-Oh, de hiszen ő mondta, hogy nem csinál olyat – mosolyodott el Renesmee boldogan és megkönnyebbülten, mielőtt válaszolhattunk volna neki. – Vagyis akkor nem is lehet szerelme!
-Hát… - kezdett volna ellenkezni Edward, de én megszorítottam a kezét. Talán kicsit túl erősen.
-Au, Bella – suttogta, majd elnevette magát. Kinyújtóztatta ujjait. Komikus volt ilyet látni tőle.
-Bocsánat – kuncogtam, s megcsókoltam az ujjait. Megcirógatta arcomat, s én erre automatikusan hajoltam, hogy legalább egy aprócska csókot lophassak tőle. Elvigyorodott, egy gyors fejbiccentéssel Nessie felé. Meghökkentem, hogy ilyen könnyen megzavarodhatok.
-De ha lesz neki szerelme, akkor… - nézett jelentőségteljesen Nessie az ajtó felé, ahol Jacob-ot sejtette.
-Ezt inkább majd vele vitasd meg – mondta Edward gyorsan, kitérve a válasz elől, Jacob-ra hárítva a magyarázkodást. Kaján vigyor jelent meg az arcomon. Na Jacob, most te jössz, ha már bevésődtél a bébimbe!
Nessie sóhajtott, megrázva fejét. Hosszú haját, ami dereka alá ért, babrálni kezdte, elmerült gondolataiban. Mellkasomra hajtotta fejét, én pedig hajába fúrtam arcomat. Edward teljesen magához húzott minket, ez a hirtelen jött beszélgetés lecsillapította a szerelmi életünk jeleit testén. Halkan dúdolt nekünk, számomra valami teljesen új dalt. Nessie egyik kezét az enyémbe helyezte, a másikat az apjáéba.
Ritkán látott álmaiból egészen új információkra tettem szert: Emmett-tel úszóversenyt rendeztek, Rose-zal egyforma rózsaszín blúzban díszelegtek, Jacob törzsi legendákat mesélt neki. Azt is láthattam, hogy Nessie egy percig sem mozdult Edward mellől, amíg én távol voltam. Persze így Jacob is végig velük volt. Nessie folyamatosan próbálta Edward figyelmét elterelni, Jacob még viccelődni is próbált.
„Hé, Edward, mi lenne, ha visszajönnél a középiskolába velem? Még egyszer leérettségizni, neked már teljesen mindegy! Közben felcsíphetnél egy emberlányt. Tök olyan lenne, mintha megint Bellával lennél. A barna haj elég átlagos, sőt a barna szem is. Ha nem fog sokat bénázni, mint Bells, akkor felbuktatjuk néha! Emmett biztos élvezné. Ha szeretnéd, néha bezavarok a képbe. Igazán szórakoztató lenne!” Edward morogni kezdett: „Remélem, fiam születne tőle. Leah még úgysem vésődött be. Milyen viccesek lennének a negyed vámpír-ember-vérfarkas unokáim! Vagy abba a gyerekembe is te vésődnél be, kutya?” Edward csípős visszavágójára Jacob abbahagyta a próbálkozást.
-Remélem, ha egyszer fiad lesz valahogy, abba egyikőjük sem fog bevésődni. De azt hiszem, ha választani kellene, akkor inkább Leah. Hátha mosolyogna végre –suttogtam.
-Miért? – kérdezte Edward vigyorogva. – Mulatságosabb lenne egy meleg vérfarkast tudni a családban, nem?! – ironizált, de én incselkedni akartam vele.
-Az attól függ. Lehet, hogy attól még Nessie-t is akarná magának.
-Na, ebből most legyen elég – borzadt el Edward. – Nem tudtam, hogy ilyen piszkos a fantáziád.
-Csak azt boncolgattam tovább, amit te felvetettél. A piszkos fantáziám meg csak rád korlátozódik. Mint láthatod – biccentettem az összetört asztalka felé. Elmosolyodott, majd megcsókolt.
Kissé extrém helyzet lett ebből. Nem akartuk Nessie-t elengedni, ki tudja, mikor fog megint itthon aludni, de jó volt most egymást csókolni. Beértük most ennyivel, kimondatlan kompromisszumot kötöttünk: csak csókok, mozdulatlan testtel, csak a nyakunk forgott néha. Renesmee egy idő után össze-vissza álmodott, jelentéktelen dolgokról. Nos, ami az én „álmaimat” illeti, nem éppen jelentéktelenek voltak, de a karomban tartani édesen alvó gyermekemet, jelenleg sokkal fontosabb volt. Edward belemosolygott szűnni nem akaró csókunkba, majd picit eltávolodott tőlem:
-Guinness-rekordot dönthetnénk…
-Én már megdöntöttem egyet – kontráztam-, sőt, nem is egyet.
-Hányat is?
-Én sorolom, te csak számolj: kifogtam a legdögösebb pasit a világon, aki mellesleg vámpír, és az én véremet imádta a legjobban. Túléltem jó néhány dolgot. Majdnem elütöttek, pedig csak egy parkolóban álldogáltam. Négy vámpírtámadás után is itt vagyok veled: James, Jasper, Victoria, a Volturik. A legjobb barátom egy vérfarkas. Motorral száguldoztam, majd leugrottam egy szikláról, és annak ellenére, hogy a szerencsétlenség hozzám nőtt, még ezeket is túléltem. Hozzámentem a vámpírhoz, gyerekünk lett. A vérfarkas barátom bevésődött a bébimbe. Ja, és vámpír lettem, és rögtön kontrolálni tudtam magam mindenben.
-Egy kivétellel – vigyorgott ravaszul. – A piszkos fantáziádat elég gyorsan meg akartad valósítani.
-A te hibád – vontam vállat könnyedén. – Szóval akkor hány rekordom van?
-Nem tudom, sok – hajolt ajkaimhoz lassan. – Csókolj meg, hátha eszembe jut.
Nem kellett kétszer mondania. Néha-néha beszélgettünk, de javarészt összeragadtunk, mint két angolna. Csak reggel „ébredtem fel”, egész éjszaka semmin nem jártattam az agyam, tökéletesen el tudtam rugaszkodni mindentől. Nem úgy tűnt, mintha Edward-dal másképp lett volna, addig a pillanatig, míg fel nem hördült:
-Hát ez most már nem lehet igaz! Esküszöm, elutazunk egy hónapra a szigetre, Renesmee-vel együtt! A hülye vakarcs… - nézett dühösen az ajtó felé. –Már egy órája nyüszít, hogy bejöhet-e. Nem, korcs, nem jöhetsz be. Ez az én napom most a családommal. Nem érdekel az idióta lenyomat dolgod – szűrte a fogai között. Jacob így is meghallotta, mert válaszul egy dühös vonítást hallatott. – Oké, érdekel, megértem, de ezt az egy napot, hadd töltse csak velünk. Különben, nem Billy-nek hívják édesapádat?
-Edward, kérlek – szóltam lágyan. – Mi sem voltunk különbek – erre a mondatra az arca fintorba gyűrődött, és én nem mertem hozzátenni, hogy most sem tudunk egymás nélkül meglenni.
-Szegény Charlie – mondta, mintha halálhírt közöltek volna vele. Ezen nevetnem kellett.
-Ne nevess – dorgált meg, de azért a mosoly ott játszott szája sarkában. – Ha tudná, hogy szinte minden éjszaka veled voltam. Csak a vacsoraidőt hagytam meg neki veled.
-Annyi bőven elég volt, így is tudott olyan témákat felhozni, amitől inkább a föld alá süllyedtem volna.
-De csak mert nagyon szeret téged az apukád – mondta kedvesen, miközben Renesmee arcát simogatta. Elmosolyodtam. Ez inkább szólt Nessie-nek, mint nekem.
Jacob az ajtót kezdte kaparászni. Kezdtem aggódni, Jake nem csinálna ilyet. Edward óvatosan kicsusszant alólam, egyetlen ugrással az ajtónál termett. A kilincs kilazult a helyéből, ahogy ajtót nyitott.
-Mi a baj, Jacob? – morogta, alig hallhatóan, mivel Nessie még mindig aludt.
-Nem, Jacob, ezt majd neked kell elmagyaráznod. Renesmee… jó, akkor Nessie majd megérti idővel. És amilyen piszok mázlista vagy, viszonozni fogja.
-Jacob, mióta vagy te ilyen érzelgős? Lehet, hogy most még duzzogna egy kicsit, ámbár helyesebb lenne, ha egyelőre csak a féligazságot mondanád el.
-Pontosan – bólintott, hangosan kifújva a levegőt.
-Jacob! Elég! Nem, nem fogsz hozzá érni egy ujjal sem! Pláne nem lesz a feleséged! – üvöltötte. Renesmee mocorgott kicsit, de nem ébredt fel. Edward ökölbe szorította a kezét, halkabban folytatta:
-Rendben, úgysem tehetek majd semmit ellene. De tégy meg nekem egy szívességet, Jacob! Minimum húsz évig ne is gondolj erre a közelemben!
-Nincs alku, Jacob! Húsz év.
-Nem érdekel, hogy Bella tizennyolc volt. Az más volt.
-Jacob, kérlek – könyörgött Edward. – Legalább ma ne. Amióta vége van a Volturi őrületnek, szinte csak veled volt. Belegondoltál már abba, hogy már csak hat és egynegyed évünk van addig, míg fel nem nő? Tudod, milyen semmiségnek tűnik az az örökkévalósághoz képest? Már az is káprázatos, hogy egyáltalán gyerekem lehet. Szóval, kérlek, Jacob! Légy egy kicsit engedékenyebb! Ha nem miattam, hát Bella miatt.
-Igen, Jacob. Komolyan gondoltam. Tekintsd ezt a napot edzésnek.
-Jó – sóhajtott Edward. – Csak gyorsan – azzal félreállt.
Jake két hosszú lépéssel ott termett előttünk. Mellső mancsaival vállaimra támaszkodott, kérlelő szemekkel nézve rám.
-Ma önző leszek – néztem félre.
Visszahuppant a földre, hatalmas fejét Nessie ölébe hajtva. Renesmee erre már felébredt, álmosan mosolyogva ölelte át Jake nyakát. Farkas alakot öltött barátom belesimult az ölelésbe, majd egy sóhajjal elrohant. Miért kínzott a bűntudat? Nem tudom. De önző akartam lenni.
Edward elégedett arcot vágott, odasuhant hozzánk. Kikapta kezemből Nessie-t, magához szorítva.
-Irány fürdeni, vizi csatát rendezünk!
Vizi csata? Hitetlenkedve bámultam Edward után. Úgy tűnt, lehet még fokozni iránta érzett szerelmemet. Teljességgel imádta Renesmee-t. Elindultam utánuk, de félúton megtorpantam. Edward énekelt:
„ Hullámzott a nagy, kék óceán,
Nagy csata dúlt a hullámok hátán.
Esett az eső és fújt a szél,
E csata most életre kél.
Csapd a vizet szanaszét,
Kergesd a hullámokat, mint pillét!
Hulljon az égből ezernyi esőcsepp,
Fújd a levegőt, legyen a csata szelesebb!
Jön egy szörnyeteg,
Minden matróz retteg.
De mi nem ijedünk meg,
Erősebbek vagyunk, mint a szörnyeteg!
Új irányba fordul a csata,
Lökd a hullámokat jó magasra,
Fúljon vízbe a szörnyeteg!
Fényes villámoktól az ég megremeg.
Hullámzott a nagy, kék óceán,
Nagy csata dúlt a hullámok hátán.
Esett az eső és fújt a szél,
A szörnyeteg többé fel nem kél!”
Ez az ő pillanatuk volt, és én nem akartam megzavarni vagy tönkretenni. A fürdőszoba félig nyitott ajtaján időnként víz fröccsent ki, és Renesmee boldog nevetése szárnyalt felém. Csendesen dobáltam néhány rongyot a fürdőszoba elé.
Aztán még mindig meghatottan, kissé megszédülve az idilli boldogságomtól, rendet raktam az előszobában. Igyekeztem mindent gyorsan, hangtalanul megcsinálni. Az összetört bútorokat a háztól nem messze, egy kupacba pakoltam. Az új bútorokat pedig elrendeztem odabent. Néhány nagyobbat az ablakon keresztül emeltem be. Charlie biztos szívrohamot kapott volna, ha látta volna, ahogy a törött ágy darabjaival a kezemben átugrottam a kőfalat. Mikor minden használhatatlan bútordarabot kipakoltam, belestem a fürdőszobába. Nessie épp kihasználta Edward pillanatnyi figyelmetlenségét, és összekente arcát egy nagy adag habbal. Edward köhögve nevetett.
Pár másodperc alatt a másik háznál voltam.
-Emmett – szóltam, ahogy beléptem a házba. Rögtön ott termett mellettem. – Segítenél nekem a bútorokat áthordani?
-Hát persze! – vigyorgott. – Hé, Jasper – szólt kissé hangosabban-, Bellának szüksége van ránk!
-Jövök – halottam Jazz vidám hangját. Meglepő volt Jazz-t folyton mosolyogva látni, de örültem ennek.
-Köszi, srácok – mondtam, mikor az utolsót is áthoztuk. Jazz biccentett, s már el is tűnt, Alice-szel ismét elmentek valahová.
-Ja, igen – szólt hirtelen Em. – Megcsinálom az üvegfalat.
-Köszi – motyogtam egy zavart mosollyal. Ő csak kacsintott egyet válaszul.
-Én addig berendezem a szobát – motyogtam.
Az ágyat már segítettek berakni, ami pontosan ugyanolyan volt, mint a régi, ez volt az egyik kivétel: ez nem antik volt.Épp megálltam a gardrób előtt, hogy felszereljem az új ajtaját, mikor két erős kar magához szorított. A vékony blúzom egyből átnedvesedett.
-Ez férfimunka, édes – suttogta Edward. – Majd én megcsinálom.
-Milyen jó dolgom van nekem – sóhajtottam. – De talán előtte át kéne öltöznöd –motyogtam. A fürdőből a hajszárító zaja hallatszódott, Nessie-nek beletelt egy kis időbe, mire megszárította haját.
-De neked is – fordított maga felé. Most már teljesen vizes volt a felsőm. Lehajolt, hogy megcsókoljon. Alig hogy összeért ajkunk, mikor Emmett „köhögő rohamot” kapott. Edward felvont szemöldökkel nézett rá.
-Bocs – vigyorgott Em -, kész az üvegfal.
-Oh – mosolyodott el Edward -, köszi, tesó.
-Szívesen, de délután jövök egy újjal. Úgy látom szükség lesz rá – nézett végig rajtunk, majd nevetve eltűnt.
Edward megforgatta szemeit, újra megcsókolva engem. Maga után húzott a gardróbba, miközben kigombolta blúzomat.
-Edward – suttogtam -, ez nem éppen a legjobb időpont.
-Csak adok rád egy száraz felsőt – mondta tágra nyílt szemekkel.
-Aha – nevettem. Mindketten felöltöztünk, de én a biztonság kedvéért nem néztem rá hosszasan, elég volt azt látni, ahogy a derekára csavart törülközőt ledobja magáról.
Míg ő felszerelte a gardrób ajtaját, addig én száraz ruhát vittem Renesmee-nek.
-Mami, nem vágnál le a hajamból pár centit? – kérdezte egy vizes tincsed szárítgatva. Levágni, ezt a gyönyörű hajat?! Jó, tudtam, nem növesztheti a végtelenségig, de annyira szép volt: lágy csigákban omlott le, vörösesen ragyogott. Apura és Edward-ra emlékeztetett. Hóhérnak éreztem volna magam, ha akár egy hajszála is miattam hullana ki belőle.
-Azt hiszem, Alice vagy Rosalie szebben tudná levágni – hárítottam.
-Rendben, akkor majd megkérem valamelyiküket – vont vállat, majd felöltözött.
-Hé – szóltam hirtelen szétnézve -, ti feltakarítottatok?
-Persze – nézett rám értetlenkedve.
-Oh, köszönöm – mondtam meghatottan. Mosolyogva ölelt át a kislányom.
-Bella! – halottam a legszebb hangot a hátam mögül. – Nem kellett volna mindent egyedül csinálnod – szólt selymes hangon, de a csipetnyi harag érdessé tette a mondatot.
-Nem mindent egyedül csináltam – fordultam hátra. Igyekeztem laza lenni. – Jazz és Em segített.
-Köszönöm.– csóválta meg a fejét, magához ölelve.
-Ez csak természetes – vontam vállat.
-Szépen énekelsz – suttogtam a fülébe, mert eszembe jutott a gyerekdal, amit énekelt Nessie-nek. Kuncogott, arca egy kicsit felhevült. – Tudnom kellene valamit? – kérdeztem. A választ Nessie adta meg, megfogva a karom. Edward-ot és Esme-t láttam, ahogy Esme gyerekdalokat tanít Edward-nak.
-Te kis huncut – guggolt le Edward Nessie-hez. – Ki lestél minket?
-Jacob túl sokáig aludt az egyik reggel – bújt apjához. - Elindultam megkeresni Esme-t, mert halottam, ahogy énekel. De ne aggódj, erről a dalról lemaradtam.
-Még jó – nevetett Edward.
-Énekelsz nekem máskor is? – nézett apjára nagy szemekkel Nessie. Irigy voltam egy csöppet. Edward előttem csak egyetlen egyszer énekelt, és ezt az emléket mintha vastag falak mögül halottam volna.
-Persze, de a mami is biztos szívesen énekelne neked – vigyorgott rám Edward. „Ez most mire volt jó?” – néztem rá ijedten, rákiáltva gondolataimban. Erre még jobban vigyorgott.
-Tényleg mami! Olyan szépen dúdoltál nekem!
-De énekelni nem tudok – és felemelt kézzel léptem egyet hátra. Énekelni? Én? Micsoda elvetemült ötlet! Sosem tudtam énekelni. Honnan jött ez most Edward-nak?! Mi rosszat tettem ellene? Oké, hazudtam neki, de hát már megbocsájtott! Ekkor Edward elnevette magát.
-Csak vicceltem!
-Nem volt vicces – durcáskodtam. Magához rántott. És a csók, amit kaptam, nem éppen az a szájra puszi volt. Határozottan kezdetem elolvadni.
-Énekeljek neked is? – kérdezte mélyen a szemembe nézve. Különböző válaszok kavarogtak bennem, mintha csak a lottósorsolásra készültem volna. De meg kellett válogatnom, mit mondok Renesmee előtt. Lettek volna elég obszcén szidalmazások is, attól függetlenül, hogy imádtam, mikor incselkedett velem. Vagy nagyon romantikus, csábító szavak. Más felől, egyszerűen csak megrészegülve bólintottam volna.
-Nem – mondtam hirtelen. Kicsit mintha meglepte volna ez a válasz. – Alice-nek szebb hangja van. Köszönöm a lemezt, édesem – pusziltam meg Renesmee-t.
-Szeretlek, Mami – bújt hozzám Nessie. Örültem, hogy eszembe jutott az ajándéka, így legalább most Edward irigykedhetett. Felvonta egyik tökéletes ívű szemöldökét. Gonoszan vigyorogtam rajta, mire ő felvette a pókerarcot. Ha harc, hát legyen harc! Aztán elszégyelltem magam. A lányunk nem egy trófea, amiért harcolnunk kellene. Odaléptem Edward- hoz, dereka köré tekerve karom:
-Örökké a miénk – suttogtam neki. Elmosolyodott, magához ölelt, nyakamba csókolva. Örökös kényszert éreztem a folytonos fizikai kontaktusunkra. Csak fogja a kezem, már az megnyugtat. Az a két nap mély nyomokat hagyott bennem. Benne is. Pedig sokkal többet is kibírtunk már egymás nélkül. Magamba szívtam csodásan édes illatát.
-Szeretlek – mondta, s végigsimított a gerincemen. Megcsókolta a homlokom. Lassan ez a két gesztus titkos jellé változott közöttünk: Nessie előtt nem akartuk egyelőre kimutatni, milyen könnyen el tudunk veszni egymás karjaiban.
-Egyensúly – motyogtam. Mosolyogva bólintott. Miénk volt minden éjszaka. Kitártam karjaimat Nessie felé. Még mindig tökéletesen beleillet.
A nap hátralevő részében sétálgattunk az erdőben, javarészt Nessie kérdezgetett minket. Például arról, miért fontos Edward-nak és nekem az Esme sziget, vagy, hogy minden házaspár többször megerősíti-e a kötelékeket egymás között. Aztán szerette volna tudni, Alice miért mondta azt Jasper-nek, hogy, száz-kétszáz év múlva mindenképp a réten kellene tartanunk az esküvőnket. És különben is miféle rétről beszélt Alice? Estefelé, mikor eléggé a határ közelébe értünk, megkérdezte, miért tartom Jacob illatát émelyítőnek. Nem értette, mert számára Jacob vérének és bőrének illata volt a legjobb illat az én, és Edward illata mellett.
A Nap lassan eltűnt a horizont mögött, de mi még nem mentünk haza, szükségem volt egy kis vadászatra. Túl sok ember volt mostanában körülöttem. Renesmee is sokkal jobban szerette a vért, s szerettem volna ezt a napot az ő kedve szerint is alakítani.
Késő este Edward-dal egy újabb, habár kisebb vizi csatát rendeztek. Lefekvéskor szerette volna, ha éneklek, de én inkább felvetettem, hogy Edward-dal együtt eldúdoljuk neki az altatódalomat. Mélyeket lélegezve merült bele álmaiba. Kis ideig gyönyörködtünk benne, próbáltuk elnyújtani ezt a ritka kivételes napot, amikor csak velünk lehetett.
Aznap éjjel halkabbak, visszafogottabbak voltunk, mint valaha, de ez nem csorbított el egyetlen pillanatot sem testi szerelmünkön.
Tökéletesen, maradéktalanul boldog voltam. Az ajkai nem szavakkal mondták el, mennyire szeret, mégis tökéletesen kifejezték azt. Az arcán ezerféle érzelem suhant át, de a szemei sosem változtak: aranyszínűen pompáztak, megnyíltak, mosolyogtak és csodáltak engem. Könnyű volt vele megfeledkezni mindenről: az időről, a világról. Egyetlen dologról nem tudta elterelni a figyelmem: az én, saját kis világomról, aminek a közepén már nem csak ő állt, hanem Renesmee is, még akkor is, ha éjjelenként volt az én világomban egy külön kis Paradicsom, ahová csak mi ketten léphettünk be.
AJÁNLOM AZ OLDALT
