megtudja, hogy még nem szóltatok neki erről. Már régen szervezni kezdte volna az esküvőt, és a leánybúcsút is. 

- Mintha te nem menekültél volna régebben is néha a sógornőd elől – nevetett fel Ang. – Még emlékszem, amikor mindig arra panaszkodtál, hogy Alice már megint el akar rángatni vásárolni téged. 

- Oké, ez jogos, de azért ne zárd ki őt, mert akkor nagyon szomorú lesz – kérte Bella kedvesen. 

- Eszemben sincs kizárni Alice-t a szervezkedésből, hiszen ki szervezkedhetne jobban, mint ő? 

- Ez már így igaz – bólintottam rá. A hugicám tényleg idegesítő kis manó néha, de hogyha valamit meg kell szervezni, akkor ő a legalkalmasabb a feladatra. 

- Amint alkalmas lesz az idő, akkor elmondjuk majd mindenkinek, de addig kérlek, tartsátok ti is titokban. Most a helyzet megoldása a fontosabb, amibe keveredtünk – mondta Brian határozottan. – Angela is egyetértett velem ebben. 

- Rendben, ahogy akarjátok – egyeztünk bele kedvesemmel azonnal. 

Az út hátralévő részét csendben töltöttük. Angela és Brian összebújva feküdtek a kanapén, míg én Bellával a másikon. Nem kellett ahhoz Jasper képessége, hogy érezzem a gépen vibráló félelmet és feszültséget. Mindannyian feszültek és idegesek voltunk, és ezt csak még jobban tetézte a tény, hogy két hét múlva utánunk jön a Volturi is. Nyilván a legkegyetlenebb testőreik kíséretében. El kell rejtenünk az unokáinkat, és mindenkit, akit csak lehetséges. 

- Szeretlek – hallottam meg a fejemben Bella rémült hangját. 

- Tudom, kincsem, én is szeretlek – simítottam végig a hátán. – Minden rendben lesz – fűztem még hozzá. – Néhány hónap múlva már nem is fogunk emlékezni erre az egészre. 

- Bárcsak igazad lenne – sóhajtott fel szerelmem. 

- Igazam lesz, ne félj – nyomtam gyors csókot az édes ajkaira. – Nemsokára láthatod a fiunkat és az unokáinkat, és akkor előjön belőled az anyatigris. Akkor már eszedbe sem fog jutni, hogy feladhatjuk valaha. Mindent meg fogunk oldani, ahogy eddig is. 

- Te tényleg hiszel benne, hogy ha egyszer a Volturi tudomást szerez a családunk nagyságáról, akkor meg tudunk szabadulni tőlük? – kérdezte Bella kétségbeesetten. 

- Ami azt illeti, talán jelentünk már akkora fenyegetést, hogy ne jusson eszükbe ránk támadni. Végül is, te képes vagy hárítani a két legerősebb testőrüket, a számunk pedig elég ahhoz, hogy fizikailag is győzedelmeskedjünk. Minden rendben lesz.

- Mióta vagy a párosunkból te az optimista? – húzta fel a szemöldökét Bella. 

- Amióta te átváltoztál a negatív pórussá. Mondjuk úgy tíz perce – simítottam végig az arcán. – Habár nekem kétségtelenül sokkal jobban áll a szenvedés, mint neked. Nem illik az arcodhoz a kín. 

- Ne vicceld el, Edward. Ez egy súlyos probléma – morgolódott Bella. 

- Tudom, de van egy tervem, ami talán beválhat. Ha előbb visszaszerezzük a Volturi testőreit, mint ahogy elérnek hozzánk, akkor gyorsan le tudjuk rázni őket. Amíg pedig itt vannak, addig La Push el tudja rejteni a fiunkat, az unokáinkat, és mindenkit, akiről nem kellene tudniuk – magyaráztam az elméletem. 

- Jól hangzik – csillantak fel Bella szemei. – Akkor, amint hazaérünk irány Seattle. 

- Ez így is lesz, kedvesem – bólintott rá Edward azonnal. 

Az út hátralévő részét csendben tettük meg. Angela és Brian békésen ölelte egymást, és kizárt minden gondolatot a fejéből, míg én és Bella szintén megpróbáltunk egy kicsit lazítani, hiszen lesz még miért aggódnunk, hogyha elérjük az otthonunkat. Talán az lenne a legegyszerűbb, ha felhívnék valakit, hogy jöjjön el értünk, habár nem szívesen fosztanám meg most a házat egy védelmezőtől sem. Azt hiszem, hogy jobb lesz, hogyha futva tesszük meg az utat a házig. Végül is csak az erdő széléig kell sétálnunk, és csomagjaink sem nagyon vannak. 

- Most kezdjük meg a leszállást – hallottam meg a pilóta gondolatait. – Még egy negyed óra, és már Seattle-ben leszünk. Onnan még nagyjából fél óra, és otthon leszünk. 

- Vajon mennyit nőttek a lányok? – lett izgatott szerelmem. 

- Egy hét alatt csak nem nőhettek olyan sokat – kuncogtam fel. 

- Oh, dehogynem, Anthony is úgy nőtt, mint a gomba – kezdett el izgatottan mocorogni Bella. Látszott rajta, hogy mennyire vágyott már az unokái, és a fia után. Pedig csak néhány napja mentünk el otthonról. 

Amint leszálltunk végre a gépről, azonnal az erdő felé vettük az irányt. Szerencsére nem kellett sokat sétálnunk emberi tempóban, és ahogy kellő távolságba kerültünk a látótávolságból, azonnal futásnak eredtünk. Úgy rohantunk, ahogy csak a vámpírsebességünkből kitelt. Mikor pedig megérkeztünk a házhoz megdöbbenve tapasztaltuk, hogy az teljesen üres. A búrokon kívül minden eltűnt. Bella azonnal feldúltan rohant kis a házból. 

- Anthony – kezdett el kiabálni magából kikelve. – Billy, Jake – folytatta hisztérikusan. 

- Bella, nyugodj meg, sehol nincsenek dulakodás nyomai. Maguktól mentek el innen, nem pedig elhurcolták őket – öleltem magamhoz. 

- Anya, itt vagyunk – hallottam meg a fiúk gondolatait. Egy röpke perccel később pedig megjelent Anthony, és két farkas. Nyilvánvalóan Billy és Jake. Azonnal elengedtem szerelmemet, aki azonnal rávetette magát a fiaira, és ott ölelte és puszilta őket, ahol csak érte. 

- Hol voltatok? Hol vannak a többiek? – kérdeztem a fiúktól, amikor Bella lenyugodott egy kicsit. 

- Átköltöztünk a La Push határán lévő házba. Ott biztonságosabb. Jobban tudjuk őrizni a környéket válaszolta Anthony. – Hogyhogy előbb jöttetek haza? 

- Angela és Brian eljött értünk, és elmondták, hogy mi történt – válaszoltam azonnal. – Megjegyzem, hogy ti is nyugodtan felhívhattatok volna – róttam meg Anthonyt finoman. 

- Több, mint ötven évet vártatok erre a nászútra, nem akartuk, hogy félbeszakadjon, anya megérdemelt már egy kis felhőtlen boldogságot – nyomott puszit anyukája arcára. A két farkas pedig hevesen bólogatni kezdett. 

- A család az első, ezt te is tudod – sóhajtott fel Bella. 

- Igen, és a családnak, nekünk, most az egyszer te voltál az első. Nem lehetsz mindig, minden pillanatban mellettünk. Már felnőttek vagyunk, és erősek. Ne értsd félre, mindig is szükségünk lesz rád, de örültünk, hogy egyszer tényleg magaddal foglalkozol. Szükséged volt már erre – mondta fiunk ellentmondást nem tűrve. 

- Szeretlek, titeket – mondta kedvesem halványan elmosolyodva. 

- Mi is téged, anya. Gyere, menjünk haza, az új házba, tegnap már ki is bővítettük, hogy mindenkinek legyen saját szobája benne – mosolyodott el Anthony. 

- Jól hangzik – egyeztünk bele azonnal. – Menjünk haza – fogtam meg Bella kezét. Aki azonban felpattant az egyik farkas, ha jól hallottam a gondolatokat, akkor Billy hátára, és egészen belebújt a bundájába. 

- Anya ettől meg szokott nyugodni egy kicsit – adott választ a kérdésemre Anthony. 

- Értem – biccentettem. 

- Ki akarsz próbálni egy kört? Ilyen élményben még nem volt részed az tuti – hallottam meg Jacob gondolatait a fejemben. 

- Köszi, de inkább majd máskor – hárítottam el mosolyogva a felajánlást. Imádok futni, és ezt kihasználom, amikor csak tehetem. 

- Akkor valaki más? – pillantott körbe Jake. 

- Majd én – pattant fel Angela a farkas hátára. – Erre mindig is kíváncsi voltam. Milyen selymes a bundád, pedig én azt hittem, hogy sokkal érdesebb és durvább. Fantasztikus – feküdt el Jacob hátán Ang.

- Még a végén féltékeny leszek – morgolódott Brian. 

- Jake azt üzeni, hogy az ő szíve már foglalt – nevettem fel. 

- Igen, ezt még a vak is látná. Gabriellával szét sem lehet választani titeket – mondtam mosolyogva. Talán ők voltak a legédesebb pár közöttünk. Egyenesen imádták egymást. A másik minden mozdulatát, porcikáját, testét-lelkét, amit csak lehetséges szeretni a másikban. 

- Induljunk – kezdtem el rohanni a ház felé. 

A többiek pedig követtek. Nem telt bele sok időbe, és már a ház előtt is álltunk, ami valóban komoly átalakításokon ment keresztül néhány nap alatt. Mindkét oldalon legalább még négy szobát építettek hozzá, de az is lehet, hogy még többet. Ráadásul ha jól láttam, akkor mindenhol acélozott üveget volta, rácsokkal bővítve. Inkább tűnt most erődítménynek, mint boldog kis családi fészeknek, de tény, hogy most erre volt szükségünk. 

- Edward? – kapta felénk a fejét meglepődve fogadott apám, aki éppen egy rácsot rögzített az egyik ablakhoz. – Hogyhogy már itthon vagytok? – ugrott le hozzánk kérdő tekintettel. 

- Angela és Brian szólt, hogy mi történt, így hazajöttünk, némi kitérővel – mondtam el a teljes igazságot. 

- Némi kitérővel? – döbbent meg Carlisle. 

- Visszautasíthatatlan meghívást kaptunk Volterra városába – válaszoltam őszintén. – Eltűnt két testőrük Seattle környékén. Méghozzá Alec és Heidi. Azt kívánják, hogy nézzünk utána, hogy mi történhetett.

- Alec? – kerekedtek el Carlisle szemei. – Heidi még csak csak elfogható, de Alec szinte tökéletesen megközelíthetetlen. Nem lehet csak úgy elkapni őt. Egészen kizárt dolognak tűnik. 

- Hát, úgy tűnik, hogy mégsem annyira hihetetlen, hiszen megtörtént, hacsak nem valami csoda folytán ők nem akartak kiválni a Volturi soraiból, amit nehezen tudok elképzelni – magyaráztam a helyzetet. 

- Mindenesetre utánanézünk – bólintott Carlisle. 

- Várj, még nem fejeztem be. Két hét múlva a Volturi idejön – motyogtam halkan.

- Ez biztos? Akkor el kell rejtenünk mindenkit, akit fenyegetésnek érezhetnek. Nem hagyhatjuk, hogy tudomást szerezzenek Emilyről, Marie-ról, Johannáról, vagy akár Gabrielláról. Az végzetes következményekkel járna – lett ideges Carlisle. Nem csodáltam, soha nem tűrte, hogy a családja veszélyben legyen, de most bizony nagy bajban vagyunk. 

- Én is tudom, és már kidolgoztam a hazaúton egy tervet is, de Marie-t nem tudtam elrejteni, ahogy Anthonyt sem. Kettejüket látta a gondolataimban. Emilyt azonban távol tudjuk tartani tőlük, ahogy Gabyt és Johannát is – magyarázkodtam. – Nem volt mást választásunk, minthogy Bella levegye rólam a pajzsát, különben ott helyben kivégeztek volna minket. 

- Igen, sejtettem, hogy ilyesmivel fenyegetőzhettek – biccentett apám. – Viszont, ha gyorsan megtaláljuk az eltűnt testőreiket, akkor még elébük mehetünk. Visszaadhatjuk az embereiket, még mielőtt elérnének Forks határáig.

- Ezért is kell még ma éjjel Seattle-ben körbenéznünk. Arra gondoltam, hogy Jasper és Emmett velem jöhetne. Hárman képesek vagyunk rövid idő alatt nagy területet átvizsgálni. Annyira csak nem bújhattak el abban a városban. 

- Rendben van, fiam, de inkább holnap menjetek, most értetek haza, és már így is nagyon feszült a helyzet, hogyha még ráadásul ma estére elmennétek csak még jobban felzaklatnátok a gyerekeket, és a lányokat is. Holnap körbenézünk a városban, ma pedig ne mondjunk többet, mint amennyit muszáj. Tudom, hogy tudniuk kell az igazságot, de hadd legyen egy boldog estéjük, a hazaérkezésetek örömére – ajánlotta Carlisle nyugodtan. – Te is tudod, hogy most ez a legjobb, amit tehettek. Majd ha a kicsik elaludtak, akkor megbeszéljük a részleteket, de nekik még nem szabad ilyesmivel foglalkozni. Így is sok gondjuk van, pedig még olyan kicsik. Emily most esett túl az első átváltozásán ami még sokkal korábbi volt, mint ahogy normális. A hormonháztartása felborult, és gyorsabb növekedésbe kezdett, mint vártam a számításaim alapján. Marie minden hangosabb hangra felkapja a fejét, és bűvöletbe ejti ijedtében az egész házat, de ez még túl sok neki. Nincs még annyira erős a szervezete, hogy ekkora energiákat emésszen fel. Tim érzi a bajt, és azonnal csapkod, harap és morog, hogyha Marie látótávolságon kívül ér tőle. Leendő farkasként már most kötelességének érzi megvédeni a szerelmét. Talán Sam az egyetlen baba a környéken, aki még nem él egy merő stresszben a helyzet miatt. Meg kell óvnunk őket, mert ez az egész akár még a fejlődésükre is kihathat – hadarta el Carlisle idegesen. Nem tudtam vele vitatkozni, most érezhetően nem csak az orvos szólt belőle, hanem az aggódó dédpapa is, ami még inkább aggódással töltött el, hiszen a gyerekeknek nem eshet bajuk. Márpedig, ha Carlisle elveszti a nyugalmát, az semmi jót nem ígér. 

- Nem megyünk be a házba? Szeretném már látni az unokáimat – termett mellettünk Bella. – Szia, Carlisle – ölelte át fogadott apját. – Hiányoztál. 

- Ti is hiányoztatok, kicsim – erőltetett mosolyt az arcára. 

Majd jelentőségteljesen rám nézett. „A többieknek egy szót se. Elég, ha egyelőre mi esünk pánikba.” Üzente nekem gondolatban, mire én alig észrevehetően biccentettem, hogy megértettem. Majd széles mosollyal az arcunkon léptünk be a nappaliba, ahol a gyerekek játszottak egy puha szőnyegen. 

- Nagypapi, nagymami – sikongattak a lányok, amikor megláttak minket. Én pedig egy pillanatra lemerevedtem. Amikor elmentünk, akkor még pólyások voltak, illetve éppen kezdtek leszokni a pelusról. Most pedig még hosszúfürtös, gyönyörű kislány szaladt felénk. Akik ráadásul már beszéltek is. Pedig még csak gondolatban kommunikáltak, amikor utoljára láttam őket. 

- Szia, Emily – kaptam fel a kislányt. Míg Marie kedvesem karjaiba szaladt. 

- Honnan tudod, hogy én vagyok? Mindenki azt mondja, hogy olyanok vagyunk, mint két tojás – fintorodott el Emily. 

- Már nem selypítesz – mosolyogtam rá büszkén. 

- Igen, Jasper nem adta fel a tanítást, amíg ki nem tudtuk mondani a nevét, mert nem tetszett neki a Jaspej. Úgyhogy kénytelenek voltunk megtanulni kimondani a r betűt. Azt kellett mondanunk egész nap, hogy „Répa, retek, mogyoró, korán reggel ritkán rikkant a rigó”. Em bácsi viszont sokkal viccesebbet tanított nekünk. Ő azt a mondókát mondta, hogy „Rokkó, a rumos rabló, rákapott egy ragyogó drágakő rakományra, de rettentő rémesen ráfaragott.” Azt mondta, hogy ezt még egy régi vígjátékban hallotta. Olyan jókat nevettünk rajta – magyarázta Emily lelkesen. 

Én pedig csak mosolyogva figyeltem a karomon ülő kis csöppséget, majd a másik unokámra is rápillantottam, aki hasonló elánnal magyarázott a nagymamájának. Annyi mesélnivalójuk volt, mintha egy éve nem találkoztunk volna. Pedig, még csak néhány nap telt el, mégis olyan nagyok lettek. Nem gondoltam volna, hogy ennyi mindenről lemaradunk, hogyha elmegyünk pár napra. 

- Nagypapi, figyelsz te rám egyáltalán? – hallottam meg a fejemben az unokámat. A következő pillanatban valami meleg süvített végig az arcomon. Lenéztem, és egy pajkos kis farkassal találtam szemben magam. 

- Emily, nem illik összenyalni mindenkit – rótta meg anyukája finoman. 

- Ugyan, nincs semmi baj – simítottam végig a selymes kis bundán. – Gyönyörű kis farkas vagy – dicsértem meg. Mire boldogan vakkantott egy párat. – Most viszont tessék visszaváltozni, mert itt az ideje egy nagy pancsolásnak. 

- Ti fürdettek meg minket? – kérdezték az unokáink izgatottan. 

- Ha szeretnétek – vágtuk rá azonnal. 

- Akkor indulás – lelkesedett Marie. Mire Tim azonnal felháborodott. – Ne csináld ezt, Timothy – nézett komolyan Marie a farkasára. – Végig felügyelet alatt leszek, és utána megint egy szobában alszunk, mint tegnap. Rendben? – dobott puszit Marie Tim felé. Mire Timothy még morgolódott egy sort, de azért lehiggadt, és türelmesen várta a viszontlátást. Mi pedig Bellával felsétáltunk az emeleti fürdőbe az unokáink, valamint Nath és Anthony társaságában. Nath arcán látszott, hogy mennyire feszült valójában, de nem akarta kimutatni, ahogy Anthony sem. Nyilván meg akarják kímélni ők is a gyerekeket, hogy minél kevesebbet kelljen tudniuk. Felérve Nath kivette a kezemből Emilyt, és besietett vele a szobájukba. 

- Azt hittem, hogy fürdetjük őket – húztam fel a szemöldököm kérdőn. 

- Valóban, de Emily szégyenlős, úgyhogy Nathalie ad rá fürdőruhát – válaszolt fiam kuncogva. 

- Szégyenlős? Honnan ismeri egyáltalán a szót? – kerekedtek ki a szemeim. 

- A mi kis farkasunk elég komoly gondolatokat táplál a világ felé már most – sóhajtott fel Anthony. - Nemrégen kezdődött el a szégyenlős korszak, de mentségére szóljon, hogy Nathalie pontosan ilyen volt kicsinek. 

- Drágám, tudod, számomra elég kínos, hogy más pólyás korom óta ismersz – jött ki Nathalie és Emily is elpirulva. 

- Kicsim, te is tudod, hogy tiszteletben tartottam már akkor is a szemérmességedet, és örülök, hogy én lehettem a szerencsés, aki végül megszabadított tőle – kacsintott fiam a feleségére.

- Anthony – sütötte le a szemeit Nath. 

- Jaj, apu, ezt kettesben tárgyaljátok ki – bújt el Emily is anyukája haja alatt. 

- Nekem tetszik, viccesek vagytok – nevetett Marie. A jelek szerint Emily tiszta anyja, míg Marie tiszta apukája. Egyformák, de mégis különbözőek, tökéletesek és ártatlanok. – Na, gyerünk a vízbe, játszunk megint búvárkodósat. 

Engedelmesen helyeztük bele a két kislányt a hatalmas kádba, akik azonnal a tenyerükbe vettek egy nagy adag habot, és csapkodni kezdték a tenyerüket, hogy alaposan szétcsapják a habot az egész fürdőszobában, na és persze, hogy ránk is kellő mennyiség kerüljön, de egyáltalán nem bántam. Sőt, nagyon is élveztem ezt a rögtönzött kis habcsatát. Egészen addig játszottunk a lányokkal, amíg már szinte lecsukódtak a szemeik. Úgyhogy kiszedtük őket a vízből, és Nath gyorsan rájuk adta a pizsamát Bella segítségével. Mi pedig Anthonyval átvittük őket a gyerekszobába, ahol Tim azonnal elvigyorodott, amikor meglátta Marie-t. Le akartam tenni az unokámat a neki fenntartott ágyába, amikor fiam szólalt meg halkan a hátam mögött. 

- Marie és Tim egy ágyban szoktak aludni, így mindketten nyugodtabbak – mondta komolyan. 

- Micsoda? Az unokám még nincs egy éves, neked pedig kiirtani kéne a férfiakat körülötte, nem pedig bíztatni az udvarlásra – néztem rá komolyan.

- Apa, ígyis-úgyis egymáséi lesznek. Most még nem történik a világon semmi, de időben kezdem magam szoktatni a gondolathoz, hogy a kislányom már jól ismeri a társát. A természet törvénye ellen nincs mit tenni. 

- Azért nem kéne adni alájuk a lovat – tekertem rájuk szigorúan külön takarót. Így esélye sincs, hogy túl közel merészkedjen az unokámhoz. 

- Apa, erre semmi szükség – nevetett fel fiam önfeledten. – Aludni fognak, semmi más, egyébként pedig esélyed sincs rá, hogy elválaszd őket egy takaróval. Ha én nem idegesítem magam rajta, akkor te se tedd, kérlek. 

- Jól van – szusszantottam fel.

- Helyes, akkor most adj egy jó éjt puszit az unokáidnak, és a többit beszéljük meg lent – fűzte hozzá gondolatban. 

- Mióta oktatja ki a gyermek a szülőt? 

- Amióta a nagypapa ösztönök eluralkodtak az illetőn – vágta rá a fiam pimaszul. 

- Ezért még számolunk – mosolyodtam el. 

- Állok elébe, de előbb beszélnünk kell, és ezt te is tudod, úgyhogy menjünk le, a többiek már várnak – nyomott puszit Emily homlokára, majd egyet Marie is kapott. Én is így tettem, majd fiam társaságában lesétáltam a nappaliba, ahol már összegyűlt a családunk igencsak nagyra növekedett kupaktanácsa…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés