27. fejezet - "Edward"

  2009.08.02. 18:45

27. fejezet 
 

• Anya – mosolyodott el Renesmee. – Beszéltem vele. Lesz egy hónapja, addig átgondolhat mindent. Ez nem normális, hogy csak velem van. És Billy? A barátai? Én is nagyon szeretem őt, és tudom, hogy hiányozni fog, de nem engedhetem meg magamnak, hogy csak velem törődjön – magyarázta.

Tudtam, hogy Jacob nem fog másképp érezni, talán nem is ezt akarta nála Renesmee elérni. Ebben nagyon hasonlítottak Edwarddal. Megadni az esélyt egy más életre. Sem én, sem Jacob nem kívántunk élni azzal a vacak lehetőséggel. Egy élet Edward és Renesmee nélkül…sivár és lényegtelen.

• Szeretlek, kicsim – sóhajtottam.
• Szeretlek – puszilt meg. – Most pedig, öltözz! Tízkor érted jövünk nagypapival!
• Úgy érted, holnap délelőtt? Akkor minek öltözzek?
• Van két órád, mami. Alice és a rét…holnap „sajnos” sütni fog a Nap – nézett rám megértően.
• Ó, értem – hebegtem.

Otthagyott a fürdőszobában. Jó ideig csak álltam, elrévedtem. Visszatérünk a szigetre. Kicsit féltem, hogy mit fogok érezni. Nem mondtam Edwardnak sosem, de az ott történtekre és a terhességemre emlékeztem a legjobban. Ah, mennyire féltett mindig magától. Elmosolyodtam. Abban az egy-két hétben mindig én győztem, és ez így volt jó. Hol lenne most a kislányunk? Vagy hol lenne a tapasztalat? Emberként azt hittem, sosem érzek majd vámpírként annyi érzelmet. Egyetlen nap és éjszaka cáfolta meg mindezt. Mégsem bántam meg, hogy rávettem Edwardot emberként a próbálkozásokra.

Félresöpörtem minden gondolatot, és ledobáltam a ruháimat. A gardrób legmélyén volt a ruha. Tört fehér volt, nem hófehér, mint az első esküvőnkön.

• Meztelenül is hozzám jöhetsz – fogta le kezeimet, mikor fehérneműt váltottam. Összerezzentem, de felvettem a fehérneműmet.
• Nem lenne túl illendő. Még a végén elpirulnék – szuszogtam mámorító illatával eltelve. Belöktem a gardrób ajtaját, hogy még véletlenül se lássa meg a ruhát.
• Én örülnék – sóhajtotta. Tudtam, hogy hiányzik neki.
• Sajnálom. De úgyis tudod, hogy ha képes lennék rá…
• Szeretlek – húzott magához. – Nem az a legfontosabb – csókolt meg. Elhúzódtam.
• Charlie?
• Renesmee-vel van a másik házban – hajolt ismét ajkaimhoz.
• De Esme és Carlisle… - suttogtam.
• És Rose és Em. Mire elhoztam Charlie-t, addigra lecsillapodtak. De én nem…
• Edward – próbáltam elhúzódni. – Mindjárt összeházasodunk. Ott leszünk nem soká a szigeten.
• Nem fogok egyetlen lehetőséget sem kihagyni, soha többé, amikor bebizonyíthatom, hogy miattad létezem – érintette meg arcomat. Lehunytam szemeimet. Örökké élhettünk, és igaza volt, még így sem engedhettem meg magamnak, hogy a lehetőség elfusson mellettem. Jacob valahogy pont így lehetett Renesmee-vel. Nem akart egyetlen pillanatot sem kihagyni, hogy vele lehet, vigyázhat rá.
• Bizonyíts – simultam hozzá.
• Csak egy kicsit – mormolta nyakamba.

Végigcsókolta testemet, de nem engedte, hogy viszonozzam. Képes volt elérni, hogy teljeséggel elbóduljak ajkai és kezei érintéseitől, mert nem teljesen fogtam fel, mikor tűntek el rólam a fehérneműim, csak azt, hogy az ágy felé araszolunk. Elérte, hogy minden az én kedvemért legyen, gyengéd és elbűvölő volt velem. Mikor szerettem volna felszabadítani ruhája fogságából, megcsóválta a fejét.

• Most nem az a fontos, hogy te mit akarsz adni. Engedd el magad – búgta. Kezei mindeddig ritkán kalandoztak leginkább érzékeny testrészemre.
• Edward? – kérdeztem meglepetten, mikor egyik keze combomról bentebb vándorolt.
• Csss – csókolt nyakamban, és az ágyra szorított…

 

Csak a szemeibe bámultam, és nem értettem a történtek miértjét. Nem érzetem ezt az egészet fairnek. Meztelenül, a kéjes mámortól feküdtem karjai satujában.

• Miért? – kérdeztem.
• Mert szeretlek, és mert szeretnék majd valamit…- habozott. Egy pillanatra lesütötte szemeit. – Szeretnék majd valamit megtenni.

Nem sokat segített ezzel. Tovább fürkésztem angyalarcát.

• És mikor? – faggattam, hátha így megtudok valamit.
• Nemsoká – mosolyodott el. – Tudod, azon filozofáltam, hogy sosem próbáltuk ki ezt a  tavacskát – nézett ki az üvegajtón.
• Ne terelj, Edward!
• Bella, kicsit hideg lesz a víz, azt hiszem. Na, nem baj. Majd Esme szigetén lesznek forró…helyek – révedt el. Forró helyek? Persze, ott volt az óceán és a barlang. – Forró helyek – mormolta. Aztán egy forró csókot is kaptam, miközben a tavacskához értünk.
• Szégyellős lettél? – vontam fel szemöldököm, mikor bokszerben jött be a vízbe.
• Ez véd ellened – heccelt. – Te nem is tudod, hogy mire vagy képes.

Nem válaszoltam. Elmerültem a gondolataimban. A sekély víz valóban hideg volt, de nem volt lényeges, nem zavart.

• Ne aggódj, csak átöllek – húztam el a szám. Kész rejtély volt a viselkedése. Magához szorított.
• Ez most tényleg annyira fontos? – nevetett. – Emiatt vagy rosszkedvű?
• Nem értelek – morogtam. Kivételesen tudtam, mire gondol.
• Ez most a te köröd volt. Nem fontos, hogy most az egyszer én kimaradtam.
• De nekem igenis az – replikáztam.
• Köszönöm – susogta lágyan, de otthagyott. – Várlak a tisztáson, szerelmem – intett mosolyogva, és felöltözve átugrotta a kőkerítést.
• Edward! Gyere vissza! – mondtam hangosan. Kuncogva ugrott a kőkerítés tetejére.
• Tessék, édes? – vigyorgott rám.
• Tudni akarom, mit akarsz megtenni – követeltem. A vigyort rosszallás váltotta fel.
• Bella! Végül kénytelen leszek elterelni a figyelmed!
• Van még egy óránk – lelkesedtem az ötletért.
• Csak fél óra, Alice jön majd neked segíteni.
• Fél óráig képes vagyok téged faggatni, de mással is eltölthetjük azt az időt – úsztam a kőfalhoz.
• Edward? – hallottam meg Carlisle hangját. – Alice üzeni, hogy hamarabb jön!
• Én meg üzenem – csattantam fel -, hogy ne jöjjön hamarabb!
• Minden rendben, Bella? – aggodalmaskodott Carlisle.
• Persze, hogy minden rendben van – pillantott háta mögé Edward. – Mikor jön Alice?
• Alice most jött, mivel látta, hogy ezek ketten telhetetlenek lesznek, ha Edward nem megy el innen – szólt Alice az ajtóból. – Gyerünk, Bella, kifelé a pocsolyából!
• Az én tavam nem pocsolya! – sziszegtem. Carlisle nevetve köszönt el.

Alice felém dobott egy törülközőt.  Kirívóan magam köré csavartam, s közben Edwardot szuggeráltam. Odahuppant elém.

• Alice! Elhoznád az öltönyömet a másik házból? – kérdezte Edward, és a tekintete izzott. – Nem kell sietned, mikor visszaindulsz!
• Fél óra, nem több – halottam becsapódni a bejárati ajtót.

Azonnal megcsókoltam, és nehezen engedtem szóhoz jutni.

• Te egy nagyon gonosz vámpír vagy – száguldott velem a szobánkba. Válaszul végre kiszabadítottam ruháinak fogságából.
• Bocsáss meg, kedvesem – vettem kezeim közé arcát.

Abban a félórában meg akartam neki adni mindent. Engedtem, hogy birtokolja a testem, hogy kiélhesse a vágyait. Persze mindettől függetlenül megint csak úgy éreztem, hogy nekem sokkal elsöprőbb volt az élvezetem, mint neki.

• Nem tudok veled betelni – hadarta kitáguló pupillákkal. Időnk sem volt egymástól elválni, máris éreztem újabb izgalmát. – Nem tudlak elengedni.
• Meg se próbáld – nyöszörögtem.

A nyakamba harapott mindaddig, míg ellazulva rám nem borult tökéletes teste.

• Még mindig akarlak – sóhajtotta, de mellém feküdt. – Jön Alice – szorította össze álkapcsát. Meg kellett őt vigasztalnom.
• Edward – fűztem ujjaimat hajába. – Szépnek tartasz még?
• Bolond kérdés – szorította meg karomat. – Káprázatos vagy.
• Csakis miattad. Ez a szerelem, nem múlik sohasem, tiszta, mint a jég, egyszerűen szép, ez a szerelem, igen, igen, igen, soha nem hazudik, csak ad és nem kér* - mosolyodtam el halványan.
• Elcsened az érzéseimet. Ellopod a gondolataimat. Mit mondhatnék ezek után még? – kérdezte féloldalas mosolya kíséretében.
• Ez a szerelem, nem hagy el sohasem, tiszta, mint a jég, csak nekem szép…*
• Sohasem hagylak el – ígérte.

Alice kopogtatni kezdett a bejárati ajtón.

• Várj meg itt – tekertem magamra a törülközőt.

Elnézően csóválta fejét Alice. Látta a szándékomat, így nyelvet öltött rám, és a kezembe nyomta Edward öltönyét, és ledobta magát a kanapéra.

Mire visszaértem a szobánkba, Edward már alsónadrágban, megfésülködve várt. Szó nélkül engedte, hogy felöltöztessem.

• Gyanítom, én nem tehetem ezt veled – ölelt át egy pillanatra.
• Nem vagyok babonás. De van egy nővérem, aki ragaszkodik a hagyományokhoz – fintorogtam.
• Akkor egy óra múlva… - emelte fel az államat, kedveskedő csókkal búcsúzva.

 

Alice, miután összeszidott – bár láthatóan kirobbanó jókedve volt -, amiért kevesebb, mint egy óránk volt frizurát csinálni nekem, elmondta, hogy Jaspert épp tutujgatják a többiek. Mint kiderült hallgatóztak, és hazamentek ünnepelni. Mind boldogok voltak, hogy Alice és Jasper kibékült, hogy végre Jazz beszélt az érzéseiről. Ezután jött a lelki terror, amit hajsütés közben adott elő, egy kellemes csevej hangnemében.

• Esme nagyon bánatos lesz. Láttam, hogy két hét múlva felhív titeket. És később havonta egyszer ír majd nektek, és fényképeket kér Nessie-ről. Emmett be szeretne költözni ide, hogy mire hazaértek megváltozzon a ház arculata. Megjegyzem, az alappilléreken kívül nem nagyon kíván mást meghagyni belőle. Természetesen Rose-t szeretné ehhez segítségül hívni. Jasper, ó az én Jasperem a fejébe vette, hogy mindennap emberek közé megy, és kedves lesz velük, mint amilyen kedves te szoktál lenni. Jacob gyakran fog Nessie szobájában lézengeni, vagy a kedvenc fájuk ágán kuporogni. Képzeld, még azt is láttam, hogy Rose-zal fognak merengeni a bájos unokahúgomról. Szóval, valahol mégis csak jó, hogy megszöktök. Szeretnéd, ha néha elmennék Charlie-hoz? Vagy felhívjam Angliából? Mert ahogy láttam, Edward nem tervez… - harapta el a mondatot. – Hoppá, erről nem beszélhetek.
• Ne haragudj, Alice – pislogtam rá bűntudatosan. Szorosan átölelt.
• Rose és Em is el szoktak menni időnként. Egyszerűen csak hiányozni fogtok. Megértünk titeket, Bella.
• Köszönöm, Alice. Mondd csak, ugye már tényleg minden rendben közted és Jazz között?
• Ó, igen. Tisztességesen kibékültünk – kuncogott. – Szegény Nessie, egész nap hallgatta, hogy hisztizek. „Az összes házassági dokumentumot el fogom égetni, nem is, inkább megetetem vele!” „Megszervezem az esküvőjüket, de kettéharapom Jessica nyakát, ha nem tömi meg tortával majd!” – vihogott Alice. – Kicsit elvadultak az indulataim.
• Tényleg elhagytad volna, ha…
• Ugyan, dehogy – méltatlankodott. – Én úgy vagyok Jasperrel, mint légy a döggel. Akkor is rágnék rajta, ha már csak a porcai maradnának meg belőle. Mert ha Jessica kellene neki, akkor nem lenne már a régi önmaga, de a lényének egy része még hátra maradna. És én nem tudnék teljesen nélküle élni. Mérhetetlenül fájna látni, hogy mással van, de a tudat, hogy él, az addig engem is életben tartana. Megvárnám, míg tökéletesen megszűnne létezni, hogy ne maradjon magányos, míg félúton van a másvilágba. Csak azután mennék utána. Hogy vigyázzak rá.
• Azt hiszem, értem miről beszélsz – mondtam. Remegett a hangom, ahogy Edwardra gondoltam. Hiába hagyott el, nekem az volt az egyetlen valódi vigaszom, hogy él. –Jasper kivételes személy – mondtam. – És imád téged.
• Tudnám, ha nem így lenne. Nagyon megszeretett téged, tudod? – sóhajtotta boldogan. – A példaképe lettél.
• A példaképe? – képedtem el.
• Tudod, Bella, Edwardnak igaza van. Te nem fogod fel, hogy te harmóniát hoztál a családba. Nekünk vámpíroknak elképesztően fontos, hogy párra leljünk. Örökké élünk, és a mi érzelmeink ezerszer mélyebbek, mint az embereké. Edward évtizedeken keresztül felszínes életet élt. Nem igazán volt célja. Azon kívül, hogy ne csábuljon el az emberi vértől. Öröm volt ránézni, mikor szembeszállt a családdal miattad. Végre küzdött, élt. Amikor megláttalak egy látomásomban vörös szemekkel, már tudtam, hogy egy nap teljes lesz a család. Csak engedd meg, hogy mi örüljünk nektek. Nem kell elhinned, hogy mindez a te érdemed – húzta ki a konnektorból a hajsütővasat.

 

Nem tudtam beszélni. Hagytam, hogy rám igazgassa a ruhát. A hajam hosszan, spirális pontossággal borította be vállaimat és hátamat. Két tincsemet kivett a hajzuhatagom alól, és elvezette a loknik két oldalán, majd összesodorta a két tincset. Egy apró rózsabimbókból álló füzért font az összesimuló tincsekre. Ajkaimat kárminvörösre festette, szempilláimat csillogó feketévé varázsolta. Leheletfinoman megszorította kezemet.

• Ne aggódj, ez nem hagy nyomot. Csak ne nyald meg a szádat, különben a méreg feloldja. Megyek, én is átöltözök – mondta, és kilépett az üvegajtón.

 

Renesmee egy fehér frézia csokorral a kezében tért haza. Mosolyogva adta kezembe, és a nappaliba vezetett.

• Apu – öleltem át szorosan az ajtóban toporgó Charlie-t.
• Hé, Bells, megfojtasz – fuldoklotta. Hátra léptem egyet. Kissé sápadt volt. – Jól vagy, apu?
• Azt hiszem. Szép a házatok… - makogta. Renesmee-re néztem. Megfogta a kezem, és éreztem az emlékben, hogy tudta, meggondolatlanul cselekedett: „Hunyd le a szemed, nagypapi!” –mondta Renesmee a folyó túlpartján, ahol nagyjából tíz méterenként kőhalmok tornyosultak ki a vízből. Renesmee átkarolta Charlie derekát, és öt ugrással a házunk felöli parton voltak.

Képtelenségnek tűnt, hogy Renesmee apró termetével ezt véghez tudta vinni.

• Atyaisten – hörögtem. – Renesmee, a derekad, a gerinced! – rogytam térdre, és végigtapogattam vékony testét.
• Jól vagyok, mami. De a nagypapi…majdnem elájult.
• Soha többé … - öleltem át. – Érted? Soha többé ne csinálj ilyet! El is törhetett volna valamid, vagy meghúzódhatott volna! Oh, kicsim! Miért nem kértél meg valaki mást?
• A többiek mind rád várnak, mami! Te vagy a legszebb – mosolygott rám. Megcsókoltam apró kezeit. Nem tudtam rá haragudni.
• De nem lesz több ilyen, ígéred? – kérdeztem, és ő csak bólogatott.
• Apa, biztos jól vagy? – álltam fel.
• Nem kérdezek inkább semmit. Nagyon…extrém álom volt… Mellesleg, tényleg te vagy a legszebb – mormolta, és a karját nyújtotta nekem.

 

Renesmee végig fogta a szoknyám alját, hogy ne érjen le a földre. Huszonöt perccel később elértük a tisztás szélét. Emmett izgatott és kaján vigyorral az arcán ácsorgott a boltív alatt.

Renesmee – amint a hosszú fehér szőnyegre léptem, ami egészen a boltívig ért -, elengedte szoknyámat, és egy piano zongorához suhant. Edward boldog vigyorral konstatálta értetlenségem. Képes volt egy piano zongorát venni, csak ezért az egy alkalomért?

A szőnyeg két oldalán székek voltak. Alice, Rose és Esme a bal oldalon, Jasper, Carlisle és Jacob a jobb oldalon ültek. A hold kereken és ezüstösen vonta be családom sziluettjét. Megengedtem magamnak, hogy gyönyörködjek bennük, míg el nem veszek Edward vonzásában.

Közvetlenül a szőnyeg mellett Alice és Jazz ült. Egy hűvös, erősebb szellő suhant felém, és abban a pillanatban Jazz és Alice kezeiből rózsaszirmok szálltak felém, és Renesmee játszani kezdett. Szívszorítóan lágy dallam volt. Charlie megszorította kezemet. Ez volt az a pillanat, mikor a tekintetem találkozott Edwardéval.  A rózsaszirmok hosszasan keringtek körülöttem, és újabbak szálltak felém, amíg a fuvallat el nem hagyta a rétet teljesen.

Edward vigyora mosollyá  szelídült, de a szemeiben vadság csillant. Elakadt a lélegzetem, bizseregni kezdtem. Jasper egy pillanatra felkuncogott, ezzel elterelve a figyelmem. Láttam, hogy Edwarddal összenéznek, és Edward segítségkérően néz Jasperre. Aztán, mintha mi sem történt volna, Edward ismét rám koncentrált, a szemeiben a vadság letisztult, szinte selyemmé vált tekintete.

Megnyaltam ajkaimat, és bár Alice volt az egyetlen, aki felém fordult – mivel Emmett Rose-t próbálta elbűvölni szemeivel, így nem figyelt rám-, de ez pont elég volt ahhoz, hogy néhány pillanatra bosszússá  váljon arca. Éreztem, hogy a méreg feloldja a rúzst ajkaimon, de nem tehettem róla, hogy szomjaztam Edward csókjára. Edward beharapta alsó ajkát, de a mosolya töretlen maradt. Végtelenül hosszúnak tűnt a szőnyeg, mégis mikor Edward elé értem, az első  századmásodpercben fel sem fogtam, hogy ott vagyok. Charlie leült Jacob mellé, Renesmee pedig végigjátszotta az utolsó hangsorokat, majd Esme mellett foglalt helyet.

Edward maga mellé  húzott, majd szembefordult velem. Emmett nagyon elmerült Rose bűvölésében, és én ezt kihasználtam. Lábujjhegyre álltam, és megcsókoltam Edwardot. Rose felnevetett.

• Hé –suttogta Emmett -, még nem tartunk ott!

Megköszörülte a torkát, megrángatva Edward vállát. Bár Edward félbehagyta a csókot, de közelebb lépett hozzám, hogy arcunk centikre legyen egymástól.

• Helló, mindenki – mondta Em hangosan, és én rá kaptam tekintetemet. – Óangolul mondjam talán? – motyogta. Fintorgott kicsit. – Nem fogok sablonszöveget mondani. Hol látod te a glóriát a fejem felett, húgocskám? – morogta, és onnantól kezdve nem érdekelte, hogy mi tetszik nekem, vagy mi nem. Edward nyugtatólag fogta meg szabad kezemet. – Volt egy hetem felkészülni erre a jeles napra – kezdett bele fivérem. – Alice zsarnokként követelte tőlem, hogy mit fogok mondani ezekben a pillanatokban, mivel félt, hogy elrontom a hangulatot. Lazíts, Alice! Rose, bébi, kérlek, rúgd bokán, ha zsémbelni kezdene – kacsintott Rose-ra Em, és láttam, hogy Charlie megütközik. – Mindig tudtam Belláról, hogy nagyon huncut kislány – vihogott fel. Porrá zúzott minden maradék önbecsülésemet Charlie előtt. – Hisz ki akarna fél éven belül kétszer megházasodni? Edward, azt hiszem, valamit nagyon nem jól csinálhattál házas életed első éjszakáján. Na, persze kivéve a végeredményt – intett Renesmee felé. – Szóval örülj, hogy Bella ad még egy esélyt, hogy bizonyíts a második nászéjszakádon. Fél év alatt csak tanultál valamit. Ha mégsem, szólj, és kölcsönadok néhány magazint és filmet. De a kedvenceimet nem kapod meg – veregette meg Edward feje búbját. – Ja, és Bella – fordult hozzám, és remegve kapkodtam levegő után. – Ne várj tőle sokat, nehogy besavanyodva gyere haza! Jasper hisztis lesz! Pfú, még a végén Mike-ot hívja randira bánatában – borzadt el, aztán felnevetett. – Hé, Alice! Ezúttal videózni fogok! Csomó aprópénzt fogok keresni a vágatlan verzióval! – csapta össze tenyerét. Mindenki elnézően nézett Emmettre, kivéve Charlie-t. Kidagadó szemekkel bámulta Emmettet. – És most megkérnélek, Charlie, hogy fogd be a füled! Néhány statisztikai adat következik Bella életének utolsó hat hónapjáról – mondta jelentőségteljes hangsúllyal. Charlie füleire tapasztotta kezét, és úgy nézett fel a holdra, mintha valamiféle istenség lenne, aki kirángathatja ebből a rémálomból. – Oh, Renesmee, drága! Kövesd a nagypapi példáját, kérlek! – rakta kezeit vállainkra. Edward kérlelően tekintett lányunkra. Nessie bedugta füleit. Em hadarni kezdett, hogy még véletllenül se tudjunk közbeszólni. – Tudod, öcsi évekig irigyeltem a képességedet. A sok hormontúltengéses kamasz és huszonéves fantáziálást hallani, állati lehetett! De tudod, aztán fél évvel ezelőtt felsikkantott Alice – köszörülte meg torkát, és megpróbált vékony hangon beszélni. – „Jesszus, anya! Az ágy… eltört!” Aztán egy hét múlva: „Kimart egy darabot belőle!” És minden nap hallottam a friss információkat: „Ó, Esme, hol lehet olyan párnákat venni? Egyiptomban?” „Hé, a pálmafák is?” Aztán egy véletlen suttogást hallottam meg: „Jazz, van kedved új kádat venni? A régi el szeretne törni…” Három napig merengtem hasonló emlékeimen, e a szavak után: „Asszem, ki kell dobni az ágyakat, anya! A kanapé sem sokáig bírja…oh, és az asztal és a szék is odavan.” „Fú, tudtátok, hogy van egy barlang is a szigeten?...Hoppá, lehet, hogy csak volt…” Szóval, köszi, Alice! Ettől fogva a te képességed az abszolút győztes! Ingyen pornó! Elő lehet rá fizetni? – kérdezte. Alice és Esme egymás kezét szorongatva néztek könyörgően Emmettre. – Ugyan, Alice! Ha adsz nekem kedvezményt, nem beszélek nekik róla – veregette meg vállainkat. – Most pedig öt másodperces némasággal adózunk a következő elhunytaknak: három ágynak, két kanapénak, egy széknek és egy asztalnak. Egy kádnak, egy kispolcnak, huszonkilenc párnának, egy pálmafának, egy lepedőnek, egy barlangfalnak, tucatnyi fehérneműnek és ruhának, egy gardróbajtónak, egy üvegajtónak, két éjjeliszekrénynek – sorolta, aztán valóban elhallgatott öt másodpercre. Letaglózva kapaszkodtam Edward karjába. Összeszorította ajkait. Nevetett? Egy dühös pillantás Emmettre megértette velem, hogy ugyanolyan megrökönyödött, mint én. – Oh, Jacob – vonyította Em, és gyanítottam, hogy elment a maradék esze is -, szólj Charlie-nak, most mát hallhat mindent. Esme, Renesmee is használhatja kagylóit! – intett nagyvonalúan. – Edward, kérlek! – Edward összezavarodottan nézett Emmettre. – Az esküd, pajtikám! Vagy én mondjam el helyetted?!

Edward lehunyta szemeit, mélyet lélegzett. Megragadta vállaimat, ajkain összeforrtak. Kiesett a kezemből a frézia csokrom. Karjaim nyaka körül zárultak össze, lábaim a levegőben lógtak.

• Hékás, már megint nem jó a forgatókönyv! – sziszegte Emmett. – Edward! Ez a vége felé van!
• Csend legyen, Emmett! – morogta halkan Edward. Charlie biztos nem halotta. Újra elmerültünk a saját világunkban. Edward alig öt centire távolodott el tőlem. – Bella – szólt gyengéden. – Itt már nem az a kérdés, hogy akarom-e. Egyetlen kérdés van: ha egyszer arra kérsz, hagyjalak el, meg tudom tenni, vagy ha el akarsz menni, el tudlak engedni?

Miket beszél?! Sosem akarnék elválni tőle. Megráztam a fejemet. Széles mosollyal fogadta heves ellenkezésemet.

• Ha egyszer mégis elér minket a vég, ne gyere utánam a pokolba! – mondta elszánt arccal, de a hangja fojtott volt. Mutatóujját ajkaimra tette, amint tiltakozni akartam.– Tudom, hogy továbbra is ilyen odaadó leszel, úgy fogsz szeretni, mint ahogy senki más nem tud a világegyetemben. Ezért jó esély van rá, hogy megváltasz engem is, és együtt mehetünk a mennyországba. Te mindig megmentesz önmagamtól – fogta meg kezemet, és mielőtt szíve fölé tette volna a másikat, lehajolt a csokromért. Egy pillanatra beleszippantott a virágokba. – Majdnem…és mégsem. Hiányzik egy kicsit, Bella – lehelte, kezembe csúsztatva a csokrot. Egészen halkan kérdezte. – Dobogna még hevesen a szíved? Elpirulnál, életem?
• A szerelem démona megfojtott volna már. Túlságosan dobogna a szívem, túl sok vér próbálná tűzpirosra festeni az arcomat – rándult ökölbe a kezem szíve felett. Erősen körbefonta ujjait összerándult kezemen.
• Tiéd a lelkem, tiéd a szívem, tiéd a testem, tiéd az életem. Ha egyszer megszületik az a szó, ami nem csak azt jelenti, hogy szeretlek, hanem azt is, hogy te az élet forrása vagy, ami elmondja a világnak, hogy nélküled nincs szerelem, nincs tudomány, nincs álom, nincs akarat, nincs gyönyör, nincs nélküled Nap, sem hold, sem csillagok, nincs vihar és nincs háborgó óceán, akkor annyiszor fogom megvallani neked, míg el nem fogadod a tényt: te az angyalok angyala vagy.

Megrázkódtam. A kiszáradt könnycsatornáim vérezni akartak.

• Én ismerem a szót – suttogtam elgyengülve. – Edward – rebegtem, és nem tartottam fontosnak Emmett forgatókönyvét.

 

Halottam, ahogy Em csöndesen elmormolja a hivatalos szavakat, és mi újra férj és feleség voltunk. Az ajkaink szenvedélytől megrészegülve olvadtak össze. Felemelt, és rájöttem, nincs értelme finomkodni. Teste köré tekeredett testem. Szavai elűztek tőlem minden józanságot. Esküdni mertem volna, hogy egy burokban vagyunk, ami áthatolhatatlan, egy külön kis világban, ahol nem törhet meg idilli pillanatunk.

A burok egy pillanatra megnyílt, és én a milliméternyi lyukon kihajítottam a csokromat, hogy valaki átérezhesse a boldogságom. Aztán a burok visszavonhatatlanul bezárult, többszörösére dagadt.

• Bella – lehelte, és a burok színpompázva ragyogott fel a hűvös, forksi éjszakában…