Néztem Nessie lesápadt arcát, azt, ahogy ernyedten fekszik az oldalán, és a karjából egyetlen cső kígyózik ki, a vér pedig lassan csordogál benne. Figyeltem Edward megfagyott tekintetét, ahogy a távolba mered, mint aki valami szörnyűségre jön rá, s maga se akarja elhinni. Azt gondoltam, talán most fogta fel teljesen a történteket, hogy az aggodalom csak most érte utol teljesen. Az arca hirtelen torzult keserűvé, a kezeibe temette az arcát, s halkan, remegő hangon dúdolni kezdett. Ismerős volt a dallam, de biztos voltam benne, hogy nem játszotta még el zongorán, vagy legalábbis én nem hallottam.
- Edward? – suttogtam. Tudtam, hogy meghallja, még a gép zúgása mellett is. Felpislogott rám, megrázta a fejét, és némán tátogott, magára mutatva:
- Az én hibám – formálta ajkaival a szavakat.
- Nem – tiltakoztam, miközben mellé kuporodtam. Azt hittem, arra gondol, hogy ha ő nem csábít el akkor délelőtt, mindez nem történik meg. Azonban ő halkan énekelni kezdett:

„ Hullámzott a nagy, kék óceán,
Nagy csata dúlt a hullámok hátán.
Esett az eső és fújt a szél,
E csata most életre kél.

Csapd a vizet szanaszét,
Kergesd a hullámokat, mint pillét!
Hulljon az égből ezernyi esőcsepp,
Fújd a levegőt, legyen a csata szelesebb!

Jön egy szörnyeteg,
Minden matróz retteg.
De mi nem ijedünk meg,
Erősebbek vagyunk, mint a szörnyeteg!

Új irányba fordul a csata,
Lökd a hullámokat jó magasra,
Fúljon vízbe a szörnyeteg!
Fényes villámoktól az ég megremeg.

Hullámzott a nagy, kék óceán,
Nagy csata dúlt a hullámok hátán.
Esett az eső és fújt a szél,
A szörnyeteg többé fel nem kél!”*

Emmett halkan, döbbenten füttyentett, mikor Edward elhallgatott.
- Gondolod, hogy ezért mert Rosie után indulni? – kérdezte. Aztán kételkedve folytatta. – Azért ennél okosabb…
- Néha neked is olyan dolgok adnak bátorságot, amik más esetben nem. De ez csak egy fikció, Edward, nem? Ez most csak neked jutott eszedbe… - A hangom könyörgő volt, azt akartam, hogy a sejtéseimet meghazudtolja. Megrázta a fejét, s közben óvatosan megcirógatta Nessie haját.
- Ő álmodik arról a délutánról most, amikor együtt játszottunk, és ezt a dalt énekeltem neki. De a kép folyton megváltozik. A tajtékzó óceánba halad egyre bentebb, és ezt énekli magában. Az én hibám, nem kellett volna pont ezt a dalt énekelni neki! – kesergett.
- Esme-nek ne mondjátok meg, kérlek – szólt Carlisle. – Meghasadna a szíve, hiszen ő tanított meg Edwardnak a dalt. Nem kell, hogy mindenki magára vállalja a baleset okát. Jasper teljesen kikészül így is a sok negatív érzéstől.
- Csak az én hibám – susogta Nessie csukott szemekkel, nehezen lélegezve. – Nem kell vér, nem kell semmi, szedd ki belőlem a csövet, apa!
- Muszáj, különben teljesen elvesztheted az eszméleted – mondta Edward erőltetett nyugodtsággal a hangjában.
- Az nem baj, nem akarok se álmodni, se gondolkodni. Elég lesz akkor érzékelni a külvilágot, amikor kivettétek belőlem a szigonyt. Vedd ki a csövet, apa!
- Vedd ki, fiam – sóhajtott Carlisle. – Ha már nem adhatok neki morfiumot, legalább így szabadítsuk meg a fájdalomtól.
Edward engedelmeskedett Nessie és Carlisle akaratának.
- Köszönöm. Rosalie? – motyogta. Összenéztünk Edwarddal.
- Ő rendben van – felelte Edward. – Ne aggódj semmiért. Inkább pihenj, már fél napja úton vagyunk, nemsoká hazaérünk, ígérem! Igen, a többiek is rendben vannak, várnak ránk otthon.
- Jacob nagyon mérges lesz, anyu – motyogta még Renesmee. Nyitottam a szám, de Edward eltakarta a kezével.
- Ne rágódj ezen, senki nem mérges rád – szólt Emmett békítőleg.
Renesmee erőtlenül elmosolyodott két rövid pillanatra, s lassacskán ténylegesen eszméletét vesztette. Edward bal keze ökölbe szorult, jobbjával az én kezemet szorongatta.
- Miért nem adhatsz neki morfiumot?
- Azért, Bella, mert túl nagy mértékben kellene, hogy kapjon, de ha tovább gyengül, nem adhatnék neki egyáltalán, ám a fájdalma visszatérne, és jobban fájna neki, mint eddig. Meg kell szoknia a fájdalmat. Ha ki is tudom venni a szigonyt, és talán a méreg gyorsítani tudja a gyógyulási folyamatot, nem hiszem, hogy a heg el fog tűnni, és a fájdalom se fog könnyen elmúlni…

Én és Emmett hallgatásba burkolództunk a következő pár órában, csakúgy, mint az eddigi fél nap nagy részében. Szomjas voltam, de ez csak egy háttérzaj volt az üvöltő kétségbeesés mellett.
Edward és Carlisle hadarva beszélgettek. Kissé sértett voltam, hogy már megint olyan nyelven beszélnek, amit beazonosítani se tudok. Csak gyanítottam, hogy a műtétről beszélnek, mert időnként Edward felemelte a lepedőt, ami Nessie testét takarta, és leheletfinoman végigvezette az ujjait a seb körül.
Elakadt a lélegzetem, amikor Carlisle átadta a gép irányítását Emmettnek, se egyetlen gyors mozdulattal megmozdította a szigonyt Nessie testében.
- Megőrültél?! – fakadtam ki riadtan.
- Nem – válaszolta fel sem nézve rám, s újból megmozdította a szigonyt. – Neked talán nem volt feltűnő a súrlódó hang innen – bökött Nessie bordáihoz. – Egy kicsit bentebb ment a szigony, mióta elkezdett megint legyengülni, úgy az elmúlt két órában. Túl közel volt a bordájához a vége, nem kockáztathatok. Az izom gyorsabban fog gyógyulni, mint a csontja. Inkább az izmai szakadjanak el, minthogy a bordái megrepedjenek vagy eltörjenek. Úgy gondolom, létfontosságú szerveket ha el is ért, nem lehet olyan súlyos, különben már nem élne – fejezte be végül.
- Mikor érünk haza?! Mikor?! – követeltem.
- Kevesebb, mint tíz perc, nézz ki az ablakon, Bella – utasított Emmett.

Odakint sötét volt, de én láttam Seattle fényeit és minden épületét, s ezzel együtt a nyugalom egy aprócska hullámát is magamban éreztem. Egyelőre elüldöztem magamtól minden felkavaró, mégis gyönyörű emléket az elmúlt hetekről, mert azokban is felfedeztem rémképeket, minden elhangzott mondat most már hordozott magában olyan szörnyűségeket, amiket akkor nem gondoltam volna, pont úgy, mint az a dal.*
Carlisle a karjaiba vette Renesmeet, türelmetlenül toporogva a helikopter ajtajánál.

Amikor azt gondoltam, minden rendben lesz most már, meggondolatlan és ostoba voltam. Ezerszer rosszabbra fordult minden, mint vártam.
Edward közvetlenül Carlisle mögé állt, de körülbelül hat perc múltán kifelé bámult, s közben Emmettnek könyörgött, hogy menjen gyorsabban, mert a gép lassulni kezdett.
- Mennék én öcskös, ha nem fogyna ki pillanatokon belül az üzemanyag. Zuhanunk pár métert mindjárt, ugorjatok, ha elég alacsonyan vagyunk! Kapaszkodjatok! – kiabálta, s egy éles bal kanyart tett. – Reméljük, hogy elérünk még a folyóig!
- Carlisle! – üvöltöttem. – Ugorj ki vele, most! Ugorj ki!
Emmett próbálta egyenesben tartani a gépet, sikertelenül. A gép forogni kezdett a tengelye körül, és én a gép egyik falának csapódtam.
- Ugorjatok ki vele! Ugorjatoook! – sikoltoztam.
Edward úgy tartotta meg magát – nem láttam, hogyan sikerült neki -, hogy a hátával Carlisle-t tartotta, közvetlenül az ajtó előtt.
- Rúgd ki az ajtót, apa! Aztán kilöklek titeket!
- Nem lehet! – kiáltotta vissza Carlisle. - Túl erős odakint a propeller okozta légáramlat, nekicsapódhatok a gép bármely részének! Mi lesz, ha nem tudom megvédeni őt?
- Erre nincs idő! – kiáltottam.
Megragadtam az egyik illesztő vázat a gép oldalán, és kitéptem a helyéből. A levegő beörvénylett a gép belsejébe, a műszerek, és a felszerelések kizuhantak a gépből. A helikopter most már nem pörgött, csak zuhant lefelé, egyenest a föld felé.
Ellöktem magam a gép falától, olyan erősen, hogy elkaphassam egyik karommal Edward derekát, a másikkal Carlisle-t. Aztán csak zuhannom kellett.
- Bocsássatok meg! – rebegtem, és elengedtem mindkettejüket.
Elsőként Edwardot, aztán Carlisle kezei közül kiragadtam Renesmee-t.
Minden, a zuhanás, a vitatkozások, az ugrás, nem tartott tovább fél percnél. Éreztem, ahogy a hátam a földbe csapódik, hogy az utolsó tiszta pillanatomban eltartom magamtól Nessie testét, hogy a szigony ne hatolhasson mélyebbre a testében. Aztán már csak ösztönösen magam alá fektettem, és homorítottam a hátammal, hogy a lezuhant, és felrobbant gép darabkáit felfogjam a testemmel. Hallottam egy újabb robbanást, és kilestem a karjaim alól. Abban a pillanatban a legkevésbé sem érdekelt, hogy felrobbant és romokban hever a házam.
- Emmett! Emmmett! – üvöltötte Carlisle, és a lángokba álló gép felé rohant.
Edwardot sehol nem láttam, de még csak nem is hallottam. Valami súlyos ismét a hátamba csapódott. Az égő tárgy mellénk esett, és lángra lobbantotta a gazt, és a lehullott faágakat, amit valószínűleg a gép tört le. A karjaimba kaptam a lányomat, és rohanni kezdtem a másik ház felé. Újabb robbanás hallatszódott, s Carlisle éles üvöltése szelte át az erdőt.
Esme futott felém, de én csak annyit mondtam neki, hogy Emmett és Edward bajban vannak. Riadtan bólintott, s már el is suhant mellettem.
A folyónál megtorpantam, kicsit erősebben fogtam magamhoz a gyenge testet, csak utána ugortam keresztül a folyón.
A bejárati ajtó nyitva állt, a nappaliban műszerek sorakoztak. Renesmee-t a kanapéra fektettem. Mikor megfordultam, hogy visszainduljak a többiekhez, Alice és Jasper érkeztek meg. Jasper azonnal magához ragadta Nessie-t, és eltűnt vele.
- Menj Edwardhoz! – sikította Alice, azzal az emeletre rohant.
Nem kérdeztem tőle semmit, bíztam benne, hogy tudja, mit csinál. Biztos voltam benne, hogy látomása volt.

Amikor ismét elértem a romokat, sokkot kaptam. Edward és Carlisle a sikoltozó Esmét próbálták a romoktól elvonszolni.
- Nincs már a romok között! Gyere el onnan, anya!
- Nem, nem, nem! Emmett! – zokogta könnytelenül Esme, és ezzel egy időben fény szűrődött át az erdőn.
- Mennünk kell, mennünk kell, el kell tűnnünk innen! – üvöltötte Edward.
Carlisle ölbe kapta Esmét, aztán Edwarddal együtt felém kezdtek futni.
- Gyerünk innét! – ragadott kézen Edward, s magával rántott az erdőbe.

Újból keresztülrohantam az erdőn, átugrottam a folyón. Alice a Mercedesem előtt járatta a Porschéja motorját. A fekete autóm mind a négy ajtaja nyitva állt. Carlisle és Esme a hátsó ülésre kerültek. Edward rám parancsolt, hogy üljek be, aztán a volán mögé ült, s beletaposott a gázba. Alice pillanatokon belül eltűnt a szemünk elöl.
- Felveszi Jaspert és Nessie-t és útközben – morogta.
- Hová megyünk? – kérdeztem üres hangon.
- Követjük Alice-t, nem tudom, hová akar minket vinni.
- Hol van Emmett?!
- Eltűnt. Nem volt a gép roncsai között, de a gondolatait se hallottam. – Alice most vette fel őket. Nessie még mindig eszméletlen… és vérzik a sebe.
Edward kihajszolta az autóm lelkét is, de így is éppen csak, hogy Alice nyomában tudtunk maradni…
*14. fejezet