Még nem ébredt fel Nessie, amikor átmentünk a másik házba. Emmettnek erről persze meg volt a véleménye.

-         Mi van Bella? Alábbhagyott az erőd? Csak nem kifáradtál az éjjel?

-         Nem tudom, miről beszélsz – motyogtam és örültem, hogy már képtelen vagyok elvörösödni.

-         Áh, értem! Akkor minden bizonnyal Edward a túlkoros. Mi tagadás, száz év után kissé nehezebb többször, egymás után – fuldoklott a nevetéstől Emmett.

Edward kiforgatta testvére szavait:

-         Köszönjük Emmett, hogy ennyire aggódsz Bella erejéért és az én teljesítőképességemért, de az az igazság, hogy minden a legnagyobb rendben.

-         Biztos? Ezek után azon is csodálkozom, hogy egyáltalán sikerült a kis gézengúz Nessiet összehoznotok.

-         Elég Emmett – morogta Edward.

-         Ugyan gyerekek – vihogott Emmett -, legalább egyszer lenne valami jele annak, hogy ti ketten nem csak az esküvőtökről szoktatok beszélgetni. De nem, a házatok áll, mindenhol tökéletes rend és tisztaság uralkodik. De még csak egy árulkodó zaj sincs, és szerintem…

-         Ezt még vissza fogod szívni Emmett – s nevettem saját elhatározásomon. Magam után húztam Edwardot, halkan bekopogtam Rosalie és Em szobájába. Rose halkan motyogott:

-         Szabad.

Karjaiban Nessie mélyen aludt.

-         Hé – suttogtam, odaléptem kislányunkhoz, puszit nyomtam arcocskájára, Edward pedig kezeire. – Rose, Em beszélni szeretne veled, lemennél hozzá? – hazudtam.

-         De hadd vigyem le magammal – nézett a bébimre imádattal.

-         Persze, hisz imád téged – vigyorogtam Rosera.

-         Szuper – s kisuhant a szobából.

-         De – ellenkezett Edward-, most miért?

-         Gyorsnak kell lennünk. Szedjük szét a bútorokat!

-         Mi!? Itt akarsz velem…

-         Nem, de csak szétkapjuk őket, hogy azt higgyék, gyerünk, gyorsan. Bosszút akarok állni Emmetten – fújtattam.

-         Oké, édes, csináljuk.

A következő pillanatban nekiesett az ágynak, cafatokra szedte szét, míg én a szekrényeket vettem kezelésbe. Aztán köveztek az elektronikai cikkek, csak a számítógépet hagytuk „élve”, gondolva az esetleges fontos dokumentumokra. Három másodperc alatt csatatérré változtattuk Emmették birodalmát. Aztán egy hirtelen ötlettől vezérelve Edwardra vetettem magam, kizuhantunk az ablakon, miközben hallottuk, ahogy Em és Rose rohan felfelé a lépcsőn.

- Mit szólnál egy kis műsorhoz? –vigyorgott Edward. Persze nem várta meg a választ, megcsókolt. Vettem az adást, lábaimat dereka köré lendítettem, és már majdnem letéptem róla az inget, mikor Nessie hangja visszarángatott minket a felelős szülők világába:

-      Anyu, apu? Mit csináltok?

-      Felnőtt játékot játszanak – vihogott Emmett. – Végre nyomokat is hagynak.

-      De mi abban a jó, hogy közben mindent összetörnek? –értetlenkedett Nessie.

-     Öööö, hát, majd egyszer megtudod – szedte össze magát Emmett -, igazán ráér még.

Nessie összeráncolta homlokát, láthatóan semmit nem értett. Sóhajtva nézett le ránk:

-         Apa, ugye nem fogod összenyomni anyucit?

Edward és én felpattantunk, majd kézen fogva felugrottunk Rosék szobájába. Odaléptem Rosehoz, kezébe nyomtam a bankkártyám:

-         Akár mindet elkölthetitek. Nem csak bútorokra és az ablakra – azért mégis volt bennem egy kis bűntudat.

-         Ha te mondod! – vigyorgott, aztán a fülembe suttogott: - Igazából most szívességet tetettek, mert már hónapok óta sóvárgok új berendezés után!

-         Legalább nem akkora a bűntudatom - mosolyodtam el.

-         Akkor már el is tűntünk. Igaz Rose-bébi? – kérdezte huncutul Em.

-         De el ám! Hozok valami meglepit, az én kis tüneményemnek – gügyögte Rose, s megölelte a kislányom.

Mikor kiléptek a szobából, Edward karjaiba kapta Nessiet:

-         És mihez lenne kedve ma a világ legszebb kislányának?

-         Először is, egy nagy jóreggelt-puszihoz! – azzal átölelte Edward nyakát, és elsuttogott egy „jó reggelt”- et, majd két nagy puszival ajándékozta meg. Szerencsére én se maradtam ki a jóból. Persze Edward kapott az alkalmon: Nessie vállai felett rám nézett, a fekete pillái alól, lágyan „jó reggelt”-et kívánt, s megcsókolt, miután megajándékozott kedvenc féloldalas mosolyommal. Még mindig ugyanaz volt a hatás: mintha elolvadtak volna a csontjaim…

-         Azután szeretnék elmenni a nagypapihoz, meg Jacobhoz – sorolta lelkendezve - Végül pedig ma aludhatok a ti szobátokban?

-         Nem is tudom – hezitált vigyorogva Edward.

-         Légysziiii – könyörgött Nessie -, apuuuu, naaaa!!!

-         Hogy is tudnék neked nemet mondani?! – kuncogott Edward.

Eddigre már újra kezdtem érezni a csontjaimat, így képes voltam megszólalni:

-         Mi lenne, ha elmennénk bevásárolni, és meghívnánk Jacobot és a nagypapit egy kiadós ebédre?

-         Én telefonálok – jelentette ki kislányunk-, ugye mindketten szeretik a steaket? – kérdezte Nessie homlokráncolva.

-         A kedvencük – vigyorogtam. Nessie kinyújtotta tenyerét, Edward azonnal vette a lapot, s odaadta mobilját.

-         Haló – halottam Jacob álmos hangját.

-         Szia Jacob, Nessie vagyok.

-         Hé Nessie – ébredt fel rögtön a farkas-, mizu kislány?

-         Ugye van kedved velünk ebédelni ma? Anyu steaket csinál.

-         Hányra menjek?

-         Hát, azt hiszem, mivel a nagypapinak pontban délben van ebédszünete, ezért délre. De én annak örülnék a legjobban, ha most rögtön átjönnél. Mutatni szeretnék valamit – suttogta végül Nessie. Edward kicsit fintorgott, de nem szólt egy szót sem. Még mindig nem nagyon békélt meg azzal, hogy Nessie lett Jake lenyomata.

-         Rohanok – nevetett Jake.

-         Vajon a Nagypapi már elment dolgozni? –hezitált Nessie. Egy perccel később már tudtok a szörnyű választ. Edward telefonja csörögni kezdett:

-         Carlisle az – kommentálta Nessie. – Helló Carlisle!

-         Szia, kicsi Nessie. Ideadnád anyut vagy aput? – kérdezte gondterhelten Carlisle. Azonnal magamhoz ragadtam a telefont.

-         Halló, Bella vagyok.

-         Bella, jobb lenne, ha bejönnél a kórházba. Charlienak balesete volt.

-         Mi történt? – rémültem meg.

-         Jobb lenne ezt itt megbeszélni.

-         Tíz perc és ott vagyok. –Lecsaptam a telefont. Nessienek könnyek szöktek a szemébe:

-         Mi baja van nagypapinak?

-         Nem tudom, ne sírj, minden rendben lesz. –vettem karjaimba.

 A hajam mögé bújt egész végig, ahogy a Volvóval a kórház felé száguldott Edward. Átvágtunk a főbejárat folyosóján, egyenesen Carlislehoz siettünk. Néhány ismerős arc megdöbbenve figyelt minket, de ezzel igazán ráértem később foglalkozni.

-    Apa – szólt Edward aggodalmasan-, ugye nincs nagy baj?

-    Ne aggódj, fiam. Minden rendben lesz. Már jobban van. Szerencsére nem ért főbb eret a golyó.

-    Mi? – szinte már visítottam. – Lelőtték?

-    Tegnap éjjel bevetésre indultak, mivel kirabolták az egyik benzinkutat. A tolvaj Port Angeles felé menekült, s közben próbálta kilőni apád kocsijának kerekeit, de elvétette a célpontot, így Charlie karját találta el. Charlienak sikerült az út szélére húzódnia, és betelefonált a kórházba. Én voltam az ügyeletes, aminek láthatóan örült.

-    Akkor miért nem hívtál azonnal? – kaptam fel a vizet.

-    Charlie nem akarta, hogy feleslegesen aggódj. Szó szerint megtiltotta, hogy felhívjalak.

-    Jellemző. – morogtam – Hol fekszik?

-    A baleseti osztályon, a 214-esbe. Magán szobát adtam neki.

-    Köszönöm – mosolyodtam el hálásan.

-    Igazán nincs mit- biccentett Carlisle.

-    Apa – sóhajtottam megkönnyebbülten, ahogy beléptünk a kórterembe. Charlie az ablak előtt álldogált, s kibámult az erdőbe. Nessie kiugrott karjaimból, átölelte nagyapja derekát:

-    Nagypapi, jól vagy? Nagyon fáj?

Charlie elmosolyodott, leguggolt, s átölelte unokáját:

-         Semmi bajom, drágám. Holnap már haza is mehetek.

-         Akkor ma behozzuk neked az ebédet – nyugodott meg rögtön Nessie. – Tudod, a mami steaket fog csinálni neked meg Jakenek.

-         Az remek lesz – mosolyodott el apu, majd felém fordult. Óvatosan megöleltem.

-         Sue már tudja? – kérdeztem.

-         Már volt is bent. Mark*, a helyettesem, rögtön felhívta. Így már éjjel volt látogatóm.

-         A lényeg, hogy jól vagy. Rettentően megijedtem – mondtam fejcsóválva.

-         Most már tudod, milyen volt nekem, mikor folyton a balesetin kötöttél ki – ugratott Charlie.

-         Én azért sose lövettem le magam – motyogtam. Edward emberi fülnek túl halkan morgott, én azért megértettem a célzást. Ha fegyverrel nem is, de annál veszélyes dolgoknak tettem ki magam. Játékosan visszamorogtam, csakhogy kicsit megnyugodjon. „ Te kis bolond bárány” – susogta. Charlie mindebből semmit nem halott, megbűvölve hallgatta Nessiet arról, hogy miket tud már elzongorázni. Megígérte nagyapjának, hogyha meggyógyult, feltétlen játszik majd neki. Charlie azt felelte, már alig várja. Épp ezért igyekszik minél hamarabb meggyógyulni. Fél óra után Charlie kedvesen kitessékelt minket, mondván, a jó steakhez idő kell.  Megkérdeztem, mire van szüksége, de mint kiderült, Sue már mindenről gondoskodott. Csak a steakemre fájt a foga – ahogy fogalmazott-, hisz az én főztömet szerette mindig is a legjobban. Elmosolyodtam ezen, jól estek szavai. Elbúcsúztunk tőle, majd Port Angeles felé vettük az irányt. Ott betértünk a legelső áruházba. Edward nem jött velünk az élelmiszerosztályra, helyette titokzatosan elnézést kért tőlünk, biztosított afelől, hogy nemsokára visszajön, csak van egy kis elintézni valója. Nem kérdeztem, hová megy, gondoltam, úgyis elmondja, ha kedve tartja.

Nessie – meglepetésemre -, unalmasnak találta az áruházat, még a játékosztály sem érdekelte. Sőt, amikor az egyik üzlet kirakatában meglátott egy túlságosan kicicomázott Barbie-babát, felvonta szemöldökét, s megvetően felnevetett. Kézen fogva sétálgattunk kirakatról kirakatra – ekkora már végeztünk az élelmiszerosztályon, s Edwardra vártunk-, így könnyedén megmutathatta, miért nevetett a játékokon. A kérdése, ami sokkal inkább felkiáltásként visszhangzott a fejemben, azt firtatta, hogy ugyan ki akarna ennyi rikító színű műanyaggal és természetellenes színekben pompázó plüssel játszani. A jegesmedve, ami rózsaszínű volt, rögtön megértette velem Nessie értetlenkedését.

-         Hm…- szimatoltam a levegőbe. – Apa mindjárt itt lesz – suttogtam Nessienek.

-         Ennyire jó az illatom? – hallottam Edward vigyorgó hangját a hátam mögül.

-         De még mennyire – motyogtam, miközben hátrafordultam. Edward szemtelenül magához húzott, csókolni kezdett. Talán kicsit túl hevesen is. Nessie csak kuncogott, még mindig fogta a kezem, s a gondolatai akörül forogtak, hogy mennyire szeretjük egymást. Ez őt is boldoggá tette.

-         Mi a fene? – halottam egy ismerős suttogást. Edward a csók közben is vigyorgott, de most egy halk, elégedett morgás tört fel belőle. Megszakította ajkaink játékát, és gúnyos vigyorral oldalra fordult:

-         Helló, Mike…

-         Sziasztok – nyögte Mike.

-         Hé Mike – mosolyodtam el-, örülök, hogy látlak. Hogy vagy?

Mike nem válaszolt rögtön, szemöldökét összeráncolta, mint aki erősen koncentrál valamire. Végül általános választ adott: „jól”, de Edward alig bírta visszafogni nevetését, így sejtettem, hogy a gondolataiban adott igaz választ.

-         Ne vegyétek sértésnek – mondta még mindig zavarodottan -, de nem a Dartmouth-on kéne ilyenkor lennetek?

-          Talán hallottál Bella betegségéről – fogott bele Edward.

-         Uhm, hát csak valami dél-amerikai nyavalyáról…

-         Igen – hagyta rá Edward -, nos, épp ezért halasztottunk egy évet. Jövőre kezdjük az egyetemet.

-         Oh – mindössze ennyi tellett Miketól, miközben folyamatosan engem bámult. – Nagyon jól nézel ki Bella – suttogta. – Szerencséd, hogy Carlisle az apósod lett, ő remek orvos.

-         Igen – remegtem a nevetéstől. Szegény Mike, sosem fogja megtudni, hogy inkább amiatt vagyok szerencsés, hogy Edward lett a férjem. Ő a legjobb számomra, minden tekintetben. Neki köszönhetem, hogy „nagyon jól nézek ki”.

Éreztem, ahogy Nessie elengedi a kezem, s Mike felé nyújtja apró kezeit. Mint bárkit, Nessie Mike-ot is elbűvölte:

-         Helló, Nessie vagyok. Edward unokahúga – mosolygott.

-         Helló – kerekedett el Mike szeme. Óvatosan kezet rázott az „unokahúggal”.

Edward erőt vet magán:

-         Bocsáss meg nekünk Mike, sietünk kell. Örülünk, hogy láttunk. Add át üdvözletünket Jessicának.

-         Hogyne, persze – hebegte. – Sziasztok.

-         Viszlát, Mike – köszöntünk egyszerre a kislányommal.

Amint beültünk a kocsiba, Edward elnevette magát:

-         Bosszú, édes bosszú – kacagta. Majd újra megcsókolt. Megesküdtem, este kiszedem belőle, miket gondolt Mike valójában. Aztán hátrafordult Nessiehez:

-         Köszönöm, kicsim – megsimogatva Nessie arcát. Nessie rákacsintott Edwardra, s Alice-hoz hasonló cinkossággal szólalt meg:

-          Sikerült elintézni? A mami biztos örülni fog neki, olyan szép, apu.

-         Én is ebben reménykedek – vigyorgott Edward.

-         Hé, miről van szó?! – követeltem.

-         Titok – kuncogott Nessie.

-         Belőlem se szeded ki – jelentette ki hevesen Edward.

-         Biztos vagy ebben? – ravasz mosolyra húzódott a szám. – Úgysem tudsz nekem nemet mondani – simítottam végig karján, vállain, ajkain. Edward megborzongott, nagy levegőt vett, s beindította a motort.

-         Majd még meglátjuk – motyogta rekedten, és én tudtam, hogy nyert ügyem van.

* Mark a BD szerint Charlie helyettese.