(Alice)

Anya és Apa,

Tudom, hogy nem sokáig maradhattunk együtt és nem is ismertük meg annyira egymást. Tudnotok kell, hogy ha bár nem is mutattam ki, de azért mind a kettőtöket megszerettelek. Igaz, apával nehezen indult a kapcsolatunk, de később őt is nagyon megszerettem és szerintem ő is engem. Én előbb téged szerettelek meg, mert emlékeztettél arra a lányra, aki akkor voltam, amikor a román vámpírokhoz kerültem. Náluk viszont valami harcos féleség lettem olyan, mint apa.

Nem mintha az baj lenne.  Úgy döntöttem, hogy elmondok pár dolgot magamról, hogy ne legyek olyan idegen számotokra. De igazából én sem tudom, hogy mit akarok és mit nem megosztani veletek. Az életem elejétől nem kezdhetem, mert én sem emlékszem mit történt velem. Annyit azért biztos elmondhatok, hogy eddig a románoknál voltam a legtöbb ideig. Csak sajnos a vezetők halála nem jött valami jókor. Ők képeztek ki harcosnak. Tőlük tanultam mindent. Azt mondták, hogy a harc velem született tehetség, akkor még ezt nem értettem, de most már igen. Mindent apától örököltem. Bár nem tudom, hogy a szemeim kitől vannak, de valószínűleg tőle, mert amikor ti megláttátok te csak meglepődtél. Ő megkövült. Talán valamelyik családtagjára emlékeztettem vagy valami. Nem tudom.

A másik, amit szeretném, ha tudnátok, hogy miért voltam olyan amilyen. Olyan hideg és visszahúzódó.

Gondolom, tudjátok, hogy mivel jár ha egy farkas bevésődik. A farkast automatikusan vonzza a lány és ugyan ez van fordítva is. Illetve a lány választhat másikat, de miért tenné? Én próbáltam ez ellen küzdeni, de sajnos én elvesztettem a csatát. Ugyan, úgy ahogy Charlotte is mikor el karta hagyni Rahget, bár neki az elhagyás sikerült. Ahogy nekem is nagyobb lelki sérülés nélkül, ahogy akkor én is. De most, hogy Jason újra feltűnt nem tudtam hogy mit csinálja. Féltem. Ahogy kimondta, hogy miért jött és hogy milyen Cullenhez én már tudtam, hogy apát akarja megkérni. És én tudtam is a választ, hiszen apa már kezdett elfogadni. Már kezdett a lányának tartani. Tudtam, mert ahányszor hozzámért ugyan azt a jövőt láttam. Hogy mi hárman egy család leszünk. Hihetetlen, de ezt még magam előtt is titkoltam. Csak azt nem tudtam, hogy hogyan fogunk eljutni ehhez a jövőhöz. És most már nem is fogom megtudni.

Jesse olyat tett amit nem tudtam elképzelni róla. Bevallom nem is akartam. De hogy képes legyek Jasonnek egyszer az életben jó tenni így meg kellet hoznom ezt a döntést.

Tudnotok kell, hogy mint a kettőtöket nagyon szeretlek. És tudjátok, hogy mi a furcsa ebben? Hogy nekem is erre akkor kell rá jönnöm, amikor éppen a halálomba sétálok.

Anya, Apa örülök, hogy megismerhettelek benneteket.

Szeretettel

Jasmin (Lizie)

Ui.: Mielőtt Jackhez kerültem volna a Jasmin nevet viseltem és csak nagyon kevés ember nevezett Lizienek.

Már ezredszerre olvasom el újra és újra lányom levelét, aki végre elfogadta, hogy mi vagyunk a vérszerinti szülei. Csak az a kár, hogy egy levélben kellett ezt közölnie, mert a halálba ment. Jasper amint megtudta, hogy Lizie eltűnt se szó se beszéd elment megkeresni vitte magával a család összes férfi tagját. Még a levelet sem olvasta el. Pedig ebben minden le van írva kivéve az hogy miért ment a halálba. Nem értem, hogy hogyan lehetett ennyire felelőtlen. Most szinte teljesen ugyan az a helyzet, mint régen Bellával. Ő is ugyan ilyen felelőtlen volt, mint most Lizie. Csak tudnám, hogy miért.

- Jason!- szólította meg Edward a farkast, aki Lizie eltűnésétől csak mégjobban magába roskadt.

- Igen?- kérdezte.

- Nézd!- mutatott Edward az erdő felé ahonnan Jasper szaladt ki egy kislánnyal a kezében.

- Jassica- mondta és elrohant az erdő felé. Kikapta Jasper kezéből a lányt, aki erre a mozdulatra, ha jól láttam felébredt és Jason karjaiba vetette magát. Kívülről úgy néztek ki mint egy szerelmes pár. De amikor jobban megnéztem láttam, hogy nem is szerelmes pár hanem inkább testvérpár. Úgy ölelték egymást mintha soha nem akarnák elengedni egymást és mégis. Jason bár látszott, hogy mindent megtenne a húgáért mégis távolság tartó volt. Mint ha más lányt akart volna a karjában tartani és szorosabban ölelni, mint most a húgát

- Alice!- szólított meg szerelmem, aki ennyi idő alatt már rég itt volt csak nem zavart meg az elmélkedésemben.

- Igen?- kérdeztem, de nem vettem le a szemem a testvérpárról.

- Sajnálom! Nem tudtam megtalálni. Mindent tűvétettem érte, de nem találtam meg. Ez a lány is csak az erdőben bolyongott és csak azért találtam meg mert folyamatosan Jason nevét üvöltözte.

- Igen? Ki ő?

- Jason húga. Amikor a karjaimba vettem elkezdett sikoltozni, de legyőzni ügye nem tudott így idehoztam a bátyához. Hogy együtt legyenek.

Még mindig a testvérpárt figyeltem, de most már nem ölelték egymást úgy, mint az előbb. Úgy nézett ki mintha Jassicát elkapta volna a sírógörcs. Jason gyorsan felkapta a húgát és beviharzott a házba.

- Aludnia kéne. –mondta nekünk és könyörgően nézett ránk.

- Menjetek Edward szobájába mondta Bella, de ezt gondolhattuk volna ő és Esme volt a legszeretetreméltóbb vámpír, akiket ismerek. És joggal érdemelték ki a családban ezt a címet. Esme ölbe kapta Jessicát és felvitte Edward szobájába.

- Mondott pár dolgot Lizie eltűnésesről- mondta Jason és erre az egy mondatra mineden szem rászegeződött. Főleg Jasper szeme és az enyém.

- Mit?- kérdezte Jasper türelmetlenül.

- Nem sokat. Tényleg!

- Mondjad már!- Jasper már hihetetlen türelmetlen volt.

- Csak annyit mondott, hogy Lizie Jessevel van, és hogy miután őt elengedte Jesse, a lány eltűnt. Az után csak egy reccsenést hallott, mert elkezdted futni.

- És Lizie?- kérdeztem

- Nem tud róla semmit! Azt sem tudja, hogy Jesse miért engedte el.

- Értem! Akkor nem tud semmit. Igaz?- mondta Jasper mély szomorúsággal a hangjában.

- Sajnálom- mondta Jason ugyan úgy, mint Jasper- Én is meg akarom találni.

- Tudom, Jason- mondta Jasper . Viszont erre mindenki ránézett, mert most először nem használt Jasonre jelzőt- Tudom, hogy hiányzik. És sajnálom, hogy olyat kértem tőled, amit nem lett volna szabad. Ha Edward túlélte, hogy a lánya párja egy farkas alakváltó lesz. Akkor én is.

- Köszönöm.

