Minden rendben

-         Nem hallod a gondolataikat? – kérdeztem másnap aggodalmaskodva.

 A saját kis házunkban voltunk már, miután Emmett megköszönte az éjszakai műsorunkat. Nem hittem, hogy valaha a többiek szemébe mertem volna ezek után nézni. Valójában titokban akartunk elsurranni, de Emmett elcsípett minket. Ki is mondta a maga kis perverz gondolatait, jó hangosan. Gyanítottam, hogy mindenki halotta, nem csak a túlfűtött éjszaka kósza vagy éppen nem túl visszafogott zajait, hanem Emmett majdhogynem részletes elemzését is. Még Edward is kínosnak érezte ezt, pedig ő igazán egyszerűen tudta kezelni Emmett piszkálódását és a többiek időnkénti somolygását.

-         Szerelmem, hallom a gondolataikat, ha akarom. De nincs jogom hallgatózni. Minden rendben van velük, ebben biztos vagyok – mondta Edward biztatóan. Megadóan bólintottam. – Annyi biztos, hogy Nessie nagyon várja már az esküvőt. És még Charlie-t is látni szeretné, mielőtt elutazunk.

-         Te jó ég! – nevettem fel gúnyosan pontatlanságomon. – Charlie-nak még nem is szóltunk!

-         Tudhatnád, hogy Alice szereti a formaságot. Képes volt Charlie kedvéért meghívót csináltatni. Elvitte neki, és azt mondta Charlie-nak, hogy azért nem mi adtuk át, mert a szervezéssel vagyunk elfoglalva.

-         Újabb évtized Alice-nek – sóhajtottam megkönnyebbülve. Aztán újra elöntött a kételkedés. – Tulajdonképpen teljesen zavart vagyok – néztem Edwardra, aki erre kérdőn tekintett rám. – Három napunk van, és se ruhám, se nem egyeztettünk Emmettel, hogy mit fog mondani. Nessie nem is gyerek lelkileg, és hiába ígértük meg egymásnak, hogy mindig őszinték leszünk vele, mi a biztosíték, hogy be is tudjuk tartani? Miért vagyok egyszerre túl boldog és egyszerre túlságosan aggódó?

-         Bella, Bella – mosolyodott el Edward fejcsóválva. – Azt hiszem, mindez természetes. Az életem nagy részét az utóbbi néhány évben azzal töltöttem, hogy azért küszködtem, hogy megfelelő arányban tudjak érzelmi szinten maradni. Hiába voltam és vagyok őrülten szerelmes beléd, és hiába tudom, hogy most, miután vámpír lettél szinte fizikailag semmi bajod nem lehet, de továbbra is aggódom. Észre sem veszed, és úgy száguldozol a fák között, hogy időnként bilincsbe szeretném verni a lábaid, mielőtt bajod esik. Képtelenség, tisztában vagyok vele, de akkor is! Nessie sem tud olyan komolyan megsérülni, mint egy igazi embergyerek, de mikor Emmettel vagy Jasperrel játszik, le nem veszem róla a szemem, kivéve, ha Jacob is ott van, mert tudom, hogy minden rezdülésére figyel. Olyannyira szeretnék mindent megadni nektek, és mégis kételkedek a sikereimben. És tudod mi a legszörnyűbb? – kérdezte, miután hadarva magyarázott.

-         Mi? – kérdeztem tudásra szomjazva.

-         Ami Nessie-nek is. Ő hármat szeretne magából, én kettőt magamból. Egyet neki, egyet neked. Bár Jacob eléggé leegyszerűsíti ezt - és lehet, valaki örülne ennek -, de én nem vagyok ettől boldog. Rengeteg időnk van egymásra, mivel Nessie és ő magától értetődően folyamatosan együtt vannak. Kérlek, ne érts félre, nekem csak az hiányzik, hogy többet legyen velünk. Ezért is kértem meg Esmét, hogy elmehessünk a szigetre hármasban. Szeretnék végre egy nyugodt, családi hangulatot magam körül tudni. Nappal hármasban, éjjel kettesben – nézett rám komolyan, kezeimet szorongatva.

-         Oh, Edward – ültem az ölébe -, minden rendben van. Tökéletesen biztos lehetsz abban, hogy mindent megadsz nekünk. És azt hiszem, elég jól kezeljük az egyensúlyt. Nappal vele – már amikor Jake nem foglalja le tejesen-, éjjel kettesben. A szigeten sokkal inkább lehetőségünk lesz erre. Aláírom, az utóbbi pár napban kicsit felborult ez az egyensúly, de van időnk bepótolni mindent. Nessie megdöbbentően megértő, és toleráns. Nem tudom, talán elfogultság, de számomra ő tökéletes gyermek. Tudod, sokáig úgy tekintettem a kicsikre, mint akik állandóan csak sírnak, és csöpögnek vagy ragadnak valamitől. Nem vágytam gyerekre. De amikor megtudtam, hogy tőled vagyok várandós, minden más lett. Fiút vártam, egy kicsi Edwardot, aki pontosan olyan tökéletes volt a képzeletemben, mint te, és mégis, mikor megláttam, hogy kislányom lett, ugyanolyan elégedett voltam. Azt hittem, rontana az összképen, ha belőlem is örökölne valamit, de tévedtem. Az, hogy mindkettőnk húsvér utódja csak még tökéletesebbé teszi őt. Furcsa, hogy sosem vágytam senki másra, csak rád. Most pedig elképzelhetetlen lenne az életem Nessie nélkül – merengtem, talán csak magamnak beszélve. Magához szorított, lassan ringatva.

-         Ha tudnád, mennyire gyűlöltem magam, amiért várandós lettél miattam! Vagyis nem igazán amiatt – javította ki magát. – Inkább azért, mert azt hittem, csak egy szörnyeteget tudtam nemzeni. Ugyanakkor kínoztak az emlékek, amiket a szigetről hoztunk magunkkal. Beteges volt, a legjobban persze attól féltem, hogy meghalsz, és én nem tudlak megmenteni. De vágyakoztam a csókjaid, az érintéseid után. Ha nélküled kellett volna tovább élnem… nem tudom mit tettem volna… tartozom egy vallomással – nézett rám hirtelen. – Én megkértem Jacobot, hogy végezzen velem, ha történne veled valami, ha nem tudnálak megmenteni – suttogta. Megdermedtem. Nem akartam elhinni.

-         Mit mondott Jacob? – tátogtam, mintha szükségem lett volna levegőre, de nem kaptam volna.

-         Megtette volna – hajtotta le a fejét. – De ő is a halálát kívánta volna, ha te meghalsz.

-         Nézz rám, Edward – szóltam szigorúan. – Hülyén fog hangzani. De köszönöm, hogy ennyire szerettek. Sajnos biztos vagyok benne, hogy fordított esetben ugyanígy cselekedtem volna, még ha meg is ígértetted volna velem, hogy ne tegyek őrültséget. Ha te nem léteznél, gondolkodás nélkül meg akarnék halni. Szörnyű kimondani, de hirtelen felindultságomban még Nessie-ről is képes lennék megfeledkezni, persze, ha valaki rám kiáltana, akkor életben maradnék a kedvéért. Nem tudom azt mondani, hogy egyformán szeretlek titeket. Inkább azt, hogy egyformán fontosak vagytok nekem ahhoz, hogy értelme legyen az életemnek. A szerelem, amit irántad érzek, ugyanolyan, mint a farkasok lenyomata. Gyakorlatilag az is vagy. A lenyomatom. Az anyaság pedig a másik tényező az öröklétben, amiért érdemes léteznem.

-         A lenyomatom. Ez hízelgő – mondta Edward, majd tovább ringatott, láthatóan elmerülve gondolataiban. Nem faggattam, csak az arcát figyeltem, ahogy időről időre változik: a derűsség néha átcsapott homlokráncolásba, de olyankor mindig szorosabban magához ölelt, és ismét nyugodtabbá vált.

Jacob késő este felhívott minket, hogy közölje: minden rendben. Hálás voltam neki, hogy gondolt ránk, arra, hogy féltjük Nessie-t.

Másnap Esme és Rose, miután megcsodálták az új gyűrűmet, titkolódzva vittek el Seattle-be. Gyanús volt, hogy Alice nem tartott velünk. Mintha elcsíptem volna azt a szót, mikor Jasperrel sutyorgott, hogy leánybúcsóztató, azonban elkönyveltem képzelgésnek. Mi értelme lett volna, hisz végül is már férjnél voltam.

A menyasszonyi ruhám álomszép volt, mégis egyszerű. Ez volt a Seattle-i meglepetés. Nem ilyet képzeltem el, de el kellett ismernem, Esmének, Rose-nak és Alice-nek sokkal jobb volt az ízlése. A ruha méregdrága volt, de Esme elmondása szerint Edward a világ összes pénzét odaadta volna, ha láthat ebben a ruhában. Nem tudom miért, de hinni akartam neki.

Esme ezek után megkérte Rose-t, hogy vigye haza a ruhámat, addig elvitt még egy helyre.

-         Esme, erre semmi szükség – szabadkoztam, ahogy a fehérnemű boltba léptünk. Mégis csak a fia látna azokban a darabokban.

-         Drága Bella! Én elég naiv vagyok ahhoz, hogy higgyek Alice látomásainak. Látott itt minket, és pontosan látta azt is, hogy végül meggyőzlek!

-         Tehát semmi esélyem – sóhajtottam, és hagytam, hogy mindenféle fehérneműt és fürdőruhát a kosárba passzírozzon. Már vártam, hogy megjegyezze, hogy Edwardnak mind tetszeni fog. Igazam lett. Félig.

-         Edward túlságosan is úriember ahhoz, hogy nyíltan bevallja, imádná ezeket rajtad!

-         Tévedsz! – mondtam, s életemben először láttam Esmét elsápadni. Kicsit is félreismerni a saját gyermeked, nos, ebben együtt éreztem vele. – Kifejezetten van egy kedvence – magyaráztam, de nem néztem rá, ahogy ezt kimondtam.

-         Oh – csodálkozott, de többet nem fűzött hozzá. Kissé kínosan éreztük magunkat, ezért inkább más témát kerestem.

-         Van már terved, hogyan rendezzük majd be az angliai házat? – kérdeztem, mikor a kígyózó sor végére álltunk. Eléggé égett a torkom. Ideje volt elmenni vadászni. Hiába volt a pajzsom, mégiscsak újszülött vámpír voltam, többször volt még szükségem vérre.

-         Igen, jó is, hogy kérdezted. Ha visszajöttetek a szigetről, feltétlenül egyeztetnünk kell. Tudod, Edward írt egy listát nekem, még mikor az egyetemre készültetek tavaly – lelkesedett fel.

-         Listát? – döbbentem meg.

-         Igen – nézett rám Esme meglepve. – Te nem tudtál róla?

-         Nem, a házról is csak a nászút során szereztem tudomást. Miféle listát írt? – bukott ki belőlem a kérdés.

-         Feltétlenül el akarta vitetni a kovácsoltvas ágyadat, és a hintaszéket Charlie-tól. Ezt a kettőt nem volt hajlandó itt hagyni, de elég hosszasan sorolta a tárgyakat, bútorokat – mosolygott szélesen.

Én is elmosolyodtam. Habár nem tudtam eldönteni, hogy maga miatt vagy miattam akarta elvitetni őket, mégis csordultig teltem hálával.

Rose soká ért vissza, s mi Esmével tovább vásárolgattunk, ezúttal Nessie-nek. Láthatólag Rose-nak nem esett jól, hogy nem vártuk meg ezzel, de megpróbálkoztam egy békítő ajánlattal, vagy inkább kéréssel:

-         Rose! Lehet egy kérésem?

-         Természetesen – szólt fagyosan, de én nem adtam fel.

-         Nem igazán tudom, hogy Anglia éghajlata mennyire különbözik Forksétól, ezért arra gondoltam, hogy te vásárolhatnál néhány melegebb ruhát Nessie-nek. Nemsoká itt az ősz és a tél. Végtére félig ember, nem szeretném, ha megfázna, vagy hasonló – daráltam, s Rosalie arca önelégült lett a szavaim hatására. Hogy mi volt számára ebben olyan lelkesítő, nem értettem. De legalább újból kedves volt.

-         Isten hozott itthon! – ölelt át Edward, amint hazaértem.

-         Szia!

-         Figyelmeztetnem kell téged, hogy a holnap estét külön fogjuk tölteni, hála Jasper és Alice terveinek.

-         De a ma este a miénk – suttogtam, de mielőtt kihasználtuk volna ezt, kérdeznem kellett valamit: - Minden rendben velük?

-         A legnagyobb rendben. Képzeld, Nessie Jacob és Billy kedvéért emberi ételt eszik!

-         Nahát! Képzeld, én meg a te kedvedért hajlandó vagyok bármit megtenni ma éjjel – csipkelődtem, mire ő ravaszul elvigyorodott.

-         Vigyázz, mit ígérsz! Nagy elvárásaim vannak, ha már holnap este nélkülöznöm kell téged – mondta, majd hirtelen nagyon elfoglalttá tette minden egyes testrészünket.