Az épület egy kopottas családi ház volt, bevallom nem ilyenre számítottam. Egy nagy felhőkarcoló egyik irodája esetleg vagy ilyesmi.
De nem.
Egy kis csinos táblán ez állt: Jason Scott Jogtanácsos.
Beléptem, közben szigorú arckifejezést erőltettem a magamra.
Az iroda bézs színben pompázott, benne egy két zellerzöld szín, hogy kihangsúlyozza a kicsit átlagos színt. A falba egy akvárium volt beépítve, benne színpompás halak úszkáltak unalmasan.
Egy fontoskodó szőke titkárnő köszöntött a pult mögül.
- Elnézést, segíthetek valamiben?
- Igen, Jason Scott úrhoz jöttem.
- Nevet ha szabad kérnem, gondolom van időpontja.
Időpontom..? Nem tudom…Kicsit gondolkozóba estem. …s tegnap Bella nem is említette a nevemet a telefonban. Ez így nehéz.
- Cullen nevet jelentsen be. Csak így -jelentettem ki határozottan, pedig belül igencsak reszkettem.
- Uram egy lány van itt, és azt mondta úgy jelentsem be hogy Cullen. Csak így -szólt a telefonba a titkárnő.
- April, az ég szerelmére minek tartalak én??? - szólalt vissza egy kiabáló idősebb férfihang a telefonból - Olyan kicsi a memóriád mint egy… nem is tudom minek. Küldd be, de azonnal! …s ne zavarj meg semmivel ha lehetséges.
- Igenis, Mr.Scott. - válaszolta fancsali képpel az Aprilnek nevezett nő. – Esetleg kíván valamit, kávét vagy teát?
- Nem köszönöm.
- Erre tessék -mutatott közbe nekem irányt.
Betessékelt egy ajtón, egy hatalmas irodába, majd otthagyott. A szoba közepén  nagy asztal állt, a fal mellett polcok sorakoztak tele mappákkal.
Az asztalnál egy idősebb ötvenes kopaszodó férfi állt, kicsit meglepődve, és homlokráncolva, majd kezet nyújtott.
- Jó napot.
- Mr. Jenks.
- Örvendek Miss…
- Leah Clearwater.
- Maga nem is Cullen. Furcsálltam is, mikor belépett az ajtón, nem igazán az a Cullen-típus, mondhatjuk az ellenkezője.
- Igen, nem kételkedem az éleslátásában - válaszoltam vissza nyersen, úgy hogy az meghökkent, és másképp kezdett viselkedni. Elővettem a magabiztos, gyilkos Leaht.
- Bella Cullen jelentett be magához tegnap, az orrom előtt telefonált. Rokona vagyok, ő ajánlotta ezt a helyet. Papírokra van szükségem Mr. Jenks, méghozzá sürgősen. …s ha nem kapom meg amit akarok, kénytelen leszek sikertelen ügyemről Miss Cullent tájékoztatni.
- Ohm, nos rendben, milyen papírt parancsol?
- Minden papírt, ami egy új élethez kell.
A férfi orrcimpája megremegett.
- És határidő?
- Egy héten belül, nem kívánok sokat ebben a városban tartózkodni.
- Ugye tudja, hogy rendkívül vigyázni kell, nem megy minden csak úgy pikk pakk… - majd idegesen megtörölte a homlokát. - De hát Jasper úr rokonainak természetesen…khmm rendben van Jasper úr mostanság?

- Igen, kitűnően van.
- Örülök, örülök…motyogott magában az öreg. - Gondolom magának lesznek az iratok.
- Igen, így van.
- Nos rendben akkor, - idegesen megköszörülte a torkát- milyen nevet szeretne?
Ezen még nem is gondolkoztam.... végül is mindegy. Egy kis meglepetés sosem árt. Lázba is jöttem a dologtól.
- Lényegtelen, csak Jessica, Jennifer és Vanessa ne legyen. Ha lehetséges - mondtam fanyar képpel.
- Természetesen lehetséges.
- Életkor?
- 19.

- Szükségem van képre, ha szeretné, hogy mi fejezzük be a dokumentumokat. Vagy maga is önkezűleg szeretné, mint Mr. Jasper?
Fénykép??? Ohtejóóég.
- Pillanat.
Előkotortam a táskámból a pénztárcát, eddig is láttam hogy van benne egy kép, de azt hittem, Esmé felejtette benne véletlenül.
Egy kép volt rólam benne, ami tegnap este készült, tökéletesen elkészítve, bár nem a kamerába néztem. Rögtön előhívta a képet a gép, gondolom, olyan típusú volt. Talán Jasper lehetett az elkövető?
- Itt van. Remélem megfelel.
- Hát… Igen végül is, igen. Köszönöm.
- Akkor mikorra lesznek készen a papírjaim?
- Ezen a héten szombaton. Remélem megfelel önnek, még ezen a héten belül van.
- Öröm magával üzletelni Mr. Jenks. A pénz akkor adjam oda, mikor megkapom őket, vagy most?
- Mikor megkapja az árut. Jó magának ha találkozunk este fél 9 kor a Pacifico-ban? A Union Lake-nél van. Miss Bellával is ott találkoztam.

- Rendben, köszönöm. Rendkívül érdemes magával üzletelni. Viszlát szombaton.
- Én köszönöm.

Amint kiléptem, legszívesebben elordítottam volna magamat, hogy EZAZZZ!! Túl vagyok rajta!
De ehelyett csak boldog mosollyal mentem tovább, köszöntem a titkárnőnek, és ahogy tovább lépdeltem a szobán újból vibrálást érzékeltem. Akárcsak tegnap.
Megijedtem, szinte már el is felejtettem ezt a jelenséget, és akkor is azt hittem hogy a fáradtságom miatt jött elő. Mi történik velem??
Jött az ismerős forróság, ami elöntötte a bensőmet.
Közvetlen az ajtó előtt, mikor már majdnem odaértem, halványan egy ember körvonalai rajzolódtak ki.
A szívem zakatolt, matthelyzetben vagyok, ha meg kell magamat védeni, nem tehetem, mert itt a titkárnő, és előtte nem változhatok át farkassá.
Meredten bámultam azt a helyet, egyre élesebbé váltak az ember körvonalai. Nem láttam az arcát. Mintha nem akarta volna megmutatni. Csak a száját láttam, ahogyan rám mosolyog, és biccent egyet a fejével. Aztán mintha a köd nyelte volna el, eltűnt....
Én pedig meredten álltam a szoba közepén, és bámultam az ajtót.
- Minden rendben van, hölgyem? -kérdezte a titkárnő.
Eltelt pár másodperc, mire felfogtam szavainak értelmét.
- Igen, persze, miért kérdezi?
- Mert már vagy fél perce áll ott egy helyben és bámul az ajtó felé, és nem válaszolt 2 kérdésemre sem….

- Ohh… elnézést.. Nem, semmi, jól vagyok.
Kirohantam az utcára. Megőrülök? Mi történik velem?? A titkárnő senkit sem látott az ajtónál. Csak én. Mi ez?? Ki ez? A jele annak, hogy messze vagyok a falkától, és vissza kéne mennem?
Bármi volt is még sosem találkoztam ilyennel. Ahhoz hozzászoktam, hogy ez a világ nem átlagos, és hogy a vámpír-vérfarkas lét igaz.
De hogy még más érdekes lények is lennének ezen a bolygón azt nem voltam képes befogadni.
Csak mentem az utcákon, a járdát bámultam. Nem néztem senkire, és semmire, csak járt az agyam. Eldöntöttem, amint megkapom a papírjaimat, visszamegyek… haza. Ahogy Bella tanácsolta. Otthon van a helyem, nem pedig itt egyedül a nagyvárosban. Jesszusom!!! Most vettem csak észre, hogy nem gondoltam Samre már körülbelül másfél napja. …s most is ahogyan eszembe jutott, emlékfoszlánynak tűnt. Persze ki tudja, nem elevenedne-e fel minden, ha visszamennék…
Írtam Bellának egy smst, hogy minden rendben, a papírok megrendelve.
Hazudtam persze, de hát nincs szükség arra, hogy értem aggódjanak. Majd én megbirkózom ezzel… hová lett a büszke, erős Leah??
Jó igen, az nagyjából csak egy álca volt számomra, de nem lehetett teljes hazugság. Eldöntöttem, hogy erős leszek, és emlékeztettem magam,hogy az irányítás még mindig az én kezemben van.
Akkor néztem fel először, és vettem észre, hogy kezd besötétedni. ILYEN sokáig császkáltam volna? Valamint egy teljesen szűk kis sikátorban sétáltam, a közelemben pedig senki sem volt.

Tudtam, és éreztem hogy újból a közelemben van az a Valaki. …s éreztem a jelenlétét. Rájöttem, hogy egész idáig követett, és arra várt, hogy kettesben legyen velem… Egy helyen ahol senki sem lát, seni sem hall semmit.
Megálltam. A levegőt nehezen vettem, és próbáltam koncentrálni. Majd megkérdeztem.
- Mit akarsz tőlem…? Tudom hogy itt vagy…. Mutasd magad!!
Egy elképesztően jó illatot éreztem hirtelen. Az a valaki elsuhant mellettem.
- Addig nem míg te nem mutatod meg magad…, én sem fogok mutatkozni.- válaszolt a hang. Cseppet sem olyan volt amit vártam. Nem volt hideg és érces, nem volt öreg, és fröcsögő. Egy kellemes, fiatal, kíváncsi férfi hang volt. Az illat még mindig ott nyomult az orrom körül, szinte beleszédültem.

- De hiszen itt állok, és Te látsz engem, miről beszélsz?
- Az igazi valódat mutasd meg. Kérlek.-szólt könyörgően a hang.
Megkövültem. Honnan tudja hogy én mi vagyok?
- Ez az igazi énem, nincs mást megmutatnom.
- Ez nem igaz, tudom hogy nem. –válaszolt a hang kételkedve- Mutasd magad…Kérlek.
Szinte szenvedően kérlelt. Mintha tényleg nagyon vágyna rá…
- És mégis mért mutassam meg magamat?
- Azért hogy te is láthass engem.
- Ki mondta hogy látni akarlak?
A hang kuncogott.
- Az elején azt mondtad mutassam meg magamat.
- Igen és egy szóval sem mondtam hogy alkudozni lehet velem.
A hang nem válaszolt rögtön.
- Akkor más módszerhez kell hogy folyamodjak. Mondd… harcoltál már a nagy semmi ellen?
Azzal az a Valaki feldöntött, és én a földön találtam magamat. Újból éreztem hogy jön, ezúttal arrébb dobott pár métert. Bevertem a fejemet a falba… Írtózatosan fájt. Ez nem játék.
Bedühödtem. A meleg végigfutott a testemen, és ahogy ugrottam azonnal átváltoztam.
Vicsorgó, mérges farkas lett belőlem. Csak álltam, ösztöneimet figyeltem. Tudtam, hogy a hátam mögött van. Farkasszemeimmel a körvonalait is láttam. Felé ugrottam és belemélyesztettem a fogaimat a karjába. Cibáltam, téptem, húztam mindent csináltam.

De a támadó már nem mozdult.
Csak egy ámuldozó ”-t hallatott. De nem mozdult.
Furcsálltam ezt az előző hirtelen erős támadása után, ami nagyon nagy erőre vallott, és pontosságra.
- Most, hogy megmutattad ki vagy…-mondta a körvonal.- Én is megmutatom neked Ki vagyok.
Eleresztettem a kezét, és figyeltem. A levegő ismét vibrált. Szinte láttam a részecskéket ahogy visszaállnak a rendes kerékvágásba a teste mentén. Mintha eddig eltakarták volna őt. Egy embert kezdtek megformálni.
Egy teljes erőtől duzzadó test jelent meg, érdekes bőrszínnel. Nem volt sem hófehér, és márványos mint a vámpíroké, sem kötött és kikezdhetetlen mint a vérfarkasoké.
Egy normál emberbőr volt, ami kicsit, de csak nagyon kicsit a sárga szín felé hajlott. Mintha napsütötte lenne, de mégsem….mintha..nem is tudom. Sohasem láttam még ehhez foghatót.
Azonban látszott rajta hogy kikezdhetetlen. Megláttam a harapásom nyomait. …s elkerekedett a szemem. A sebek egy szempillantás alatt behegedtek, és eltűntek. Csak a vér nyomai maradtak a bőrén, semmi más.
Végigfuttattam a szemem a lábain, az egész mellkasán. Olyan elpusztíthatatlan erőt sugárzott, amit csak a teljesen érzéketlen emberek nem vesznek észre. Az ilyen embernek behódolnak.
De én Leah vagyok… és nem hódolok be senkinek…
Gondoltam ezt egészen addig, míg meg nem láttam az arcát.
Fiatal arc, kék szemek. Amik nem hidegek. …s nem porosak mint Aroé, pedig időről tanúskodnak, nem kevésről. Lélegzetelállítóan mélyek. Orra tökéletesen passzol markáns arcvonásaihoz, amik kemények és mégis kellemesek. A szája vékony volt,és nem vértelen, egy kis mosoly bujkált a szélén. Megrázta hosszabb szőke haját, és felnevetett.
- Mivan sosem láttál még embert?-kacsintott.
Nem tudtam válaszolni, farkas állapotomban voltam. Egyenlőre levegőt sem kaptam.
- Tudom hogy nem tudsz válaszolni, de a szemed mindent elárult. …s a szíved…-nevetett.-Hozok neked ruhát.
Leültem szótlanul, és nyüszítettem egy picit. Ne menjen el…ne hagyjon itt…
Bámultam utána… Bámultam azt, ahogyan eltűnik. Ő. A lenyomatom.


Nemsokára visszatért, és az én örömöm mérhetetlen volt. Megtaláltam Őt!! Akit kerestem… De vajon Ő szeretne e engem? Hogyan lesz ez? Hirtelen elkeseredtem. Szinte biztos voltam benne hogy egy ilyen gyönyörű valaminek én kelljek.... Hiszen láthattam a szemében, sokkal több időt ért meg, mint amennyit emberi teste elárul.
- Megjöttem- mosolygott.- Esküszöm nem foglak nézni-majd elém hajított pár ruhaneműt.
Én a számbavettem azokat, majd beljebb bandukoltam a sikátorba, és behúzódtam pár kuka mögé. Visszaváltoztam, és elkezdtem öltözni. Hirtelen megint vibrálást éreztem.
- Ne merd!!!!
Csak egy kacajt hallottam, és egy újabb vibrálást érzékeltem.
- Jójó, mindenkit elkap a kísértés. Egyébként honnan tudod hogy hirtelen láthatatlanná válok, mikor ott kuksolsz a kukák mögött?
- Háát…vibrál a levegő. …s forró lesz…
Végeztem az öltözéssel, és kiléptem a kukák mögül.
Gyönyörű arcán értetlenséget láttam.
- Vibrál a levegő? …s forró lesz?
- Igen. Azthittem tudod hogy ezek a tüneteid.
- Az én képességemnek nincsenek tünetei. Te vagy az első aki ezt mondja…-válaszolta homlokráncolva
- Tényleg?-kerekedtek el a szemeim.- Ez furcsa. …n akkoris tökéletesen érzékelem őket.
- Hmm- nézett rám aggodalmasan azokkal a gyönyörű szemeivel, én pedig azon kaptam magamat hogy bámulom….
Elmosolyodott.
- Mit bámulsz?
- Én??? …semmit.
- Gyere mutatok neked valamit. -azzal kézenfogott, és semmihez sem fogható illata betöltötte a levegőt.
A keze gyengéd volt, és kemény..mégis puha…
- Ki mondta hogy veled megyek, nem is ismerlek- válaszoltam elhaló hangon, mert nehezemre esett kimondani az ellentmondó szavakat.
- Ohh… Én azt hittem meg akarsz ismerni- válaszolta és száját szomorúan lebiggyesztette.
- Hát … végülis nem bánom…
- Én nagyon kiváncsi vagyok rád- mondta lelkesen és szeme csillogott.- hiszen még most sem tudom igazából mi vagy. Sosem találkoztam Hozzád hasonlóval… remélem megtisztelsz egy történettel.
- Csak akkor, ha te is engem a Tiéddel.
Úgy tűnt mérlegeli a dolgot.
- Megbízható vagy?
- Teljes mértékben.
- Akkor …talán. Még meglátom.. Ez nem olyan egyszerű…-nézett maga elé üres szemekkel.- De gyere! Mutatni akarok neked valamit!!!
Azzal felkapott. Hatalmas sebességgel kezdett el rohanni, majd hirtelen egy felhőkarcoló épületen belül voltunk. …s ő futott fel velem a lépcsőn egészen a tetőig. Majd megálltunk. Egy ajtóra bökött és így szólt bizsergető hangjával:
- Hölgyeké az elsőbbség.
Gyanakodva sandítottam az ajtóra.
- Ne félj nincsenek dobbermanok a másik oldalon.
Elnevettem magam, és kinyitottam az ajtót. A felhőkarcoló tetején voltunk. A szabad ég alatt. Beláttam az egész várost az esti fényeivel, a tengerpartot, az embereket… mindent láttam. Lélegzetelállító volt. De cseppet sem annyira, mint Ő.
Még a nevét sem tudtam, és azt sem, hogy ő most vérfarkas-e vagy vámpír. Esetleg valami más. Nem tudtam de nem érdekelt volna az sem, hogy ha maga az ördög. Szerelmes voltam. Halálosan. Őrülten. Hogy történhetett velem ez csak így egy pillanat alatt? Megértettem Samet. Ez nem emberi szerelem. Ez olyan amit nem tudsz irányítani. És nem bánod, cseppet sem. Teljesen átengedtem magamat az érzésnek. Gyönyörű volt.
- Gyere-mondta- majd leültetett a felhőkarcoló peremére.- Remélem nincs tériszonyod. Csak ne nézz le. Egyébként meg ha le akarnál pottyanni, elkaplak.-mosolygott
Ott ültünk az épület peremén.
És cseppet sem féltem, hogy lezuhannék, mert Ő ott volt mellettem. A vállára hajtottam a fejem. Semmitől sem féltem.
Rám nézett és a Ő szeméből is csodálatot olvastam ki. Mintha egész idáig egymásra vártunk volna. Éreztem az ő lelke is tele van keserűséggel, de most boldognak tűnt.
Természetesnek tartottam, hogy itt ülök egy Valakivel, akinek sem az életkorát, sem a nevét, sem a múltját nem tudom. Mert ez Ő és ismerem…
- Akkor mesélsz nekem?- nézett rám kiváncsian.
- Mesélek.- mondtam boldogan. Semmit sem akartam jobban, csakhogy ismerjen engem.
Mindent elmondtam,több mint egy óráig folyt belőlem szó, és Ő elmerülve hallgatott, és figyelt, és kérdezgetett. Abban az egy órában az egész életemet megismerte, mindennel együtt. Az érzéseimet, Samet, a falkát, a vámpírokat, a Volturit.
Úgy tűnt néha ismerősen villan a szeme néhány név hallatára. A Volturi szónál szisszent egyet.
- Mi a baj??
- Semmi… vagyis.. sokminden. Majd ha te is hallod az én történetemet. Folytasd!
- Igazából…körülbelül ennyi..
Mosolyogva nézett a szemeimbe, és közelebb hajolt hozzám.
- Köszönöm… Régóta nem beszélgettem senkivel sem ilyen személyesen.
- Beszéltél? Hiszen én beszéltem egész idáig.
- Igaz… Akkor senki sem volt Hozzám még ilyen közel.
- De hiszen, nem is ismersz, csak úgy kb 2 órája, ezt nem hiszem el..
- Nem számít. Úgy érzem, mintha egész életemben ismertelek volna, Leah…
Elpirultam, és zavaromban tovább akartam vinni a szót.
- Most hogy te már mindent tudsz rólam, a nevemet is és mindent, én is szeretnék rólad megtudni dolgokat.
- Nem tudom hogy bölcs dolog lenne-e. Az én életem… szóval.. tele van halállal, szenvedéssel, bűnökkel. Sok miattam történt. Nem akarom, hogy kialakíts rólam egy képet, és ne akarj látni többé. Ezt… nem akarom megkockáztatni sem.
- Ez biztosan nem fog megtörténni. Egész biztosan. Megígérem. Szóval… te már tudod rólam, hogy alakváltó vagyok. De én nemtudom te mi vagy… Szóval- mosolyogtam rá- mi vagy te?
- Mindenképpen tudni szeretnéd?
- Igen…
- Biztosan..? 100% ig megbizonyosodhatok arról, hogy nem hagysz majd itt magamban?
- Igen.
- Hát…Akkor rendben... Látod a képességeimet. Hatalmas erő és gyorsaság. Képesség, ami a rejtőzködés, láthatatlanná válás. És egy dolog…ami csak annak jár aki olyan mint én. Sebezhetetlenség. Engem sehogy sem lehet elpusztítani. Bár még nem találkoztam lénnyel, aki olyan lenne mint én… És persze örökké élek…-mondta keserűen, és elhallgatott. Majd kicsit később megkérdezte:
- Tippelsz?
- Nemnagyon tudom… Nem vagy se vámpír, se vérfarkas, de a képességeid azokhoz hasonlítanak.
- És ha van olyan, hogy valaki mindkettő?

Elképedtem.
- Az nem lehet, abba belehalnál!!
- Nem Leah. Így van. Az én véremben vérfarkas és vámpír vér keveredik. Hatalmas ellentét, amit nehéz elviselni.
Egy Hibrid vagyok….és ez mióta nem mond ellent a összes természeti törvénynek..?

Súgó 1 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2017.07.19. 23:39 Mari98 Mikor folytatod?