Az iskolába járás csak időpocsékolás. Az embert - esetemben vámpírt - kétszáz tizennyolc éves kora után nem igazán köti le a tanulás. Ha nem tűnne fel az embereknek, hogy egy - látszólag - tizenhét éves tinédzser otthon lopja a napot, valószínűleg ki se tenném a lábamat a házból, maximum az erdőben járkálnék, vadásznék. Ám így, hogy erre a szádra sem voltak képesek elhagyni az emberek pletykálkodási szokásaikat, kénytelen vagyok én is az iskolapadot koptatni. Jelenleg is filozófia órán ücsörgök, nagyban hallgatva a tanár ecsetelését az életről és annak viszontagságairól. A csengetésig már csak három perc volt hátra, feszülten vizslattam a faliórát és dobolni kezdtem a mutató ujjammal. Mr. Sandrew elhallgatott.
- Miss Swan! - szólított fel nyájas hangnemben - Megtisztelné az osztályt, valamint engem, azzal, hogy kibírja ezt a kevés időt, amely még hátra van?
- Elnézést tanár úr! - hajtottam le a fejemet megbánást színlelve.
Visszafordult a táblához és leírt három ismertebb szerzőt. - A házi feladat az lesz, - kezdett bele - hogy írjátok le a gondolataitokat a három író életfilozófiáját illetően, és dolgozzátok ki az egészet, mert bemutatót fogtok tartani belőlük. Akié a legjobb, díjat érdemel. Egy hetet kaptok az anyag összeállítására! Csapatos munka lesz! Alkossatok párokat, akinek nem jut társ, azoknak a holnapi napon én választok! Köszönöm. - mondta és abban a pillanatban, ahogy befejezte szónoklatát, megszólalt a csengő. Szem forgatva összeszedelőzködtem és a következő órámra indultam, angolra. Ezen órákat követően még kettő volt hátra, egy biológia és egy testnevelés, ám előtte az ebédszünet.
Leültem az egyik asztalhoz, és feltettem a lábamat a mellettem levő székre. Zsebre vágtam a kezemet és unottan vártam a szünidő végéig.
Amint az első diák elhagyta az étkezőt, felálltam és nyomban a biológia terem felé siettem. Leültem a megszokott helyemre leghátul és elővettem a firkafüzetemet, ugyanis a biosz mint tantárgy, nem igazán tud lekötni. Kinyitottam a füzetet az utolsó oldalon, és rajzolgatni kezdtem. Becsöngettek, a tanár belibbent egy hatalmas állványt húzva maga után. Remek, vetítés lesz! - örvendeztem magamban. Az egyik gyerek segített a tanárnak összeállítani a gépet, besötétített a teremben és helyet foglalt.
Elindult a film, valami értelmetlenség ment az állatok természetes élőhelyeinek pusztításáról, mikor egy lány lépett be a terembe. Odatáncolt a tanárhoz és elnézést kérve a késésért átnyújtott neki egy cetlit, melyet a tanár úr készségesen aláfirkantott.
Volt valami ismerős a lányban, de meg nem tudtam volna mondani, hogy mi. A haja és a mozgása emlékeztetett valakiére, de ha megfeszülök, akkor sem tudom megmondani, hogy kiére. A legelső padsorok egyikében foglalt helyet és vigyorogva nézte a filmet. Beleszagoltam a levegőbe, mert nem éreztem a vérének illatát.
A felismerés villámként csapott le rám. Olyan mint Alice... Alice az én egykori legjobb barátnőm...
- Lehetetlen! - motyogtam magam elé.
- Valami gond van? - lépdelt mellém a tanár.
- Nem, semmi... Csak kicsit rosszul lettem, ennyi a egész. - eresztettem meg egy ezer wattos mosolyt.
- Kíván elmenni a gyengélkedőbe, Miss Swan? - aggodalmaskodott Mr. Owns
- Köszönöm, annyira nem vészes a helyzet. - bólintott és visszabattyogott az asztalához.
Nem lehet, hogy Alice Cullen itt van! Biztosan tévedek! - nyugtatgattam magamat hazafelé úton. A titokzatos lányt a biológia óra óta egyetlenegyszer sem láttam se nem éreztem az illatát. Azt viszont még sikeresen beazonosítottam, hogy vámpír, akárcsak én.
Otthon nem csináltam semmi érdekfeszítőt, egészen belemerültem a gondolataiba, és elterveztem a holnapi napot. Ha Alice valóban itt van, ki fogom deríteni, hogy mi oka volt ide jönni.
Késő délután vagyis inkább kora este volt, mikor valaki csöngetett. Lerohantam az emeletről és ajtót nyitottam. Velem szemben egy futár állt kezében egy hatalmas csokor vörös rózsával. Néztem egyet és átvettem a küldeményt. Beletettem egy vázába a virágokat és a kis kártyát megfogtam, majd visszamentem az emeletre. Leültem a kedvenc puffomba és az apró papírt széthajtottam. Mindössze egy idézet állt rajta a kedvenc verseim egyikéből:
"Te vagy, kinek tekintete a szépről mesél,
Te vagy, kinek törékeny lelke folyton remél,
Te vagy, ki nekem eddig nem lehetett még senki.
Te vagy, kit lehetetlen elfeledni."
Összegyűrtem a papírt és halálra révedten ültem. Tudtam, hogy nem tévedtem! Itt van Edward is!
- Ne! - suttogtam remény vesztve, és magzatpózba kuporodtam. Én ezt nem akarom. Nem megy. Lehetetlen, hogy újra szeressem, nem tehetem, az ösztöneim és a szívem is tiltakozik. Edward eljátszotta a bizalmát. Kétszáz évig megvoltam nélküle, most is menni fog.
- Szedd össze magad Bella! - dorgáltam meg magamat.
Felálltam és vadászathoz öltöztem. Egy egyszerű melegítő nadrágot és egy fekete pólót vettem magamra, valamint az edzőcipőmet, és kivetettem magamat az éjszakába, át a nyitott ablakon.
Futottam és futottam, mígnem egy kisebb tóhoz értem. Ott megálltam és a bokrok takarásában szemeltem ki zsákmányomat.
Miután kiittam minden csepp vért az elejtett vadból, tovább indultam. Teljes sebességgel rohantam, és közben az erdő sötét zugait kémleltem. A tudatalattim Edward érkezésére számított, ám hiába.
Másnap reggel az első dolgom volt, hogy az ügyintéző irodába menjek, és megkérdezzem a titkárnőt, mi a helyzet a Cullen családdal. A hölgy csak annyit mondott, hogy a tegnapi naptól járnak ide és valószínűleg lesznek közös óráink a két legfiatalabb taggal. Ahogy ezt mesélte egyre idegesebb lettem, hisz’ tudtam, Edward itt van, és ez már biztos.
Dühösen caplattam az első órámra, matekra. A tanár már bent volt, így elnézést kérve céloztam meg a helyemet. Leültem a székre és előkészítettem a felszerelésemet. Az óra unalmasan, de végül eltelt. A második órám spanyol volt. Itt volt padtársam, Alison. Vele rengeteget szoktam nevetgélni, és ő az, aki tényleg minden őrültségben benne van. A mai órán például köpő csöveztünk. A tanár az osztályba járó srácok fejét szedte le, mi meg halálra röhögtük magunkat.
Az óra vége felé viszont kezdett elmúlni az önfeledt jókedv és helyét szorongás vette át. Már csak egy filozófia órám van, és találkozom Alice –el.
Beszélek vele. – döntöttem el és befordultam a filozófiaterembe. Ismét a megszokott körforgás szerint leültem a helyemre és elővettem egy cetlit. Nem tudom kivel fogok együtt dolgozni, de remélem nem valami kreténnel. Felírtam a nevemet a kis papírra, kisétáltam a tanári asztalhoz és az ott lévő dobozba belecsúsztattam a fecnit.
Mr. Sandrew belépett a terembe. Kezébe fogta a ládát és kiszedte azt a halom égetni valót. Az első egy Brad nevű srác volt, igazi izomkolosszus, de agya az semmi. Vele egy Kristin nevezetű csaj került párba. Utána még következett pár gyerek, majd jöttem én. A tanár összevonta a szemöldökét. A doboz kiürült.
Hirtelen kinyílt a terem ajtaja és egy aggodalmas arcú diák lépett be rajta. - Á, Mr. Cullen! Jókor jött! – örvendezett Mr. Sandrew – Edward az ön társa lesz, Miss Swan! - fordult felém.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés