Minden gondod semmiség. Az univerzum közepe a legfontosabb

Mellkasomon pihentette fejét, vártuk, hogy Nessie felébredjen.

-         Fel kellene öltöznünk – motyogta a kulcscsontomat megcsókolva.

-         Nincs kedvem – öleltem magamhoz.

-         Mi lesz velünk az egyetemen? – húzódott féloldalas mosolyra a szája. – Rám ugrasz az előadás közepén?

-         Egyetemen? – kérdeztem vissza meglepetten. Erről teljesen megfeledkeztem. – A fenébe!

-         Mi a gond? Nem akarsz egyetemre menni, ugye? – hangjából egy kis csalódottság hallatszódott.

-         Nem erről van szó – tiltakoztam. – Csak teljesen megfeledkeztem róla. Ostoba módon képtelen vagyok túllátni azon, hogy itt vagytok nekem. Elvakít a szerelem és az anyaság, és a vámpírságom. Meg kell tanítanod reálisan gondolkodni. Úgy tűnik, az, hogy összehozom a családnak Angliát, az semmiség. Nem intéztem még házat, sem a beiratkozást – mondtam, s hirtelen feleslegesnek tűnt az a két nap, mert a gondok újra felém nyargaltak.

-         Bella – mondta lágyan -, ne bolondozz. Te elvégezted az oroszlánrészét a költözésünknek. Mi mindannyian hálásak vagyunk neked, életem. Az egyetem pedig egy telefonomba kerül. Tudod, hogy van házunk. Bőven nagy lesz nekünk. Még Jacobnak is lesz külön szobája. Persze, mivel én vettem a házat, miénk lesz a legnagyobb szoba.

-         De mi lesz Carlisle-lal? Hol fog praktizálni? – ebbe sem gondoltam bele, s most már inkább szégyenkeztem, mintsem elégedett voltam. Edward ezen felnevetett.

-         Szerintem tárt karokkal fogják várni a kórházban, ahol társtulajdonos. Ne aggódj annyit, édesem. Minden rendben lesz! És lehet egy kérésem? – simult hozzám.

-         Százezer is – sóhajtottam.

-         Lehet, hogy meg fogod bánni – figyelmeztetett, miközben ujjai végiglépkedtek felsőtestemen -, de ha lehet, mostantól ne foglalkozz ilyenekkel. Csak velem és Nessie-vel.

-         Ez nem fog nehezemre esni- leheltem. – Mit gondolsz, Nessie meddig alszik még?

-         Nem tudom – harapott gyengéden a nyakamba. – Reméljük, még elég ideig ahhoz, hogy… - a mondatot nem fejezte be, inkább megmutatta, mihez kell az a bizonyos elég idő. Ezzel tökéletesen elfeledtetett velem minden más gondolatot.

-         Mi az alkalom? – kérdezte Edward álmélkodva, ahogy a térdig érő selyemruhát magamra húztam, ami hátul egész a derekamig kivágott volt, elöl pedig mélyen dekoltált. Egy lapos talpú, vékony pántos szandált vettem fel hozzá.

-         Gondoltam, Alice örülne, ha nem csak itt árválkodnának ezek a ruhák és lábbelik. De úgy tűnik, neked is tetszik.

-         Minél kevesebbet takar annál jobb – fogott kézen. - Persze csak ha velem vagy!

-         Kisajátítasz?

-         Ez egyértelmű, hozzám tartozol, a feleségem vagy – karolt át, s elindultunk Nessie szobája felé.

-         Azt hittem, most a menyasszonyod vagyok – piszkáltam -, szóval, amiket mostanában műveltél velem, az majdhogynem bűn volt. Talán az elkövetkezendő hat napban Charlie-hoz kellene költöznöm, hogy ne legyen olyan nagy a kísértés.

-         Ezt majd még megbeszéljük – válaszolta. Az arca tükörsima volt, persze én tudtam, hogy nagyon nem örülne ennek. Ahogy én sem, csak volt bennem egy huncut rész, amit nem bírtam elfojtani.

-         Hé – álltam Nessie ajtaja elé, mikor be akart nyitni. – Tudod, hogy úgyse bírnám ki.

-         Te biztos nem, de én igen – jelentette ki határozottan. Erősebb voltam, mint ő, így nem okozott gondot bilincsként megszorítani a kezeit.

-         Legyen, ahogy akarod. Charlie boldog lesz, hogy újra otthon leszek.

-         Csak a kaja miatt. Tök szívás nélküled a kaja, ahogy ő mondaná – vágott vissza.

-         Neked viszont nélkülem lesz tök szívás minden!

-         Miből gondolod? Majd elmegyek Nessie-vel kirándulni.

-         Haha – nevettem. – Nessie velem jön!

-         Tudod mit? – nézett rám mogorván – Ezt majd Nessie eldönti.

-         Nézd, mindketten tudjuk, hogy Jake nem nagyon szereti a vámpírok illatát. Tehát, mindenképp támogatná az ötletem, hogy Charlie-nál legyünk. Az ő szemében én csak Bella maradok, szóval nem érdekli az illatom.

-         És mit teszel akkor, ha Nessie nem akar köztünk választani?

-         Jacob majd meggyőzi, hogy tartson velem, mert Jacob velem van.

-         Szóval hat nap? Remélem, kibírod nélkülem – suttogta, majd lehajolt, hogy megcsókoljon. A kezeit még mindig lefogtam, s igen csak nagy önfegyelem kellett ahhoz, hogy ne lazuljon a szorításom. Terveim szerint nem csókoltam volna vissza, de a szám önálló életre kelt. Mire észbe kaptam már az ő kezei tartották fogságban az én testemet. A csókja nem volt gyengéd, inkább követelődző, sürgető és dühös.

-         Meggondoltam magam – ziháltam kábán.

-         Nincs visszaút. Vidd csak magaddal Nessie-t! Én elmegyek Emmettel, Jasperrel, és Carlisle-lal egy ötnapos legénybúcsúra.

-         Szóval vadásztok – nyugtattam magam.

-         Nem. Emmett és Jasper imádják a szerencsejátékokat. Elugrunk Vegasba.  Most, hogy ott járt Jazz, talált egy remek helyet. Állítólag csinos lányok vezetik a játékokat.

-         Jó, menjetek csak – vontam vállat lazán. – Majd csak lesz valahogy – de már nyoma sem volt a lazaságomnak.

-         Ugye nem vagy féltékeny, Isabella? – kérdezte ellenállhatatlan mosollyal az arcán.

-         Semmiképp, Anthony – nyomtam meg a nevét, és kiszabadultam az öleléséből.

Kinyitottam az ajtót, de rögtön megtorpantam, Edward pedig belém ütközött. Jake a kiságynak dőlve ült, szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek. Csúnyán nézett ránk.

-         Érdekes az éjszakai műsorotok, de az előbbi sem volt semmi. Az üregi nyulak elbújhatnának mellettetek. Bele sem akarok gondolni, hogy az elmúlt napokban a bútorok hogy mentek annyira tönkre.

-         Örülj, hogy csak fültanúja voltál. Vagy szeretnél egy kis ízelítőt látni? – kérdezte Edward gúnyosan. Maga felé fordított, egyik lábamat csípője köré helyezte, aztán megcsókolt, egyből elmélyítve. Vágyakozó hang hagyta el a torkom, de legalább így észbe kaptam, elszakadtam tőle.

-         Bocsi, Jake – lihegtem, és Edward nagyon elégedettnek tűnt. – Ha tudtuk volna, hogy itt vagy…

-         Akkor már halott lennél – préselte össze száját Edward mérgesen. – De ugye nem ébresztetted fel Renesmee-t?!

-         Eszem ágában sem volt! Egyébként, Bella pártján állok – vigyorgott rám kacsintva. – Mikor indulunk Charlie-hoz? Mit főzöl a héten?

-         Bármit, amit te meg apu rendeltek. Elmehetnénk motorozni is, nem?

-         De! – válaszolta, miközben a kiságyhoz léptem, óvatosan karjaimba véve kislányom.

-         Szia, Mami – suttogta fülembe álmosan.

-         Jó reggelt, kicsim – pusziltam meg. Egyből éreztem, hogy valami nincs rendben, mert a hajam mögé bújt, egyik kezét arcomhoz nyomva. Nem akarta, hogy itt legyen Jake.

-         Mi a baj, drágám? – jött oda hozzánk Edward. – Oh, rendben – mondta óvatosan. – Jacob, magunkra hagynál minket egy kicsit? Esme biztos szívesen készít neked egy kiadós reggelit.

-         Nem vagyok éhes – vetette oda foghegyről Jacob, s kinyújtott kézzel jött felém. – Nessie?

-         Jake, kérlek. Most ne – kérleltem. Csalódottan zuhantak le kezei, szemeiben aggódás csillant. Fájdalmasan sóhajtott, majd elment.

-         Mondd el, mi bánt! Bármi a probléma, megoldjuk – ígértem neki. Edward egész teste megfeszült, ő már tudta, miért ilyen Nessie. Átkarolta a derekam, és átmentünk a mi szobánkba.

-         Nessie – mondta lágyan -, jobb lenne, ha Mami is tudná, miért nem akarod, hogy Jacob itt legyen – tette kezét lányunk hátára. Nessie sokáig csendben sírdogált, aztán hirtelen törtek ki belőle minden:

-         Tudom, hogy ha Jake olyan szerelmes lesz, mint ti vagytok, akkor többé engem nem fog szeretni – szipogta Nessie. – Nem fog velem foglalkozni. Én szeretem Jacobot, a farkasomat! Mi lesz, ha még azelőtt megtalálja a lenyomatát, hogy Angliába mennénk? Megígérte, hogy az összes törzsi legendát elmeséli nekem, és azt is, hogy elmegyünk Billyvel és Charlie-val horgászni – sírta, és a könnyei csak folytak, és folytak.

-         Renesmee – ringattam – de hát attól, hogy valaki szerelmes, még törődik a szeretteivel. Mi is szerelmesek vagyunk, és mégis az életünknél is jobban szeretünk téged.

-         Az más – rázta a fejét. – Ti a szüleim vagytok. De Jake… az más… én nem tudom… ő nekem nem olyan, mint egy barát, nem is olyan, mint egy testvér… csak nem akarom, hogy elhagyjon minket…

-         Nessie – szólt Edward komolyan, de halvány mosollyal az arcán, és ezt nem tudtam mire vélni, mert valami különös gúny féle is megjelent a mosoly mellett. – Jacob senki mást nem szeret nálad jobban. Nem is fog.

-         De hát a lenyomata! Seth szerint minden farkasnak van lenyomata. Én megkérdeztem Jake-től, hogy honnan érzi, hogy ki a lenyomata. Azt felelte: Ahogy a szemeibe nézel, forróság önt el, erősebb, mint valaha, de valahogy újfajta hőség – nem lángolás. Izzás. Minden kinyílik benned. Minden szál, ami eddig az életedhez kötött, azonnal szétszakad, mintha elvágták volna egy köteg léggömb madzagját. Mintha minden, ami azzá tett, ami voltál –, a szeretetet a szüleid iránt, a hűséged a családod iránt, a szereteted a többi családtagod iránt, a gyűlöleted az ellenségeid iránt, az otthonod, a neved, te magad – elvált volna tőled - nyissz, nyissz, nyissz – és felszállt volna a semmibe. De nem hagy sodródni. Egy új szál köt oda, ahol akkor vagy. Nem egy, hanem egymillió. Nem szálak, hanem acél kötelek. Egymillió acél kötél, ami egy dologhoz köt – az univerzum közepéhez. Akkor már érted, hogy az univerzum egy pont körül forog. Soha nem láthattad az univerzum szimmetriáját ezelőtt, de akkor világossá válik. A föld gravitációja nem köt többé oda, ahol állsz.

Sokáig hallgattunk ezután. Ránéztem Edward arcára, szemei tágra nyíltak. Tudtam, hogy Jacob ritka kivétel a világon, aki ki tudta fejezni szavakkal, mit is jelent a szerelem.

-         Az univerzum közepe – suttogta Edward megrendülve, arcomat fürkészve. – Bella, el kell mondani neki. Vagy Jacobnak kell megmondania.

-         Nem túl korai még? – találtam meg a hangom nagy nehezen.

-         Meg fogja érteni. Nem nőhet fel kétségek között – túrt a hajába. Aggasztó volt ez.

-         Tudom! De ezt Jake-nek kell elmondania – nyögtem, mire Edward gondolkodó ráncokkal a homlokán bólintott.

-         Megyek, megkeresem.

-         Ne! Inkább én – álltam fel, valami érthetetlen erő által vezérelve.

-         Hová mész, Mami?

-         Mindjárt visszajövök kicsim, talán addig reggelizhetnél – feleltem, szinte tudat alatt.

Egy tizenhatod másodperc múlva már az erdő sűrűjében rohantam, követve legjobb barátom és egyben a leendő vőm illatát. Tisztában voltam azzal, hogy egyszer valami házassággal hasonló ötlettel elő fog állni Jake, mert egy nap megtudja, megérti Nessie, hogy ők testi-lelki társak. Persze tudtam, hogy ez jó pár évig nem fog megtörténni, legalábbis a testi rész – és ez biztos így lesz még most is-, de bíztam abban, hogy van még legalább hat évünk, hogy akár a lelki részét megértse Nessie. Szertefoszlott ez az álmom is. Szegény Edward, húsz évet mondott. Alig több, mint húsz órát kapott helyette.  Soha olyat nem éreztem még. Bármennyire megnyugtató volt a tudat, hogy Jacob örökké vigyáz a lányomra, mégis valami a szívembe mart. Ennyi? Ennyi lett volna az anyaságom? Néhány hónap, az embertelen gyorsasággal növő gyermekemmel, akinek az intelligenciája, szépsége, az egész lénye mindenkit elbűvölt? Abban a pillanatban világossá vált, Jacobnak igaza volt, a kezdetektől fogva azért ragaszkodtunk egymáshoz, mert én voltam a kapocs élete értelméhez. Nekem volt a feladatom, hogy a világra hozzam az ő univerzumának közepét. Mikor megcsókolt, az mind-mind Nessie-nek szólt. Valahányszor megmentett, Nessie-t mentette meg.

-         Jacob – remegett a hangom, mikor megtaláltam. A fájdalom hullámai torzították el arcát. Rám emelte tekintetét, ami teli volt féltéssel, kérdésekkel.

-         Itt az idő, igaz? – kérdezte komoran. Elnézett a házunk irányába, majd kezeibe temette arcát. – Sajnálom, Bella. Nem így terveztem, hidd el nekem.

-         Tudom, Jake – suttogtam. Nem haragudtam rá, képtelen lettem volna. Odalépett hozzám, átölelt. Megborzongtunk, ez volt a testünk természetes reakciója a másikra. Csak a lelkünk érezte ugyanazt. Szerettük egymást. Kézen fogva futottunk vissza.

-         Mi lesz, ha megrémül? – torpant meg az ajtóban Jake.

-         Valószínűleg meg fog – meredtem az ajtóra-, de meg kell próbálnunk mindent elmagyarázni. Kavarognak benne a kétségek. Fogalma sincs, ő még nem érti meg pontosan, mi ez a kötelék kettőtök között. Egyet meg kell ígérned nekem, Jacob. Megteszed? – néztem rá keményen.

-         Igen, Bella, megteszem – bólintott.

-         Azt hiszem, ő csak attól fog megretteni, hogy te esetleg vágyni fogsz a testiségre – mondtam, és mintha egy rémálomban lettem volna. Jake felhördült. – Figyelj rám, Jake! Azt kell hazudnod, hogy te nem fogsz ilyenre sose vágyni. Csak így fog benned megbízni!

-         Ez igaz is, nem vágyom rá úgy – méltatlankodott.

-         Most még nem – feleltem tetetett nyugodtsággal, de legbelül véreztem. – Nem egészen hat év múlva felnő. Igazi nő lesz. Lásd be, Jacob, akkor már nem fogsz neki ellenállni, akkor feltámadnak benned a vágyak.

-         Akkor visszafojtom őket – szűrte a fogai között. Láttam rajta, hogy fájtak neki a szavaim.

-         Nem fogod – ráztam a fejem, bánatos mosollyal arcomon. – Mindegy, hogy félig ember, félig vámpír, ő akarni fog téged. Nem fogja érdekelni, hogy mit ígértél neki, nem fog haragudni ezért a kegyes hazugságért – mondtam egy gombóccal a torkomban.

-         Szeretem őt, Bella – suttogta.

-         És ennek így kell lennie! Miért tagadnálak meg tőle, csak mert olyat érez irántad, amit még nem is igazán ért meg?  – szorítottam mega kezét, majd beléptünk az ajtón.