28. fejezet: Nászajándékok – Bella szemszöge

A jachton voltunk már, mikor Nessie elaludt a karjaimban, és az esküvő egy kínos pillanat elevenedett meg álmában:

A buborék továbbra is megmaradt, csak épp beengedtük a többieket. Szegény Jazz volt az egyetlen, aki finoman arrébb oldalgott tőlünk, és Alice-szel a tisztás szélén táncoltak. Renesmee kitartóan játszott a zongorán. Jacob elmélyülten bámulta. Nessie időnként rámosolygott.

-         Ne nézz már így, Jake – sutyorgott Nessie. – Komolyan, akkor inkább szólíts Nessie-nek, de ne nézz úgy rám, mint aki milliókat vesztett a tőzsdén.

-         Ne hagyj itt, kérlek – bukott ki Jacobból. Mindenki őket figyelte. Nessie összehúzott szemöldökkel végigjátszott egy dalt. A dal halkan ismétlődött.

-         Nem hagylak itt örökre. Most elmegyünk egy hónapra. Aztán visszajövök – szólt békítőleg.

-         Hogy két hónap után megint elmenj, ki tudja mennyi időre – dacoskodott Jacob.

-         Jake – sóhajtott Nessie. – Ki fogod bírni. Ez nem fog megsebezni téged. Legalábbis nem fizikailag.

-         Edward nem tud törzsi meséket, és Bella sem tud úgy hajat fonni, mint én – morogta Jake. Nagyon gyermeki volt abban a pillanatban. Edward vállamra döntötte fejét.

-         Jacob, kérlek – kezdett új dalt Nessie.  – Csak egy röpke év.

-         Neked! Én viszont tizennyolc éve vártam arra, hogy értelme legyen ebben a hideg, saras, vámpírbűzös városban élni! Mit fogok nélküled csinálni? – csapott tenyerével a zongorára, de halkan beszélt. Áldottam a halkságért, Charlie szívrohamot kapott volna vámpír szó hallatán. Nessie elugrott a zongorától.

-         Gondoltam, kijárod a gimnáziumot! Örülj, hogy szabad vagy! Én nem mehetek emberek közé, mert minden nap növök! – szipogott Nessie. – Én teljes szívemből szeretlek, de akarok egy kis korlátok nélküli életet magamnak! Olyat, ahol nem kell arra figyelnem, hogy most hány éves vagyok! – folytak ki könnyei. Edward magához szorította. Jacob arca eltorzult.

-         Ne haragudj rám, Nessie. Én erre nem gondoltam…

Az álom itt félbe szakadt, és én magam sem akartam most erre gondolni. Edward becsukott szemekkel élvezte a jacht száguldását.

A dokk csurom vizes lett, ahogy egy éles kanyarral állt meg mellette. Odaszökkent hozzám, és a karjaiba kapott. Különös, felcsigázott fény lángolt tekintetében. Megcsókolta Renesmee homlokát.

Ruganyos léptekkel haladt a ház felé. Számítottam bent egy csinos romhalmazra, ehelyett minden ragyogott, tökéletes rend és új bútorok uralták a belső teret. Ránéztem és az ő arca felragyogott.

-         Három szabály van ma éjszaka – suhant a kék szobába, és lerakott, majd egy másodperc múlva már Renesmee-t takarta be. – Az első, hogy ma nem válaszolok semmilyen kérdésedre. A második, hogy megengeded nekem, hogy adjak neked valamit. És a harmadik, követsz engem, és bízol bennem – rántott magához.

-         De nem mehetünk messzire, mert ha…

-         Úgy fog aludni, mint egy mormota – araszolt ki a szobából, maga előtt tolva. – Látta Alice.

-         Mit látott pontosan? – kérdeztem.

-         Első számú szabály – kapott hátára. – És a harmadik, bízol bennem, kedvesem! – kuncogott fel.

Átvágott a kicsi őserdő elején, majd legbelül kezdett lelassítani. Mélyet szippantott a levegőből. Elvigyorodott.

-         Tudod, csakis azért tűrtem el Emmett monológját – ugrott át egy kisebb páfrányfélét -, mert igazi jó testvér – húzott le a hátáról, és előre mutatott. Egy faház szélesedett a kör alakú, gyér aljnövényzetű területen. – Még nevet is adott neki – karolta át derekamat.

-         Nem kérdezek, így követelem, mondd meg, mi a neve! – nyitottam be. – Kipárnáztatta? De mégis mikor csináltatta? – képedtem el. Finoman becsukta az ajtót, és rám mosolygott, tőle szokatlan kajánsággal.

-         Van egy nászajándékom, és elvárom, hogy észben tartsd a szabályokat – kapta el derekamat.

-         Edward? – kuncogtam, ahogy eldőlt velem a legnagyobb ágyon – ugyanis számtalan matrac és ágy volt a hatalmas, kipárnázott faházban. Visszatért a fogadalomtételkor érzett éhségem.

-         Egyes – gombolta ki blúzomat.

A lábam megrándult, amint eltűnt rólam a nadrág, és ő végigcsókolta combjaim belső felét. Lerúgtam szandálomat, s ő ugyanabban a pillanatban elcsente rólam fehérneműimet.

-         De, igen, leveszem rólad – morogtam, mert megint ellenkezni akart meztelensége ellen.

Kisebb fajta harc alakult ki közöttünk, próbált lefogni, de végül én győztem azzal, hogy míg ő kebleim izgatásával próbált meggyőzni, én letéptem róla a ruháit.

-         Nincs több partizánakció – fordított finoman hasra, és a fülem tövétől indulva, egészen bokámig végigjárt nyelve, és vissza.

Néha éreztem, hogy férfiassága végigsúrlódik combjaimon, és egy alkalommal megpróbáltam feltérdelni, hogy még közelebb érezhessem magamhoz őt. Ekkor azonban ismét a hátamon fekve ocsúdtam fel. Jobb keze erősen, mégis gyengéden tartotta csípőmet, és hüvelykujja megnyugtatóan mozgott rajta. Bal karján támaszkodott, s mindig egy arasznyival lejjebb haladt testemen. Mikor elérte csípőmet, azt hittem, vagy továbbhalad combomon, vagy vissza tér fölém, hogy végre-végre csillapodjon a lábam közti végtelen lüktetés. Ám ajkai apránként haladtak bentebb csípőmről. Elakadt a lélegzetem, egész testem remegett az ismeretlen megismerésének lehetőségétől.

-         Edward? – riadtam meg, mikor ajkai súrolták a lüktetés központját. Semmihez nem tudtam hasonlítani az érzést, és a testem kis pánikkal húzódott el Edwardtól.

-         Nem akarod? – kapta el vádlimat, és visszahúzott magához. Míg nem válaszoltam, ajkai és nyelve köldököm körül táncoltak. Keze, mely szaténlágysággal érintette keblemet, ismét csípőmet markolta.

-         Nem tudom… - mondtam vékony hangon. Én igazán nem tudtam, hogy át akarom-e élni úgy is az imádatát. Nem a szégyenlőség miatta, sokkal inkább amiatt, hogy nem leszek képes viszonozni.

-         Bízz bennem – hajolt fölém egy pillanatra, hogy a szemébe nézhessek. – Szeretném neked ezt is megadni – tette kezét szívem fölé.

Lehunytam szemeimet, és bár reszkettek lábaim, bólintottam. Kínkeserves lassúsággal lépkedtek vissza ajkai. Felért egy szerelmi kínvallatással, ahogy ajkai és nyelve sosem járt helyekre tévedtek testemen. Az ágy vaskerete eldeformálódott ujjaim gyilkos szorításában. Karjai erősen, ugyanakkor puhán fogták le lábaimat, amik vonaglottak, hogy ne nyögjek egyfolytában. De egy idő után már semmi nem volt tiszta, semmit nem érzékeltem Edward bársonyos mozdulatain kívül. Hátam görcsösen ívbe feszült, és a gyönyör egy lassú ritmusára vonaglott testem. A hangomat, ami hörögve szabadult fel torkomból, a kipárnázott fel tompán nyelte el, és a testem egy utolsó remegéssel ellazult.

Lejjebb csúsztam, és nem fogadtam volna el nemleges reakciót Edwardtól. De nem kellett édesgetnem őt, nem állt ellen, tökéletesen összeillő testünk az éjszaka hátralévő folyamán nem vált el egymástól….

28. fejezet: Nászajándékok – Edward szemszöge

Bella aggodalmasan pillantott rám, mikor a repülőn egy visszamondott helyre ültem le. Persze, nem engedte, hogy halljam a gondolatait, csak remélni mertem, nem hiszi azt, hogy haragszom Jacob kis közjátékáért. Utólag mindig beláttam, hogy Jacobnak sem könnyű, és tulajdonképpen ez az egész Nessie-Jacob lenyomat ügy édes gond volt. Szó sem volt arról, hogy valaki halálos veszélyben van, vagy, hogy széthull a család örökre. Ameddig Bella velem van, és engedi, hogy az őrületig szeressem, addig volt szép a világ. Rámosolyogtam Bellára. Zavart mosollyal nézett ki az ablakon. Hangosan felnevettem. Vártam, hogy dühösen nézzen rám, de csak kuncogott. Aztán egy mély ránc jelent meg homlokán. Ha tudta volna, hogy miért nem ültem le mellé…
Nessie rám pillantott. „Én is adnék fél órát, mint Alice, de azt hiszem, nem szeretnék lezuhanni.” Tessék? – akartam kérdezni. „Nem hiszem, hogy gondot okozna nektek egy repülőgépet szétrombolni. Jasper azt mondta, ma kivételesen nehéz neki a közeledben maradnia, túl feszültnek érzett. Fecsegett valami libidóról is. Többet kéne olvasnom. Vagy megkérdezni anyát, hogy mi az a libidó…” – vigyorodott el ördögien. Nagyon jól tudta, mi az a libidó. „Vagy kimegyek a mosdóba, és te közlöd vele, hogy miért lettél szeparatista. Nem hinném, hogy örül ennek…csak nézz rá!”. Teljesítettem kérését. Bella az ablakon bámult kifelé, Nessie kezét simogatva. Teljes merengés lett úrrá rajta. Ha most Nessie megkérdezte volna tőle, mi az a libidó, minden bizonnyal elképedt volna. Szerettem látni, ahogy nem tud mit felelni, ebben még mindig nagyon emberi volt. Annyira szerette volna, ha Nessie gyerekként gondolkodna, de ezzel már akkor elkéstünk, mikor megszületett. Sőt, mikor először meghallottam a gondolatait… A kölcsönös szeretete Bella iránt, a hangom imádata… Elmosolyodtam, ölelésre nyújtva kezeimet. Bella mintha irigykedve figyelte volna Nessie-t. Átölelt, puszit nyomva arcomra. „Szóval majd megpróbálom a mosdóban Rose-t utánozni. Azzal jó sok idő el fog telni. Bámulom majd magam a tükörben!” Ismét nevettem. Ha nem tudtam volna, hogy Emmett nem a rokonom, akkor ezer százalékig biztos lettem volna abban, hogy Nessie, „nagybátyja” humorát örökölte.
Tétova mosollyal ültem le Bella mellé. Elkapta a tekintetét, újra kibámulva az ablakon.
- Tudja, kedves Mrs…., irigylem a fickót – simultam oldalához, miközben megcsodáltam jegygyűrűjét. Szívmelengető illata arra késztetett, hogy a nyakába fúrjam arcomat.
- Mrs. Cullen vagyok – húzódott el. – A férjem szívesen lefejezi Önt, ha így tolakodik – heveskedett. Aztán vállat vont, vállamra döntve fejét. – Tudja, most megyünk a nászutunkra. De ő se szó, se beszéd, nem ült mellém. Még a kislányunk kedvéért sem.
- Nem gondolja, Mrs. Cullen, hogy ön reménytelenül gyönyörű? – kérdeztem, és közben amennyire csak bírtam, egész testét magam felé fordítottam.
- És Ön nem gondolja, hogy maga nagyon illetlen? – csapott kezemre, de azért egyik lábát ölembe emelte. Már ekkor el kellett volna mennem mellőle.
- Nem. A magányos és megbántott hölgyeket vagyok hivatott megvigasztalni – búgtam.
Megrántottam vádlijánál fogva, és hogy ne lássanak minket a mögöttünk ülők, lejjebb csúsztam az ülésen. Csak az oldalt ülő közönségről feledkeztem meg. Derekán a blúz felgyűrődött, ahogy alatta puha bőrét érintették kezeim.
- Ez nem… - sóhajtotta, ahogy kivillanó dekoltázsán otthonra találtak ajkaim.
- Most azt képzelem – fűztem ujjaimat hajába tarkóján, ahogy a vállamra borult -, hogy Ön a feleségem, és a karjaimba omlik, én pedig óvatosan…
- De Edward bácsi! – méltatlankodott Nessie. „Ne feledd, az unokahúgod vagyok!” – Mit csinálsz?! – kíváncsiskodott. Valaki felnevetett. „Szívás, haver!”
- Semmit – hebegtem, és villámgyorsan begomboltam Bella blúzát.
- Aha, ott felejtettem valamit a mosdóban – köhögte a visszafojtott nevetéstől kislányom, majd sarkon fordult. „Nem éppen erre gondoltam, apu! De jó látni, hogy most rajtad nevet a fél utastér!”
Bella már mellettem ült, haja mögé rejtve arcát. Oldalra néztem, és egy pocakos pasas felemelte a hüvelykujját. Mások csak vigyorogtak. De a legmeglepőbb egy fiatal lány reakciója volt, aki odasúgta a barátjának: „Te miért nem vagy ilyen laza? Még otthon se tepersz le így!”
- Szegény lány – morogta Bella. Én jóízűen felnevettem. Ugyan kit érdekel, hogy ki mit gondol? Csak Nessie-nek nem kellett volna meglátnia.
- Azt hiszem, elülök, mert már tudod, miért nem ültem eddig itt – öleltem át. – Alig várom az éjszakát, Mrs. Cullen! – emelkedtem fel a helyemről, de megragadta könyökömet.
- Várj – tátogta, és visszatolt az ülésre.
- Ne feszítsük túl a húrt – komorodtam el.
- Míg ember voltam, sokkal jobban kontrolláltad magad – vonta fel szemöldökét.
- Csak addig, amíg rá nem jöttem, hogy kibírhatatlan a testemnek nélküled.
- Megcsókolsz vagy eljátszod, hogy nem volt semmi az előbb? – hajolt közelebb.
Ez gyors szájra puszit kapott, bár szívem szerint már ruha sem lett volna rajta, és azt mondtam volna neki, hogy azonnal szeretkezni akarok vele. Lehunytam szemem. Még csak Houston felé tartottunk. Mi lesz velem Rioig? És különben is, miért van ez velem? Hogy egyfolytában kívánom őt?
- Bella – suttogtam elgyötörten.
Ránéztem, teli félelemmel. A nászajándékom… Csoda, hogy eddig kibírtam. Mikor még ember volt, már akkor átfutott a gondolat az agyamon, de nem tehettem meg vele. A törékeny teste, a vékony bőre. De most itt volt a lehetőség, tulajdonképpen Emmett is hozzájárult ehhez a „Bungi bungalóval”, ahogy elnevezte a nászajándékát. Tudta, hogy poénkodását valahogy tompítania kell majd, így felépített nekünk egy faházat Esme szigetén. Egy kikötése volt: szerette volna, ha gyújtós formájában kerül haza a nászajándéka. Ha jobban meggondoltam, könnyen és örömmel teljesíthető feladat volt.
- Ha nem bírod, tényleg elülhetsz – szorította meg kezemet. – Nem szeretném Emmett ingyen felnőtt film repertoárját bővíteni – meresztette ki szemét fintorogva.
El kellett volna neki árulnom, hogy ez igazán semmiség ahhoz, amire készülök? Vagy azt, hogy Alice ezentúl hallgatni fog?
Amellett, hogy aggodalmas voltam az ajándékom befuccsolása végett, volt egy másik páni félelmem. Ismertem annyira Bellát, hogy tudjam, ha sikeres, ha nem az igyekezetem, ő viszonozni akarja majd. Nos, ezt semmiképp nem engedhettem neki. Természetesen, úgy meg bolondított volna, hogy nem bírtam volna magammal. Gyanítottam, majd attól fél, hogy nem lesz jó nekem. Egyszer, kétszer, milliószor elmondtam neki, hogy ez tökéletesen helytelen és felesleges gondolat a részéről. Tudtam, mi fog történni, ha engedem neki a viszonzást. Eleinte összeszorított fogakkal igyekszem majd mozdulatlan maradni. Aztán ágyékom rángatózni kezd, és én megsebzem őt. És végül…a legszörnyűbb, legmegalázóbb dolog, amit önhibámon kívül tettem volna vele…az intenzitás a tetőfokára hág, és én nem törődve a testi reakciókkal, olyan helyen végez velem a megváltás…
- Edward – rázott meg -, Edward? Hé, jól vagy?!
Csak bámultam őt. Az én feleségem. Tizennyolc röpke, alig tapasztalt év után hozzám jött. Mindent feladott.
- Persze, hogy jól vagyok, hisz itt vagy – vettem mély levegőt. Lesütötte szemeit, és egészen közel hajolt hozzám.
- Ne ülj el, kérlek – motyogta. Nem fogtam fel szavait. Csak engedelmeskedtem nekik.


Nessie Bella karjaiban aludt, álmodva az esküvő egy bosszantó pillanatáról. Jake és a csökött agya. Nem szerettem azt mondani, hogy szerelmes volt, de nem találhattam jobb szót rá. A sziget felé száguldottam a jachttal. Behunytam szemeimet, és alig vártam, hogy megérezzem a sziget illatait. Mennyi gyönyörteljes emlék. És mindet Bellának köszönhettem.
Úgy elrévedtem, hogy az utolsó pillanatban rántottam félre a kormánykereket, és a dokkra milliónyi vízcsepp hullt. Karjaimba kaptam őket, megcsókoltam Nessie homlokát. Nem szólt egy szót sem kedvesem, pedig első alkalommal még megjegyezte, hogy várnom kéne, míg az ajtóhoz érünk.
Elkerekedtek a szemei, ahogy beléptünk. Na igen, tartozom még neki némi magyarázattal.
Rám nézett, és nem tudtam nem vigyorogni.
- Három szabály van ma éjszaka – suhantam a kék szobába, és leraktam, majd betakargattam Renesmeét.
- Az első, hogy ma nem válaszolok semmilyen kérdésedre. A második, hogy megengeded nekem, hogy adjak neked valamit. És a harmadik, követsz engem, és bízol bennem – rántottam magához.
- De nem mehetünk messzire, mert ha…
- Úgy fog aludni, mint egy mormota – lépkedtem ki a szobából, magam előtt tolva. – Látta Alice.
- Mit látott pontosan? – kérdezte.
- Első számú szabály – kaptam hátamra. – És a harmadik, bízol bennem, kedvesem! – kuncogtam fel. Én sem bíztam ebben a pillanatban magamban, de ha ő bízik bennem, az már fél siker.

Keresztülrohantam a kicsi őserdő elején, majd legbelül lassítani kezdtem, úgy, ahogy azt Em magyarázta. Mélyet szippantottam a levegőből, és vigyorogva ismertem a faforgács illatát.
- Tudod, csakis azért tűrtem el Emmett monológját – magyaráztam, miközben átugrottam egy kisebb páfrányfélét -, mert igazi jó testvér – húztam le a hátamról, és előre mutattam. Egy faház szélesedett a kör alakú, gyér aljnövényzetű területen. – Még nevet is adott neki – karoltam át derekát, a ház felé vezetve.
- Nem kérdezek, így követelem, mondd meg, mi a neve! – nyitott be. – Kipárnáztatta? De mégis mikor csináltatta? – képedt el. Finoman becsuktam az ajtót, és rá mosolygott. Percek kérdése. Boldog izgalommal próbáltam lenyugodni.
- Van egy nászajándékom, és elvárom, hogy észben tartsd a szabályokat – kaptam el derekát.
- Edward? – kuncogott fel, ahogy eldőltem vele a legnagyobb ágyon – ugyanis számtalan matrac és ágy volt a hatalmas, kipárnázott faházban. Emmett beígért még egy utánpótlást két hét múlvára. Kíváncsi voltam, nem nézték-e őrültnek, hogy ennyi ágyat vásárol.
- Egyes – gomboltam ki blúzát, amit a repülőn félregomboltam, de talán észre sem vette.
A lába megrándult, amint eltűntettem róla a nadrágot – türelmetlenséggel és minden izgalommal-, és végigcsókoltam combjai belső felét. Halottam, ahogy szandálja koppan a padlón, és kihasználtam pillanatnyi figyelmetlenségét. Szerettem, hogy élesek a fogaim, és azt is, hogy a kezeim könnyedén és gyorsan tudtak mozogni. Levegő után kapkodó mellkasa magasra emelkedett, majd egészen kicsire zsugorodott, ahogy a levegő kiáramlott tüdejéből.
- De, igen, leveszem rólad – morogta, mikor megtiltottam neki, hogy levegye a ruháimat.
Próbáltam lefogni, kérlelni, de végül csapdába csalt. Lágy, kecses domborulatit elemeztem ajkaimmal, mikor éreztem, hogy ruháim szertefoszlanak. Biztos, hogy elvégzett egy olyan iskolát. És az is, hogy azóta több száz oldalnyi praktikát írt le.
- Nincs több partizánakció – fordítottam finoman hasra, és a füle tövétől indulva, egészen bokájáig végigjárt nyelvem, és vissza.
Hallgattam, ahogy sebesen lélegzik. Én nem lélegeztem, csak amikor véletlen érintette combjait vágyaimat erősen kifejező testrészem. Hogy hagyhattam volna azt a pillanatot vágyakozás teljes sóhaj nélkül? Egyből félreértette ezt a sóhajt, és próbált feltérdelni. Játékosan beleharaptam vállába, és amilyen gyorsan és gyengéden csak tudtam, hátára fektettem. Úgy remegett, mintha ez lett volna az első alkalom, hogy igyekeztem elkényeztetni őt. Jobb kezemmel óvatosan tartottam csípőjét, és lágyan feszülő bőrén körözött hüvelykujjam. Egy elmélyült csók után lassan, de határozottan haladtam végső célom felé.
Mikor elértem csípőjét, lehunytam szemimet, és engedtem, hogy egy különösen bódító illat elkábítson. Elakadt a lélegzete, egész testében remegett, ahogy csupasz, selymes bőrét végigsúroltam nyelvemmel.
- Edward? – kérdezte rémülten, és elhúzódott tőlem. Gondolhattam volna, hogy nem bízik magában. Pedig én már annyira érezni akartam, hogy milyen érzés.
- Nem akarod? – kaptam el vádliját, és visszahúztam magamhoz. Nem tehette ezt velem. Ez ajándékom volt. Nem válaszolt, és hogy tőrbe csaljam, köldöke körül mozogtak ajkaim, és kezem, mely alig érintette kebleit, ismét csípőjébe markolt.
- Nem tudom… - mondta vékony hangon. Ha ő nem tudta, akkor én mit mondhattam volna? A valóságban gőzöm se volt arról, mit kell tegyek, csak abban reménykedtem, hogy elengedi magát, és sóhajai vagy biztató szavai elárulják nekem, hogy jól csinálok mindent. És én jól akartam csinálni, mert halálosan imádtam őt.
- Bízz bennem – hajoltam fölém egy pillanatra, hogy lássa könyörgő tekintetemet. – Szeretném neked ezt is megadni – tettem kezemet szíve fölé.
Lehunyta szemeit, és a lábai reszkettek. „Tudtam, hogy ez lesz” – gondoltam búsulva. Fél még tőlem? És ekkor bólintott. Nem akartam heves lenni vele, nehogy meginogjon a bizalma. Percekbe telt, mire szám ismét elérte csípőjét. Újra engedtem, hogy a bódító illat elkápráztasson.
Aztán hirtelen forróságot, és buja lágyságot éreztem ajkaim alatt. Még mindig remegett, kénytelen voltam karjaimmal körbeölelni lábait, hogy sokkal többet érezhessek testének ízéből. Hasonlított mérgének édességére, és mintha a vérének ízével keveredett volna. A frézia illatának ízét éreztem ajkaimon.
Halottam, ahogy az ágy vaskerete hirtelen összenyomódik, és hogy Bella felnyög. Bárhol érintettem nyelvemmel és ajkaimmal, ő nyöszörgött. De volt egy különös pont, amit ha megérintettem, vagy szinte megcsókoltam, ő majdhogynem sikoltozott.
Abban a pillanatban, hogy ajkaim és nyelvem azon az egy ponton hosszasan elidőztek, mozogni kezdett csípője. Lassú mozdulataival ellentétes irányban igyekeztem őt a boldogság szikrázó magasságába repíteni.
Ez volt az első alkalom, hogy vámpírénje felszínre tört, és hörögve rándult meg teste, hogy miután ellazult és lejjebb csúszott hozzám, magába fogadhasson engem. Képtelenül gyorsan és szenvedélyesen enyhítette fájdalomig fokozódott gerjedelmemet.
Csordultig telve szerelemmel öleltem magamhoz még kora reggel is. Nem vette a fejébe, hogy viszonozza ajándékom, és ez megnyugtatott. És az is, hogy sikerült elragadtatnom az ajándékommal. Vajon elfogadna még ilyen ajándékokat tőlem?