A nyakamba fúrta az arcát, és nyilvánvalóan arra várt, hogy meghallgatom-e egyáltalán. Sóhajtottam, arra gondolva, hogy túlságosan szeretem őt, és mégsem eléggé. Mindig eldöntöttem magamban, hogy helyesen következtetek, hogy tudom, hogy mit akar mondani, de most valahogy mindez nem számított. Az sem, amit mondani akart, az sem, hogy miért nem akarja, mert én akkor is annyira szerettem Edwardot, hogy én magam sem tudtam felfogni. Csak éreztem, hogy egy elektromos és mágneses térben lebegek, mikor velem van. Megfogtam a kezét, és megcsókoltam kézfejét.
- Nem számít, hogy miért nem akarod. Nem számít, ha azért nem, mert tapasztalatlan vagyok ebben, akkor sem, ha valamiért félsz megengedni nekem. Bármi is az ok, kedvesem, nekem csak az a lényeg, hogy szeretsz, és én viszonozhatom ezt – suttogtam.
Sokáig hallgatott, de közben arrébb húzódott, magával húzva, hogy végül fölém gördüljön, és a könyökén támaszkodva az arcomat cirógathassa. A tekintete ellágyult, és egy finom mosolyra húzódott a szája.
- Nekem nem okoz gondot elmondani mindennap, mit jelentesz számomra. Nem engedem, mert nem akarlak bántani. Kétlem, hogy mozdulatlan tudnék maradni, és végül nem szeretnélek megalázni – suttogta, majd magával húzott.
Megállt Renesmee mellett, és leheletfinoman megpuszilta arcocskáját.
- Szerintem is gyönyörű a mami, de te is ugyanolyan gyönyörű vagy! – búgta Nessie-nek. – Ne álmodj csacskaságokat, kicsi Nessie! – kuncogott.
Átkarolta derekamat, és emberi tempóban sétáltunk ki a partra. A szavain gondolkodtam, nem értettem, mivel alázna meg, vagy mivel bántana.
- Nem értelek – szaladt ki a számon, mire ő jóízűen felnevetett.
- Igen, ezt észrevettem. Csak várom, hogy meghallgass. Bár, ha nem számít, akkor akár meg is tehetnék valamit… - sejtelmeskedett. Rosszallóan néztem rá, de ő továbbra is várt.
- Mit tehetnél meg? – torpantam meg.
- Gyakorlatilag ma éppen hozzám szóltál, ha nagyon muszáj volt, de nem engedted meg, hogy megcsókoljalak. Nem szeretem ezt. Nessie-t ez még igazán nem zavarja – vont vállat.
- De te megcsókoltál, nem is egyszer – bukott ki belőlem, mielőtt meggondolhattam volna magam. Aztán rájöttem, hogy ez az előnyömre válhat, így gyorsan folytattam. – És te voltál az, aki nem engedte meg, hogy megcsókoljam!
- Ha úgy vesszük… - köszörülte meg torkát zavartan.
- Úgy vesszük… - bólintottam. – Hallgatlak…
- Azt mondtad, nem számít. Szeretlek… - próbálta elterelni figyelmem.
- De, de igenis számít – csikorgattam fogaimat.
- Nem, mert hiába mondom el, te úgysem adod fel – hunyta le szemeit.
- Naná, hogy nem adom fel! – háborodtam fel. – És végül úgyis…
- Nem, most nem! Nem engedem, hogy győzz! – vágott közbe. – Nem érdekel az iskolád, sem a tankönyveid! – emelte égnek kezeit idegesen. Beletelt pár másodpercbe, mire emlékezni tudtam, milyen iskolára gondol. Felkacagtam.
- Jól van, Edward Cullen – vontam vállat, nemtörődömséget tettetve. - Igazad van, úgyis csak a tankönyveimet tesztelem rajtad, ez sem lett volna más, azzal az aprócska különbséggel, hogy ebből született volna az új tankönyvem. Nem baj, majd akkor ezentúl a háziasszonyok szürke hétköznapjait azzal fogom tartalmasabbá tenni, hogy klubházat nyitok, és recepteket cserélgetünk! Ez mindenkinek szórakoztató lesz – kacagtam fel ismét.
- Én támogatom minden hobbydat – pimaszkodott. – Hol szeretnél klubházat nyitni? New York-ban biztos sok klubtag lenne, vagy mondjuk…
- Argh, Edward, fogd már be! – csattantam fel hisztis hangon. Elkerekedtek szemei, majd felnevetett.
- Mint egy kistigris – húzott mellkasára. – Csak meg ne karmolj – heherészett.
- Nem, inkább széttéplek… Edward! Ne csináld ezt velem! – könyörögtem. – Mondd el!
- Nem, először még elégtételt veszek a mai napért- vette kezei közé arcomat.
- Bánom is én! – morogtam, és inkább én csókoltam meg, hogy megpuhítsam.
Egy percig sem finomkodott, türelmetlenül és akaratosan csókolt vissza. Mikor felemelt, tudtam, hogy nem engedhetem, hogy tovább bonyolódjon a helyzetünk. Mocorogni kezdtem karjai vaspántszorításában, kezeim tarkójáról testem mellé zuhantak.
- Ennyi nem elég – dacoskodott. – Nem elég ahhoz, hogy beszéljek – vigyorodott el ördögien.
- Egy ősi, törzsi legenda szerint minden indiánlány tudja – kezdtem bele Nessie meséjébe, mire Edward bosszúsan elengedett.
- Nem vagyok makacs, sem konok! – szegte fel állát. – Jól van, tessék! Úgyis tudom, hogy nem tudok majd mozdulatlan maradni, miközben te… és a végén…fogd fel, hogy az én testem reakciói…ajh, Bella, én nem akarom, hogy a szádba… - temette kezeit arcába. – Nem akarlak megalázni…
- Tehát nem arról van szó, hogy tapasztalatlan vagyok – fújtam ki hangosan a levegőt. Ez azért megnyugtató volt.
- Mert én nem az voltam?! – csattant fel. – Mit gondolsz, miért tartott ennyi ideig, hogy rávegyem magam? Nem azért, mert nem akartam, hanem mert nem akartam neked csalódást okozni. De aztán arra gondoltam, hogy szeretsz annyira, hogy ez ne álljon kettőnk közé. Meg hát reméltem, hogy a tested reakciójából tudni fogom, hogy mit kell tennem, vagy hogy egyáltalán jó-e neked, amit csinálok! De az, hogy viszonozd! Csak képzeld el, hogy fájdalmat okozok neked, mert én tudom, hogy eljön a pillanat, mikor az ágyékom megrándul! És aztán egyszerűen nem akarom, hogy… - nézett rám jelentőségteljesen.
- Edward, én… ez nem számít, az egy természetes… reakció vagy végeredmény… én… engem nem zavarna – dadogtam, hisz abba bele se gondoltam, hogy mi lesz, ha mégis sikerrel járok.
- De engem igen, szerintem ez igenis megalázó – nézett rám elrettenve. – És még közben fájdalmat is okozhatok – ismételgette önmagát.
Elszakadt nálam a cérna. Megragadtam a vállát, és szorítani kezdtem. Összerezzent, összeszorítva állkapcsát.
- Ez fáj, igaz? – sziszegtem.
- Nem – nyögte, és én tolni kezdtem lefelé.
- De fáj, tudom, hogy fáj – szorítottam meg még erősebben vállait, és a térde megrogyott.
- Nem – sziszegte.
- Tudom, hogy fáj – susogtam gonoszan. Térdre rogyott, de én csak azért is tovább szorítottam a vállát, a föld felé tolva. Összegörnyedt, de meg sem nyikkant.
- Tudom még fokozni – hazudtam, mert az ujjaim elfehéredtek, amúgy is sápadt bőröm krétafehérré vált, és alig bírtam elviselni, hogy erre kényszerített. Eldőlt, mint egy rongybaba.
- Elég – lehelte. – Ez… fáj… Bella… - szuszogott. Elengedtem a vállát.
- Nem te vagy az, aki fájdalmat tud okozni a másiknak – simultam hozzá. – Neked nincs semmi félnivalód. Ha esetlenkedem is egy sort, akkor is én leszek az egyetlen, akinek szégyenkeznie kell. De ha jól sül el, akkor mindketten csak nyerhetünk- győzködtem, és közben letépkedtem válla körül ingjét, hogy bocsánatkérően megcsókoljam.
- Kössünk kompromisszumot – szólt hirtelen. Az ajkaim megtorpantak nyakán.
- Hogy mi? – motyogtam bele bőrébe. Nem értettem, ezen miféle kompromisszumot lehet kötni.
- Figyelj rám, Bella! – ült fel és aggodalmasan nézett szemeimbe. – Csak azért nem kell megtenned, mert kötelességnek érzed! Én nem azért tettem, hogy ezt hidd!
- Úgy tűnik, átmeneti áramszünet van a fejedben – kopogtattam meg feje búbját. – Tisztában vagyok azzal, hogy nem vársz viszonzást! Én viszont szeretném megtenni, de nem kötelességből! És nem érdekel a kompromisszumod! Ez igenis sértő nekem, hogy nem engeded meg, hogy boldoggá tegyelek!
- Bella, te már azzal boldoggá teszel, ha összeszidsz, amiért olyan vagyok, amilyen, és mégis szeretsz – húzott magához. Ha ember lettem volna, már biztos összeroppanok.
- Nem foglak tovább győzködni, Edward – sóhajtottam. – Majd a tudtomra adod, ha meggondoltad magad. És bár nem esik jól, hogy nem akarod…
- Nem azt mondtam, hogy nem akarom – vágott közbe hevesen. – Ki ne akarná tőled megkapni? De nem foglak megalázni azzal, hogy…
- Jól van! Kitaláltam valamit, csak bízz bennem, kérlek – könyörögtem. Kész volt a tervem. Arra az esetre mindenképp, ha nem vallok kudarcot.
- Én csak magamban nem bízok most – ugrott talpra, és nagy erőfeszítések árán elmosolyodott, és felém nyújtotta kezeit. Felhúzott, szorosan karjaiba zárt. – Gyere, menjünk innen, valószínűleg hasznát vesszük a kipárnázásnak… - csóválta meg fejét.
Emberi tempóban kezdett el sétálni a faház felé, és ez frusztráló volt. Megrángattam kezét, és futni kezdtem. Lomhán követett, és mikor becsukódott a faház ajtaja mögöttünk, felé fordultam, de ő nem nézett rám, csak állt ott lehorgasztott fejjel. Felemeltem állát, épp annyira, hogy a szemembe nézhessen.
- Sajnálom, hogy ilyen gyenge vagyok – suttogta.
Elmosolyodtam ezen, és csak még inkább szerettem volna őt boldoggá tenni. Háttal haladtam az ágy felé, magam után húzva. Engedtem, hogy egy kicsit ő irányítson, hogy őrült lassan lekerüljenek le rólunk a ruháink, úgy tűnt, ez megnyugtatja őt. Tudtam, hogy nem szabad vele heveskednem, mert akkor újból meggondolja magát. Hagytam, hogy egy kicsit elmerüljön a testem kényeztetésében, mindaddig, míg megfeszült teste el nem lazult. Egyik lábamat dereka köré fontam, és a hátára fektettem. Megpróbálta szapora légzését szabályozni, és arca vonásait nyugodtabbá tenni.
A kezem ágyékára siklott, és ő összerezzent, annak ellenére, hogy nem egyszer érintettem őt meg ágyékán.
- Bella… - suttogta lehunyt szemekkel. – Csókolj meg – fűzte ujjait hajamba, és arcához vont.
Elmélyülten csókolt, és hagyta, hogy a kezem ágyékán maradjon, hogy leheletfinoman végigsimítson rajta. Nem tudott tovább csókolni, mikor kezem mozgása folyamatossá vált ágyékán. Hangosan zihált, összeszorított fogain keresztül. Végigcsókoltam felsőtestén, mintha csak az ajkait csókoltam volna. Mikor elértem csípőjéhez, felpillantottam rá, de még mindig lehunyta szemeit, és kezei görcsösen markolták a takarót. Megfogtam kezeit, összefűztem ujjainkat. Görcsösen szorongatta kezeimet, és én is megszorítottam övéit egy pillanatra, hogy megnyugodjon. Nem érdekelt már, hogy a gondolataim mit diktálnak, az ösztöneimre akartam hagyatkozni, és Edward reakcióira. Képzelt gyorsan végigsiklott nyelvem férfiasságán. Felnyögött egy pillanatra, de mikor ajkaim végül elérték céljukat, egy hangot sem adott ki, csak megfeszült mindene, és kezei elengedték kezeimet.
Egy pillanatra sem hagyták abba ajkaim Edward férfiasságának kényeztetését, és ahogy megjósolta, ágyéka valóban megrándult, de nem okozott ezzel fájdalmat. Szinkronba kerültek ajkaim, nyelvem és férfiasságának mozdulatai, csak az ő lélegzete vált ütemtelenné. A nevemet nyögte, és ekkor már tudtam, mivel űzhetem el későbbi bűntudatát. Az első másodpercekben észre sem vette, hogy már a kényelmes helyén van, csak mikor óvatosan aláfordultam. Felpattantak szemei, de megállni nem állt meg, és az én csípőm is szenvedélyesen követte mozdulatait. Ujjaim derekába martak, majd végigszántották gerincét. Az ágy vaskeretébe kapaszkodott, és az hangos csikorgással nyomta el Edward fuldokló hörgését. Szabálytalan légzése felhevítette bőrömet nyakamon, ölelő teste forrósággal öntött el. Arcát arcomhoz simította, összeforrt testünk mozdulatlanná merevedett, ahogy átöleltem.
Boldog elégedettséggel töltött el a tudat, hogy sikerült viszonoznom odaadását, és biztosan tudtam, hogy nem fog többé tiltakozni ez ellen.
„Nem kötelességből… de én szeretném megint…” – üzentem gondolataimban. Elakadt a légzése, és az enyém is, ahogy vívódó, vággyal telt tekintetét a szemembe fúrta. Homlokát homlokomnak támasztotta, és finoman megmozdította csípőjét. Megértettem, mit akar. És nem akartam neki ellenállni, a szerelmeskedés vele végeláthatatlanul gyönyörű volt vele…