A szél nem fújt. Meg sem rebbent. Mancsaim alatt recsegtek a falevelek, nem futottam. Leültem egy fa tövébe, és meredtem magam elé.
Nem hallottam senkit. Amiből az jön le, hogy csak én voltam átváltozva a 3 fős falkából.
Mostanában nagyrészt csak én voltam átváltozva. Végül is…
Ez nekem csak jó. Senki sem hall, nem kell rajtam sajnálkozniuk.
A másik ok viszont dühített.
Úgy Tűnt mindenki Boldog.
Boldog.

Nem akartam Samre gondolni. Még mindig annyira de annyira… Ahh…
Gyűlöltem… Ezt a helyzetet. Ezt az egész bevésődést.
Az öreg Billy azt mondta öreg és szent dolog. …s hogy a falka enélkül nem lenne az ami. Felállt a hátamon a szőr a hirtelen indulattól és undortól.
Prüszköltem. …nem még egy helyben sem tudok ülni.
Futottam mint egy őrült…
Kénytelen voltam rájönni, vannak olyanok, hogy örök vesztesek.
…N is az vagyok.
Mióta csinálom ezt nem volt kérdés. Csak az a kérdés mennyire lettem torz ettől.
Egy undok szörnyeteg.
Sethnek nem kellett volna rá emlékeztetnie mennyit változtam. Tudtam én azt magamtól is. Hiányoztak régi örömteli farkastalan idők.
Végül is senkinek sem ártott ez az egész annyira, mint nekem.

Üvöltésem elnyelte az erdő.

Kiengedtem a dühömet. Kár volt. Azonnal meghallottam Seth gondolatait a fejemben.

Nem akartam, hogy belelásson a fejembe. Nemsokára megjelent nagy csaholással és vigyorgó pofával.
Nem vigyorogtam vissza. Újból egy fa tövét választottam pihenőhelynek, ezúttal lefeküdtem és mancsaimra hajtottam a fejem.
- Mit akarsz? –kérdeztem.
- Jól vagy?
Nem válaszoltam csak jelentőségteljesen ránéztem.
- Miért kell mindig utánam jönnöd? Neked is utálatos és nekem is. Csak… . hagyj.
- Utálom, hogy nem tudsz tovább lépni, Leah.
- Ne ártsd bele magad úgyis tudsz mindenről. Nem mindegy neked?
- Nem mert a nővérem vagy. …s egy ideje súlyos szociális problémákkal küzdesz, valamint most már a depresszió jelei is mutatkoznak.
- Tűnj el, Seth!
- Velem is lehetnél kedvesebb Leah. Csak segíteni szeretnék.
Nem válaszoltam.
De Seth nem tágított, lefeküdt mellém. Hallottam mit gondol. Sosem bírta befogni.
- Akár hiszed, akár nem én is utálom ezt a bevésődéses dolgot. Mivel nem igazán jársz mostanában emberi lényként köztünk, nem is vehetted észre, hogy én is egyedül vagyok. Csak te vagy nekem Leah! Már mindenkinek ott van valaki. Quilnek Claire, Paulnak Rachel, Jacobnak Nessie, Jarednek Kim, Samnek Emily…
Embry van csak rajta kívül egyedül. Mégis ha ketten együtt vagyunk akkor érezzük, …valami hiányzik. Semmi sem olyan mint régen. Már nem tudunk úgy ökörködni.
Morogtam
- Igen, persze ezt Nálad senki sem tudhatja jobban.
Csend.
- Szóval vedd észre, nem csak Te vagy így. –mondta hangsúllyal a TE szón.
- De Seth…. Van egy kis különbség is. …n LÁNY vagyok. … és nem lehet kisbabám.
Van fogalmad róla, hogy milyen ez egy nő számára? Még a vérszopó feleség is összehozott egy gyereket, érted? Csak én nem tudok majd.
- Ne beszélj így Belláról.
- Ha nem lennének ezek a kedves vérszívóid ugyanolyan normális életet élhetnénk. Nem lenne ez a … szörnylét!
- …n nem akarok normális lenni Leah. Hányszor fogunk még erről beszélni? Meddig fogsz még ezen rágódni?..Igen a kisbabás dolog mindenki tudja hogy nehéz lehet!..
DE ez a helyzet, így vagyunk, nem tudsz rajta változtatni! Vagy beletörődsz, vagy tovább játszod az idiótát. Te döntesz.
- Kösz a bölcs tanácsot öcsi.

Seth ideges lett. Ez nem volt rá jellemző. Ártatlan tiszta lelke volt, telve jóindulattal. Csordult a szívéből a szeretet. Túl messzire mentem?

- Igen…, most egy kicsit túl messzire mentél, Leah. Anya 7-re vacsorázni hívott. Aggódik, még ha próbálja titkolni is. Legyél vele kedves. Már ha bedugod a pofád…

Felugrott és elügetett.

Nemsokára már dühös csaholását és szitkozódását sem hallottam a fejemben. Visszaváltozott. Újból az egyedüllét. Kénytelen voltam bevallani,  hogy a magány is elfogott, magába zárt.

Tényleg minek ülök itt farkasként, amikor utálom ezt az egészet? Mért nem inkább emberi formám használom? A gondolataim sem hallanák.
Megpróbálhatnék normális emberi életet élni. Nincs vámpírprobléma, a Volturi elment, és valószínűleg az elkövetkezendő évtizedekben vissza sem tér.
…Akkor minek fekszem itt az utálat formájában?

Hazafutottam. Másfél hét óta először. Valami reményféle csillant meg előttem. Váratlanul ért, ilyenre végképp nem számítottam. Lehetne ez egy új lehetőség? Egy rendes emberi élet?
Igen, amit éreztem az határozottan a remény egyfajta gyenge szikrája volt. Elképzeltem magam előtt anya örömteli arcát. Hogy hazaértem, hazamentem.
Vágytam erre az arcra. Hiányzott. Hiába tudtam, hogy a sajnálkozó tekinteteinek is céltáblája leszek, mégsem törődtem vele.
Az utat vagy 2 perc alatt megtettem. Gyors voltam. Az egész La Push-i banda leggyorsabbja… ezt mindenki tudta. Elismertem ez büszkeséggel töltött el. Nő vagyok… mégis nekem van az egyik legjobb adottságom. …lveztem ahogy szembe szálltam a feléledt szél ellen. A bundámon végigsüvített, éreztem minden egyes szálán a hűvös érintést.

Úti célom végénél elegánsan belendültem a szobám ablakán, négykézláb a padlóra érkeztem, majd visszaváltoztam. A meleg végigrohant a testemen. Aztán gyorsan a ruhásszekrényem felé vettem az irányt, meztelenül mégsem illendő kimenni az utcára.- vigyorogtam.

-Leah? Leah te vagy az?

A hangtól megijedve hirtelen magam elé rántottam az egyik találomra kiválasztott ruhám.

-Igen Anya, én vagyok. Várj egy percet, felöltözöm.

-…rendben édesem.
Szerettem ezt is anyában. Eltűnök másfél hétre, és úgy fogad, mintha 1 órája sem váltunk volna el. Pedig tudtam hogy milyen nehéz lehet neki.

Felvettem egy egyszerű zöld pólót, és egy fekete farmert. Otthon illatuk volt. Hajamat megfésültem és lófarokba fogtam. Ahhoz képest, hogy régen mennyi időt töltöttem a tükör előtt, ruhákkal foglalkoztam és a hajammal, néha még sminkkel is, mostanában ez teljesen eltűnt az életemből…
Az csak addig volt amíg Sam…
..Szóval akkor,  mikor még érdekeltem másokat.

Kioldalogtam a konyhába.

- Szia anyu!
- Szervusz, édes! - holt nyugodt, kedves hangját teljesen meghazudtolta szoros, anyai ölelése.
Korábban jöttél, Seth-tel 7 órát üzentem! Nincs valami baj? - kérdezte homlok ráncolva.
- Nem anyu ,semmi. Minden a legnagyobb rendben. Segítsek valamit? Főzni, vagy ilyesmi?
- Köszönöm, aranyos tőled, de nem. Máma Charlie itt vacsorázik. Csatlakozol hozzánk? Vagy elmégy Seth-tel Emilyékhez…

Nem tudtam elrejteni hirtelen haragossá vált arckifejezésemet.

- Azt hiszem, inkább itthon maradok. De titeket sem zavarnálak, úgyhogy talán eszem valamit, és majd elmegyek sétálni.

Anyu arcán láttam, tudtam hogy rosszat mondott, de nem szándékosan. Valamint attól is tartott mikor lát újból ha „sétálni” indulok.

- Nyugi, visszajövök!

…rzékeltem, nemigen hisz nekem. Nem érdekelt. Majd úgyis meggyőződik róla később, hogy igazat mondtam.

- Gyorsan lefürdök, eszem és már itt sem vagyok! – próbálkoztam egy erőltetett csilingelő nevetéssel.
- Nem örülök ennek a hozzáállásnak drágám… Nem zárhatsz ki mindenkit örökké.
- Anyu kérlek ne kezd te is.

…Csak egy halk sóhaj volt a válasz.

A zuhanyzásból végül hajmosás és szárítás is lett, majd visszakapkodtam magamra a ruháim.  …reztem anyu főztjének illatát. Kellemes érzéssel gondoltam rá, hiszen pár napja már mást sem eszem, csak a gyűlölt nyers húst.
Összefutott a nyál a számban.
Egy szempillantás alatt, „farkasétvággyal” be is habzsoltam amit elém tett, anélkül, hogy tudtam volna mi az.
Az íze mennyeinek tűnt a számban és ez volt a lényeg.

Aztán elköszöntem anyutól, és elindultam a strand felé. Sajnos csak később döbbentem rá, hogy mekkora hiba volt. Eleinte teljesen jól éreztem magam. Lefeküdtem a partra, majd a lemenő napot bámultam. Játszottam mint egy kisgyerek, meddig bírok nyitott szemmel a Napba bámulni. Ami röhejes, mert sokáig. Farkasgének, igen éles a látás és romlani pláne nem romlik. De azért kuncogtam magamon.
…s végül, ha lassan is, mégis felém kúszott a magány. Próbáltam hessegetni, de csak visszajött. Még egy bizonyíték, hogy emberből vagyok. Ez a tudat kicsit jobb kedvre derített. El is határoztam, megkeresem Sethet, piszkálódom vele egy sort, lássa nem vagyok olyan kegyetlen… Mosolyogtam a gondolatra, ígéretes programnak tűnt.

Míg meg nem láttam a kékes fényű lángokat.
Ohhh, a francba…!
Körbeülték. Mindenki. Úgy néz ki mégsem Emilynél vacsoráztak… csak az ételt készítette elő a „sebhelyes arcú”…
Ne… mostanában tényleg messzire megyek. Ez is gonosz volt. De mióta érdekel engem ez..?
A gond az is volt, hogy a tüzet nem csak a személyek éltették. Hanem az őket körülvevő boldogság, nyugalom, vidámság és önfeledt társalgás.
Megláttam Samet is a csapatban… Ahogy Emilyre pillantott. Gyűlöltem ahogy egymásra néztek. Még az öreg Billy is ott ült a tűznél, gyengéd félmosollyal az arcán, ahogy Jacobra nézett. Hányingerem lett. Ez a szeretet, ez az ömlengés…

- Leah!

Seth jókedvűen integetett a társaságból. Jellemző volt rá a haragja olyan gyorsan elmúlt amilyen gyorsan csak jött. Imádtam az öcsém. Még ha nem is mindig mutattam ki.
De most miatta észrevettek. Szóval per pillanat ahhoz álltam közelebb, hogy megfojtsam. Elkezdett a testem remegni, de a dührohamot még idejében leállítottam. Látszott, hogy a társaságban alig érezhetően, de megfagyott a levegő.
Ezt akartam a legkevésbé. Erre vágytam a legkevésbé. A sajnálatra, a kellemetlen érzésre amit keltek bennük. A természetes vigyor csak Jacob arcán jelent meg. Erre persze Reenesmé is elkezdett mosolyogni, mert bári ami tetszett Jacobnak, az Ő figyelmét is elnyerte. Ők is elkezdtek integetni. A többiek folytatták a beszélgetést, habár kissé feszülten.
ANNYIRA nem volt szándékomban odaülni, hogy nagyon… De képtelen voltam a magányos érzésemtől szabadulni. Kifogott rajtam.
Többször volt ilyen társaságos est, és mindig túléltem. Kisebb, nagyobb erőfeszítésekkel.
Legalább Embry és Seth elszórakoztat. Vagy fordítva..

- Sziasztok! – köszöntem, közben nem néztem senkire.
Gyorsan leültem Steh mellé és a földre szegeztem a szemem.
Arra is később jöttem, hogy leülni még nagyobb hiba volt. A Röpködő Szerelmes Tekintetek hangyabolyának kellős közepébe. Kezdtem megérteni Seth miről beszélt. Csendben ültek Embryvel, egy szó sem esett köztük. Olyan volt, mintha kívülállók lettek volna.

- Seth, tudtad, hogy anya Charlie-val vacsorázik?

Reenesmé felkapta a fejét.

- Nagypapa Nálatok van?- kérdezte meleg barna szemeivel. Nem tudott meghatni. Nem válaszoltam neki. Mit pazaroljam az időm kis vérszívókra. Seth közben válaszolt.
- Mostanában minden nap… Azelőtt Anyu ment hozzá vacsorát főzni, most Ő jön ide.  Körülbelül egy..-nem tudta befejezni a mondatot.
Bennem meg megfagyott a levegő.
Büdöset éreztem… Aztán éreztem, hogy a pici Loch Ness megragadta a karom. Képek tűntek fel a fejemben Charlieról. Majd egy erőszakos kérdés.
- Nálatok van MOST?
- Szállj le rólam te kis vérszopó…!!!... Eressz el! Többször nem figyelmeztetlek.
De ő tovább szorongatott és kérdezte.
- Nálatok van? Nálatok van??
Nem tudtam türtőztetni indulataim.

- Leah NE!- Hallottam Embry és Seth együttes kétségbeesett kiáltását.

…lveztem a meleg rohanását a gerincemen, és a dühöt. Nemsokára farkasként érkeztem a földre.
Jacob is azonnal átváltozott, amint látta, mire készülök. Hirtelen hallottam őt a fejemben.

- Tűnj el innen Leah!
- Akkor mondd meg a Loch Ness babádnak, hogy ha legközelebb hozzám ér abban nem lesz köszönet!
- Ha egy ujjal is hozzá érsz…
Jacob morgott. Mikor látta, hogy eszemben sincs távozni, vicsorgott is, és egy fenyegető lépést tett felém.
- Gyerünk Jacob mi lesz? Használd az Alpha Hím hangod..Mi a fenére vársz még…?

Körbenéztem. Megfagyott tekintetek néztek kettőnkre. De a többiek nem akartak beleavatkozni. Samre néztem. Úgy tekintett vissza rám, mint egy félőrültre. Ez még dühösebbé tett. Eszembe jutott egész farkas láttam, hogy minden, DE MINDEN a vérszívók miatt van. Hogy most is miattuk, egy rohadt kis ivadékuk miatt kellett a terveimet eldobni. Mérgem és dühöm elképesztő nagyságúra növekedett. Eldöntöttem, nem maradok itt.
Leszámolok végre Mindennel és Mindenkivel.