- Hogy megszökött?- kérdeztem vissza! Bár nem értem, hogy miért csodálkoztam el ennyire eddig csak nekem sikerült Jesset elkapni. – Mi történt?- kérdeztem és nem is tudom miért, de rögtön apára néztem.
- Még időben oda értünk mielőtt téged megölt volna. Gyorsan ellöktem tőled, majd futottam is vissza hozzád. Mivel csak félig vagy ember így nem voltak nagy sérüléseid, de amikor visszafordultam Jesse eltűnt. Dühös voltam, hogy nem sikerült elkapni. Miután elment téged rögtön ide hoztunk!
- Mikor történt ez?
- Egy hete- mondta anya és bennem elpattant valami.
- Egy hete?- mondtam egy oktávval magasabb hangon, mint az eredeti- Egy hete alszom? Ennyire bevertem volna a fejem? És mégis mi történt ez alatt az egy hét alatt?
- Igazából semmi sem történt- mondta apa.
- Ja, persze! És ezt most higgyem is el!- mondtam gúnyos hangon.
- Jaz- kezdte anya- Tényleg nem történt semmi. Én és Jasper ezen a héten felváltva ültünk az ágyadnál. Sőt! Néha még Jasont is ide engedtük.
- Jason?- kérdeztem.
- Igen! Amikor mi együtt mentünk vadászni ő volt veled, amikor aludtál.
- Jason?- kérdeztem újra, de ekkora már csak anya és én voltam a szobába.
- Igen- mondta- Nagyon szeret téged és csak, hogy tudd még most is Jesset keresi. Azt mintha, hogy csak akkor fog elmenni és próbál meg elhagyni téged miután Jesse meghal.
- Nem fogja megtalálni. Jesse talán a világ legjobb nyomkövetője. Nem hiába, hogy James volt az apja. Sajnos az apja megszállottságát is örökölte.
- Erről nem tehet. Jaz? El tudnád mondani, hogy hogyan lehet elkapni?
- Mondom, hogy nem lehet, ha nem is mered eléggé.
- Szóval el sem tudod mondani?
- Nem! Jesset csak én tudom megtalálni- A csak szót eléggé kihangsúlyoztam, hogy anya megértse, mit akarok tenni.
- Jaz!- kezdte anya olyan hangsúllyal, amiből nem néztem ki sok jót- Miközben te eszméletlen voltál Jesse írt egy levelet apádnak.
- Milyen levél?- kérdeztem türelmetlenül és felültem az ágyon. Anya egy pillanat múlva kiment a szobából, de már vissza is jött egy papírral a kezében.
- Ezt az ablakra ragasztva találtuk Jaspernek címezve- mondta és odaadta a levelet, amit én rögtön el is kezdtem olvasni!
Nem köszönök, nem csinálok semmit! Csak annyit szeretnék írni, hogyha azt szeretnéd, hogy a kis családod életben maradjon, akkor te halsz meg helyettük! Utána jön az a nagydarab, azt hiszem Emmet és majd utána Edward. És mint jól látod, nem nagyon érdekel az a nyomorult szövetség, amit Lizie-ék előszeretettel tartanak be. Gyere az erdőbe. ha eldöntötted, hogy te vagy a családod! Hidd, el tudni fogom hol vagy! Jesse
A levél elolvasása után nem tudtam mit mondani. Nem tudom mennyi időbe telt mire megtaláltam a hangom.
- Nem mehet- mondtam ellent mondást nem tűrően. Sajnos a szüleim nem hat ez a Vezéres micsoda, amit életemben először nagyon jó lett volna használni.
- Jaz ezt már eldöntöttük-mondta anya
- Nem érdekel!- mondtam még mindig azon a hangsúlyon- Jesset csak én tudom legyőzni!
- Hidd, el Jaz! Jasper sok csatát megélt már. Tudja, hogyan kell harcolni.
- Jesse meg egy pszichopata őrült, aki elvesztette a szüleit! Szerinted melyik a veszélyesebb? Mert szerintem egyértelmű!
Erre anya csak a fejét rázta és kiment a szobából. A kezemben még mindig ott volt a levél és már vagy ezerszer átolvastam, amikor kopogást hallottam.
- Gyere- szóltam ki úgy, hogy fel sem néztem.
- Jaz?- szólt egy számomra ismerős és nagyon kedves hang, de vele ezt a jégpáncélt még mindig fel kell tartanom.
- Mi van?- kérdeztem cseppet sem kedves módon, úgy, hogy fel sem néztem a levélből. Pedig már nem is olvastam.
- Beszélnünk kéne- mondta Jason.
- Miről?- kérdeztem egy kicsit talán túl bunkón is és felnéztem az arcára. Majd belesajdult a szívem, amikor ránéztem arra a fájdalommal teli arcra, de nem tehettem, meg hogy felolvadok. Akkor minden tönkre ment volna.
- Kérlek, Jaz ne csi…
- Mit ne csináljak Jason? Tudod szerintem erre vonatkozik az,hogy meg szoksz vagy meg szöksz! Döntsd el! Mert én ilyen vagyok és leszek!
- Jaz! Ne…
- Menj el légyszíves!- mondtam neki nem éppen a legkedvesebb hangon.
Miután kiment magamhoz vettem az irányítást! Lemásoltam Edward képességét így megtudtam, hogy apa holnap reggel szándékozik indulni az erdőbe. Meg kell őt előznöm! Gyorsan kiszálltam az ágyból, de sajna nem tudtam, hogy hol vagyok. Hogy melyik szobában, de miután kinyitottam a gardróbot (szerintem az embert nagyon is jellemzi a szekrénye), kétség sem férhetett hozzá, hogy anyuék szobájában vagyok! Gyorsan szaglásra megkerestem, apu ruháit. Kicsit nagy volt rám a farmerja és a pólói is. A pulcsiijairól nem is beszélve. Egy szürkét választottam, hogy Jesse könnyebben észrevegyen.
Ismerem annyira fogadott testvéremet, hogy ha tudja, hogy biztos a dolgában akkor nem használja a képességét.
Próbáltam lenyugtatni a légzésemet, hogy ne tűnjön fel senkinek (itt a túl jól halló vámpírokra célzok). De még mielőtt kiugrottam volna az ablakon visszaemlékeztem a Jasonnel töltött szép időkre, mert voltak olyanok is. Ha nem az történik, ami történt, akkor talán még mindig együtt lehetnénk. Bár akkor talán nem ismerem meg a szüleimet. Nem tudom mi lett volna ha… Hihetetlen, csak most értettem meg igazából, hogy mit mondtak a történelem tanáraim „ A történelemben nincsen ha…mer ügye ha a nagyapámnak kereke lett volna…”. Természetesen ezt eddig is értettem, de most értettem meg igazából.
Ezzel a gondolattal ugrottam le az ablakból és ezzel a lendülettel vetettem be magam az erdőbe. Csak futottam és futottam. No meg hallgatóztam. És nem tévedtem. Jesse követ és én megálltam, de nem fordultam meg, mert Jesse pont mögöttem ált meg alig pár méterre tőlem.
- Mi tartott ennyi ideig?- kérdezte kicsit önelégülten.
- Bocsi egy kicsit betegeskedtem- mondtam neki nevetve és miközben megfordultam levettem a kapucnit, amit még futás előtt felvettem.
- Te meg mit keresel itt?- kérdezte és én egyre gúnyosabb mosolyt vettem fel.
- Azt mond meg te!
- És hol van…
- Apa?- vágtam a szavába és fejeztem be a kérdését.
- Én Jaspert mondtam volna, de mindegy!- váltott most már kicsit gúnyosabb hangnemre. Úgy látszik nagyon biztos a dolgában. Szerintem kéne neki egy kis emlékeztető. Add, Uram, hogy sikerüljön. Pedig sose voltam vallásos, hogy imádkozzam, de most kell az ima, hogy sikerüljön a tervem.
