Titkok

(Alice)

Minden olyan gyorsan történt. Lizie nagyon lassan került támadó állásba. Nem akarta, hogy észrevegyük. Maria nem vett észre semmit az egészből. Jasper csak állt mintha nem érdekelné, hogy miféle érzések vannak Lizieben. Aztán amikor ugrott volna… megállt.

Mi történt vele?

- Lizie, Lizie, Lizie – kezdte- Látom nem sikerült figyelned. Emlékszel arra a részre, amikor azt meséltem, hogy folyamatosan kitöröltem a szerelmem memóriájából a fájdalmat? – kérdezte Maria, de Lizie értetlenül nézett, mintha nem tudná mit akart csinálni. – Ez a képességem ki tudom törölni az élőlények, ez alatt azt értem, hogy vámpírok és emberek, memóriáját. Vámpír vagyok, megérzem, ha veszély fenyeget.

- Szóval ezért felejtettem el hogy mit akartam csinálni! – nevetett Lizie gúnyosan. - És hogy miért.

- Igen, és ha még egyszer megnézed, esküszöm, nem kitörölöm azt a képet, hanem téged téplek kicsi cafatokra. Világos?

- Mint a nap! – felelte Elizabeth kissé gúnyosan és megeresztett egy ugyan ilyen mosolyt.

- Remek folytathatom?- mindenki hallgatott- A hallgatás belegyezés. Szóval! Hol tartottam? ... Ja, igen! Jasper! Amikor megláttam igazából nem is tudom mit éreztem. Egyáltalán nem hasonlított rég elvesztettem szerelmemre, és mégis annyira rá emlékeztetett. Ráadásul katona volt. Tökéletes újszülött alany. Miután átváltoztattam sok dologban álltunk egymás mellett. Ő volt a legjobb katonám és rá bármit bízhattam. Egy nap elküldtem…- itt abbahagyta. Elgondolkodott. Edwardra néztem, de ő is értetlenül nézett. Maria elrejtette a gondolatait. –Ez az a rész ahol minden kiderül, és amikor mindenki megtud mindent. Miután megtudjátok az igazságot, biztos mindenki azt szeretné meg tudni, hogy, miért mondtam el. És ígérem, ha még akkor is élni fogok, elmondom. – majd megállt egy pillanatra, és utána folytatta a történetét. – Elküldtem egy olyan helyre ahol sok különleges ember van, hogy minél több olyan vámpír legyen a seregemben, akiknek különleges képességük van. Ilyen embereket általában börtönökben és… elmegyógyintézetekben lehetett találni. – itt elhallgatott. Én meg hírtelen mindent megértettem. Én is egy elmegyógyintézetben voltam. Lehet, hogy engem is ezért változtattak át? De hát James azt mondta, hogy azért mert rám támadott. Miről tud Maria? – Elküldtem őt egy biloxi-i elmegyógyintézetbe. Levélben tartottuk a kapcsolatot és egy fiatal vámpír volt a küldönc. Egy levelében arról értesültem, hogy a gyógyintézetben dolgozik egy vámpír. De különösebben nem foglalkoztatta. Legalábbis ő ezt mondta. De aztán egyre kevesebb levelet küldött. – Itt elhalkult és kezdtem megsajnálni. De csak kezdtem. Azért annyira még nem volt a szívem csücske. – Úgy döntöttem, hogy elmegyek, és megnézem, mit csinál. Miért nem ír? Amit ott láttam azt soha nem tudnám még emberi memóriával sem elfelejteni. Az erdőben voltam. Jaspert kerestem, de amikor megláttam nem volt egyedül. Egy emberlánnyal volt.

Amikor kimondta az emberlány szót halott szívembe iszonyú nagy fájdalom gyűlt. Jaspernek volt valakije előttem? De ki? És miért nem szólt róla? Férjem amint megérezte fájdalmam mellettem termett. Átkarolta kemény vállaimat, de én nem tudtam ránézni. Próbált lenyugtatni, de én egyre csak Mariát néztem, aki most abbahagyta a történetét. A szemei azt próbálták elhitetni velem, hogy tévedek, hogy félre értem az egészet. De ezen, mit lehet félre érteni? Mit lehet tévedni?

- Alice, kérlek, figyelj rám! – kezdte - Én csak annyit mondtam, hogy egy embernőt. De én azt is tudom, hogy ki volt az…. Te! Együtt sétáltatok azon a bizonyos napon. És én figyeltetek benneteket. Jasper… boldog volt. Olyan boldog, ahogy én még soha nem láttam. És én irigyeltem ezt a boldogságot. Most azt kérdezi mindenki magától, hogy miért nem emlékeznek semmire Alice-ék?

