Mondok én neked valamit, Nessie - kuncogott hirtelen Emmett. Edward elnézően elvigyorodott. - Apád egy tökfilkó időnként. Bár inkább paranoiásnak kellene neveznem. De egy biztos, imád téged - hajolt Nessie füléhez. - Elsápadt, mikor két naposan a levegőbe dobáltalak. Akkora taslit kaptam tőle, hogy egy életre megjegyeztem.

-         Emlékszem - krákogta kislányom. - De ez mégâ�¦

-         Nem elég? Nem is azért említettem, mert ez elég. Talán nem is nekem kell meggyőzzelek arról, hogy mennyire szeret téged. Valószínűleg neked ez most nem lesz nagy vigasz - komolyodott el Emmett. - De én azért elmondanám. Rose nagyon makacs és büszke. De hatalmas szíve van. Sajnos nekem és neki sem adatott meg egy gyerek. Sosem láttam őt úgy ragyogni azelőtt - ingatta a fejét.

-         Mi előtt? - mocorgott Nessie.

-         Mielőtt téged a karjaiban ringatott volna. Emlékszel, mit mondtam, mikor először a kezembe adott Rose bébi?

-         Emlékszem - sóhajtotta nagy levegőt véve Nessie. - Azt mondtad,â��szuper ez az új mennyország, kössz kislányâ��.

-         És te csak bámultál rám - bólintott Em. - Rose olyan boldog volt, mintha a mennyország még szebb hellyé vált volna. Legalábbis az én mennyországom. Rose az én egyszemélyes mennyországom. Ha árva lennél - de szerencsére nem vagy az-, én lecsapnék rád. Ne érts félre, nem csak Rose miatt. És különben is, nagyszüleid már vannak, Alice a nagynénéd, Jaspert te szeretnéd testvérnek, tehát maradok én, és én szívesen lennék az apukád. Nem fájdítom Rose szívét azzal, hogy elmondjam neki, hogy bár csak lenne egy olyan lányom, mint te. De ettől még így van. És hoznom kellett volna képeket magammal. Oké, Rose nem vett levegőt, de erőt vett magán, és átölelte Jacobot. Ültek azon a nagy fán, amin te szoktál a pulival, szóval ott ültek, és Jake némán tűrte, hogy Rose áradozzon rólad. Ne mondd el nekik, de imádok leskelődni. És mit látok a következő pillanatban? Oh, pulit mondtam, ne nézz ilyen csúnyán! Oké, igazad van, ez lealacsonyító. Szóval a bernárdhegyi ölelésre nyújtotta a karjait. Aztán végighallgattam, ahogy Jake megtanítja Rose-nak a kedvenc törzsi mesédet. Tudod mit? Jobb ötletem van. Féltékenynek kellene lennünk rájuk. Rose lassan ugatni is megtanul, annyit vannak együtt. Esme és Alice nemsoká elküldik neked az új ruháidat. Pár nap alatt kifosztották a Port Angeles-i ruhaboltokat - nevetett Emmett. - Charlie is odavan érted, és hiányzol neki. Újabban Charlie és Carlisle között ücsörgök, és nézzük a meccseket, és próbáljuk kitalálni, te melyik csapatnak szurkolnál.

-         Ti is hiányoztok - motyogta Nessie zavartan.

-         Látom, nem érted! - sóhajtotta Em. - Még nem említettem a család drámarészlegét - pillantott ránk. - Ők aztán úgy imádnak téged, hogy szinte elraboltak tőlünk. Bele sem merek gondolni, hogy mi lesz velünk egy évig. Edward úszik majd a boldogságban, mert két gyönyörű nő fog a kedvére tenni. Mi meg Angliában lézengünk, mint az élőholtak. Hopp, már azok vagyunk - heherészett. - Rose nem fog ebbe beletörődni, és lassan már azon se csodálkoznék, ha a rottweiler beköltözne a szobánkba.

-         Emmett, ez tényleg jól esikâ�¦ de ez még nem vigasz arra, hogy apa nemâ�¦

-         Oké, akkor teszek egy utolsó próbát. Az előbb mutattad, hogy megkérdezted aput, hogy lehet-e egy vámpírnőnek gyereke. Te ugyanúgy szereted Jacobot, mint apud anyudat. Edward csak Bellát féltette, és azelőtt sose hallottunk olyanról, hogy egy vámpírnak gyereke lehet. Szerintem neked még van esélyed gyereket szülni Jake-nek. De honnan tudjuk, hogy minden simán fog menni? Jacob sem reagálna másképp, mint apád reagált, mikor Bella kockára tette az életét. És hidd el, biztosan szeretné a bolháit továbbörökíteni a farkasod, de te fontosabb vagy neki ennél. Ám amint a karjaiba adnád a kicsi bolhafészket, rögtön megbánná a hozzáállását. Edwarddal is ugyanez történt. Senki nem várja, hogy megértsd őt, vagy, hogy megbocsáss neki. Csak egyet jegyezz meg: ha te nem lennél, sosem lenne ilyen boldog a család. Jake és Rose már kikaparták volna egymás szemét. Ehelyett összeölelkeztek. Mert te itt vagy nekünk, és szeretünk. Ami elmúlt, elmúlt, és nem tudunk rajta változtatni. És én személy szerint nem bánom. Te vagy a lányok közül az egyetlen, aki bármilyen őrültségben benne van. Igaz, hogy mindig legyőzöl, de ez motivál engem. És különösen jó, hogy nem nyafogsz. El sem tudod képzelni, Alice és Esme miért nem szokott velem bohóckodni. â��Jajj, Em, tönkremegy a ruhámâ�� - pampogott Em sipítozva. - â��Em, légy egy kicsit komolyabb!â�� Cöhh, kiakasztó! Bezzeg te még ravaszkodsz is. Imádlak, kislány! - szorította magához, és egy puszit nyomott Nessie arcára.

-         Szóval azt mondod, Em - jártatta a szemét közte és köztünk -, hogy jó, hogy élek?

-         Hát nem ezt próbáltam elmagyarázni eddig, bolondka? - hahotázott Emmett. - Senki nem kéri, hogy azonnal és visszavonhatatlanul bocsáss meg nekünk, amiért féltettük Bellát. Csak annyit, hogy hidd el, szeretünk téged! Sőt - suttogta bizalmasan. - A drámarészleg szeret téged a legjobban. Oké, olyanok, mint két angolna, állandóan összecuppannak, de akkor is te maradsz nekik a legfontosabb. Az ölebed meg úgy néz rád, mintha sose látott volna eddig, és te volnál az első, akit meglátott. Te vagy neki a legszebb. És butaság, hogy nem akarod őt lenyomatnak. Hol találsz még egy olyan őrültet, aki szívvel-lélekkel engedi, hogy igyál a véréből? Ki ne hagyd a lehetőséget, Nessie! - kuncogott Emmett.

Nessie elgondolkozva dőlt Emmett mellkasának, hosszú percekig elmélázva. Aztán hirtelen felnevetett.

-         Megszívatjuk ezt a Kaurét, Em?

-         Még kérdezed?! Ez a minimum, amit meg kell tennünk! - kiáltotta Emmett boldogan.

Nessie odaszökkent Edward elé. A szemei még vörösek voltak a sírástól, és komoly arcot vágott. Megrángatta Edward ingjét, aki feszült volt, és bár a tekintetében a gyötrelem már csökkent, de még aggodalom fénylett benne. Letérdelt Nessie elé. Nessie átölelte őt.

-         Megpróbálom megérteni - dünnyögte. - Nem könnyű, talán majd ha én is döntés elé kerülök, hasonlóan bonyolult helyzetben, megértem. Nem tudlak nem szeretni, apu - fonta szorosabbra karjait Edward karjain.

Edward erőtlenül, ám boldogabban nevetett fel. Magához szorította Renesmee-t, felállt vele, és Emmettre nézett:

-         Köszönöm! Bármivel vicceltél is meg eddig minket, ezzel most bőven jóvátetted!

Aztán felém fordult, egyik karjával magához húzva.

-         Neked is nagyon köszönöm - csókolt homlokon. - Sokkal nagyobb a bűntudatom, mint hinnéd, kicsim - suttogta Nessie-nek. - De a szeretetem irántad, nagyobb minden bűntudatomnál.

-         Olyan szép a hangod! - simította egyik tenyerét Edward arcára.

Edward ellágyulva nézett rá.

-         Szeretlek, Nessie - ölelte át teljesen a kislányunkat.

Nem tudhattam, Renesmee milyen emlékeket mutat Edwardnak, de Edward csak mosolygott, és mosolygott, miközben azt hajtogatta, hogy Renesmee az én hihetetlen agytekervényeimet örökölte.

Aznap még nem mentünk el az indiánokhoz. Emmett és én magukra hagytuk Edwardot és Nessie-t, annyira elmerültek a maguk kis világában.

Mikor este hazaértünk, Nessie Edward karjaiban aludt, és Edwardot még sosem láttam ilyen békésnek.