- Tudom, hogy szereted magadat kínozni, szóval esküszöm neked, hogy egyszer kipróbáljuk a szadomazot, csakhogy végre igazán érezz valami beteges fájdalmat!
- Bella – nevetett fel meglepetten. – Én nem… állj, állj, nem fogod elterelni a figyelmem! – komolyodott el újra.
- Dehogynem! Megint rád tört a bűntudat, és…
- Mert neked most nincs bűntudatot, ugye? – vágott vissza.
- Jogosan van bűntudatom. A balszerencsém olyan, mintha egy harmadik lábam lenne, csak azért, hogy a másik kettőt folyton kigáncsolja.
- Oké, legyen szadomazo. Hátha attól én majd nem fogok a hibáim miatt keseregni, te meg a balszerencséd miatt – gúnyolódott. Pár percig farkasszemet néztünk, aztán kirobbant belőlem egy eszelős nevetés.
- Nem is vagyok észen! Azon vitatkozni, melyikünknek lenne szüksége valami hatékony dorgálásra, miközben… ne haragudj – ültem mellé.
- Nem haragszom, különben is, lehet, hogy időnként mazochista vagyok, de te távolról sem vagy szadista, aligha működött volna ez a dolog – kuncogott.
- Lehet, hogy egyszer előbújik a sötét oldalam, akkor aztán jajj lesz neked! – könyököltem gyengéden az oldalába. Átölelte a derekamat, s egy darabig nem szóltunk semmit. Végül ő törte meg a csendet, és fordította el a tekintetét Renesmee alvó testéről.
- Tudod, mit mondana Emmett az ötletedre?
- Mit? – kérdeztem vissza, de nem igazán figyeltem rá.
- Hogy neki is be kellene szállnia, hogy lefogjon mondjuk engem, mivel aligha lenne elég a bilincs vagy bármi más a lekötözésemhez.
- Na, az lenne az igazán ingyen pornó neki – motyogtam zavarban. - Nem lehetne, hogy jegeljük a témát? … Különben is, én már rég nem ezen gondolkodom!
- Én csak kaptam az alkalmon, hogy eltereljem a figyelmem. Na persze, nem ment tökéletesen, mert arra gondoltam, hogy nem éppen lenne a legjobb példa Nessie számára.
- Örülök… kissé csalódott lennék, ha tényleg arra kérnél… mondjuk, megtettem volna érted… de Emmettről szó sem lehetne, sőt másról sem!
- Most majdnem azt mondtam, hogy csalódtál már bennem eleget, és sokkal nagyobbat is, ez már meg se kottyanna neked…
- Feltételezem, ezt most meg sem kellett hallanom!
- Jól gondolod.
- Tulajdonképpen még én is azon a szadomazo dolgon gondolkoztam. Jó lenne, ha még ők is tudnának ilyen gyerekes módon civakodni, és gúnyolódni a másikkal. Te is tudod, hogy csak azért mondtam, mert szeretlek. Nem akárkinek ajánlanám fel a domina szerepemet – húztam ki magam tetetett büszkeséggel. Szükségem volt –és azt hiszem, Edwardnak is -, hogy továbbra is eltereljük a figyelmünket a baljóslatú jövőről, még ha csak rövid ideig és felszínesen tehettük meg.
- Tudod, mit? Végül is nagyon szexi voltál a motoros bőrdzsekiben, amit vettem neked. Vagy maradsz a latexnél?
- Azért ennyire nem ismerem ám a szokásokat! – húztam el a számat. Aztán sunyin rápillantottam. – De ha annyira tetszett az a bőrdzseki rajtam…
- Tisztában vagy vele, hogy egyre szimpatikusabbá válik a dolog számomra? – kérdezte. Tökéletesen tisztában voltam vele, hogy csak ugrat.
- Mi másért ajánlanám fel „a dolgot”? – rajzoltam macskakörmöket a levegőbe. Bólogatva felnevetett.
- Mi másért… vajon… - sóhajtotta. – Szeretlek! Te vagy az egyetlen, aki bármilyen helyzetben meg tud nevetetni!
- Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy ez továbbra is így maradjon – ígértem. – Különben is, mi a különbség? Domina vagy bohóc? Egyre megy… amennyiben a bohóc szociopata…
- Kezdek félni – nevetett fel megint. – Egy másik korban a magadfajtát forró parázsra állították volna, ez már nem is tudom, milyen bűnhöz tartozna… paráznaság, nem tiszteled a fele barátod. Lehet, hogy még ördögűzésre is szükséged lett volna.
