Nem válaszoltam Rosalie-nak, pedig nem hibáztattam őt. Nekem kellett volna ellenállnom Edwardnak, és akkor nem lenne semmi baj. Visszagondoltam arra a napra, amikor még az amazonokhoz vágyott Renesmee. Paranoia lett úrrá rajtam, ahogy az anakondákra, a vadállatokra és az őserdő mélyén rejtőző szörnyűségekre gondoltam. Felelőtlen voltam mindig is azzal, hogy mindent megígértem Nessie-nek. Megígértem, hogy elmegyünk az amazonokhoz, megígértem, hogy mindig őszinte leszek vele. De egyiket sem tehettem, az ő védelme és biztonsága érdekében.
A kezembe temettem az arcom, és némán zokogni kezdtem. Meg akartam kérdezni Alice-t, hogy pontosan mi történt, hogy miért nincs itt Jacob, de képtelen voltam beszélni. Csak azt láttam magam előtt, hogy a halott lányom testét fogom hamarosan a koporsóba tenni, és senkire nem hallgatva valahogy megölöm magam. Képtelenség volt, hogy megmentsem őt. Azt sem tudtam, merre vagyunk, hogy hogyan juthatnánk haza. Edward sem ért még utol, és Carlisle szakértelme sem volt velünk.
Alice kicsi teste bújt az enyémhez.
- Bella, az én hibám, hogy elkéstünk – suttogta.
- Hagyjatok békén! – morogtam fel. – Én vagyok az édesanyja, nekem kellett volna rá vigyáznom! Az egyedüli hibás itt csak én vagyok – tettem a kezem a pokrócra, ahol Renesmee kezét sejtettem. – Nem kell…- kezdtem volna a mondatot, de egy apró nyögés, aztán egy pici kézszorítás félbeszakított. – Nessie? – kérdeztem, és óvatosan kihajtottam a pokrócot.
- Szia – suttogta, a lélegzetnél is halkabban. – Azt hiszem, elbóbiskoltam, ne haragudj – sóhajtotta, de a szemeit nem nyitotta ki.
- Semmi baj, kicsim, semmi baj – cirógattam meg az arcát. Mondanom kellett volna valami megnyugtatót számára, de ugyan mit mondhattam volna, mikor legszívesebben visszaforgattam volna az időt.
- Apa is itt van? – kérdezte, miközben hunyorított. Haboztam a válasszal. Nem akartam, hogy féljen, talán azt hinné, Edward dühös rá.
- Itt vagyok – jött a hátam mögül egy színtelen hang.
- Edward? – fordultam hátra. Jasper és Edward mögöttünk álltak. Jasper elhúzta mellőlem Alice-t, aztán Edward szigorú pillantást vetett Rosalie-ra.
- Add őt ide – mondta fagyosan.
Rosalie elé térdelt, és megcsókolta Renesmee feje búbját. Gyöngéden Nessie nyaka alá és térde alá nyúlt, és leemelte a pokrócról. Mindkettejük arca fájdalmas maszkba torzult.
- Sajnálom, édesem, meg kell néznem a sérülésed – mondta Edward, miközben várakozóan Jasperre nézett. Jasper is mellénk térdelt.
- Rosalie, kérlek, szerezz ruhákat mindenkinek – kérte Jazz Rosalie-t. Rosalie könyörgően nézett Edwardra.
- Nem, Rose – rázta meg a fejét Edward. Rosalie pillanatokon belül eltűnt a kabinból.
- Tudom, Jasper, tudom. Mit mondott, mikor ér ide? ... Az nem elég gyors, az esélyeink vészesen csökkenek. Elébe kellene menned, és szerezned kellene vért… nem, emberit, mindenképp. Igen, Jasper, akár úgy. Persze, hogy tudom, miért ment el. Jó ötlet volt Alice-től.
A néma párbeszédükből csak apró részletek voltak számomra értelmesek, mint például, hogy mindketten Carlisle-t várják, és hogy bármilyen módon, de szükségünk van emberi vérre Nessie-nek.
- Ezt mondd hangosan – mondta Edward Alice-re nézve. Közben intett neki, hogy jöjjön oda hozzánk.
- Tartsd a karod, Alice! Nessie, csak pár pillanat lesz az egész – ígérte, és Alice karjaiba fektette Nessie-t úgy, hogy a hátát teljesen láthassa.
- Azt hittem, pontosan fogunk érkezni, de… nem így lett. Szörnyű volt látni, ahogy a hátába csapódik a szigony – kezdett bele Alice, és olyan gyorsan hadart, amennyire csak képes volt. – Eddig azt hittem, lehetetlen, hogy megsérüljön. Azt hiszem, legyengült, és a teste ellenállása is odalett ezzel. Az a teherhajó, ami a kikötőben áll, ugyanolyan, mint ami a bálnára vadászott. Nessie a bálna mellett úszott, gondolom, ott erősebb volt a sodrás. Kevesebb, mint egy mérföldre voltunk, de nem mertünk kiabálni neki, hogy ússzon felénk, mert a teherhajó egy helyben állt, és féltünk, hogy meghallanak minket. Másfelől mindig csak kis időre jöhettünk fel a vízfelszínre, a csillogó bőrünk túl feltűnő lett volna. Lassítottunk, hátha Renesmee úgy hamarabb meglát minket, és nem riad meg, ha esetleg váratlanul érnénk hozzá. Hirtelen kürtszó harsant, és több csörlő hangját hallottuk meg. Vártam, hogy a vasmacskák felemelkedjenek a vízből, de ehelyett több szigony száguldott a bálna felé. Csak a pillanat töredéke volt, Nessie éppen, hogy felpillantott és hátraarcot csinált, de nem volt elég gyors – csuklott el a hangja. – Az egyik szigony a hátába csapódott. Emmett és Jacob azonnal szélsebesen úszni kezdett, és én amint felfogtam, mi történt, kutatni…
- Ezt kihagyhatod, Alice – szólt közbe Edward. Bíztam abban, hogy nem fontos az információ, így csak vártam, hogy Alice folytassa.
- Emmett ért oda legelsőnek, nem tudott mást tenni, mint eltörni az acélrudat. De kitépett egy másikat a bálna testéből is, hogy tanulmányozhassa a szerkezetet. Nem valószínű, hogy ez hagyományos szigonyhegy. Ha becsapódik valahová, további ágazatok nyílnak belőle, gondolom, hogy erősebben és mélyebben sebezzék meg a bálnákat…
- De hát- hebegtem, és figyeltem Nessie sebét, ami a félig az oldalán, félig a hátán volt – nem is vérzik, pedig…
- Már nem vérzik – javított ki Alice. – Emmett… nos, félt, hogy cápák is előkerülhetnek a környékről… miközben visszafelé úszott, már elkezdték kiemelni a vízből a bálnát, így a cápáknak csak Nessie maradt volna táplálékul. Kénytelen volt… nem éppen megharapni, de az ajkaival eltakarni a sebet. Próbálta visszatartani a méreg felhalmozódását, ám ez olyasmi, amit nehéz kontrollálni. Több mint másfél óra múlva találtunk rá erre a hajóra, addig kénytelenek voltunk úgy úszni, hogy én és Rose tartottuk Nessie-t, Emmett pedig a szivárgó vérrel foglalkozott. Így is lassan haladtunk, ha még a cápákkal is foglalkoznunk kellett volna…
- De én ezt nem értem, mert Ja… - Edward befogta a kezével a számat, és kissé megrázta a fejét. Nem értettem, miért nem akar Jacobról beszélni.
- A méreg – szólt halkan – bár begyógyította a vérző sebet, és a szövetek újra elkezdtek nőni, de így… nem tudjuk így kiszedni azt a különös szigonyt. Nessie – vette ki Alice kezeiből a lányunkat -, mikor ettél vagy ittál utoljára? Elég, ha gondolatban válaszolsz.
- Sajnálom – gyűltek könnyek Nessie szemébe.
- Ne sírj, kérlek – suttogta Edward. – Aludnod kellene. Carlisle többet tud majd mondani, de azt hiszem, abban egyet fog érteni, hogy nem szabad vért innod, de még enned se, mert… igen, és nagyon sajnálom – fejezte be végül mondanivalóját Edward.
- Hogy-hogy nem ihat vagy ehet?! –csattantam fel.
- Ez egyszerű – krákogta Nessie. – De majd apa elmondja… - fúrta arcát Edward vállába.
- Ha eszik vagy iszik elkezd felerősödni, a bőre újból áthatolhatatlan lesz, a szövetek teljesen körbenövik a szigony azon részeit, amik a csontjai között és bőre alatt vannak. Meg kell várnunk, amíg annyira legyengül, hogy a méregtől félig-meddig meggyógyult szövetek fellazulnak, és műthetővé nem válik. És még mindig ott van a lehetőség, hogy létfontosságú szervbe hatoltak a szigony részei. A belső vérzés nagyon veszélyes, ezért is lenne sürgős bejutni egy kórházba, de ameddig Carlisle nincs itt, nem dönthetek, semmi gyakorlatom nincs ilyen esetekben. Azt sem tudom, mivel fogunk innen kijutni, anélkül, hogy emberek észrevennének minket, vagy egyáltalán műszereket szerezni.
Edward hangja minden mondattal halkabb és kétségbeesettebb lett. Törökülésbe ült, nehézkesen sóhajtott.
- Így jó? – kérdezte Nessie-t. – Bella kérlek, vedd le rólam a vizes ingemet, aztán takard be a mellkasomat a pokróccal… - pillantott rám. Gyors mozdulatokkal letéptem róla az inget, és betakartam. - Csak szólj gondolatban, Nessie, ha nem. De most próbálj meg aludni, életem, hátha úgy nem érzed annyira a fájdalmat. Jasper, megtennéd, hogy megnézed azt a szigonyt?
- Azonnal – biccentett, aztán csak egy csobbanás jelezte, hogy már nincs a kabinban.
Szorosan Edward mellé térdeltem, és átkaroltam a nyakát. Koncentráltam, hogy kérdezni tudjak tőle kimondatlanul.
„Alice tudja, miért nincs itt Jacob?”
- Igen – bólintott. Az ajkai súrolták a homlokomat. – Ígérem, mindent meg fogok tenni a lányunkért.
- Tudom – simítottam ki a nedves haját a homlokából, és megcsókoltam azt. – Beszélek Alice-szel.
- Menj csak, szerelmem, menj csak.
Alice kézen fogott, aztán kilesett a kabin ajtaján. Sóhajtva visszacsukta az ajtót, és leült a legfelső lépcsőfokra.
- Száz ágra süt a Nap – sutyorogta. Leültem mellé, átkarolta a vállamat. – Én kértem meg Jacobot, hogy menjen el. Amikor felhívtál, hogy nem látom-e a jövőtöket, még nem gondoltam erre a megoldásra. De aztán Jacob vagy Nessie úgy döntött, hogy elhagyja a másikat. Furcsa volt az unokahúgomat felnőttként látni, gyönyörűbb volt, mint bárki más, gyönyörűbb, mint most. A jövője tele volt idegenekkel, nem tudom, kik voltak ők, de úgy tűnt boldog közöttük. Néha ti is feltűntetek Edwarddal. Nem tudtam tovább nézni a jövőt, Jacob felhívott, hogy eltűntetek, és ő ottmaradt a szigeten. Azonnal elindultam hozzá, s a repülőút alatt megerősödött bennem, hogy ha Jake döntése volt, akkor támogatnom kell a döntésében mindaddig, míg meg nem talállak téged és Edwardot, Nessie-t. Merthogy akkor már láttam, hogy Emmett és Rosalie találkoztak, és Emmett elhatározta, hogy kibékíti Rosalie-t és Jacobot, így visszaindulnak anya szigetére. De titeket nem láttalak, minden bizonnyal, tanácstalanok voltatok. Ami különösen aggasztott, hogy hiába láttam Renesmee és a ti későbbi jövőtöket, ha a mostanit nem láttam. Nem addig, míg nem értem a szigetre, és meg nem tudtam, Jake döntött úgy, remélve, hogy látomásaim lesznek rólatok. Megbeszéltem Jacobbal, hogy nem gyengül el egy pillanatra sem, és kitart amellett, hogy mindörökre elengedi Renesmee-t. Mivel vihar volt, jobbnak láttam, hogy megvárjuk Rose-t és Emmettet a szigeten. Felhívtam Carlisle-t, hogy lehetőleg valaki maradjon otthon, és hogy a farkasok kezdjenek el kutakodni a szárazföldön, és ha valaki elvállalja, akkor az óceánban is. Mondtam Carlisle-nak, hogy figyelmeztesse a farkasokat, hogy sose akarják eldönteni, hogy megmentenek bárkit is a családunkból, különben az egész jövőnk eltűnhet. Némelyeknek ez nem lehetett nehéz, hiszen nem kedvelnek minket, de Jake kedvéért bármit megtesznek. Jacob, amikor már nem bírta tovább, átváltozott, és… üvöltött, vagy inkább nyüszített. Talán akkor volt képes igazán elengedni Nessie-t, mert percekkel utána láttam, hogy mi fog történni Nessie-vel. Haloványan, de láttam. Tudtam, hogy a vihar még nem fog csitulni, de el kellett indulnom Nessiért. Nehéz döntés volt, ám meg kellett hoznom, és megpróbálni kicselezni a saját képességemet. – Egy pillanatra abbahagyta a mesélést, és erőtlenül felnevetett. – Magammal vittem Jacobot, együtt úsztunk, és ő nagyon erős volt, nem engedett a döntéséből, mert Nessie-t és néhányatokat láttam. Magamat nem láttam, mivel egy farkassal voltam. Így aztán Jazz jövője is eltűnt, ti pedig még mindig céltalanul bolyongtatok. Időközben megtaláltuk Emmettet és Rosalie-t. Csak a lényeget vázoltam fel nekik… mégsem voltunk elég gyorsak. Most csak te és Edward tudjátok a teljes történetet… illetve, a teljeset majd akkor tudjuk meg, ha Carlisle és Emmett visszaérnek. Ide fognak érni, ne félj, de többet nem látok, hisz Edward nem tud dönteni Carlisle nélkül.
- Nessie nem kérdezett Jacob felől? – kérdeztem suttogva.
- Nem. Mire ehhez a hajóhoz értünk, alig volt eszméleténél, végül elájult. Nem hiszem, hogy tudnia kellene, hogy Jacob miért döntött úgy, ahogy. Ha megtudná, szerintem követelné, hogy jöjjön vissza, akkor viszont én nem látnám, hogy mi lesz vele. El kell vele hitetnünk, hogy Jake-nek nincs szüksége rá. A lelki fájdalom kihat a testére is. Ha gyorsabban gyengül le, gyorsabban is szedhetjük ki belőle a szigonyt. Tudom, hogy szörnyű ezt hallani, Bella. Ha látnék más megoldást,…
- Tudom, és köszönöm – leheltem, és inkább visszaültem Edward és Nessie mellé.
Túl sok volt mindez egyszerre. A kegyetlen valóság, hogy meghalhat a lányom, hogy Jacob örökre eltűnik, hogy Alice a saját boldogságát kockáztatta az enyémért. Találok valaha ellenszert a szerencsétlenségem ellen?