-          Az attól függ, hogy melyik tervedet hajtod végre - válaszolta Alice.

-          Hé, Bella! Indulnunk kell! - kiabálta Emmett. - Kivel beszélsz?

-          Alice az - morogtam. Azt hittem, nem hallja meg.

-          Hohó, mondja meg Rose-nak, hogy néhány óra múlva otthon vagyok!

-          Már tudja - hadarta Alice. - Nézd, Bella, majd máskor beszélünk!

-          Deâ�¦

-          Semmi de, most nem alkalmas se neked, se nekem. Edward véletlenül is meghallhat bármit, nekem pedig Esmével az árvaházba kell mennem! Még hívlak!

-          Deâ�¦

Lerakta a telefont, én pedig bosszankodtam, hogy minek hívott, ha nem mond semmi konkrétat. Felpattantam, és az óceán felé dobtam a készüléket, dobbantva a lábammal. Edward elkapta a telefonomat és kuncogva szaladt felém.

-          Alice bosszantó néha - ölelt át, és felemelt.

-          Nagyszerű, eddig nem tudtam - gúnyolódtam.

A repülőtéren már nem voltam mérges, leginkább unatkoztam. Edwardot bámultam, miközben Renesmee-t ringattam az ölemben, aki kezdett elálmosodni. Emmett felrázta Nessie-t, mert indulnia kellett a géphez, és tudni szerette volna, üzen-e valamit a többieknek. Nessie átült Emmett ölébe, és pusmogott valamit neki. Edward rám mosolygott, ami egy sor lehetetlen következménnyel járt. Az arcát az enyémhez húztam, és hosszasan megcsókoltam. Sóhajtva tolt el magától.

-          Tudod, hogy nincs ellenemre - suttogta -, de türelmesnek kell lennünk.

Csikorgattam a fogaimat, elengedtem az arcát, és összepréselt ajkakkal követtem a már elinduló Emmettet és Renesmee-t. Aztán megtorpantam, megvártam míg Edward mellém ér, és a kezemet a derekára tettem, finoman cirógatva az oldalát, miközben továbbindultam.

-          Bella - suttogta kérlelően.

-          Ne haragudj - vigyorogtam rá. - Így jobb, igaz? - csúsztattam kezemet ingje alá.

-          Bella, kérlek - kapta el a kezemet. - Mondtam már, nincs ellenemre, de nézz körül, ez nem a Bungi bungaló ésâ�¦

-          Bungi bungaló - szisszentem fel. - Cöhh - húztam el a kezem felháborodottan. - Emmett Cullen! Gyere csak ide! - emeltem fel a hangom. Emmett rám vigyorgott, ahogy többen is meglepődve néztek rám.

Olyan kajánul vigyorgott, és mégsem tudtam rá haragudni. Míg mérlegeltem, hogy megmondjam-e neki, hosszútávon lehetetlen iránta haraggal lenni, addig elszaladt előttem egy kisfiú, és a torkom égni kezdett. Kutatva hátranyúltam Edwardét, és ahogy kezeink találkoztak, magam elé húztam, és a mellkasába temettem az arcom, mélyeket lélegezve.

-          Elmegyünk vadászni - suttogta Edward. - Emmettel később is â��leszámolhatszâ��.

-          Csak menjünk vissza a szigetre - hadartam. - Majd holnap vadászunk.

Vettem egy nagy levegőt, hogy elteljek Edward illatával, és hogy levegővétel nélkül beszélni tudjak Emmettel. Odaléptem Emmett elé, ölelésre emelve karjaimat. Fél karjával átfogta a derekam, és felemelt a földről.

-          Mindent köszönök, Em. Vigyázz az otthoniakra, és kérlek, ne engedd, hogy Jake és Rose összevesszenek.

-          Úgy lesz. Várom a tűzifát - ejtett vissza a földre, és Nessie-t a karomba adta.

-          Hidd el, Emmett - kuncogott Edward -, már ma este elkezdjük aprítani.

-          Mit kell aprítani? - ásított Nessie.

-          A házőrződ télire gyűjtöget neked - ironizált Emmett.

-          Mert szeret engem - bújt a hajam mögé Renesmee. - Mondd meg neki, hogy én is szeretem - szuszogta, és néhány másodpercen belül elaludt.

Emmett Edwardot szuggerálta, és Edward csak a szemeit forgatta, és elhessegette Emmettet, hogy inkább menjen haza Rose-hoz, és a tanácsait tartsa meg maguknak.

Mikor visszaértünk a szigetre, leültem a kék szobában az ágyra, és a békésen álmodozó bébimet ringattam, elmerülve a gondolataimban. Edward türelmes volt, egy mukkot sem szólt, csak mellém ült, és nézett minket.

Elmerengtem, vajon mikor térek napirendre önmagam felett. Szerettem vámpír lenni, annak ellenére is, hogy a vérszomjam időnként ingadozott, bár nem pontosan tudtam megérteni, hogy a fizikai vagy az érzelmi szomjúságomat nehezebb-e kontrollálnom. Valahol a szívem mélyén reméltem, hogy idővel mindkettő csökkeni fog, hogy nem akarok majd úton-útfélen mindenkit megölni, aki csak egy rossz szót is szól a családomra. Természetesen tudtam, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, és hogy csak az én elmémben létezik a tökéletes Edward és Nessie, de néha hajlamos voltam a valóságban is így látni, és olyankor elragadtatni magamat.

És ebben a pillanatban is képes voltam ebbe a hibámba esni. Nessie kagylórózsaszín ajkai kissé elnyíltak, egyik keze szívem felett erőtlenül kapaszkodott a hajamba, és Alice-ről álmodott, aki az álomban tapsikolva szemlélte, ahogy Renesmee legyőzi sakkban Jazzt. Edward halkan felnevetett, nem gúnyosan, inkább büszkén és szeretetteljesen. Halványan rámosolyogtam, közelebb csúszva hozzá, hogy kinyújtott karjai szorításába préselődhessek.

Éppen csak a másodperc milliomod részéig láttam meg szemében a lángolást, aztán már vége is volt, mire pislogtam egyet. Tisztában voltam azzal, hogy ha most nem mondhatom el a félelmeimet, akkor a ma éjszaka lecsitítja őket, csakhogy aztán felerősödve térhessenek vissza, ha bármilyen erősebb érzelmi hatás ér. Ugyanakkor szerettem volna, ha Edward meg sem hallgat, ha nem viselkedik úriemberként.

Csatát vívtam magammal, a közeli és a távoli jövő eltervezett eseményei elárasztották elmémet, újabb aggodalomhullámmal ostromolva az amúgy is legyengült idegeimet.

Valaki szerint fontossági sorrend is volt a világon, amivel én nem tudtam egyet érteni. Illetve tudtam, hogy igaza van annak, aki így látja, csak hát engem könnyű volt befolyásolni. Pontosabban egyetlen személynek volt ilyen kiváltsága. Szörnyű volt, mégis szükségesnek éreztem, hogy ez ne legyen másképp. Ott ült mellettem, türelemmel, visszafojtott vágyakkal és érzelmekkel, és a földrengés bennem hasadékot képzett a gondjaim halmai alatt, és azok mind a földbe süllyedtek, le, egészen a fortyogó láva szintjéig. Abban a pillanatban, ahogy ajkai lágy mosolyra húzódtak, minden fekete és fehér volt: gondok jöttek és mentek, a félelmeim megcincálták időnként az elmém, a vérszomjam hazárdírozott a lelkemmel, de Edward mindig velem volt. Velem és Nessie-vel.

Az izmok a hasamban kígyózva tekeregtek, a karjaim bizseregtek, és a combjaim összesúrlódtak.

Az utóbbi napok összefolytak, az események sosem ott játszódtak, és sosem azokban a napszakokban, mint ahogyan a valóságban, mind-mind elmosódtak, és csak Edward alakja rajzolódott ki mindig élesen.

Elködösödött tekintettel betakargattam Renesmee-t, az iránta érzett szeretetem kerek volt, egész. Az ajkaim súrolták homlokát, ahogy elhúzódtam tőle.

Edward az ágy végében álldogált, s boldog voltam, hogy az emberi lassúságom már a múlté. Mire a vágyam vizualizálódott a gondolataimban, addigra már a karjai betakarták hátamat, ugyanolyan erősen, mint az én lábaim az ő derekát. A pillanat tökéletesebb volt a csókjainknál, ahogy sötét szemei a tekintetembe ékelődtek, s félig öntudatlanul indult meg a part felé Edward.

A levegő hűs volt, megmásíthatatlanul sós illata hozzánk simult, ahogyan én simultam Edwardhoz. Nem törődtem vele, merre megy, az arcát cirógattam az ujjbegyeimmel, elgyengülve elmélyült, rekedtes hangjától, mikor felsóhajtott vagy bocsánatot kért a türelmetlenségéért.

A vizes homokon feküdtem egész éjjel, valahol messze a háztól, a sziget déli felén talán, és olyan meghittek voltunk, hogy a tenger zaja volt a leghangosabb az egész sziget körül.

A gyönyörű mosolya elkábított, hatásosabbak voltak, mint a mozdulatai, a szeretlek-mámor-érintései álomvilágba burkolták elmémet, kezeinek selymes hullámzásai testemen virágokat nyílattak, éneklő tekintete csillogóvá tették szemeimet, lángba borult teste megmosolyogtatott.

Napok hosszú sora vonta körbe a szigetet és minket, egyensúlyt hozva a nappalok és éjszakák között.

Edward minden este türelmesen kivárta, míg Nessie-t hosszasan ringattam, és míg én pici kezét arcomhoz nyomtam, hogy lássam álmait, addig Edward a gondolatain keresztül leste azokat.

Mi ébren álmodtunk, minden éjjel meséltünk, szebbnél szebb történeteket regélve a másiknak.