21. fejezet - Mikor egy régi látomás miatt maradsz
Ledermedtem. Döntenem kellett, ennyit tudtam. Választanom kellett, de nem a két család között, nem is a két fiú között, akikhez láthatóan vonzódom, hanem a két érzés között. Chris-szel jól érzem magam és tényleg boldoggá tudna tenni engem, vonzódom hozzá, de hiányzik belőle valami...
Megragadtam Bella csuklóját és pördítve rajta egyet, szembefordítottam magammal. Aranybarna szemei tágra nyíltak és tudtam, hogy megrémült. Félt tőlem, és ez talán még jobban fájt, mint bármi más a világon...
Minden mondata olyan volt, mint egy gyengét simogatás, erősen kellett koncentráljak, hogy ne tátott szájjal bámuljam őt. Ekkora hatással egyedül csak Emmett volt rám, a szinte már tökéletes szépségével, ami elvakított...
Ma érkezik meg a mi kis hercegnőnk. Alig várom már, hogy velünk legyen! Bella szerint ez már beteges, de engem nem tud izgatni! Csak az lebeg a szemem előtt, hogy minél jobb pót apuka legyek a pöttöm számára...
Edward bevezető mondatát kínos csend követte. Magamban számoltam a másodperceket, és azon gondolkoztam, vajon mire vár, miért nem folytatja. Harmincnyolcnál Leo váratlanul megszólalt, és hadarni kezdett. Lehet, hogy előtte próbáltak rájönni, mit akar a másik...
Nem hittem a szememnek. Matt ott harcolt Jake-kel. Szeretem Mat-tet, de Jacob fontosabb nekem. Muszáj közbelépnem. Nem hagyhatom, hogy megölje Őt, ha még most is akar elköltözni. Túlságosan szeretem...
Lerohantam a lépcsőn. Most nem volt mázlim, kétszer botlottam meg. Jellemző. Chris nem volt sehol. Talán elment? Nem! Én még be akarok neki olvasni! Én még el akarom neki mondani, mennyire megalázott!!!
22. fejezet - Te ki vagy? És te?
Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négykarú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajtaütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni...
Nem hasonlított semmire.
Pedig azt hittem, hogy fog. Egy régebbi tapasztalathoz, egy érzéshez, egy… valamihez. De semmihez nem lehetett hasonlítani, amit éreztem.
Még a három évvel ezelőtti esetre sem, amikor James meg akarta ölni. Akkor kétségbeesett voltam, mert tudtam, hogy mi forog kockán. Aztán elhagytam, hogy normális életet éljen, és megszoktam az aggódást a mindennapokban Bella életéért. De most…
14. fejezet - Mielőtt a Nap lemegy I.
Fekete és fehér…
Kavargó örvény mindenütt. Formák, képek, hangok. Ricsaj és zaj. Hajlítások, szögek és alakok. Árnyékok, koromfeketék és vakító fehérek…
Minden furcsa volt. Mintha nem lett volna a helyén minden.
Mosolyogva figyeltem Gabriellát, ahogy már majdnem egy egész tál süteményt eltüntetett a Cullenek bálján. Annyira édes volt, mikor tömte magát.
Figyelem! A fejezet vége lemaradt a hosszúsága miatt! De mivel csak néhány sor ezért idemásolom:
-Annyira szeretlek – öleltem magamhoz, és szenvedélyesen megcsókoltam. – Na és persze, téged is, picim – hajoltam le a hasához.
Majd felhúzva a felsőjét apró puszik hadával leptem be a területet, ahol a kisbabánk volt. Gaby csiklandósan felkuncogott, de egyáltalán nem tiltakozott a pocakját ért támadás miatt. Hát ezért volt mostanában ilyen fáradékony, és gyenge. Az első harmadban van, ami elég nehéz egy kismamának, de én mindenben a segítségére leszek, amiben csak tudok. Órákon át feküdtünk még csendben a sátorban, apró csókokat váltva, és én egyszerűen nem tudtam betelni a gondolattal, hogy hamarosan kisbabánk lesz. A mi picikénk. Remélem, hogy kislány lesz, hogy olyan gyönyörű lehessen, mint a mamája.
35. fejezet - A szükség sok mindenre rákényszeríti az embert
Épp a szobámban fetrengtem önutálatomban, amikor meghallottam, hogy kopogtattak az ajtón. Családom gondolatai zavarosak lettek. Mind Alice-re néztek, de húgom nem tudott semmit az érkező kilétéről...
Én visszasétáltam az autómhoz és újfent beszálltam. A motor elsőre beindult és én már száguldottam is a Kecske-sziklához. Igazából nem az izgatott, hogy sok a hegyi oroszlán, hanem az, hogy mi köze van a dolognak Bellához...
Még mielőtt el tudtam volna tolni magamtól Christ kinyílt a szobaajtó és Edward állt ott mérhetetlen dühvel a szemében. Azt hittem megint neki megy Christophernek, de egy száguldó Alice sikeresen megakadályozta...
Madárcsicsergésre ébredtem. Nehezen nyitottam ki az álmos szemeimet, és próbáltam magamhoz térni. Megörülve a csodaszép, dallamos ébresztésnek, hirtelen ültem fel, ami nem bizonyult jó ötletnek...
Nem akartam itt maradni vele, hogy még nagyobb bajt okozzak neki. De egyedül se hagyhatom. Hogy lehetek ilyen szörnyeteg?! Azt bántani, aki felnevelt? Aki átölelt és megnyugtatott, amikor valami butaságot tettem?
Én tényleg megpróbáltam mindent.
Megpróbáltam feledni, megpróbáltam pótolni, megpróbáltam rá gyűlölettel gondolni. Megpróbáltam nem rá gondolni… Én mindent megpróbáltam.
De nem sikerült. Nem sikerült feledni, nem sikerült másnak a helyébe lépni. Egyszerűen… lehetetlen nem rá gondolni. Valahogy nem láttam más megoldást…
Tényleg megharaptam, méghozzá Edwardot… A mérgem egyenesen belé folyt, megállíthatatlanul, és ha őszinte akartam lenni, akkor nem is akartam, hogy megálljon.
7. fejeze - Mik ki nem derülnek? (Több részből áll, mert másképp nem sikerült felrakni)
Mereven bámultam a papírt és hirtelen elemi erővel érzékeltem azt, hogy forog a Föld és ráadásul ellipszis pályán kering a Nap körül. A gyomrom összeszűkült és azt sem tudtam, hol vagyok...
Négy nap telt el az óta, mióta úgy elveszítettem a fejemet. Négy gyötrelmesen hosszú nap. A szobámban ülök, bezárkózva. Jane kezd kiakadni a viselkedésemen, és persze azon, hogy teljesen elgyengültem...
A gondolatok is elhaltak a fejemben, nem maradt más, csak a higgadtság. Mint amikor egy fagyott tájat figyelsz, a felszínen minden harmonikus, zavartalan. A hegyek lenyűgözően olvadnak össze, a kőzet és a hótakaró egysége idilli képet fest a szemünk elé...
Egész délelőtt azon tűnődtem miért akar Alice elvinni engem és Breet vásárolni,az egyik pillanatban arra gondoltam hogy meghalotta miről beszéltem Bree-vel,a másikban pedig arra hogy szimplán csak barátkozni akar...
Már nem is tudom pontosan, hogy hány napja is vagyunk így kettesben szerelmemmel. A nappalok összefolynak az éjszakákkal. Nagyszerűen érzem magam. Soha nem voltam még ilyen boldog...
Majd óvatosan kivette a babámat a kiságyból. Úgy ért hozzá, mintha bármikor összetérhetné. Ennyire finoman szerintem még senki nem ért kisbabához. Anne abbahagyta a sírást, és kíváncsian fogdosta Edward állát a kis kezecskéivel...
Mind a négyen bementek a konyhába, és próbáltak minél halkabban beszélni. De ha valakiknek, hát nekik tudniuk kellene, hogy ez semmit nem segít… Minden szavukat tisztán hallottam, mintha csak itt ültek volna mellettem...
11. fejezet - Évekig tartó hazugság
- Egyéb óhajod, kedves férjem? – akartam kérdezni, de nem nagyon így jött össze. Helyette valami: „Segíthetek még valamit?” lett, pedig ha a szívemre hallgatok, akkor nem így, vagyis úgy mondom.
- Jól.- adtam a kimért választ. Nem néztem rá. Nem is kellett, így is éreztem kutató tekintetét magamon...
9. fejezet
- Még csak 5 perc telhetett el mióta elmentek de valaki kopogott azt ajtómon
- Bejöhetek?- halottam a világ legszebb hangját.
-Minek kérdezed ha meg sem várod válaszomat.-mondtam és hátat fordítottam neki...
10. fejezet
isten tudja mióta ültem már ezen a réten és csak úgy rázott a zokogás.. hogy is hihetném el neki? Bárcsak igaz lenne.. mennyivel egyszerűbb lenne a dolog…
11. fejezet
Rohantam ahogy csak bírtam. már nem jártam messze mikor hallottam szerelmem kiabálását - Elmegyek de sohasem leszek a tied!!!!!!!!! SOHA! -majd végre beértem és rátámadtam az idegen vámpírra...
12. fejezet
- Nem telt bele sok idő és valaki az ajtómon kopogtatott - Gyere –mondtam - Hát itt vagy… - Nézzétek… nagyon sajnálom… higgyétek el -mondtam halkan, láttam hogy alice lehajtott fejjel áll az ajtóban. szóval nem bír a szemembe nézni...
8. fejezet - Élni az életet az élet értelme nélkül, értelmetlen
Amikor még csak átlagos ember voltam, voltak fogalmaim a jóról és a rosszról. Sőt, amikor csatlakoztam a falkához, még akkor is élesen elhatárolódott a két oldal. A vámpírok a rosszak, természetesen, mi pedig a védelmezők, a jók vagyunk...
Gratulálok! Most bizonyára azt hiszi, hogy kullancs, rámenős liba vagy! Ezt szépen elintézted! Az iskola… oké a város… na, jó, a legjobb pasi, akit életemben láttam, tuti azt gondolja, hogy innentől fogva majd le sem tud rázni...
Kate és Edward álltak mögöttem, és ahogy rápillantottam Edwardra önkéntelenül elnyílt a szám a hiányos öltözete láttán. Az egyik nadrágszára térdig fel volt szakadva, az ingje pedig… Nos, abból csak a gombok maradtak meg...
Hangokat hallottam magam körül, de még nem voltam teljesen magamnál. Olyan mintha Edward hangja lenne. Igen, milyen bársonyos. Szeretem Edward hangját, olyan kellemes. Várjunk csak Edward hangját hallom???
6. fejezet - Békakirályfi
Miután végeztem felvettem egy köntöst. Azt hittem elájulok, mivel a legnagyobb ellenségem nézett vissza rám a csempepadlóról: egy béka. Kinyitottam a számat majd akkorát sikoltottam amekkorát csak tudtam...
Amikor belém szaladt, rá akartam mordulni, de amint megláttam, ahogy ott ül, és a fejét simogatja, amit eléggé bevert, késztetést éreztem rá, hogy megvédjem..
Lehunytam a szemeim és próbáltam nem a mai nap történéseire gondolni. Az utolsó gondolatom most is, mint mindig Edward, és tudtam, bármennyire nem akarom, de mi még találkozni fogunk...
Egész délután beszélgettünk,pasik,bulik,Phoenix,napsütés,és pasik.Mikor Charlie hazaért,kiderült hogy ő hívta fel Bree-t,szóval tudott róla-kicsit mérgelődtem,de aztán visszanyertem jókedvemet...
Kábé három órát lehettünk kint, amikor meghallottuk a lányok kocsiját, így inkább visszajöttünk. Emmett csak egy hangos sóhajjal értékelte azt a látványt, amit a kocsi nyújtott. Mozdulni nem lehetett a rengeteg bevásárlószatyortól…
- Hát... Mondanom kell valamit. - kezdte Alec. - Ma délután Nessie öhm... átjön. Páros munkát kaptunk irodalmon, és azt mondta, hogy itt nyugodtabban lehetne tanulni. Náluk otthon áll a bál. Ezt mondta. Így azt beszéltük meg, hogy ő jön át... ide.
A nap unalmasan kezdődött,Charlie már korán elment,én pedig úg gondoltam most jó lenne ha elfuvarozna,semmi kedvem nem volt vezetni.Sohajtottam majd felkaptam a kabátom és kiléptem a zuhogó esőbe...
Anthony és Nath tökéletesen kiegészítették egymást. Mindig is jól megértették a másikat, és egyáltalán nem szégyellték felvállalni, hogy hogyan is éreznek egymás iránt...
Szerelmünk lapjai. Edward. Ez biztos, hogy ő volt. De hogy jutott be? Tökéletesen emlékszem, hogy bezártam az ajtót. Mindegy, majd ezt is megkérdezem. Lassan annyi kérdésem lesz már, hogy egyet-kettőt el fogok felejteni...
Hirtelen lefagytam. Képek kúsztak az elmémbe, a jövőből. Nagyon homályosak voltak, gondolom valamelyik farkasról, vagy Nessie-ről. Most nem külső szemlélőként láttam a dolgot, hanem én voltam az egyik személy...
Ez nem olyan téma volt, amit mindenki szeme láttára akartam tisztázni kedvesemmel. Még a többiek távoztak a nappaliból, nem néztem Bellára. Egyszerűen nem ment...
Gyerekkori álmom egy puccos monokli.
Nem titkolt szarkazmusom még az eddigieknél is nagyobb nevetést csalt ki a többiekből. Mit is tehetnék? Race megállíthatatlan, ha valamit a fejébe vesz...
Edward kicsit meglepődött, de néhány másodperc múlva viszonozta a csókot. Hátrafektetett a kanapén, s szája lesiklott a nyakamra. Kezével addig felfedezőútra indult a combomon. Olyan hideg, de nem érdekel...
19. fejezet - Érzések
Mióta Edward elment, fullra ideges voltam. Vajon komolyan gondolta, hogy még találkozunk? Vagy csak meg akart szívatni? Senkivel nem tudtam szót érteni. Mindig csak bámultam magam elé, s álmodoztam, vagy a csókunkra gondoltam...
Amíg én szenvedtem, addig ők ezt a házat építették. Amíg nekem mindenki hiányzott, ők azzal voltak elfoglalva, hogy a kanapé színe harmonizál-e a fal színével.
Nem nagyon hiányozhattam nekik, ha csak úgy elkezdtek házat építeni...
Az egész család zavart és feszült csöndbe burkolózott, és senki nem szólalt meg. Edward még mindig engem nézett, én meg őt, és annyi megvetést sűrítettem a tekintetembe amennyit csak tudtam...
Az út hazafelé zökkenőmentesen telt. A gépünk kora délután landolt a Port Angelesi reptéren, majd beszálltunk a kocsikba és hazafelé vettük az irányt. Az út alatt újabb fura látomás törtek rám.
A tornác lépcsőjén ültem és magam elé meredtem. Mac autója már vagy tíz perce eltűnt a szemeim elől, de én még mindig nem tudtam megmozdulni, és bemenni. A hiánya elemi erővel tört rám...
Elrontja a napomat azzal, hogy elhívja az exemet a bulira és ő sértődik meg? Jól jött volna most Jazz, mert kezdtem elveszíteni az irányítást dühöm felett. Jól van Nessie – jesszus, magamhoz beszélek?! – nagy levegő! Ki a rosszat, be a jót!
AJÁNLOM AZ OLDALT
