(Gabriella szemszöge)



Már egy ideje készülök egy kis meglepetéssel Jacob számára, de még nem tudom, hogy pontosan hogyan is kellene kiviteleznem. Ami azt illeti, mostanában Tim elég sok időnket leköti, mert ahogy növekszik, egyre kíváncsibb lesz mindenre. Különösen az érdekli, hogy az ő növekedése miért megy végbe kicsit lassabban, mint Marie növekedése. Nem igazán tudtam, hogy hogyan magyarázzam el ezt egy ilyen kis csöppségnek, de azért azt hiszem, hogy megértette, hogy nem kell amiatt aggódnia, hogy nem tudja majd megvédeni Marie-t. Egészen biztos vagyok benne, hogy Marie és Tim pontosan ugyanolyan boldogok lesznek egymás mellett, mint amilyen boldog én vagyok Jacob mellett. Már csak az a kérdés, hogy kedvesem mit szól majd a meglepetéshez, amivel készülök nekünk. Fantasztikus lesz az egész. 

- Mire készülsz, szépségem? – karolta át a derekamat kedvesem a nagy pakolászás közepette.

- Te nem járőrözni vagy? – kérdeztem döbbenten.

- Nem, mert Billy hazaküldött, azt mondta, hogy segítsek neked, csak azt nem tudom, hogy miben – cirógatta meg a hátam. 

- Ami azt illeti, éppen csomagolok – haraptam az ajkamba. – Nem lenne szabad itthon lenned, ez meglepetés. Azt hiszem, hogy csak este találkozunk. 

- Mert, mi lesz este? – kérdezte izgatottan. – Már előre tetszik a terv – fűzte még hozzá. 

- Jól van, este gépre szállunk, és meg sem állunk egy apró szigetig, ami a Karib-tengeren van. Te, én, Timothy, Marie, és velünk jön Emily is. Egy kis kimozdulás, hogy mindenki jól érezhesse magát. Anthony és Nathalie is nyugodtabbak lennének, ha a lányok nem lennének a közelben egy ideig. 

- Na és Johanna, és Billy? – kérdeztem döbbenten. 

- Miattuk én nem aggódnék – mosolyodtam el. – Lesz mivel foglalkozniuk a távollétünkben. 

- Hm… te tudsz valamit, amit én nem – húztam fel a szemöldököm. 

- Ami azt illeti, igen, én tudok valamit, amit te nem, és nem is szándékozom elárulni a titkot senkinek. Ezt Johanna és Billy majd megoldják – mondtam határozottan. 

- Hát jó, de előbb, vagy utóbb úgyis meg fogom tudni, hogy mit titkolsz előlem – simított végig a fenekemen. – Szóval, akkor az esti géppel indulunk? 

- Igen, este hétkor indul a gép, a gyerekek már össze vannak csomagolva, már csak rajtunk a sor – néztem egy pillanatra szerelmemre. 

- Akkor már veszem is elő a bőröndömet – bólintott rá. 

- Ne, neked is becsomagolok, inkább nem lenne kedved főzni nekem egy forró csokit? Nagyon jól esne most nekem egy csészével. 

- Dehogynem, szívesen készítek neked egyet – nyomott puszit a nyakamra. – Étcsokoládéból, ahogy mindig? 

- Igen, ahogy mindig – mosolyodtam el. 

- Tíz perc múlva meg is kapod – nyomott csókot a nyakamra. Majd egy szempillantás alatt eltűnt a szobából. Én pedig tovább csomagoltam a ruhákat, hogy minél előbb készen legyünk, és tényleg elindulhassunk az este hét órakor induló géppel, ahogy már mindent elrendeztünk. 

- Gaby néni – rohant be a szobába Marie és Emily. – Anyu azt mondja, hogy elvisztek minket nyaralni – pattantak fel az ágyra izgatottan. – Apu azt mondta, hogy Jake bácsi majd megtanít bennünket úszni és szörfözni is. Mi az, hogy szörfözni? Egyszer már láttam olyat a tévében. Valami deszkán egyensúlyoztak és úgy szelték a hullámokat.

- Igen, a szörfözés lényegében tényleg ennyi – bólintottam rá. 

- Anyu és apu miért nem jön velünk nyaralni? – kérdezte Marie komolyan. – Valaki titkol valamit előlünk, és én nagyon szeretném megtudni, hogy mit. 

- Anyukátok és apukátok a jövő héten fog utánunk utazni. Nem kell aggódnotok semmi miatt. Jól fogunk szórakozni, és hamarosan újra együtt leszünk – simogattam meg a lányok arcát nyugtatóan. – Most pedig fussunk le Jake bácsihoz, ugyanis, egészen biztos vagyok benne, hogy egy nagy adag forró csokival vár ránk. Aki előbb odaér több mályvacukrot kap bele. 

- Mályvacukor – pattant fel Marie, és már süvített is lefelé. 

- Ti most hülyének néztek minket? – állt elém Emily karba font kezekkel. – Pontosan tudjuk, hogy ennek a kiruccanásnak oka van – fűzte még hozzá. – Mikor jön az ellenség? Én itt maradok, és védekezem – mondta ellentmondást nem tűrő hangon. 

- Nem, Emily. Nincs semmi okod az aggodalomra. Egyszerűen csak megyünk, és jól érezzük magunkat egy kicsit. Ennyi jár nekünk. Mostanában túlságosan is sok volt a stressz körülöttünk, ezért vakációzunk egy kicsit. Nem kell túlkombinálni a helyzetet – komorodtam el én is. 

- Tehát megígéred, hogy senkinek sem fog bántódása esni? – húzta el a kis száját. 

- Ilyet nem ígérhetek neked, hiszen bárki eleshet, vagy egy vadászat közben megsérülhet, de veszély most nem leselkedik ránk, ez biztos, ezért is megyünk el egy kicsit kikapcsolódni – válaszoltam a kislánynak. 

- Hm… talán igen, talán nem – szusszantott Emily. – Mindenesetre veletek megyek, de nem tetszik ez nekem. Túlságosan gyorsan történnek az események. Tudom, hogy én még csak egy gyerek vagyok, de azért értek már sok dolgot. 

- Igen, kincsem, efelől nincs semmi kétségem – válaszoltam komolyan. – Esküszöm, ha tudnánk ránk leselkedő veszélyről, akkor már elmondtam volna neked. Gyere, iszunk egy finom forró csokoládét, és társasozunk egyet, amíg várunk a többiekre, hogy elköszönhessünk – nyújtottam felé a kezemet. 

- Jól van – sóhajtott fel. Majd nagy nehezen velem tartott. Megértettem az indokait, amiért ennyire aggódott, de hogyha komoly baj lenne, akkor egészen biztosan én sem egyeztem volna bele ebbe a dologba. Hiszen elvileg a Volturi veszély elmúlt, és a jelek szerint az a másik klán is eltűnt egyelőre. Kijár nekünk végre egy kis pihenés. 

- Olyan lassúak vagytok, hogy már azon gondolkoztunk, hogy az összes forró csokit megisszuk – nézett ránk Marie hatalmas csoki bajusszal az arcán. 

- Azt látom, te kismacska – töröltem meg a száját egy szalvétával. – Azért maradt nekünk is egy kicsi?

- Hát hogyne maradt volna – nyújtott felém Jacob egy hatalmas bögrét. – Ez a tiéd, és neked Emily pedig egy akkora bögre, mint a testvérednek, ugyanúgy hat mályvacukorral. 

- Köszönöm – ült le az asztalhoz Emily és azonnal kortyolni kezdte az innivalóját. 

- Én is köszönöm – nyomtam csókot Jake szájára. 

- Nagyon szívesen – ölelt magához egy pillanatra, majd kihúzva egy széket leültetett az asztal mellé.

Lassan kortyoltuk a forró csokit, élvezve minden egyes pillanatban az ízét, egészen addig, amíg haza nem ért Nathalie és Anthony is. A lányok azonnal hozzájuk szaladtak, és kérdezgetni kezdték őket. Elsősorban az érdekelte őket, hogy tényleg minden rendben van-e. Azután pedig a Karib-tenger szépségeiről próbáltak többet megtudni, de mivel még sosem jártunk arra, nem igazán tudtunk segíteni nekik a válaszok megtalálásában. Mindenesetre a lányok, főleg Emily is kezdtek felengedni, ahogy közeledett az indulásunk pillanata, és én ennek nagyon is örültem. Végre nyugalom volt megint a családunk körül, legalábbis nagyon reméltem, hogy ahogyan meg is beszéltük, nemsokára Anthony és Nathalie is csatlakoznak a nyaralásunkhoz. Ez volt minden vágyam. Békében és boldogan élni az életünket tovább. 

- Fogadjatok szót Gabriellának és Jacobnak, minden körülmények között, és legyetek jó kislányok. Rendben? – ölelte magához őket Nathalie. 

- Igen, mami – válaszolták a lányok egyszerre. Majd szorosan a mamájukhoz bújtak. – Ugye siettek utánunk? – kérdezték reménykedve. 

- Igen, megyünk, ahogy tudunk, hamarosan újra együtt leszünk, ti pedig addig is érezzétek magatokat nagyon jól – kaptak egy-egy puszit. 

Majd Anthony is felkapta őket, és magához szorította a lányait. Ezután sorban mindenki megölelgetett bennünket, és mi azonnal el is indultunk a reptérre. Ahol felszálltunk egy magángépre, ami elvitt minket az apró, lakatlan szigetre, amiről csak a családunk tudott. A szigeten nem volt semmi, csupán egy hatalmas ház, amiben kényelmesen elférhettünk, és sok-sok teli hűtő, hogy a gyerekek és mi sem szenvedjünk hiányt semmiben. A lányok, és Tim is már mélyen aludtak, amikor elértük a célunkat, így én magamhoz öleltem a fiúnkat, Jacob pedig felvette Marie-t és Emilyt a karjába, hogy be tudjunk menni a házba. A kicsiket azonnal bevittük a nekik kialakított szobába, de nem akartam már felkelteni őket, ezért csak a cipőjüket vettem le a lábukról, meg a pulóvereket, és betakargattam őket. Majd átmentem a mi szobánkba. 

- Alszanak a gyerekek? – kérdezte Jacob kíváncsian. 

- Igen, mélyen alszanak – bólintottam rá. 

- Készítettem egy forró fürdőt, amíg náluk voltál. Mit szólnál, hogyha egy kicsit lazítanánk? Mostanában eléggé sok minden történt, és nem igazán volt időnk beszélgetni, és egymásra – nyújtotta felém a kezét, amit én boldogan fogadtam el. 

Hagytam, hogy kedvesem maga után húzzon a fürdőszobába. Majd gyengéden lefejtette rólam a ruháimat, ahogy én is az övéit. Jake ezután beült a finom, meleg vízbe, én pedig boldogan követtem őt. Jóleső sóhajtással simultam hozzá, és egészen a mellkasának dőltem. 

- Ugye tényleg nem vagyunk már veszélyben, és nem azért küldték el a lányokat, hogy legalább ők biztonságban legyenek? – kérdeztem aggódva.

- Hogyha baj lenne, akkor nem jöttünk volna el, ebben egészen biztos lehetsz. Egyébként is, holnap reggel hívni fognak minket. Nincs miért izgulni. Csak élvezzük ezt a kis kettesben töltött időt, amíg a gyerekek alszanak. Kérlek – vette elő a szivacsot, majd egy kis kamillás tusfürdőt nyomott rá, és finoman simogatni kezdett vele. 

- Hm… ezt még mindig imádom – dőltem előre, hogy könnyedén hozzáférhessen a hátamhoz. Egyszerűen imádtam, amikor fürdetett engem. 

- Ezt el is várom, mert én is imádlak fürdetni téged – locsolta le vízzel a habot a hátamról. – Hol szorulsz még mosdatásra? – suttogta a fülembe. 

- Azt hiszem, hogy tetőtől talpig nagyon koszos vagyok – fordultam szembe vele. 

- Értem, akkor még sokáig itt leszünk, és alaposan… - kezdett bele a mondanivalójába. Majd hirtelen fülelni kezdett. – Emily felébredt – nézett rám bocsánatkérően. – El ne mozdulj, innen folytatjuk – nyomott csókot a számra. 

Majd kipattant a kádból, és magára kapta a köntösét. Azután pedig már el is tűnt a helyiségből. Már legalább húsz perce várakoztam, amikor úgy határoztam, hogy én is kiszállok a kádból. Megtörölköztem, magamra vettem a köntösömet, majd halkan indultam el a gyerekek szobája felé, hogy megnézzem, mit csinálhatnak. Jacobot a nagy franciaágy közepén aludva találtam. A hasán ott aludt Tim, míg Emily és Marie a két oldalához bújva szuszogott. Mosolyogva lépdeltem az ágyhoz, majd rájuk terítettem a takarót, és kimentem a konyhába, hogy gyorsan aprítsak némi zöldséget és bacont a reggeli rántottához. Majd bekevertem egy nagy adag palacsintát is, hogy csak ki kelljen sütnünk. Ezután visszamentem a szobánkba, és magamra vettem Jake egyik pulóverét. Szerettem az illatát érezni magam körül. Ez mindig megnyugtatott. Alaposan bebugyoláltam magam a pulcsiba, majd szinte azonnal elaludtam. Nem tudom, hogy mikor, de halk motoszkálásra lettem figyelmes. Álmosan nyitottam ki a szemeimet, és Emily pici alakjával találtam szemben magam. 

- Mi a baj, kicsim? 

- Szomjas vagyok – mászott fel az ágyra. 

- Mindjárt hozok neked inni – ültem fel azonnal. 

- Ne, ráérsz – kezdte el rágcsálni az ajkát. 

- Emily, mi a baj? – simogattam meg az arcocskáját. 

- Nem tudom, rosszat álmodtam. Valami történni fog otthon. Menjünk haza – pityeredett el a kislány. 

- Édesem, otthon minden rendben – húztam magamhoz. – Ha baj lenne, akkor arról tudnánk. A többiek felhívtak volna. 

- Nem hívhatnánk fel legalább a nagyiékat? Ők úgysem alszanak. Kérlek – nézett rám könyörgően. 

- Jól van, felhívjuk őket, hogy ne aggódj – ültettem az ölembe a picit. Majd felvettem a telefont és tárcsáztam az otthoni számot. Néhány csengés után fel is vették a telefont. 

- Sziasztok – szólt bele Bella meglepetten. – Valami baj van? 

- Nem, egyáltalán nincs semmi baj – válaszoltam mosolyogva. – Adom neked Emilyt, jó? – nyújtottam felé a telefont. 

- Szia, nagyi – szólt bele azonnal. – Minden rendben van otthon? Alice néni nem látott valamit? Rossz előérzetem van – hadarta egy szuszra. Én pedig fülelni kezdtem a válaszokat. 

- Minden rendben van, kicsim. Alice tudtommal nem látott semmit, ami veszélyt jelenthetne ránk nézve. Legalábbis még nem szólt róla egy szót sem. 

- Biztos? – kérdezte a vékonyka hangján. 

- Egészen biztos – mondta Bella határozottan. – Aludj nyugodtan, édesem. Nem lesz semmi bajunk, és hamarosan újra együtt leszünk. 

- Jól van, szeretlek – mosolyodott el Emily. Majd visszaadta a telefont a kezembe. 

- Ezek szerint tényleg minden rendben – állapítottam meg. 

- Igen, nincs semmi baj – vágta rá Bella azonnal. 

- Akkor rendben van, jó éjszakát, és puszilunk mindenkit.

- Nektek is jó éjszakát, és mi is puszilunk titeket – válaszolta Bella. Majd letette a telefont. 

- Most már minden rendben? – kérdeztem lágyan.

- Igen, most már jó – bólintott rá azonnal. 

- Na és kéred még azt a vizet? – néztem a szemébe. 

- Oké, tudom, hogy nem szabad hazudni, de nem tudtam, hogy hogyan kezdjek bele – pirult el idegesen. 

- Semmi baj, csak félted azokat, akiket szeretsz – dőltem el vele az ágyon. – Én is így vagyok ezzel. Ezen nincs semmi szégyellnivaló, érted? 

- Igen, értem – csimpaszkodott a rajtam lévő pulóverbe. – Itt maradhatok veled aludni? 

- Igen, örülnék neki – egyeztem bele azonnal. Majd ránk húztam a takarót, és magamhoz öleltem Emilyt, aki lelkesen simult a karjaim közé. Nem sokkal később pedig már aludt is…



(Heather szemszöge)



Minden egyes porcikám fájt, és égett. Tudtam, hogyha meglépem azt a lépést, hogy megiszom a mérget, és meghalok, akkor nagy kockázatot vállalok arra, hogy apa már nem tud visszahozni az életbe, de csak így juthattam ki onnan. Csupán azt az egyetlen egy dolgot sajnáltam, hogy Alec megint fogságba esett miattam. Először szándékosan ejtettem rabul, azért mert apa azt kívánta tőlem, de most azt hittem, hogy miután azt hiszi, hogy meghaltam elmegy, vissza a családjához. Ehelyett ott volt velem, és nem hagyott el. Nem hagyott ott, pedig bárki más ott hagyott volna. Hiszen miért virrasztana egy kihunyt élet felett? Joga van a szabad, boldog élethez. Elmegyek hozzá, úgy, mintha szellem lennék, és elküldöm őt, vissza a családjához. A lányok nem fognak kételkedni bennem, apa pedig engem soha nem bántana, még akkor sem, hogyha hatalmas hibát vétek. Ez így fair. Nem tarthatom itt őt akarata ellenére. 

- Prue – suttogtam halkan. Egy szobában vagyunk, így egészen biztos, hogy meghallotta a hangomat. 

- Tessék, Heather, valami baj van? Hozzak neked valamit? – termett azonnal előttem. 

- Szeretném látni Alecet, kérlek – néztem rá könyörgőn. 

- Heather, tudod, hogy nem mozoghatsz, és nem is lenne jó ötlet, nem vagy rá immunis – gondolkodott el barátnőm. 

- Tudom, hogy nem vagyok rá immunis, de váltanom kell vele néhány szót, kérlek – kérleltem továbbra is.

- Na jó, kapsz öt percet, de én hozom ide őt, és nem te mész el hozzá – mondta szigorúan. 

- Rendben van – bólintottam rá azonnal. – Prue?

- Igen? – fordult vissza kíváncsian.

- Kettesben tudnál hagyni minket egy kicsit? 

- Van annyi erőd, hogy bűvölet alatt tartsd? 

- Igen, van bennem annyi energia, hogy ne szökjön meg – biccentettem azonnal.

- Rendben, akkor egy perc – sietett el azonnal. Szegénykém, annyira naiv, hogy az már hihetetlen. Ő biztosan nem lenne életképes nélkülünk. Folytonosan csak kihasználná mindenki. – Csak öt perc, és itt vagyok – lökte meg Alecet az ajtón.

- Köszönöm – mosolyogtam rá. – Gyere ide – búgtam a legcsábosabb hangomon. Mire Alec kábultan elindult felém. Nem telt bele néhány másodpercbe, és már az ágyam szélén is ült. – Térj magadhoz – fogtam két kezem közé az arcát. 

- Heather? – rázta meg a fejét rémülten. – Te meghaltál, láttam, ahogy meghaltál. 

- Így is van – erősítettem meg a hitében. - Haza kell menned, Alec. Élj boldogan, otthon, a családoddal – búgtam neki lágyan. 

- Nem akarlak elhagyni – simította az arcát az enyémhez. – Szeretlek.

- Én is szeretlek – hullott le egy könnycsepp a szememből. – Ha szeretsz, akkor most el kell menned. 

- Gyere velem – nézett mélyen a szemembe. 

- Én már nem létezem Alec, de neked élned kell, értem. Meg kell ezt tenned, kérlek – simítottam végig az arcán. 

- Nem akarok már nélküled visszamenni, azt hittem, hogy meghaltál, de itt vagy. Itt maradok, ha akarod, akkor akár a rabszolgád is leszek, csak ne küldj el. Ha tudnád, hogy mióta vágytam már rá, hogy valaki iránt ezt érezzem. Több száz éve vagyok a Volturi testőre, és soha, egyetlen nő sem keltette fel az érdeklődésemet. Nem megyek el nélküled – kapott fel hirtelen. Majd ki akart rontani velem a szobából, de gyorsan elbűvöltem, mielőtt még ostobaságot csinálhatott volna. 

- Azt mondtam, hogy most azonnal elindulsz, és hazamész. Nem emlékszel majd rám, és arra sem, hogy mi történt veled. Csakis azt tudod majd, hogy valaki eltérített téged, de nem a Cullen klán volt. Indulj északnak, pirkadatra eléred a családod követeit – utasítottam elbájoló hangon. Mire hirtelen felállt, és már indult is. – Várj – szóltam utána könnyes szemekkel. Majd magamhoz rántottam, és szenvedélyesen megcsókoltam. Csak még egyszer, utoljára érezni akartam a hideg ajkait az enyémeken. 

- Ki vagy te? – kérdezte döbbenten. Hát persze, hiszen éppen most mondtam neki, hogy nem ismer engem, nem tudhatja, hogy ki vagyok. 

- Csak egy szerelmes képzelgés vagyok, semmi több – suttogtam a fülébe. – Menj, találj haza, oda, ahová tartozol – mondtam határozottan. Majd elengedtem. Ő pedig egy szempillantás alatt eltűnt a szemeim elől. – Ég veled, Alec – kezdtek el hullani a könnyeim. Tudom, hogy csupán a feladatomnak kellett volna lennie ennek a férfinak, de egyszerűen beleszerettem. Nem tehetek róla, egyszer csak megtörtént. 

- Mit csináltál? – rontott be apa feldúltan. – Elárult a saját lányom? A saját vérem? Hogy tehetted ezt, Heather? 

- Sajnálom, apa, de szeretem őt, nem tehetek róla, csak megtörtént – kezdtem el még jobban zokogni. – Könyörgöm, ne tartsd őt rabságban. Hozok neked akármennyi Volturi testőrt, de ő hadd éljen szabadon, kérlek – néztem rá könyörgőn. 

- Biztos, hogy ezt akarod? – kérdezte tőlem lágyan.

- Igen, kérlek, hadd legyen szabad – esedeztem tovább. 

- Oh, a fenébe is, kicsim, miért pont egy Volturit választottál? – dühödött fel apám. – Eresszétek el, ne menjetek utána – adta ki az utasítást. 

- Köszönöm – mosolyodtam el halványan. Legalább Alec szabadon élhet, úgy, hogy nem fogok neki hiányozni. Nekem pedig itt van a családom, és az édesapám, aki majd elfelejteti velem ezt a szerelmet. Képes vagyok őt elengedni, csupán időre van szükségem hozzá. 

- Hagyjatok magunkra – nézett apa a lányokra. Akik azonnal kiszáguldottak a szobából. 

- Kérlek, ne haragudj rám, apa – néztem a szemeibe. 

- Tudod, hogy kik azok a Volturik, és mit tettek velem, velünk – nézett rám dühösen. 

- Igen, tudom, nincs nap, hogy ne emlékeztetnél rá – nyeltem egy nagyot. – Miért nem élünk végre békében? Miért nem hagyjuk magunk mögött a múltunkat? Már nem tehetünk semmit sem. Ami megtörtént, azt nem tudjuk megmásítani. Békélj meg, kezdj új életet. Képes vagy rá, tudom. Együtt boldogok lehetnénk. 

- Majd akkor leszek boldog, ha az ő feje a porba hullik – mondta ellentmondást nem tűrve. – Te pedig szobafogságban vagy egy teljes hónapig. Sehová nem mehetsz el innen. Nem hagyhatod el a házat, megértetted? – nézett rám fenyegetően. 

- Apa…

- Megértetted? – üvöltött rám dühösen. Amitől összerezzent az egész testem. 

- I… igen – mondtam reszketve. 

- Helyes, akkor egy hónap múlva újratárgyaljuk a dolgot – viharzott ki a szobámból. Majd egy szempillantás alatt kattant a zár, és megkezdődött a büntetésem, amit a saját apám mért rám. Bár mentségére szóljon, hogy megérdemeltem a dolgot. Hiszen a családot veszélyeztetve engedtem el Alecet, és erre nem lehet mentség, de bármi is történt, én boldog leszek, mert tudom, hogy Alec szabadon éli az életét, és ez számomra mindennél többet ér…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés