Igenek és tévedések

Furcsamód megnyugodtam a zenétől és lassú táncunktól. Legalább egy órája keringtünk a szobában, mikor halvány emlékek tolakodtak lelki szemeim elé, még az emberi életemből. Az alakok kissé elmosódottak voltak, de ettől függetlenül gyengéd érzelmek kerítettek hatalmukba. Újra át akartam élni, újra érezni akartam az emlék minden egyes pillanatát. Nem akartam, hogy elhalványuljanak, miközben tudtam, Edward tökéletesen emlékszik minden egyes pillanatra az esküvőnkből. Azt akartam, hogy örökre emlékezhessek az esküvőnkre, és tudtam, hogy ez csak akkor lehetséges, ha újra megerősítjük a kettőnk közti köteléket. Aztán halványan elmosolyodtam arra a gondolatra, milyen hevesen is reagáltam, mikor Edward azzal győzködte magát, hogy ha gyűrűt is hozott volna magával, akkor minden bizonnyal rögtön igent mondtam volna neki.

Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de meg kellett próbálnom. Szorosabban bújtam Edward ölelő karjaiba, szemeimet behunytam, ajkaimat összeszorítottam, s teljes erőmből arra koncentráltam, hogy a pajzsom ellökjem magamtól, Edward pedig meghallja gondolataimat: „Vegyél el újra. Örökké emlékezni akarok az esküvőnkre, de félek, hogy az emberi emlékeim nemsoká teljesen elvesznek. Látni akarom újra és újra az angyalai arcod, ahogy vársz rám, látni akarom a szemeidben a diadalittas örömet, hogy csak a tiéd vagyok, és senki másé.”

Harmadjára kezdtem el magamban ezt mondogatni, és kezdtem attól félni, hogy mégsem sikerült a pajzsomat teljesen ellökni magamtól. De aztán Edward felsóhajtott, majd a szemeibe nézett. Megint olyan érzésem volt, hogyha tudna, most könnyezne. Végigsimított arcomon, majd követte vállam vonalát. Lassan hajolt ajkaimhoz, s ahogy suttogott, ajka időnként ajkaimhoz értek: - Igaza volt Alicenak, hogy szólt nekem. Sosem gondoltam volna, hogy ilyesmit tervezel.

-         Ugyanazt, mint te – suttogtam hirtelen megvilágosodva.

-         Igen, de az, hogy te kérsz rá, és ráadásul a gondolataidon keresztül, sokkal csodálatosabb és érzékibb érzés a számomra. Mit szólnál, ha az amazonokhoz mennénk nászútra?

-         Akkor ez igent jelent?

-         Buta Bella, persze, hogy igent.

Néha már kezdtem aggódni, hogy tényleg nem stimmel velem valami. Olyan intenzíven kezdtem el csókolni a „vőlegényem”, mintha millió éve ment volna el. Egyre szorosabban öleltem át, mire ő halkan felkuncogott: - Ha nem bánod, az erődet tartogasd Emmettre. Ritkán érzek fizikai fájdalmat, de ha a nyakam hangot tudna kiadni, most egy kicsit nyöszörögne.

-         Ne haragudj – motyogtam-, ígérem, enyhítek a fájdalmadon.

Óvatos, apró csókokkal halmoztam el a nyakát. Hallottam, ahogy lélegzete felgyorsul. Talán tovább is elmentünk volna, ha nem halljuk meg Emmett morgolódását és Nessie lelkes kacaját és kiabálását a földszintről:

-         Megmondtam, megmondtam! Apu, anyu, mondtam, hogy majd én megmutatom neki – kacagta, s egy másodperccel később beviharzott hozzánk. Kissé bűnbánó arcot vágott, de szemei ragyogtak a büszkeségtől és az örömtől.

-         Van egy kis baj – mondta, még mindig vigyorogva. – Elszakítottam Emmett ingjét, amit Rosetól kapott. És azt mondta, Rosalie hisztis lesz, mivel saját kezűleg tervezte.

Edward kacagni kezdett, majd az ölébe kapta a kislányunkat.

-         Ne aggódj édesem, Rosalie majd tervez egy újat. Inkább mutasd meg, mit fogtál ma.

Nessie erre még szélesebben vigyorgott, majd mindkét kezével megérintette Edward arcát.

Edward arcáról lefagyott a mosoly, én pedig kezdtem pánikba esnie. Edward arca ritkán árulta el az érzelmeit. Először hitetlenkedve meredt szerelmünk gyümölcsére, majd ugyanazzal a vallásos áhítattal nézett rá, mint mikor először mesélt kislányunkról, miután vámpír lettem. Még egy másodperc sem telt el, Edward torkából vadállati moraj tört elő. Csodálkoztam, hogy egyáltalán képes volt gyengéden a karjaimba adni Renesmeét. Aztán kikelt magából, mint egy félőrült, úgy rohant le a földszintre. Ha még mindig ember lettem volna, akkor is tisztán halottam volna minden egyes szavát:

-         Emmett – mennydörögte-, hogy merészelted a kislányomat ilyen veszélynek kitenni?! Hogy?! Mégis mit képzeltél?! Ezt még meg fogod bánni, biztos vagyok benne, hogy ezt Bella sem…

De nem kellett befejeznie a mondatot, mert mindeközben Nessie megmutatta azt, amit Edwardnak is: a grizzly, amit Nessie levadászott, majdnem kifejlett volt, könnyűszerrel szétmarcangolta volna Renesmeét, ha nem lett volna félig vámpír. És igen, itt volt a bökkenő, mert ő félig ember is volt, a szíve vért pumpált. Mi lett volna, ha a medve megsebzi? Fogalmunk sem volt arról, hogy milyen gyorsan gyógyult volna-e a seb vagy a sebek. Tudtuk, hogy Nessienek is szinte márványkeménységű a bőre, de még nagyon kicsi volt, fejlődésben lévő, így egyáltalán nem lehettünk abban biztosak, hogy már most sebezhetetlen.

Mindezt átgondolnom két másodpercembe se került. Ha lehet, az én torkomból még dühösebb moraj tört elő. Ösztönösen cselekedtem. Nessiet a hátamra lendítettem, miközben ajkaimat hátrahúztam fogaimról. Éreztem, hogy minden izmom megfeszül. A következő pillanatban a lépcsőfordulóban álltam, s egy pillanatig se gondolkodtam, két ugrással a földszinten teremtem.

Jacob épp akkor lépett be az ajtón, s miután meglátta, hogy épp támadni készülök, átrohant az előszobán, lekapta a hátamról Renesmeét, s kiviharzott vele a konyhán át, az erdőbe. Lényem egy kis része örült ennek, talán a lányomnak nem kéne végignéznie, ahogy ízekre szaggatom és máglyán elégetem a kedvenc nagybátyját. Lassan haladtam Emmett felé, éreztem, ahogy lelapulok. Emmett ekkor kezdett csak kissé megijedni, óvatosan hátrált egy lépést, kezeit megadóan felemelte. Mi tagadás, ha kevésbé lettem volna dühös, azon nyomban kitört volna belőlem a kacagás: hisz ki látott már olyat, hogy Emmett Cullen megijed egy apró termetű, vékony lánytól? Kikényszerített magából egy apró mosolyt, de hangja elárulta őt, egyáltalán nem volt nyugodt:

-         Bella, nyugodj meg. Csak azért mertem magammal vinni, mert Alice biztosított róla reggel, hogy nem fog semmi baja Nessienek.  Arra viszont nem számítottam, hogy egy grizzlyt fog magának kipécézni.

-         Mégis mit vártál azok után, hogy azt mondtad neki, hogy még egy medvebocst sem tud elkapni – dühöngött Edward, miközben ő is lelapult.

-         Sajnálom srácok, sajnálom! Kérlek Bella, tudom, hogy még mindig erősebb vagy! Nem akarok újra kudarcot vallani, ráadásul egy nap. Így is legalább tíz éven át hallhatom majd a testvéreim élcelődését. Kérlek, még Rosetól is meg fogom kapni a magamét – könyörgött Emmett. Gyerekes volt, szinte már sajnálatra méltó. De még mindig éreztem magamban a dühöt, számban a mérget.

-         Nincs kegyelem – suttogtam, de hangomból csak úgy sugárzott a pokoli bosszúvágy. Tudtam, hogy nem elég ez a büntetés, de nem akartam, hogy még ennél is jobban elragadtassam magam. Nehezemre esett kimondani a szavakat, ennél sokkal rosszabbat érdemelt volna:

-         Szkandermeccs. És ha egyszer elutazik az egész család az amazonokhoz… – húztam egy ravasz mosolyra a szám

-         Nem, azt te nem akarhatod. Csak vicceltem. Egy anakonda még nekem is túl sok lenne.

-         Akkor nincs más választásom, Rosaliet fogom kihívni!

Láttam a döbbenetet kiülni az arcára. Még Edward is felegyenesedett, s elkerekedett szemekkel nézett rám. Természetesen blöfföltem: undorítónak találtam a kígyókat, legyen az kicsi vagy nagy, nekem mind egyre ment. Másrészt pedig sosem tettem volna ki Rosaliet ilyen veszélynek. Azt hiszem sem Emmett, sem Nessie nem bocsájtották volna meg nekem, ha akár egy haja szála is meggörbülne. De tudtam, hogy Emmett bármit megtenne szerelméért, s Rosalie sem biztos, hogy nemet mondott volna a kihívásra. Testtartásomon azonban nem változtattam, s a ravasz mosoly még mindig ott virított az arcomon.

-  Oké, oké – adta meg magát Emmett. – Szkandermeccs. És nagyon remélem, hogy mire elmegyünk az amazonokhoz, veszítesz az erődből.

      Aztán durcásan elindult az erdő felé. Elindultam utána, Edward pedig a fülembe súgta, hogy megkeresi Nessiet és Jaket, aztán elfutott. Sosem láttam még Emmettet ennyire lelombozottnak. Még meg sem kérdezte, hogy mit veszíthet vagy nyerhet a kihívás révén. Úgy gondoltam, talán azért nem kérdezett rá, mert ennél nagyobb vesztesége már úgysem lehet, hogy két nőnemű vámpír erejében felülmúlta, egyetlen délelőtt alatt. Nem hittem, hogy a győzelem gondolata akár egy percre is felmerült volna benne.

Megállt egy megfelelő méretű sziklánál, szembefordult velem, s azt morogta:

-         Nem akarok közönséget, essünk túl rajta.

Nem válaszoltam, csak a szikla másik felére álltam. Amint leraktam a könyökömet, Emmett már meg is ragadta a kezem. Éreztem, ahogy erőlködik, ahogy megfeszül minden izma. Kezdtem sajnálni, ezért nem hagytam tovább szenvedni. A lehető leggyengédebben nyomtam le a kezét, mintha egy négyéves kisgyermekkel játszottam volna. A sziklán még egy karcolás se esett. Sógorom lemondóan sóhajtott. Tényleg annyira gyermeki volt. Odaléptem hozzá, ekkora már minden dühöm elszállt. Átöleltem, mire egy kissé megmerevedett. Nem emlékeztem, hogy az emberi életem során megöleltem volna, de mindezek ellenére visszaölelt.

-         Nem akartam megbántani az érzéseid, de kérlek, értsd meg, Nessie valóságos csoda a számunkra. Lehet, hogy túlzásba viszem a féltést - és nincs is más magyarázatom rá, minthogy az édesanyja vagyok-, de ha nem óvnám, ki tudja, mikor hívhatnád ki egy újabb őrült vadászatra.

Erre már elnevette magát.

-         Ígérem, ha ki is hívom még valamikor, az anakonda nem fog a terveim között szerepelni.

-         Az jó- mondtam-, ennek igazán örülök.

-         Én is – morogta Jake. Észre sem vettem, mikor ért ide az egész család. Jake szeméből vad düh sugárzott, de Nessiet olyan gyengésen ölelte magához, mint Edward engem, mikor még ember voltam. – Sőt! Annak örülnék a legjobban, ha semmilyen fogadást és egyéb őrült dolgot nem terveznél ellene.

-         Nyugi kutya – vigyorgott Emmett -, ezentúl százszor meggondolom, mielőtt felhergelném a család női tagjait.

-         Azt is nagyon helyesen teszed- sziszegte Rose. – Beszédem van veled.

Aztán kézen ragadta férjét, s elviharzott vele.

Azt hittem, mára nincs több düh és kellemetlenség. De úgy tűnt tévedni nem csak emberi dolog volt, hanem vámpíri is. Alice erre sem készített fel, pedig megígérte. Legalább szólhatott volna, hogy Nessie ma éjszakai jövőjét nem látja. Vagy ő sem gondolta volna, hogy Nessienek órákon belül újabb érdekes kérései és kérdései lesznek:

-         Anyu, ott aludhatnék ma Jakenél?

Erre a kérdésre mindenki lefagyott, Edward pedig összekoccantotta fogait. Jake is meglepetten pislogott, de aztán egy elégedett vigyor terült szét az arcán. Nessie ártatlanul nézett ránk, nem értette a reakciónkat. Aztán mintha megvilágosodott volna, a szemembe nézett, s halkan így suttogott:

-         Vagy az a baj, hogy ketten fogunk aludni? Én nem fogok olyan érdekesen aludni, mint azok a rajzolt emberek Carlisle könyvében, ha az baj. Ígérem anyu, apu. Csak kérlek titeket. Hisz már máskor is aludtam Jake mellett.

-         Most örülsz, korcs?! Elérted, amit akartál – prüszkölte a szavakat Edward.

-         Tudod jól, hogy nem akarok mást, csak hogy boldog legyen! És ha attól ő boldog, hogy mellettem aludhat, akkor igenis mellettem fog aludni!

-         Nem – őrjöngött Edward. – Nem és nem. Még ha egyelőre nincsenek is piszkos gondolataid, akkor is simán bántódása eshet. Mi lesz, ha csak át akarod ölelni, de álmodba olyan erősen szorítod, hogy összetöröd a csontjait?!

Nem tudom miért mondtam ki azt, amit, de talán azért, mert megértettem: Nessie nem érti még, hogy miért szereti ennyire Jaket, és tényleg csak az őszinte érzéseit mondja ki. Tudtam, milyen rossz volt távol lenni attól, akit annyira szeretsz, hogy meghalnál érte vagy élnél érte örökké, ha ő élete utolsó perceiben arra kérne. Bármennyire nehéz volt elfogadnom, de nem tehettem ellene: a kislányom és Jake örökre összetartoztak. Ugyanúgy, mint Edward és én. Megfogtam Edward kezét, másik kezemmel pedig megsimogattam az arcát.

-         Edward, kérlek, nem lesz semmi baj. Ha akarod, egész éjjel a határvonal mentén sétálunk, és akkor tudsz olvasni a gondolataikban.

-         Szerelmem, értsd meg, a határvonalon mi nem mehetünk át!

Erre nem szóltam semmit, csak a pajzsomat vontam családunk köré, kivéve Jake köré. Nessie ekkora már Carlisle karjaiban volt, s arról a bizonyos könyvről kezdte faggatni. Carlisle bűnbánóan nézett ránk.

-         Akkor járkálunk szabadon ki-be, amikor csak akarom- mondtam, majd suttogva hozzátettem: - Ígérem, kárpótollak. És még mindig keresztbe tudsz tenni Jakenek. Emlékszel? Megígérted Nessienek, hogy ma elmentek valahova. Ez elég zsörtölődésre ad majd okot neki.

-         Máris hiányzol kicsim – suttogta, majd magához vont, s szenvedélyesen megcsókolt.

Egyre inkább hittem abban, hogy ami a többieknek tíz évig tartott, az nálunk minimum 20 évig fog. Bár azt sem bántam volna, ha örökre megmarad köztünk ez a hihetetlenül erős vágy.

-         Nessie, mit szólnál ahhoz, ha most eljönnél velem? És este nála alhatsz.

Nessie arcán hatalmas mosoly tűnt fel. Mindenkinek puszi nyomott az arcára, majd elkiáltotta magát:

-         Én érek hamarabb a házhoz, én én én!

Még sokáig hallottam vidám kacajukat, majd az Aston Martin Vanquis ajtójának csapódását. Aztán felbőgött a kocsi motorja, s ők elmentek. Hiányoztak máris, de újabb terveim voltak. Kissé beteges tervek Úgy döntöttem a tűzpiros Ferrarimmal megyek.

-         Akkor öltözz át valami színben hozzá passzoló ruhába. És ne feledd, Edward a kéket imádja rajtad. És a feketét. Tudod – mondta Alice egy jelentőségteljes hangsúllyal. Mikor megkérdeztem, honnan tudja, hogy elmegyek, annyit mondott:

-         Most már minden percedet figyelni fogom, részben az én hibám, hogy nem láttam előre, hogy Nessie közeli jövője eltűnik.

-         Nem haragszom rád Alice. És nem kell minden lépésemet figyelned, elég, hogy Aro látott minden egyes pillanatot, amit valaha a bátyáddal töltöttem.

-         Ami azt illeti, én sem akarok mindent látni. De Edward tényleg imádta azt a feketét.

Aztán eszembe jutott, hogy Charliehoz is el akartam menni.

-         Alice, lenne időm arra, hogy beugorjak Charliehoz és esetleg főzzek neki valamit?

Alice felemelte a mutatóujját, lehunyta szemeit. Alig két másodperc múlva kerekre nyíltak a szemei:

-         Megint olyat láttam, amire nem számítottam volna. Te sejtteted, hogy Sue és az édesapád…

-         Oh, igen. Ennek örülök- mosolyogtam szélesen, majd elnevettem magam. – Tudod, sokáig irigyeltem a képességed. De néha nem szívesen látnék dolgokat.

-         Hát, hozzá lehet szokni. Egyébként ne aggódj, nem láttam semmi „véreset”, csak annyit, hogy Sue ma ott fog aludni. Amikor ahhoz a ponthoz értem, hogy édesapád elvörösödve rákérdez, hogy nincs-e kedve Suenak ott maradni éjszakára, abbahagytam a kutakodást. Válaszolva a kérdésedre: csak ugorj be, nem hiszem, hogy főznöd kéne neki, Sue gondoskodik majd róla. De biztos vagyok benne, hogy Charlie boldog lenne, ha beugranál hozzá.

-         Köszi, Alice, imádlak. Tudom, hogy már unod, hogy ma mindenben a te segítségedet kérem, de ha segítenél, hogy milyen ruhát vegyek fel, ha már a Ferrarimmal megyek.

-         Divatban én vagyok a legjobb, persze, hogy segítek! Igazából réges-rég összeállítottam neked egy kollekciót a Ferraridhoz- vigyorgott. Aztán kézen ragadott, s néhány perc múlva már a ruháimat próbálgattam az otthonomban.

Eközben arra gondoltam, mennyi minden történhet egyetlen délelőtt alatt: igent mondunk mindenkinek, akit szeretünk. Aztán akit tévedhetetlennek hiszünk, arról kiderül: ő sem lehet mindig biztos mindenben. Mégis határtalanul boldog voltam, s betegesen vágytam Edward közelségére. A fagyos szívem azt akarta, hogy a kislányunk boldog legyen. Bármit megtettem volna értük.

A lelkemben örömkönnyek gyülekeztek, s tudtam, Charlie végre boldog lesz, hogy ragyogok a szerelemtől, az anyaságtól, egyszerűen attól, hogy létezem. Örökre.