- Mert kitörölted ezt a részt az agyukból – Bellától jött a válasz, aki most jobban odabújt férje ölébe és jobban magához ölelte Nessiet.

- Pontosan – jött a válasz Mariától és utána folytatta a történetét. – De azt még mindig nem tudjátok, hogy miért töröltem ki a memóriájuk. Ez is hamarosan kiderül, de előbb inkább elmondom az előzményeket. Miután megláttam őket, elmentem Jasperhoz. Könyörögtem neki, hogy ne tegye és hogy hatja békén Alicet. Ő nem tette egyre csak azt hajtogatta, hogy szereti, és hogy át fogja változtatni. Sajnos ehhez volt is segítsége. Az intézetben dolgozó vámpír nagyon szerette Alicet, de nem, úgy ahogy régen James mesélte. Szerette akár vérszerinti gyermekét. Ő segített hogy Alice és Jasper mindig találkozni tudjon.

- De James… - akartam közbevágni, de Maria megállított.

- Tudom, hogy mit mesélt James, de az csak egy színjáték volt, hogy meg lehessen menteni két életet. És abba a két életbe nem tartozott bele Jasper. … Rajta még soha nem használtam a képességem egészen addig a napig…. Éjszaka volt és ő indult hozzád. Én megállítottam. Azt hajtogatta, hogy engedjem el, mert ő új életet akar kezdeni Aliceszel. Azt mondta, hogy ma megkéri a kezét, és hogy még ma átváltoztatja, mert megígérte neki. Megkérdeztem és ő mit kap vagy kapott azért, hogy teljesítse Alice kívánságát. Azt mondta, hogy ő nem kért érte semmit, de Alice ragaszkodott hozzá, hogy adjon érte valamit.  

- És elmondta, hogy mit kapott? – kérdezte Edward feszülten. Még mindig nem tudott Maria gondolataiban olvasni. Maria még mindig rejtegette előle.

- Igen,… Jasper mindenestül megkapta Alicet. – Senki sem szólalt meg. Jasper és én most már egymásra néztünk, de mind a kettőnk szemében zavartság és félelem volt. – Nem tudom…- folytatta Maria -… hogy hogyan tudták megtenni, úgy hogy Alice ne halljon meg. Sokkal később mielőtt elrontottam volna mindent jöttem rá, hogy hogyan tudták megtenni. Szerette. Miután lefolyt ez a beszélgetés mindent kitöröltem Jasper emlékezetéből, ami Aliceszel kapcsolatos. Igazából tudom irányítani ezt a képességet, ha tudom, hogy mekkora idősávot kell kitörölnöm. Aliceszel nehezebb dolgom volt. Főleg, mert az öreg vámpír védelmezte. Nem tudtam miért és nem is akartam tudni. Egy hónapig vártam, hogy a közelébe kerüljek. Az erdőben találtam rájuk. De az a látvány már nem az az életvidám mindig mosolygós lány volt. Nem, az a lány egy meggyötört, de mégis boldog kismama volt. Ezért nem engedett a közelébe az öreg. Terhes volt és… valószínűleg… Jaspertől.

Van egy gyermekem. És amikor megmondta, hogy Jaspertől még jobban örültem, de ezt nem mutathattam ki. Legszívesebben rohantam volna megkeresni. Tudni akartam hol van, de féltem, hogy vajon Jasper mit szól hozzá.  Vajon most örül vagy nem. Mit nem adnék, hogy most olvashassak a gondolataiban. Ránéztem Edwardra, de csak ingatta a fejét. Jasper elzárta a gondolatait. Maria még mindig folytatta a történetét, ami egyre jobban érdekelt

- Az öreg észrevett és könyörgött, hogy segítsek. Nem tudtam megállni, hogy ne tegyem. A vámpír mindent elmondott, hogy Alice terhesség első szakaszában, kb három-négy naposan, egy James nevű vámpír elkezdett vadászni rá és arra kért az öreg, hogy segítsek nekik. Megtettem. Először kitöröltem majd összezavartam James memóriáját és ő azt a hazugságot mondta el. Ezután visszamentem Alice –ékhez. Ott nem várt látvány fogadott és teljesen elfogott a féltékenység. Az öreg megharapta Alicet és az átváltozás elkezdődött. De ami a legjobban fájt, hogy a segítőkész vámpír kezében egy aprócska fekete, oroszlánános hajú kislányt tartott. A szeme olyan volt, mint Jasperé még mielőtt átváltozattam volna. Oda adta a kezembe és kérte, hogy vigyem el egy szerető vámpír családhoz, mert bár dobog a szíve mégis félig vámpír és valószínűleg véren fog élni.  Gondoltam rá, hogy megtartom, de nem mutathattam meg Jaspernek. Még friss volt a memória törlés és egy ilyen erejű emlékeztető biztos visszahozta volna az emlékeit…. Még mielőtt elmentem volna minden hazugságot elmondtam az öregnek, hogy ne érje váratlanul James és minden létező emléket kitöröltem Alice emlékezetéből. És elmentem. Ha tudtam volna, hogy James megöli a vámpírt kitaláltam volna egy teljesen más hazugságot, de már késő volt…. Ennyi a történet és ez volt életem és létezésem legnagyobb hibája. – fejezte be Maria.

Kérdések ezrei peregtek le a fejemben, de Jasper megelőzött a kérdezésben.

- Miért? – kérdezte

- Tessék?- Maria nem értette a kérdést.

- Miért tetted ezt az egészet?

- A múltban?

- Igen

- Mert túlságosan is a szerelmemre emlékezettél és csak később jöttem rá… pontosabban csak akkor jöttem rá, hogy beléd szerettem miután megláttalak Aliceszel…. Sajnálok mindent és miután már elmentél a csapatomból már akkor rá jöttem, hogy nem kellett volna beleavatkoznom. Te már végérvényesen Alicehoz tartoztál. Tudtam, hogy amint újra meglátod, belészeretsz és akkor már örökre.

- És most hol van a lányom? – kérdeztem meg, ami engem a legjobban érdekelt. Maria nevetett.

- Közel nagyon közel. És Jasper végig sejtette, de nem akarta elhinni. Félt az igazságtól és tőled is. És ezt honnan tudom? Ismerem ezt az arcot. Ilyen arca csak akkor van, ha megsejt valamit.

- Jasper? – kérdeztem, de ő nem engem nézett. Ő Liziet nézete, aki a családját figyelte. A családja összes tagjának ugyan olyan arca volt. Egyszerre volt rajta fájdalom és öröm. És ekkor mindenre rájöttem. Lizie volt a lányom. És a családjának fájt ugyan, hogy elveszítik, de örültek is neki hogy megtalálta a szüleit. De Lizie arca nem árulkodott semmiről és mielőtt oda mehettem volna hozzá elrohant és már Jasper sem volt mellettem. Utána ment. Én is akartam menni, de eszembe jutott a látomásom. Nem volt veszekedés. Nem történt semmi csak hogy Lizie elfutott és Jasper utána ment. Talán majd szeretni fogja. Talán mi is lehetünk olyanok, mint Belláék. Én csak reménykedek.

(Elizabeth)

Amikor meghallottam, hogy Alice és Jasper lánya a közelben rögtön tudtam az igazságot és rögtön ránéztem a családomra, akik arcán öröm és fájdalom jelent meg. Ezt nem tudtam elviselni. El kellett mennem. Féltem szembe nézni azzal a sok fájdalommal. A család fájdalmával és a Cullen család fájdalmával. Miért kellett elmondani? Végre boldog voltam. Végre volt családom, de ez a nő mindent elrontott. Miért? Miért? Miért? Miért nem lehetek boldog, mint bárki más? A könnyeimmel küszködve futottam az erdőben meg sem akartam állni Alaszkáig, de futást hallottam mögöttem. Még gyorsabban futottam. Nem akartam megállni és nem akartam senkivel sem beszélni. De valami azt súgta, hogy meg kéne állnom. Én nem akartam, de a lábaim nem engedelmeskedtek az agyamnak. Megálltam és végül megfordultam.

(Jasper)

Megállt. És szembe találtam magam vele. A szeme végig édesanyámé volt. Mariának igaza volt. Végig sejtettem. Végig sejtettem mindent. Tudtam, hogy kell, hogy legyen valami kapcsolat vele. De most csak egy dolog érdekel. Alice. Az a fájdalom, ami megcsapott, amikor Elizabeth elment az nagyobb volt, mint az egész Blood család együtt véve. Pedig az a család egy életre veszíti el egyik családtagjukat, mert tudom, hogy Alice már is lányának tekinti Liziet. Nekem még kell egy kis idő, de Alice boldogsága mindennél előbbre való.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés