A levél Jessetől jött. Nem akartam hinni a szememnek. Miért akarja bántani. Ő csak egy kis lány. Nem teheti. Jaonnek nincs senkije a húgán kívül és Jesse ezt használja fel ellenem. Miért?
Csak én tudom megmenteni. Már félórája rovom a köröket, de nem jutottam semmire. Ha elmegyek, biztos visszatérek régi önmagamhoz, és ha nem is halok meg akkor keménynek kell lennem legalább Jasonnel. De mi van, ha nem sikerül? Már vagy századszorra olvasom el a levelét, de még mindig nem bírtam felfogni!
Lizie,
Vagy szólítsalak inkább Jaznek? Majd te eldöntöd! A lényeg!
Elraboltam egyetlen szív szerelmed húgát, és ha nem jössz időben érte meghal!!!Gondolom, nem akarod, hogy miután Jason téged (ha még testileg nem is, de lelkileg) elvesztett akkor a húgát is. Nem te nem vagy olyan. Hívd fel a lap alján látható számot és mond meg hogy döntöttél.
Ez azért vicces nem gondolod? A kis Jessicát egyszer már elrabolták, de akkor én is benne voltam a mentő csapatban. Erre, most én raboltam el! Emlékszel?
Már éppen indultunk volna haza, amikor Jason egyszer csak a kocsink előtt termett. Te csak annyit mondtál, hogy menjünk haza, de apuék nem engedték ezért én is veled maradtam. Jason gyorsan elregélte, hogy mi történt és te komor arccal neki indultál a keresésnek. Akkor a képességem nagyin hasznos volt, mert rá tudtam kapcsolódni Jessicára, ahogy te is, mert lemásoltad a képességem. Hamar megtaláltuk, de olyan súlyos sérülései voltak, hogy nem tudtuk elhozni, abból az erdei kunyhóból, ahova az a pedofil állat vitte. Mert egy olyan férfit, mint aki Jessicát is elrabolta nem lehet embernek nevezni.
Jessica könyörgött, hogy ne szóljunk a bátyjának, mert megijedne. Bár ezt egyikünk sem helyeselte, még sem szóltunk. Három napig ápoltuk a kis kunyhóban, amíg jobban nem lett. Utána szóltunk Jasonnak, hogy jöjjön a húgáért. Amikor megéreztük a farkasok szagát elköszöntünk Jessicától és elfutdtunk. Nem akartad látni Jason arcát. Azóta sem találkoztál vele egészen mostanáig.
Képzeld rájöttem, hogyan álljak bosszút apám gyilkosain. Elveszem tőlük a csodájukat!!! És mi egy vámpír legnagyobb csodája? Na mi? Hát a gyerekeik! Erre gondlom te is rájöttél. Remélem tudod, hogy így Renesmee sincs tőlem biztonságban, de vele ráérek később is fogalakozni, mert Edward (azt hiszem ez a neve), csak képletesen volt apám gyilkosa. Így a legegyszerűbbel kezdem.
És honnan tudom, hogy kik a valódi szüleid. Tudod a képességem! De most búcsúznom kell. Remélem, hamarosan találkozunk és ezzel megmented a kicsi Jassica életét!
Üdvözöl
Jesse
Ui.: a számot el ne felejtsem, mert megváltozott a mobil számom érthető okok miatt: 06789995512. Ja és ne feledd hogy éjfélig várom a hívásod! Utána Jassica meghal! Ja és még valami! A levelet tüntesd el!!!!
Nem tudom felfogni, hogy hogy tehetett ilyet! Én azt hittem, hogy testvérek vagyunk! Erre kiderül, hogy mégsem. Jason nem vesztheti el a húgát, ha már engem elveszetett. Elmegyek! De előbb írnom kell egy levelet a szüleimnek. És Jack-éknek is! Tudniuk kell, hogy szeretem őket és ez mindig is így lesz! Egyedül Jasontől nem tudok elköszönni. Pont úgymint akkor. Így azt a levélt inkább hanyagoltam. Miután befejeztem a leveleket, amit rendes emberi tempóval írtam, mert nem akartam elsilyetni, még maradt volna 2 órám, hogy felhívjam, de én nem késlekedtem. Felvettem a telefonom majd tárcsáztam a számot.
(Alice)
- Mindenki nyugtalan- suttogta Jasper a fülembe. Mondjuk ahhoz hogy feltűnjön hogy ki menyire nyugtalan és feszült nem kell az ő képessége. Ezt én is észrevettem a Cullen családon, mivel a Blood család elmenet a saját házába. Bella csak akkor piszkálta Nessie haját, ha nyugtalan és Edward is, csak akkor piszkálta Bella haját, ha ő is nyugtalan. És hogy ezt feltűnés nélkül csinálják, egymás ölébe ültek. Nessie Bella ölébe, Bella Edward ölébe. Ilyenkor sajnálom, hogy én lemaradtam Lizie gyerekkoráról.
- Észrevettem- suttogtam vissza Jaspernek, aki elmosolyodott. De én még nem tudtam mosolyogni. Hirtelen eszembe jutott Lizie. Hogy milyen hideg volt a testvéreivel és mindenkivel. Senki sem értette, hogy miért. Illetve talán mégis.
- Edward?- szólítottam fel hirtelen bátyámat- Te tudod, hogy miért ilyen ellenszenves Lizie. Nem?
Edward lassan bólintott.
- Elmondod?- kérdeztem kíváncsian
Mire ő nemlegesen intette a fejével. Ennek már kevésbé örültem. Hirtelen egy fájdalmas farkas vonyítást hallottunk és nem telt sok időbe, hogy rá jöjjünk. A hang nem La Push- ból jött. Egy román farkas vonyított fájdalmasan.
Nem sokkal később már emberi alak ült a három román farkas a házunkban, ami Rosalie-nak nem nagyon tetszett. Rahge és Robert folyamatosan Jasont nézték és csak néha vetettek egymásra egy-egy fájdalmas pillantást. Jason pedig a kezébe temette az arcát. Folyamatosan csak azt suttogta ”Ez nem lehet! Már megint?” Nem volt valami jó nézni a szenvedését és ezt Jasper sínylette meg a legjobban.
- Mi a baja?- kérdeztem suttogva Jaspert.
- Nem tudom! Igazából nagy a lelki fájdalma és aggódik is. De nem én vagyok a gondolatolvasó így nem tudom az okát. – suttogta vissza a választ.
- Értem- suttogtam vissza és bár tudom, hogy a farkasoknak is van olyan éles hallása, mint nekünk én nem aggódtam emiatt, mert ők túlságosan is le voltak foglalva- Akkor megkérdezem Edwardot.
Már indultam is volna felé, de meg állított. Nem intett a fejével, így tudtam, hogy ő bár tudja, hogy mi a farkas problémája, de nem akarja megsérteni a magánszféráját. Ezt sosem fogom megszokni Edwardtól!
A nap következő hirtelen eseménye, az volt, hogy az egész Blood család betoppant hozzám holtsápadt arccal. Nem kell gondolatolvasónak lennem, hogy tudjam, baj van.
Stivie odalépett hozzám és át nyújtott egy levelet.
- Mi ez?- kérdezte Jasper
- Egy levél- mondta Stivie, aki mielőtt idejött volna rengeteget sírt és még most is alig bírta vissza fojtani a sírást.
- Azt látom, de kitől?- folytatta a kérdezősködést Jasper.
- Lizietől- mondta Stivie mire újra előtört belőle a sírást, mire a férje átölelte.
- Miért írt Lizie nekünk levelet?- kérdeztem és rá kellett jönnöm, hogy nem is biztos hogy akarom tudni a válasz.
Stivie próbált válaszolni, de nem sok sikerrel, mert egyre jobban sírt. Jasperrel össze néztünk. Aztán egyszerre le a borítékra, amire gyöngybetűkkel rá volt írva Anya és Apa. Ez a két szó nagyon megmelengette a szívem, ha sírni tudnék, akkor most biztos csak folynának a könnyeim. Aztán észre kellett vennem, hogy az egész Blood család és Edward is szomorú. Vajon miért? Egyre jobban síkoltott egy hang a fejembe, hogy ne akarjam megtudni. De sajnos a kíváncsiság eluralkodott rajtam és feltéptem a borítékot és elkezdtem olvasni.
(Jasper)
Amikor megkaptuk a levelet Stivietől mérhetetlen fájdalom jött tőle. Ezért meg kellett kérdeznem, hogy mi ez. Pedig láttam. Láttam a szép gyöngybetűket a borítékon és a szavakat is „Anya és Apa”. Hihetetlen nagy boldogság töltött el ezt a két szót látva és nem csak engem. Láttam és éreztem Alice boldogságát, amikor meglátta ezt a két szót. Majd egy hatalmas fájdalom hullám jöttem felém több irányból. De a legnagyobb mégis a félvér család irányából. Alice gyorsan feltépte a levelet, míg én körbenéztem. Edward fájdalmas arccal hajol föl Bella fülétől, aki szintén fájdalommal nézett rám. Nem értettem semmit, de nem csak én voltam így. Bellát és Edwradot leszámítva senki nem értett semmit.
- Mi történt?- kérdeztem. Igazából mindenkitől, de nem kaptam választ. Lenéztem Alicere, aki megkövülten át a levél előtt és már egy csepp boldogság sem volt a szívében.
- Mi történt?- kérdeztem meg újra, de még mindig nem válaszolt senki. Alice még mindig a levelet nézte. Bizonyára, már vagy ezerszer átnézte, mert a gyors olvasás nem okoz nekünk gondot. De még mindig nem kaptam válasz a kérdésemre. Miért nem válaszol senki?
- Mondja már meg valaki, hogy mi történt!- kértem őket.
- Jasper…- kezdte Edward, de a szavába vágtam.
- Miért nem mondjátok meg?- most már nagyon ideges voltam. A szemeim valószínűleg az ónixnál is feketébbek voltak.
- Jasper, azt próbálom elmondani, de nem olyan egyszerű!- mondta Edward, aki már egy kicsit hangosabban beszélt
- Jó akkor mond figyelek!
- Jasper Lizieről van szó.
- Mi történt vele?
- Hát, szóval Lizie…
- Eltünt- mondta Alice olyan fagyosan, hogy az még engem is meglepett, de nem sokáig. Mert éreztem, hogy lassan rajtam is eluralkodik a félelem és a közöny. Ha Lizie nem lesz velünk, velem és Alice-szel, akkor minek létezünk. Már értem, hogy miért féltik az emberek, annyira a gyerekeiket. Mert nélkülük nem élet az élet. Vagy ebben az esetben a halhatatlanság.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés