Körbenéztem a jelenlevőkön, igazán szerettem volna, ha az első valódi vámpírcselekedetem szertartásos lett volna. A családom néhány percre elvonták a figyelmemet a vérszomjamról. Edward halványan mosolygott, a tekintete várakozó és büszke volt. Renesmee fogta a férfi kezét, de a férfi furcsán nyugodtnak tűnt. Renesmee óvatosan lehúzta a földre a férfit, halkan dúdolt neki, mosolygott, és néha-néha felém lesett. Aztán a férfi is elmosolyodott, mondott valamit, és végül úgy tűnt, mint aki elalszik. Néhányan mozgolódni kezdtek, volt, aki közelebb jött felém, volt, aki a férfi felé tartott, ám amikor Renesmee elindult felém, és Emmett a férfi elé állt, megdermedtek. Renesmee odajött hozzám és Kauréhoz.
- Segítek, mami - fogta meg Kaure kezét. Kaure el akarta rántani a kezét, de Renesmee erősen szorította.
Kaure zaklatottá vált, kiabálni kezdett. Meg kellett volna tennem, egyszerűen kiszívni a vérét, kezdett bosszantani a lassan hisztériába átcsapó viselkedése. Ismét közelíteni kezdtem a nyaka felé, és Edwardot figyeltem közben. Kimondhatatlanul kedves és elnéző volt az arca. Elméláztam, ismét fontossá vált, hogy a családom egy része itt van. Emlékeztem, milyen büszke volt rám Edward az első pillanattól kezdve, hogy vámpír lettem, és nem támadtam meg egyetlen embert sem. Képzeletemben a hegyi oroszlán is elég lett volna. De itt volt ez a sok ember. Főleg Kaure, aki ellenünk volt, aki lázította a népét a családom ellen. Hát nem érdemelné meg, hogy meglakoljon? Senki, senki a világon nem volt arra méltó, hogy megsértse a családomat. Szomjas voltam, de még mennyire. Ám a vörös ködön keresztül felém tekergőzött egy gonoszabb indulat. Bosszút állni, amiért ostobák voltak ezek az emberek, amiért bántani akarták Edwardot. Mert rossznak hitték őt, egy embernő imádónak, aki nőkkel csillapítja le állati ösztöneit. Kaure elítélte őt, pedig nem is tudhatta, Edward milyen kegyes volt hozzá a legnehezebb pillanatokban is. Bűnhődnie kellett ezért. Azt akartam, hogy lássák: semmi értelme sincs a barbár hiedelmeiknek. Forró könnyek csorogtak arra a kezemre, ami a nyakát tartotta. Nessie szaggatottan lélegzett, és Edward arca is elkomorult.
- Elég volt, Nessie! - mondta élesen Edward. - Most már érteni fogja.
- Nem - sziszegte kislányom. - Nem értheti. Soha. De akkor is látnia kell.
Edward bólintott, és várt. Várt, egészen addig, míg Kaure fel nem sikoltott, és a keze meg nem reccsent, ahogy egyszerre próbált szabadulni a kezem és Renesmee kezének szorításából. Belém hasítottak az emlékek, halványan, mégis élesen. Tudtam, mennyire fáj, ha eltörik egy ember csontja. Kaura sikoltva magyarázott Edwardnak, és én eközben elengedtem őt, és Renesmee-t is elvonszoltam tőle. Kaurénak egyetlen mentőöve volt, tudtán kívül. Túl kevés idő telt még el ahhoz, hogy minden emberi emlékem a semmibe vesszen. Kaure féltett akkor engem. Pedig engem sem ismert.
Edward odament hozzá, halkan beszélve. Annyira szerettem volna tudni, mit mutatott Nessie Kaurénak, és hogy mit mond neki Edward, de a szégyenérzett hallgatásra kényszerített. Miért gyengültem el hirtelen? A vérszomjam vagy a védelmezőösztönöm volt-e az erősebb? Elég lesz ez a hirtelen rögtönzött jelenet a törzs tagjainak, hogy békén hagyjanak minket? Vagy még dühösebbek lesznek, mikor felocsúdnak? Emmettre néztem, és elszégyelltem magam. Még neki is újabb gondot okoztunk azzal, hogy idehívtuk. Ehelyett otthon lehetne Rose-zal és a többiekkel.
- Elég! - csattantam fel.
- Bella? - fordult felém Edward.
- Az én hibám! Mondd meg neki, hogy sajnálom! Nem akartam bántani - hadartam. Minél gyorsabban el akartam innét tűnni.
- Nyugodj meg, Bella! - kérte Edward. - Nem dühös. Csak felzaklatták Renesmee emlékei. Nem fognak minket tovább zargatni.
- El akarok innét menni! - hadartam továbbra is, és a karjaim közé vettem Renesmee-t.
- Semmi baj, Bella! Elmegyünk, ígérem! Kaureâ�¦ - fordult felé, de a többit már nem értettem. Finoman megfogta a kezét, valamit Rióval kapcsolatban magyarázva.
- Emmett te vezeted a jachtot. Indulunk! - karolta át a vállamat, és sebes léptekkel megindultunk a part felé.
Nem érdekelt a férfi, aki még mindig aludni látszott, sem a törött kezű Kaure, sem a többi indián. Bűntudatom volt, hogy majdnem végeztem szegény asszonnyal.
- Nyugodj meg, szerelmem - ölelt át a jachton Edward. - Én még visszajövök, elsimítani mindent, de nektek már nem kell ide sosem visszajönnötök.
- Én veszélyes vagyok, Edward - nyöszörögtem.
- Ne beszélj, bolondokat - emelte fel az állam. - Teljesen magadtól engedted őt el. Elmenjünk vadászni?
- Nem, nem kell - suttogtam, és szorosan hozzábújtam. - Csak hagyjanak már békén. Elegem van.
- Semmi baj, Bella, semmi baj. Visszamegyünk Esme szigetére - ringatott. Emmett száguldott, ahogy csak tudott.
- Mindent el kell majd mondanod - morogtam.
- Ha egy kicsit jobban leszel, mindent elmondok. Nincs semmi baj, nem fognak minket zaklatni ezután.
- Akkor miért mész vissza?!
- Nem akar kórházba menni a kezével. Megmondtam neki, hogy visszamegyek még ma, és begipszelem.
- Nincs is hozzá felszerelésedâ�¦
- Majd lesz - motyogta mellékesen.
- Renesmee hogy van? - suttogtam, hogy csak ő hallja.
- Jobban, mint hinnéd. Sok mindent megmutatott Kaurénak. Ő igazán okos. És éles eszű, mint te - suttogta fülembe. - De majd elmesélek mindent, ha megnyugodtál. Majd segítek abban is - csókolt nyakamba.
Hagytam, hogy öleljen, de nem szóltam egy szót sem. A magam iránt fortyogó dühömet nem akartam rajta kitölteni. Néztem Nessie-t, ahogy az ülésen ül, és Emmettel beszélgetnek.
- Sajnálom, Em, hogy nem tudtuk megviccelni úgy, ahogy akartuk!
- Ugyan, Nessie! Amúgy sem az volt az elsődleges. Annyi szerencsétlen van még a világon, aki összefuthat kettőnkkel. Gondolod, hogy ezt a viccünket nem süthetjük majd el többször is?
- Ha rajtam múlik, akkor de! - mosolyodott el Renesmee.
A szigetre érve, elnézést kértem Nessie-től és Emmettől, majd elindultam a faház felé Edwarddal, hogy elmondjon mindent.
- Hé, Bellaâ�¦ - kezdte Emmett.
- Most ne, Emmett - szólt hátra Edward.
Sejtettem, mit akart mondani Emmett, ám lényegtelen volt. A fák közé érve futni kezdtem, és mikor becsukódott mögöttünk a faház ajtaja, Edward felé fordultam.
- Minden elhangzott és el nem hangzott mondatról tudni akarok! - mondtam zaklatottan.
Edward bólintott, és leült az ágyra. Hosszas percek teltek el, mire megszólaltâ�¦