- Jesse- kezdtem, de nem a megszokott hangomon, hanem azon a hangon, amit a félvér vezérek használnak, ha a csapatukban valami baj van, ha valami nem úgy történik, ahogy a vezér elképzelte- Nem bántasz senkit- folytattam- nem csinálsz semmit. Értetted? És abba hagyod ezt az őrültséget! Világos?
Jesse arca egy kis időre eltorzult, majd szinte rögtön azután ki is tisztult.
- Ez most nem jötte be hugi- mondta, de rá kellett döbbenem arra a szomorú tényre, hogy már nem vagyok a húga sem a vezére.
- Nem vagyok a húgod.
- Nem, Jaz. A vezérem nem vagy. A húgom viszont igen.
- Jesse megtagadtál vezérként, ez még nem is lenne baj, mert mindig is ezt kértem tőletek. Viszont meg akarod ölni az apám és a nagybátyáim. Ezért nem vagy már a nővérem.
- Megölték az apám- üvöltötte a képembe.
- Az apád egy szadista gyilkos volt. Megérdemelte a halált- mondtam neki teljesen nyugodtan.
- NEM IGAZ!- üvöltötte, de most már úgy, hogy beleremegett az erdő.
Lassan elkezdtük kerülgetni egymást. Nem használta a képességét. Tudta, hogy értelmetlen volna, mert úgy is lemásolnám. Így csak köröztünk és köröztünk és csak egymást néztük. Nem lendültünk támadásba. Még nem. Figyeltük egymást és a természet adta lehetőségeket. Ő támadott, először de én kikerültem őt és egy fára ugrottam.
- Lassú vagy Jesse- nevettem és most én támadtam. Telibe.
- Mindig is jobban harcoltál nálam, de tudod tanultam tőled valamit- mondta nekem.
- És mit?
- Ezt- és ezzel a lendülettel hátba támadott és ezzel előjött egy emlék
A vízesésnél álltunk ketten. Akkor voltam két éve Jack családjával.
- Szóval?- kezdte Jesse, az akkori, aki még kedves volt- Mire tanítasz?
- Nyugi Jesse, semmi kedvesre- mondtam neki és ezzel a lendülettel hátba is támadtam.
- AU- mondta.
- Tudod,- kezdtem- a hátba támadás, alantas és hihetetlen rossz szokás. De, ha az életedért küzdesz hasznos. De csak is akkor!
- Szóval csak akkor támadjak hátba, ha szükséges?- kérdezte.
- Igen
És ezzel véget ért az emlék. A földön fekszem és Jesse felettem köröz. Már megint!
- Hát- mondta- csak reméltem, hogy egyszer legyőzlek. Viszont abban is reménykedtem, hogy nem így. Hogy meg is kell öljelek.
- Elfelejtettél valamit- mondtam neki és hátra fordultam, hogy lássam az arcát.
- Tessék nem értem- mondta és én kigáncsoltam.
Tudtam, hogy mit kell tennem, bár nem szerettem volna megtenni, de most kénytelen voltam. Aljas cselekedet volt. Tudom, de másképp nem ment volna. Fájó szívvel és sírva téptem szét testvéremet, aki miután letéptem a fejét már nem tudott ellenkezni. A darabjait külön külön raktam szét. Lassan készítettem el a máglyát. És lassan dobáltam bele Jesse maradványait. Mire végeztem a családom is rám talált. Mind a két családom. Még a farkasok is. Jack és a többiek tudták, hogy mit tettem, de nem vettetek meg. Nem másoltam le semmilyen képességet. Egyszerűen csak tudtam. Miután végeztem anya odajött hozzám és átkarolt és én ekkor elvesztettem az ön uralmam és elkezdtem sírni. Csak úgy folytak a könnyeim. Végül apa is odajött és ő is átkarolt. Tudta, hogy mennyire fáj, hogy én végeztem Jessevel. Érezte ő is! De csak én tudtam az okát, hogy mennyire fájhat egy érző lénynek, hogy egy szerette vére tapad a kezéhez.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés