Kint a házunk előtt álltam, a zuhogó esőben, kezemben egy esernyővel. A sírás kerülgetett. Felnéztem utoljára abba az aranyló szempárba, amit nem láthatok egy ideig. Szerelemem lehajol hozzám és megcsókolt úgy, mintha utoljára csókolna.
-Hiányozni fogsz, Bella! – mondta, nagyot sóhajtva Edward. – Ígérem, amint úgy lesz időm, felhívlak.
- Jaj, Edward muszáj elmenned?
- Igen. El kell intéznem egy-két dolgot. Sietek vissza hozzád, amint végeztem. De ígérd meg, hogy míg távol vagyok, vigyázol magadra
- Megígérem. – mondtam.
- Szerelek. – suttogta Edward, újból megcsókolt és a kocsija felé indult.
Visszanézett rám, s mintha, könnyeket véltem volna felfedezni a szemeiben. Beült és kocsiba, beindította és lassan elhajtott.
Éreztem, ahogy egy könnycsepp végig gördül az arcomon és követi még több az elsőt. Bementem a házba és bezárkóztam a szobámba. Egyedül akartam maradni. Senkit nem akartam látni. Az ágyamon feküdtem és halkan sírtam. Gondolom, elaludhattam, mert mikor felkeltem már sötét volt. Elmentem fürdeni és megpróbáltam valami jobb kedvet, varázsolni magamra. Fürdés után, újból a szobámban kötöttem ki. A háttérben lassú szám ment. Az asztalomra pillantottam, ahol fényképek álltak rólam és Edwardról. Odaléptem és elvettem egyet, amin Edward hátulról megölel, és együtt mosolygunk bele a kamerába. A fényképeket Alice készítette. Hamar elmentem aludni.
Másnap fáradtan és nyafogva szálltam ki az ágyból. Ma még többet szerencsétlenkedtem, mint általában. A suli parkolójában Alice lépett mellém.
- Szia Bella! Hogy vagy?
- Nem valami fényesen. – feleltem csüggedten.
-Hidd el, nekem is hiányzik. – mondta és átölelt. – Gyorsan elintézi a dolgokat és siet vissza hozzád.
- Tudom. – motyogtam és én is átöleltem.
Végül elváltunk és bementünk a saját óráinkra. Biológián egyedül ültem. Nem nagyon figyeltem az órára, inkább kifelé néztem az ablakon és valahol, más fele jártam.
Teltek-múltak a napok, Edward még mindig nem jelentkezett. Alice megkért, hogy szombaton menjek át hozzájuk, mert Esmének nagyon hiányzok már. Szombaton, mikor kiszálltam a kocsiból, felnéztem a házra és megint a sírás kerülgetett. Nyílt az ajtó és Esme lépett ki rajta. Elindultam felé. Esme megölelt. Nagyon jól esett a közelsége.
- Gyere. Főztem egy kis teát, kérsz?
- Igen.
Besétáltunk a konyhába és leültem egy székre. Esme lerakta elém a gőzölgő teát. Beszélgetésbe elegyedtünk. Sokáig csevegtünk. Míg Esme magamra hagyott, felszöktem Edwrad szobájába. Meglepett, hogy Alice is ott ül és nézett ki a fejéből. Csatlakoztam hozzá és leültem mellé. Csendben ültünk egy ideig.
- Most kicsit magadra hagylak. – mondta mosolyogva.
Furcsán néztem rá. Felálltam és az ablakhoz léptem. Éreztem, hogy a rezeg a telefonom a zsebemben. Kikaptam és felvettem.
- Haló? – szóltam bele.
- Szia Bella!
- Edward! – mondtam mosolyogva. – Végeztél már?
- Hallom, jó kedves van. – felelte, a hangjában boldogság bujkált, de eltűnt néhány pillanatra, később visszatért. – Sajnos még nem. S mi jót csinálsz?
- Nem fogod elhinni, de pont a te szobádban vagyok.
- Hmm, és találtál valami érdekeset? – kérdezte.
- Sajnos nem.
- Akkor lépj oda a kis asztalhoz, ahol a sok fénykép van. Ez egyik fénykép mögött találsz egy kis dobozt. Nyisd ki.
Úgy tettem, ahogy Edward mondta. A lélegzetem is elállt. Egy ezüst nyaklánc volt és hozzátartozott egy még szebb ezüst szív. Gyönyörű szép volt.
- Bella? Bella, ott vagy még? Hallasz?
- Igen, itt vagyok. – feleltem meghatódva. – Ez gyönyörű szép.
- Tudom. A tied. Neked vettem, csak nem tudtam még oda. Nem volt rá megfelelő pillanat.
- Edward. – szóltam elcsukló hangon és éreztem, ahogy újból ered a könnyem.
- Igen?
- Nagyon hiányzol. – mondtam sírva. Szégyelltem magamat, hogy emiatt sírok.
- Bella. Ne sírj. Gyorsan eltelik ez a pár nap és amilyen gyorsan csak tudok, sietek haza. Nekem is hiányzol, olyan érzésem van, mintha a lelkem egyik fele Forksban maradt volna. Ne haragudj, de most mennem kell. Szeretlek.
- Én is. – suttogtam, aztán megszakadt a vonal.
Szomorúan roskadtam össze és újból sírni kezdtem. Alice siette hozzám, átölelt és nyugtatni próbált. Később Jasper is feltűnt és jobb kedvet próbált felém sugározni. Egy kicsit jobb lett a kedvem a nap végére, mire mentem haza. Indulás előtt még, barátnőm felrakta a nyakláncot a nyakamba. Mosolyogva köszöntem el a Cullen családtól.
Hazaérve, Jacobék kocsiját pillantottam meg, mikor felálltam a ház elé. Beléptem a házba.
- Szia Bella. Hogy vagy? Sápadtnak látszol. Valami baj van? – kérdezte Jacob.
- Jól vagyok, nincs semmi bajom. De, azért kösz. – mondtam és rá mosolyogtam.
- Milyen volt a napod Edwardéknál? – kérdezte Charlie.
- Jó volt. Esmével jó sokat beszélgettünk. Edward is hívott. Siet haza, amint végez.
Jacob és Billy kicsit elkomorodtak. Ránéztem Billyre és a vér is megfagyott bennem.
- Én most megyek és lefekszem. Nagyon hosszú volt ez a mai nap.
- Rendben. Aludj jól. – köszönt el apám.
Gyorsan lefeküdtem és bebújtam a melegágyba. Hamar elnyomott az álom.
Eltelt megint néhány nap. Kicsit tűrhetőbben viseltem el a napokat, mióta a nyakamban lógott a nyaklánc.
Péntek este volt. Elbóbiskoltam a széken ülve. Hirtelen kocsi csikorgást hallottam. Felpattantam a székről és az ablakhoz rohantam. Csalódva figyeltem, hogy csak Jacobék jöttek. Visszaültem a székre. Hallottam, hogy csörög a telefonom. Kapkodva vettem fel.
- Igen?
- Szia Bella! Hogy vagy?
- Edward! Jól, nem olyan rég keltem fel. – mosolyogtam.
- Van egy hírem a számodra. Néhány percen belül indulok haza. Gyors tempóval, jó esetben, holnap este otthon vagyok.
- Ez fantasztikus! Várni foglak! – mondtam teljesen kivetkőzve magamból.
- Rendben. – nevetett fel szerelmem is boldogan. – Szerelek.
- Én is. Akkor holnap. – búcsúztam el tőle.
Úgy döntöttem, hogy azt az egy napot Edwardéknál fogom eltölteni. Összekaptam magamat, kiléptem az ajtón és bele ütköztem az ajtó előtt várakozó Jacobba. Nagyot estünk mindketten.
- Ne haragudj! – mondtam és lemásztam róla.
- Hova mész? – kérdezte a fiú felállva.
- Edwárdékhoz. – közöltem és lerohantam a földszintre.
- Mi történt Bella? Minek örülsz ennyire? – kérdezte apám.
- Edward holnap jön haza. Átmegyek hozzájuk és ott meg várom. – feleltem, felvettem a kabátomat és egy puszit nyomtam az arcára.
- Vigyázz magadra! – kiáltott még utánam.
Kiléptem az ajtón és megláttam a Mercedest, amiben Alice várt rám. A kocsihoz szaladtam és beültem mellé. Rá mosolyogtam és elindultunk. A Cullen ház is, mintha vidámabb lett volna. Esme boldogan sietett elém és megölelt. Bent a házban finom vacsora várt már. Megvacsoráztam és utána a nappaliban beszélgettünk.
Éjfél is elmúlt már, de én még mindig a Tv-t bámultam.
- Nem vagy fáradt? – kérdezte Emmett.
- Nem.
Ez volt az első este, hogy Emmettel normálisan tudtunk beszélgetni. Később Jasper is csatlakozott hozzánk.
Szombat reggel hat óra volt, mikor elnyomott az álom. Jasper óvatosan felvett a karjába és felvitt Edward szobájába. Lerakott az ágyra és betakart.
Később, délután négy fele egy ezüst autó állt meg a ház előtt. Egy férfi szállt ki belőle, kezében egy utazó táskával. Belépet az ajtón és Alice a nyakába ugrott.
- Örülök, hogy itthon vagy. – mondta a lány.
Edward orrát ismerős illat csapta meg. Mosolyogva nézett a lányra.
- Fent van a szobádban. Alszik. – felelte és bátyjával együtt felszaladtak a szobába. Edward leült az ágyamra és egy puszit nyomott az arcomra. Erre én, az oldalamra fordultam és tovább aludtam. Szerelmem rám mosolygott és magamra hagyott.
Lent Esme is megölelt a fiát. Leültek a nappaliban.
- Mikor jött Bella?
- Tegnap este. Hajnali hatkor aludt el itt a kanapén. – válaszolta Esme. – Nagyon várt már haza. Mikor átjött múlt héten nagyon szomorú volt. Miután letettétek a telefont, még húsz percig sírt Alice karjaiban.
Edward kicsit elkomorodott a hallottakon.
Eközben fent a szobában felébredtem. Nagyot ásítottam és felültem az ágyban. Ránéztem az órára. Öt óra volt. Kint már sötétedett. Kimásztam a melegágyból és kinéztem az ablakon a ház elé. Kiszúrtam az ezüst Volvót. Felcsillant a szemem. Kisiettem a szobából és a lépcső felé vettem az irányt. Leszaladtam. A fordulóba érve láttam, ahogy Edward az első lépcsőfokra lép. Ő is megérezte az illatomat és felnézett. Leszáguldottam a maradék néhány fokon és a nyakába ugrottam. A hirtelen jött lendülettől, Edward elvesztette az egyensúlyát és mindketten elestünk. Harsány nevetés tört fel belőlünk. Edward óvatosan felállt, magához vont és megcsókolt. Olyan jó volt két hét után újból megcsókolni. Szétváltunk és egymásra mosolyogtunk. Majd megölelt és a többiekre néztünk. Mindenki ott volt. Jasper Alicet ölelte, Rosalie Emmetthez bújt, Carlisle Esmét hátulról ölelte. Mindannyian rajtunk mosolyogtak.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Szuper!!Még, még,még!