24. fejezet: Az ezüstérmes és a vesztes

(Bella szemszöge)

-         Tudod, azon gondolkozom – ölelt magához -, hogy hogy nem bírjuk megunni?

Még mindig a tetőtéri idegen szobában voltunk, órákkal ezelőtt haza kellett volna mennünk készülődni, de valahányszor megpróbáltunk felöltözni – „kölcsönvettünk” néhány ruhadarabot -, ismét a szőnyegen kötöttünk ki.

-         Mit is? – vontam fel szemöldököm.

-         Hát ezt… - mormolta nyakamba, amit aztán alaposan végigkóstolt. – Vagy ezt – haladt lefelé ajkaival, elidőzve bizonyos pontokon - ezt pedig pláne nem – gördült fölém, finoman lábaim közé helyezkedve.

-         Mondok én neked valamit, Edward Cullen – markoltam meg erősen oldalát. – Ajánlom neked, hogy pár ezer évig ne akard ezt megunni… - azt hittem kuncogni fog, ehelyett nagyon gyengéd tekintetét rám emelte.

-         Sosem fogom megunni. Te vagy nekem a legfontosabb. Emlékszel a nászutunkra? – kuncogott végre. Csak elmosolyodtam. Azt nem lehet elfelejteni. – Nos, most eggyel több okom van, hogy örüljek a vámpírságodnak, mert… - lehelte végül, ahogy lassan a tettek mezejére tereltem testét. Felnevettem.

-         Mert? – kerekedtem felül, hogy legalább beszélni tudjon. Úgy tűnt a kettő együtt nem igazán ment most neki.

-         Mert… már nem fognak téged… körülrajongani a delfinek – morogta, és próbált rávenni, hogy legyek kicsit gyorsabb.

-         Hát nem tudtad, egyetlenem, hogy engem még így is minden és mindenki szeret? Első dolgom lesz, hogy meglátogatom őket – hajoltam ajkaihoz. – És most kegyetlen leszek. Kínzóan lassú – suttogtam, lassú mozdulataim ellenére hevesen megcsókolva.

-         Kérlek, Bella, kérlek – nyögte pár perc múlva.

-         Bízz bennem – fuldoklottam. Megsimította arcomat, lehunyta szemeit, s nagyon halkan így szólt:

-         Csak az a fontos, hogy te élved ezt most.

Tarkón ragadtam, egészen közel húztam magamhoz:

-         Nézz rám! – ziháltam, a ritmust fokozatosan gyorsítva.

A levegő vészesen fogyni kezdett a szobában, a nyitott ablakon beáramló oxigén nem bírt elég gyorsan bejutni a szobába. Edward vonaglott a levegő görcsös hiányától. Kitartóan nézett a szemembe, és lélegzetünk, ami néha elakadt, néha sebesen áramlott, egymással találkozva árasztotta el a szobát.

Olyan édes illata volt mindenének, hogy a méreg felhalmozódott a számban, csak a torkom nem égett. Nem tudtam, normális-e ez a reakcióm, pedig mindig ez történt, ha megéreztem az illatát. Talán erre mondtam volna emberként, hogy összefut a számban a nyál.  Beharaptam alsó ajkaimat, visszafojtva a vészesen közelgő pillanatot. Azt akartam, hogy ő legyen az első. Szerettem átélni, ha így történt.

Egy elhaló, szinte kétségbeesett nyögéssel ellazította feszült izmait, és átadta magát nekem. Hang nélkül, remegve szorított magához, mikor bizalma értelmet nyert.

Egyetlen másodperc alatt több minden történt. Két kezem közé fogtam arcát, amin lágy mosoly húzódott. Végtelen hosszú századmásodpercekbe telt, mire kinyitotta szemeit. Nem bírtam elszakítani tekintetemet. Aztán mutatóujja végigszaladt gerincemen. És én életemben először a szemébe néztem és a nevét sikoltottam, mikor végre nem kellett visszafogni magamat. A legboldogabb ezüstérmes voltam.

Vállamra hajtotta a fejét, és ringatni kezdett. A testünk összekapcsolódva simult egymáshoz, karjaim nyaka körül, lábaim dereka körül vaspántként szorultak össze…

-         Jasper, higgadj le! – zengte Emmett a nagy ház tornácán.

Edward ragaszkodott hozzá, hogy a hátán cipeljen. Azt mondta, neki nem elég, ha a kezét fogom futás közben, szorosabb kontaktusra van szüksége.

-         Sajnálom, Jazz! – mondta Edward bűntudatosan, mikor letett a tornácon, hogy aztán elölről öleljen magához.

-         Nem sajnálsz te semmit, Edward! – legyintett Jasper dühösen. – El fogd vinni őt, a család boldogságának forrását, és én majd érezhetem Alice meg a többiek szomorúságát. És kapok mellé a nyakamba egy… ah, megígértem Renesmee-nek, tehát Jacobot is, aki majd vonyít az ablak alatt, mert elvitted a lányod is, azt a kis gyönyörűséget. Miért csinálod ezt? Nem lett volna egyszerűbb megkérni minket –ahogy a lányod is tette -, hogy hagyjuk abba a viccelődést?!

-         Talán igen – felelte Edward. – De meg kell, hogy értsd ezt, Jasper. Mindent meg fogsz érteni perceken belül.

-         De jó, hogy Alice a jövőbe lát! Pontosan ezt mondta ő is. Csakhogy órák múlva lesz esküvő, valami tisztáson vagy mifenén. Alice szeretne titeket megbékíteni, annak ellenére, hogy ezért most gyűlöl engem! – üvöltötte, hozzánk vágva egy tucat nyomtatott lapot, amin ő és Jessica volt látható.

Egy sorozatfotó volt a legérdekesebb közülük: valami étterem félében voltak, és Jessica fátyolos tekintettel adogatta Jasper szájába a sült húst. Aztán majonézbe tunkolt egy hosszú krumpli szeletet, felét leharapta, és mintha magyarázott volna. Végül a krumpli másik felét Jazz szájához tartotta. Jazz elfintorodott, a villa elgörbült kezének szorításában. A szája lefelé görbült, ahogy lenyelte a falatot. És ez így ment még sok képen keresztül, míg végül Jessica a boksz egyik feléről átült Jazz mellé, felváltva adogatva a saját és Jazz szájába a habos, gyümölcsös csoki piskótás süteményt. Emmett néha magát is fotózta, ahogy nevet. Jasper az utolsó képek egyikén lehunyta a szemét, Jessica nyaka felé közelítve. A következőn Alice a hajánál fogva rángatta ki Jaspert az étteremből. Emmett néhány képen megörökítette a nevető férfihadakat, Jessica bosszús arcát, ahogy kiesik kezéből a villa. Emmett azt is archiválta, ahogy Alice a parkolóba érve, hadonászva magyaráz Jazznek, aki lehajtott fejjel tűri ezt. Az utolsó képen Alice elkeseredetten lépked a kamera felé.

-         Örök vesztes leszek ezek után Alice szemében – szólt Jasper. – Nem szól hozzám az óta. Rosie könnyebben megbocsájtott Emmettnek, pedig az egészről ő tehet. Mindegy. Ott leszek az esküvőn, hogy lássam Alice-t. Ki fog dobni engem – suttogta, majd elsétált az erdőbe.

-         Mi ez az egész? – suttogtam. Edward mindent elmesélt.

-         Hát tudod, hálás vagyok neked – mosolyodtam el.

-         Nem hallasz, Bella? – vihogott fel idegesen. – Miattam van minden!

-         Pontosan. Csakhogy ez pont optimális számunkra. Ha hibáztál, van lehetőséged helyrehozni. Fogd fel ezt úgy, mint egy remek lehetőséget. Ma nem fogunk összeházasodni… – csókoltam meg, mire megdermedt.