(Edward szemszöge)

- Így is maradhatsz. Engem igazán nem zavarna – néztem meztelen testére, miközben valami kényelmes ruha után kutatott a gardróbban.
- Ha nem öltöztél volna már fel, talán hagynám magam rábeszélni – pillantott hátra rám.
- Gyorsan megoldható, ha csak ez a problémád – hadartam.
- Nagyon csábító – tétovázott egy pillanatig, de aztán felkapta magára a fehérneműit.
- Nem is tetszik ez az ing – mondtam, és elkezdtem kigombolni. Megpördült a saját tengelye körül, odalépett hozzám, és egy hosszas csók kíséretében szépen visszagombolta az ingemet.
- Nekem igen – vont vállat, s ugyanilyen hanyagsággal felkapott egy nadrágot és egy blúzt.
- Ha most átmegyünk, holnap délutánig nem látjuk egymást, ugye tudod? – kérdeztem szomorkodást csempészve a hangomba.
- És melyik a rosszabb? Együtt maradni, de aztán felkészületlenül állni Emmett elé, aki ki tudja, milyen szöveget fog mondani, ha nem nézünk a körmére, vagy engem nem látni pár óráig?
- Döntetlen. Egyébként elhiszem, hogy tartasz Emmettől! Az a szöveg! Kész rémálom! – merengtem pár nappal ezelőtt hallott gondolatain.
- Miféle szöveg? – meredt rám. Nem is akartam elmondani, de úgyis kiszedte volna belőlem.
- „Azért gyűltünk ma össze, hogy ma éjjel ez az ifjú pár drága édesanyám szigetét tájfun módjára pusztítsa el. Egybekelésük valódi oka nem a szerelem, hanem az elmebeteg ösztönösségük a fizikai érintkezésre. Hét napból hat és háromnegyedet azzal töltenek, hogy az otthonuk és más helyiségek belső terét kínozzák halálra. A maradék negyed napban új berendezést vásárolnak, és megdorgálják a jól nevelt kutyát, amiért egyetlen lányukat elszakítja tőlük. A rendszeres éjszakai és nappali műsoraikra nálam lehet jegyet váltani.” – utánoztam Emmett hangját.
- Megígérte, hogy még gondolatban sem fog ilyeneket mondani – hápogta Bella, olyan magas hangon, amit csak a denevérek értékelnének. – Megnyertem a fogadást!
- Emmett az csak Emmett – dünnyögtem. – Na, gyere, menjünk! – karoltam át, az ajtó felé vezetve, de ő annyira sértett volt, hogy az üvegajtót épp hogy csak gyengéden felrántva, átugrott a kőkerítésen, és rohanni kezdett.

Azt hittem, hogy Emmetthez megy, de a folyó mentén felfelé haladt. Nem futott olyan gyorsan, mint én, de sokkal nagyobbat tudott ugrani. Mire utolértem, már a második őzet kapta el. A dühtől meglepő módon olyan koncentrálttá vált, hogy mindene tiszta maradt, a haja sem gubancolódott össze. Egyetlen vércsepp volt szája sarkában, de mutatóujjával azt is a szájába terelte. A pajzsa folyamatosan körülötte lebegett. Rám nézett, és a tekintetét még Jane is megirigyelhette volna. Olyan erősen vett levegőt, és fújta ki, hogy a pajzs enyhén fodrozódni látszott tőle. Nem volt ura önmagának. Az orrom ösztönösen ráncolódott össze, ahogy megéreztem Jacob szagát. Hirtelen Nessie nevetéssel keveredő sikoltozását hallottam, és ugyanolyan hirtelenséggel szaladt ki Nessie a fák közül. Jacob farkas alakban kergette, csupán játékból. Nessie tudta, hogy anyja pajzsa menedéket nyújthat neki, és két hosszú ugrással már a pajzson belül volt. Bella az utolsó pillanatban tárta ki karjait. Elképedve figyeltem, hogy minden erőfeszítés nélkül lágyan öleli magához Nessie-t, de a tekintete még mindig gyilkos indulatokat tükröz.
Felém indult, s mikor engem is körbevont pajzsával, suttogni kezdett.
- Miért nem hagynak már minket békén? Igenis jogom van veled akkor és úgy együtt lenni, ahogy akarok. És igenis többet akarok a lányommal leni. Azt hittem, örülnek a boldogságunknak – nézett rám, s ekkor döbbentem rá, hogy amit én gyilkos tekintetnek véltem, az sokkal inkább keserű düh volt. – Mindig minden ismétlődik. Emmett élcelődik rajtam, Jacob pedig tényleg kisajátítja néha Nessie-t. Igazán megértő tudok lenni, megértem, hogy Emmett imád viccelődni, és azt is, hogy Jake is a család tagja lett. De nem érdemlek meg annyit, hogy egyszer az életben lehetetlenül rendben legyen minden körülöttem? A Volturik nem akarnak visszajönni esetleg? Vagy nem szeretne valaki ismét bántani minket? Erre az előadásra minden bizonnyal nálam lehet jegyet venni. Garantáltan nagyobb lesz a bevételem, mint Emmetté – mondta kimérten, és az, hogy még ilyen állapotban is tudott viccelődni, egy rövid nevetést váltott ki belőlem. Kivettem karjaiból Nessie-t, őt pedig kézen fogtam.
- Holnap találkozunk, Jake – mondtam neki, és ő megértően, sőt apró bűnbánattal reagált: „Túlzásba vittem, tudom. Már hiányoztatok Nessie-nek. Mondd meg Bellának, hogy ne haragudjon. Akkor holnap!”
- Add ide nekem egy kicsit Nessie-t – mondta Bella. Ismerős volt ez a reakció tőle, már a kezdetek kezdetén megnyugtatta, ha Nessie a karjaiban lehetett.
- Hiányoztál, Mami – mondta Nessie, miközben az arcomhoz érintette kezét, mutatva, hogy én is nagyon hiányoztam neki, de látta, hogy Bellának nagyobb szüksége van rá. Mosolyogva bólintottam.
- Te is nekem, kicsim – puszilta meg Nessie-t. Bellának kis idő múlva sikerült a pajzsát visszavonnia, és egész nyugodtan sétáltunk a Cullen házhoz.
- Akarod, hogy én beszéljek Emmettel? – kérdeztem a nappaliban.
- Mindketten megyünk – mondta, s átadta Esmének Nessie-t. – De előtte – karolta át nyakamat -, szükségem van valamire.
- Jó – suttogtam, s engedtem, hogy úgy csókoljon, ahogy akar. Végtelenül gyengéd volt, s lassan már szokásommá vált meglepődni. Mintha ez velejárója lett volna minden cselekedetének.
- Kérhetek valamit? – kérdeztem, mikor kissé elhúzódott tőlem. Várakozóan nézett rám. – Holnap kaphatok ilyen csókot az esküvőn is? – érdeklődtem, s ő felkuncogott.
- Amikor csak óhajtod – felelte.
Tudtam, ha újra megcsókolt volna, akkor nem lett volna akaratom Emmettel vagy bárki mással beszélni. Így aztán szorosan az oldalam mellett megcéloztam a lépcső alatti részt, ahol Emmett és Rose kártyavárat építettek. Hogy mi volt ebben annyira szórakoztató, sosem értettem, de most, hogy alaposabban szemügyre vettem, jobban mondva kihallgattam a gondolataikat, miféle szabályokkal játszanak, rájöttem a lényegére. „Csak most ne dőljön össze! Muszáj valami heccelőt mondanom az esküvőn. Miért ilyen vajszívű most Bellával Rose, amiért képes abban fogadni, hogy normálisan viselkedek, ha összedől a kártyavár?” – bosszankodott Emmett, miközben óvatosan újabb kártyát helyezett a torony közepére. Bella tudtán kívül lehetett hálás Rose-nak és Nessie-nek. Nessie átfurakodott közöttünk, és Rose nyakába ugrott. És ezzel az ugrassál elérte, hogy a kevéske légáramlat hatására a kártyavár összeomoljon.
- Ne! – hörgött fel Emmett, és megtaposta a kártyákat. – Ez nem is ér! Ez a kis poronty hibája! Én nyertem Rosie!
- Sajnálom, édes! – vigyorgott Rose, Nessie-t babusgatva. – De nem volt meghatározva, hogy milyen esetben számít az összedőlés érvényesnek.
- Nos, Emmett, azt hiszem, le kell mondanod a belépő-árusításról – mondtam, mire Emmett morogva eloldalazott, Bella pedig kíváncsian nézett rám, de én csak nemet intettem. Bella vállat vont, és Emmett után indult, magával húzva.

- Emmett, kérlek, inkább mondd azt, amit Rose mondott! – könyörgött neki Bella, mert Emmett „kedves” változata még mindig elég csípős volt. Emmették szobájában civakodtak, már vagy egy órája.
- Miért? Mindenki szereti a humorom. Jó, kivéve téged – fanyalgott testvérem.
- Nézd, Emmett, talán ez az utolsó alkalom, hogy az apámmal eltölthetek egy szép napot, szóval kérlek, viselkedj! Azt hittem, elég nagy megtiszteltetésnek fogod venni, hogy te adhatsz össze minket. De ha neked csak annyit jelent, hogy kínos helyzetbe hozz az apám előtt, akkor jobb, ha Carlisle-t kérem meg! – zárta le a vitát Bella, amibe én csak kétszer szóltam bele, akkor is csendesen, hogy halkabban legyenek szívesek vitázni.
- Nem! – mentegetőzött Emmett. – Én foglak titeket összeadni! Viselkedni fogok, ígérem! Kérlek, Bella! Ez tényleg sokat jelent nekem! – mondta Emmett, gyanúsan tágra nyitott szemekkel.
- Hátsószándék? – szűkült össze kedvesem szeme.
- Semmi! – vágta rá rögtön Em.
- Edward? – nézett rám, hátha én meg tudom cáfolni, de kénytelen voltam megerősíteni Em szavait.
- Tényleg nincs hátsó szándéka.
- Akkor… jó – szusszant Bella, majd felém nyújtotta kezeit. – Viszlát Emmett! Holnap találkozunk az oltárnál! Mi most hazamegyünk – mondta, és fél másodperccel később már nem fogta a kezemet.
- Csak szeretnéd, barátném – nevetett Alice, aki Rose segítségével lefogta Bellát. – Irány szórakozni! – lelkendezett. Megkövülten álltam, és mikor elindultam volna Bellától legalább elbúcsúzni – mert tudtam, hogy Rose makacssága és Alice akarata ellen úgysem tudnék mit tenni -, Emmett átkarolta a nyakam, és visszarántott. Jasper is csatlakozott a csoporthoz, és miután rákacsintott Alice-re, megragadta a karomat, és elkezdett kivonszolni, Emmettel a nyakamban.
- Alice! Rose! Én nem akarok szórakozni menni! – esdeklett Bella.
- Hé, egy Chippendale - show nem a világvége – suttogta Alice. Ha nem felejtettem volna el használni a képességem, meghallottam volna, hogy csak blöfföl. Ehelyett felmorogtam.
- Azt már nem! Nem fog félpucér embereket bámulni!
- Na, nézd csak Edward aggódik – gúnyolódott Rose. – És persze, hogy nem fog félpucér embereket bámulni. Annál azért többet fog látni – villant ki fogsora.
- Hé Rosie – mondta Emmett -, Jacobnak meg ne említsd, hogy viszitek Nessie-t is! Cafatokra fog titeket szaggatni!
- Eszem ágában se volt – nevetett fel Rose, és a kétségbeesett menyasszonyomat elcipelték. Letaglózva meredtem utánuk, a képességem velem együtt bénult meg.
- Na, gyere Edward, meglátogatunk néhány szép hölgyet! – ütögette meg fejem búbját Emmett, mintha a kis unokaöccse lettem volna.
Hogy miért nem vadászni mentünk, valahová messzi, mondjuk grizzly-re, vagy valami nagymacskára, nem értettem. Hisz legutóbb is olyan vidékre vittek, ami teli volt hegyi oroszlánokkal. Akkor miért nem voltak ennyire alattomosak? És ahogy ezen elmélkedtek, kirántottak a nyitott ablakon. Abban a pillanatban gyengén érzékeltem Bella gondolatit: „Csukva fogom tartani a szemem, ha nem viccelnek! Miért csinálják ezt? És tényleg hozzák Nessie-t!” Aztán mintha még próbált volna valamit üzenni, de vagy nem bírta már a pajzsát ellökni magától, vagy túl messze kerültünk egymástól. A tervek kéretlenül jöttek tudatomba, hogy miként tudnék kiszabadulni Jasper és Emmett szorításából, és megkeresni Bellát. Mi van, ha Mike Newton fog vetkőzni? Vagy a pincérekhez hasonló csótányok? Tudtam – valahol legbelül, de nem akartam felfogni -, hogy teljességgel lehetetlen, hogy Mike legyen a vetkőző fiú, de szentül megfogadtam, hogy kínok között fogok vele végezni. Azt akartam, hogy úgy fájjon majd neki, mint ahogy a féltékenység nekem okozott fájdalmat, mikor mérges pókként mart belém az elképzelt visszataszító jelenet, amint Bellának vetkőzik. Pedig tudhattam volna, hogy Bella vagy betartja az ígéretét, vagy vicceltek a lányok. Én voltam az egyetlen férfi, akit Bella ruha nélkül láthatott. Csak az én jogom volt, hogy mindenestül szeressen engem. Igaza van Bellának, sosincs nyugtunk.