Jake ma nem időzött nálunk, Billy megkérte, rakjon rendet a házban és környékén, hisz az utóbbi időben szinte haza sem ment. Volt egy olyan érzésem, hogy Billy mást is meg tudott volna kérni, hogy rakjon rendet. Természetes volt, hogy hiányzott a fia, csakhogy ezt a világért se mondta volna meg neki, inkábba talált valami más kifogást, hogy kicsit otthon tudja Jacobot. Régen megértettem már, miért olyanok Charlie-val, mintha testvérek lennének.

Bár azt hiszem, amióta én hozzámentem Edwardhoz, és Nessie megszületett, azóta apa sokkal kevésbé titkolja el az érzéseit.

Miközben ezen merengtem, Nessie és Edward a zongoránál ültek. Alighogy hazaértünk Nessie kijelentette, hogy nem hajlandó semmi másra ma, csak gyakorolni. Nessie minden áron meg akart tanulni zongorázni, Edward pedig úgyszintén lelkesedett az ötletért.

Edward egy egyszerű dallamot kezdett el játszani, mondván ez elég lesz kezdésként.

Sosem láttam még kislányunkat sajnálkozva mosolyogni. Most viszont szeretetteljes szánalommal mosolygott édesapjára. Mikor az utolsó hang is elhalkult, megfogta Edward kezét, s így szólt:

-         Apu, ugye ezt te sem gondoltad komolyan- kérdezte kételkedve.

Edward arcára meglepettség ült ki, s úgy tűnt, az se jutott eszébe, hogy tud a gondolatokban olvasni, így aztán bocsánatkérő hangon szólalt meg:

-         Sajnálom kicsim, ez egy kicsit bonyolult neked. Igaz?

Nessie láthatólag nem bírta tovább, és kacagásba tört ki. Az én, néhány hónapos, mégis ötévesnek kinéző lányom puszit nyomott Edward arcára, majd felém fordult:

-         Úgy szerettem, mikor ezt dúdoltad nekem anyu- mondta, majd elkezdte játszani az altatódalomat.

Edward és én megrökönyödve hallgattuk Nessie játékát. Utoljára akkor dúdoltam ezt a dalt, mikor még a kislányom a szívem alatt növekedett. Nessie tehát szinte mindenre emlékezett, amióta csak az eszét tudta. Csodálatos volt. Bármennyi fájdalmat, nehézséget, magányt kellett is elviselnem az utóbbi időben, az mind eltörpült már a szememben. Elmondhatatlan kárpótlás volt számomra a családom: Edward és Nessie, a többi Cullen és Jake.

Nessie befejezte az altatódalomat, s halkan ezt suttogta Edwardnak:

-         Ígérem, legközelebb jobban fog menni, csak még nem tudtam teljesen megjegyezni, ahogy te játszod apu. De ugye majd megtanítod úgy, ahogy te zongorázod?

Edward hitetlenkedve csóválta a fejét, s magához ölelte Nessiet.

-         Kicsim, ennél tökéletesebben én nem is tudnám eljátszani, így nincs is mit megtanítanom neked.

-         De akkor is. Más dalokat még fele ennyire sem tudok eljátszani. Ugye tanítasz engem apu?

-         Amikor csak akarod- mondta Edward széles mosollyal az arcán.

Én még mindig nem tudtam szóhoz jutni. Egyre csak azon gondolkoztam, hogyan tudnék minél több emléket megőrizni az emberi életemből. Hisz mi lesz, ha Nessie megkérdezi, milyen volt az életünk azelőtt, hogy megszületett? Persze Edward tökéletesen emlékezett mindenre, de szerettem volna neki én is mesélni. Fogalmam sem volt, hogyan őrizhetném meg azokat az emlékeket. Vagy, hogy kinek a segítségét kérhetném.

De ma még rengeteg feladatot szabtam ki magamra. Odaléptem Nessiehez, megpusziltam:

-         Csodálatos volt édesem- mondtam őszinte csodálattal a hangomban, majd felmentem Emmetthez az emeletre. Még hallottam, ahogy Edward lelkesedve megkérdezi Nessiet, meg akarja-e tanulni Esme dalát. Nessinek több se kellett, máris tapsolni kezdett örömben.

Minden elhatározás nélkül léptem Emmették szobájába. Nem mertem kockáztatni Alice miatt. Igaz, hogy a tökéletesebbnél is tökéletesebb szervező volt, de én most a legegyszerűbb módon szerettem volna az esküvőt megszervezni.

-         Nem zavarok? – kérdeztem, miután beléptem a szobába.

-         Hé, Bella- vigyorgott Emmett -, dehogy, gyere csak be!

-         Szia, Bella – mosolyodott el Rose is.

-         Látom Rose, életben hagytad újdonsült bátyámat.

-         Tudod, hogy megy ez- adta a pókerarcot Rose- elég csak megfenyegetni, hogy ne is álmodjon több házrombolásról… és máris kezes bárány lesz belőle.

Elfojtottam a mosolyom, s komolyan bólintottam. Emmett csak fintorgott, s próbálta elterelni a témát:

-         Szóval mi szél hozott erre?

-         Nem tudom Alice mennyit mondott el, de Edward és én újra összeházasodunk.

-         Ó- sikkantotta Rose-, akkor feltétlenül Nessienek kell a koszorúslánynak lennie!

-         Feltéve, ha vállalja – vigyorogtam. – De most azért jöttem, hogy Emmettől kérjek egy szívességet.

-         Bármit megteszek – ígérte Emmett elhamarkodottan.

-         Ha jól emlékszem, márpedig sajnos az emberi emlékeim igen halványak- már megint ezek a fránya emlékek, gondoltam magamban keserűen-, de mintha Edward említette volna, hogy az interneten lehet engedélyt szerezni, amivel te összeadhatsz minket.

Reménykedve pislogtam rá. Emmett arca nem árult el semmilyen érzelmet, de felpattant, s az íróasztal egyik fiókjából egy mappát vett elő.

-         Tudtam, hogy nem csalódom benned Hugi. De reverendát nem veszek fel! – azzal kezembe nyomta a mappát, s abban az engedély volt

-         Honnan tudtad, hogy kelleni fog?

-         Gondolod, hogy Edward nem biztosította magát többszörösen? Még Las Vegasba is vett repülőjegyeket, a biztonság kedvéért- nevetett Emmett.

-         Még érvényesek a jegyek, ha minden igaz- vigyorgott Rose. – Edward úgy vette meg őket, hogy bármikor felhasználhassátok őket.

Csak álltam, és bambultam. Vissza kell szereznem az emberi emlékeimet! Nem emlékeztem, hogy mindezt Edward elmondta volna. Döbbenetemből az ébresztett fel, hogy Edward betoppant az ajtón, s viccelődve belebokszolt Emmett vállába:

- Nos Emmett atya, mikorra tűzhetjük ki a nagy napot?