- Vagy jobb esetben csak el kellett volna mondanom tíz miatyánkot, de tekintve, hogy te lettél volna akkor is az áldozatom, szíves örömest vállaltam volna a parazsat meg az ördögűzést – lóbáltam meg a lábamat. – Úgyis régen csiklandozták meg a talpamat, szóval hol van az a parázs? Az ördög meg ha ki jön belőlem, legalább megmondhatom neki, hogy unom a játékait! Esetleg megkérném rá, hogy kullogjon vissza a pokolba, és vigye magával a földi poklot is, és engedje már végre az angyalokat a házam tájékán jótékonykodni.
- És mi van akkor, ha az ördög olyan alakot ölt, mint én, és megpróbál magával csábítani?
- Ugyan már! A szaglásom tökéletes! Ha tényleg a pokolban lakozik, bűzlenie kell az emberi borzalmak szennyétől! Neked pedig olyan az illatod, mint a napfénynek, mint a fahéjnak, meg a fenyvesek üde, tiszta párolgó ködének, és ha a szemedbe nézek, az aranyszínű ragyogás aligha vethető össze a gonosz gomolygó, tátongó sötétségével.
- És a fejem körül pedig glória ragyog, az aurám pedig éteri tisztaságú, ugye? – kuncogott. De azért az elégedettség is ott bujkált a hangjában.
- Ez olyan egyértelmű, hogy ki sem kell mondanom – mosolyogtam rá szélesen.
- Ilyenkor tisztára úgy érzem magam, mint Superman!
- Leszek a Lois Lane-d, de könyörgök, kicsit változtass a ruhádon! Tedd meg a kedvemért, hogy nem kívülre veszed fel az alsónadrágodat! Még akkor se, ha az kihangsúlyozza a férfiasságod méretét – kulcsoltam össze a kezeimet, tetetett könyörgéssel. Megint nevetett, én pedig tovább somolyogtam. – Mert ugye, ott van például Macskanő, ő se hordja kívülről a melltartóját! Nem értem, hogy a legtöbb férfi szuperhősnek miért kell törvényszerűen kívül hordaniuk az alsójukat! Ez negatív diszkrimináció a női hősökkel szemben!
- Hé, Macskanő bőrruhában hősködik, és még ostora is van, ha jól tudom!
- Csak nem célozni akarsz valamire?
- Nem én! Mert hiszen Superman sosem enyelegne Macskanővel! Superman csakis Lois Lane-t szereti! – tette kezét a szívére.
- Hm, ne mondd, hogy nem tudtad, hogy Superman egyetlen egy alkalommal visszatér a kamaszkori szerelméhez, Lana Langhoz, és nem csak beszélgetnek – néztem rá csúnyán, mint egy jelezve, hogy az én Lois Lane oldalam ezt nem hagyná annyiban.
- Hanem? Mit csináltak? – húzta össze a szemöldökét.
- Cseréld ki a beszélgetni szóban az első ’e’ betűt ’a’-ra – forgattam meg a szemem. Elkerekedtek a szemei.
- Micsoda vulgáris kifejezés! – mondta, aztán elém térdelt, két tenyere közé fogta az arcomat, és halálos komolysággal nézett a szemeimbe. – Még ha lenne is kamaszkori szerelmem, akkor sem „beszélgetnék” senki mással rajtad kívül! Soha!
- Tudom – sóhajtottam, majd lehajoltam, hogy hosszasan megcsókolhassam. – Hmmm, ezért az édes csókodért ölni is képes volnék.
- És ezért a csókomért? – kérdezte, miközben rám hajolt, lenyomva a kanapé párnái közé, s közben az ujjait belefűzte kócos hajtincseim közé, az ajkai pedig a nyakam tövétől vándoroltak fel egészen az alsó ajkamig. Óvatosan megcirógatta a sajátjával, aztán olyan hevesen mélyítette el a csókot, hogy elfelejtettem mit is kell ilyenkor tenni. Viszonozni a csókot? Vagy mozdulatlannak maradni? Végül szorosan átöleltem, és majdnem felfaltam az ajkait. Amikor elhúzódott, üres sóvárgást éreztem.
- Szóval? – sürgetett.
- Világokat pusztítanék el, az egész galaxist, ha az kellene, hogy életemben még egyszer érezhessem ezt… ami leírhatatlan – kapkodtam levegő után. Reméltem, hogy az illata kárpótol ajkai hiánya miatt. Mellém feküdt, a kanapé elég széles volt kettőnknek, és mindketten Renesmee-re szegeztük a tekintetünket. Éreztem a nyakamon a lélegzetét.
- Az a szerelem, amit irántad érzek, el sem férne a galaxisban. Igazság szerint néha majd szétfeszít engem is, mert szeretne egészen körbefonni téged, kedvesem – susogta.
Szorosan átölelt, az egyik karját a nyakam alá csúsztatta, a másikkal a derekamat karolta át, és oldalra fordultunk, hogy így figyelhessük tovább a lányunkat. Válaszolni akartam valami hasonlóan meghatót, de a torkomra forrt minden szó, a tétovaságomat egy halk kopogtatás halasztotta el. Eszem ágában sem volt nem válaszolni neki, csak meg kellett találnom a megfelelő szavakat.
Esme lépett a szobába, kezében egy sporttáskával.
- Már vissza is értél? – kérdeztem meglepetten. Alig három órája ment vissza Forksba, hogy megnézze Emmettet és a házunkat a folyó túloldalán.
- Igen, siettem. Hogy van? – kérdezte az ágya mellé sétálva.
- Stabil az állapota, de egy napig még mesterséges kómában kell tartanunk – felelte Edward. – Holnap ilyenkor már vért fogunk adni neki.
- Miért kell kómában tartani? – kérdezte Esme, miközben finoman megsimogatta Renesmee sápadt arcát.
- Mert még nem engedhetjük, hogy felerősödjön, addig, amíg elég antibiotikum nem kerül a szervezetébe - és ezt a leggyorsabban infúziós oldatban tudjuk beadni neki -, addig a szöveteknek lazának kell maradniuk, hogy a tű át tudjon hatolni a bőrén. És így legalább nem érez fájdalmat.
- Mennyi idő kell, hogy teljesen felépüljön? – fordult felénk, ajkai futó mosolyra húzódtak, ahogy ölelkező testünkre pillantott.
- Apa és én úgy gondoljuk, hogy egy hét, feltéve, ha elég vért tud magához venni, és pihen. Rendbe fog jönni, fizikailag mindenképp. Emmett hogy van?
- Jól, azon kívül, hogy le kellett mondania Jacob „megöléséről”. Ő azt hitte, mint ahogy Alice és Rose is, hogy Jacob úgy engedte el Renesmee-t, hogy ezzel megadta neki az esélyt, hogy később majd ő döntsön, amikor elég nagy lesz már ahhoz, hogy dönteni tudjon a kettejük kapcsolatáról. Sam szerint Jacob tökéletesen tudta, mire vállalkozik, és szándékosan hazudott Alice-nek és Emmettnek, na meg Rosalie-nak.
- Rose nem telefonált? Meg kellene neki mondani, hogy ha kell, erőszakkal hozza vissza.
- Nem, semmit nem tudunk még róla. Emmett nem mutatja, de biztosan magán kívül van az aggodalomtól… - felelte szomorúan.
- Figyelj, Esme – vágtam közbe. – Hogy hogy Embry bulizni volt? És nem Nessie-t kereste?
- Semmiről nem tudott, elutazott egy táborba, a falka pedig nem pazarolt időt az előkerítésére. Azzal magyarázta, hogy az utóbbi egy évben folyton csak járőrözött, és szeretett volna valami normálist az életébe, na meg, hogy a szülei is lelkesen fogadták a „cserkész-tábort”. Fogalmam sincs, hogy valójában milyen tábor volt, de Sam csak folyton fintorgott a tábor szó hallatán. Aznap éjjel ért haza a záró buliról, és ahogy Emmett is mondta, teljesen részeg volt. Most persze elsőként indult felkutatni Jacobot, nagyon rosszul érintette, hogy nem volt ott, amikor kellett volna a segítsége, és mert leharapta Emmett karját.
- Van valami nyomuk? – vette át ismét a szót Edward.
- Nem igazán. Billy-nek sem volt ötlete, hová mehetett. Abban reménykedik szegény Billy, talán hazatér elbúcsúzni tőle a fia. Emmett még gyógyul, lehet, hogy emberként elájultam volna a karja látványától… mert Embry nem csak, hogy tövestől leharapta, de aztán átharapta a könyökénél és a csuklójánál is. Emmett próbált azzal viccelni, hogy Embryből kiváló hentes lenne, belőle meg izgalmas puzzle-játék… én meg tudjátok, milyen vagyok… inkább sírtam volna, ha tudok, minthogy nevessek. Mindenesetre Emmett most azon dolgozik, hogy a légi és - hajótársaságok adatbázisát feltörje, hátha Jacob repülőre vagy hajóra szállt.
- De hiszen nincs is pénze, útlevele! – vontam össze a szemöldököm.
- Alice a szigetre vitte magával Em, Rose és Jake útlevelét, meg több mint elegendő pénzt. Lehetséges, hogy Jake visszament a pénzért és az útleveléért.
- Akkor valakinek…
- Oda kell mennie, és az a valaki ma este én leszek. Van esetleg, amit elhozzak nektek onnan? – kérdezte. Edward portugálul mondott valamit Esmének. Esme döbbent arcot vágott, aztán csak sután bólintott, amikor Edward a nyakamba csókolt.
- Hoztam nektek tiszta ruhát, törülközőt, tusfürdőt. Gondoltam, szeretnétek letusolni a többnapos óceáni kényszerúszás után.
- Igen, az nem ártana – fogtam pár kusza, sós illatú tincset a kezembe.
- Menjetek csak, én itt leszek vele, Alice is hamarosan feljön, Carlisle megengedte, hogy megmosdassuk – lépett újra Renesmee-hez. Odaszaladtam hozzá, szorosan átöleltem.
- Köszönöm, hogy mindig gondoskodsz róla!
- Mindig a legnagyobb örömmel – simogatta meg a hajamat. – Öhm, Faith-nek elég érdekesek a fürdőszobái. Persze mit is várhatunk egy elmebetegtől?
- Érdekesek? – kérdeztem, amikor már kihalásztam a táskából a ruhákat.
- Minden rubintvörös, még a víz is, ami a csapból folyik – válaszolt Edward. Eltátottam a számat. Vér?! Véres a víz? Edward fancsali képet vágott. – Csak beleold valamit a vízbe, az egy speciális festék, ami a testen nem hagy nyomot, csak szép a színe.
- És Faith szépségimádó, mi? – hőzöngtem. – Ez a vámpír teljeséggel őrült!
- Ehhez kétség sem fér, drágám – karolta át a vállamat Edward, az ajtó felé terelve. – És tudod, ha a domina és a bohóc szerep között tényleg nincs semmi különbség, akkor ő a tökéletes szociopata.
- Ugye nem haragszol meg, ha ezek után egyik sem akarok lenni? – morogtam.
- Nem, de azért Lois Lane még maradhatsz.
- Bőven sok okom van rá, hogy te pedig Superman-nek érezd magad.
- Az alsónadrágom pedig sosem lesz kívül, becsületszavamra!
- És hogy ez meg is valósuljon, majd Alice tervez neked ruhát.
- Lehetne olyan, ami nem túl feltűnő, és pláne nem tesz nevetség tárgyává a lányom előtt?
- Talán ennyi engedményt ad neked a húgod.
- Mindig tudtam, hogy csodálatos nők vesznek körül – nyitott be egy, természetesen, rubintvörös ajtón. Bántotta a szememet a látvány. Az egyetlen, ami miatt láttam a berendezések alakját, és rendeltetését, annak oka csak a különlegesen fejlett látásom volt. Emberként csupán nagy rakás drágakő és márvány - tömböket láttam volna.
- Pazar – gúnyolódtam. – És, mmm, mindjárt elájulok ettől az édes illattól! Mi a fene ez a szag?
- Szerintem rózsaolaj – nyitotta meg a csapot a tusolóban, a víz valóban rubintvörös volt. Az édes illat intenzívebben töltötte meg a tüdőmet. – Vagy nem… rettenetes – kémlelte a tusoló szerkezetét. – Megkeresem Faith-et. Tiszta vizet akarok, nem pedig Barbie-habszigetét.
- Gondolod, hogy szó nélkül tiszta vizet varázsol nekünk?
- Ajánlom neki! Alázatos kutyaként kellene velünk viselkednie, nem pedig pöffeszkedő nagyúrként.
- Mit is követett el tulajdonképpen? – kérdeztem. Edward felmordult.
- El fogom mesélni, de csak miután elintéztem, hogy ettől a víztől egyikünk se váljon sellővé – sziszegte.
Magamra hagyott a „Vörös-tengerben”, hallottam, ahogy lerohan az emeletről. Sóhajtva leültem a kád szélére. Elképzelni sem tudtam, mit tett Mr. William Faith, és mégis mi az oka annak, hogy életben hagyták őt. Nagyon is úgy tűnt, hogy Jasper szíves örömest szétszaggatná Faith-et.