- Én köszönöm, hogy megbocsátasz, de most menjünk megkeresni Liziet- mondta Jasper és nagy meglepetésemre Jasonnel együtt kezdtek az erdő felé futni.

Én végig megkövülten néztem ezt a jelenetet. A párbeszéd során, alig szólaltam meg, mert alig hittem a fülemnek. Jasper most igazán fogadta el Liziet a lányának. Eddig is mondta, hogy Lizie az ő lánya, de én észrevettem az akkori szándékait. Tudta, hogy én csak akkor maradok vele, ha elfogadja. És ez mostanra sikerült. Pont akkor, amikor Lizie a levelében elmondja, hogy ő is lefogadja, hogy kik a szülei.

Most viszont rá kellett jönnöm, hogy Jasper még el sem olvasta a levelet. Gyorsan én is utánuk mentem. Pont mikor utolértem volna őket látomásom jött. Egy olyan látomás amire nem számítottam.

(Elizabeth)

A telefon kicsöngött, és amikor Jesse hangja szólalt meg benne csak annyit mondtam, hogy igen és lettem a telefont. Nem telt bele sok idő, hogy Jesse vissza hívjon

- Nem akarod, hogy hova kéne menned?

- Nem!

- Biztos?

- Tudom hol vagy!- és letettem a telefont.

Tudtam, hogy itt lesz. Ez volt mind a kettőnk kedvenc helye. Pont az USA és Kanada határán található ez a hely. Egy vízesés. Amikor szomorú voltam mindig ide futottam. Ez az első alakalom, hogy úgy futottam ide, hogy nem voltam szomorú. Viszont a fájdalom, hogy egy ember, akiről azt hittem, hogy a testvérem, képes megölni engem.

- Tudtam, hogy itt leszel- szólítottam meg a vízesés alján álló lányt.

- Túl kiismerhető vagyok- mondta nekem Jesse.

- Elő fordulhat. Hol van Jessica?

- Már elengedtem! Biztos már fél úton tart Forks felé.

- Akkor jó!

- Emlékszel erre a helyre?

- Persze, hogy emlékszem!

- Akkor most nem is fogunk nosztalgiázni?

- Mégis miről?

- Tudod a rég múltról.

- Ügye tudod, hogy ez röhejes!

- Mi?

- Ezek a próbálkozások, hogy próbálsz beszélgetni velem. Röhejes.

- Mondod te. És ha nem is hiszed el én téged, a testvéreimet tényleg szeretettelek.

- A múlt időn a hangsúly Jesse!

- Igaz! És eldöntötted, hogy mi legyen a neved?

- Hívj, ahogy akarsz!

- Rendben.

Ezzel a lendülettel, hozzá vágott egy fához és fához, ami a hírtelen súlytól és a kőkemény testemtől kettétört. Nem sok hiányzott, hogy elvesztettem az eszméletem. De sokan mondták már, hogy keményfejű vagyok. Ez most teljesen bebizonyosodott. Megpróbáltam felkelni de egy ütés érte a hátam így a földön maradtam. Majd megkötözött és én nem tudtam semmit sem tenni. A szememet is bekötözte.

Tudta, hogy ha számítottam volna a támadásra, akkor nem tudott volna ilyen könnyen legyőzni. Ezért volt a hirtelen támadás. Ilyen aljasságot, hogy Jesse egyszer nem tisztességesen fog harcolni, sose képzeltem volna. Viszont ez mégis megtörtént. Egyedül annak örülök, hogy elmondtam a szüleimnek, hogy szeretem őket.

Hirtelen megálltunk és Jesse megszólalt.

- Mivel félvérek vagyunk és dobog a szívünk ezért nem lesz olyan a halálod, mint amire számítottál. Hogy széttéplek. Nem. Egy kés a szívedbe ugyan úgy megteszi.

Hallottam, ahogy Jesse kiveszi a kést egy hüvelyből. Vártam, hogy mikor fogja a szívembe döfni, de nem történt semmi.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés