Hol a határ a józanész és a kegyetlenség között? Hol válik el, hogy jó vagy-e vagy rossz?
Sokáig éltem egyedül, és muszáj volt rászoknom az ember vérre, fel sem merült bennem, hogy létezik olyan út, melyben nem kell feltétlenül embert ölni. Ha tudtam volna, akkor most nem tapadna a bőrömhöz annyi ember vére és élete, nem lennék egy őrült gyilkos.
Aztán megismertem a Cullen a családot és az első perctől kezdve gyűlöltem őket, amiért ők megtalálták a módot, és állatokra vadásznak ember helyett. És még működik is náluk!
Most, hogy már tudom a módot, megváltozhatnék, de már túl késő. Túl sok embert öltem ahhoz, hogy ezen túl ne tekintsem őket prédának. Ha megláttam egy ínycsiklandó emberi egyedet már ezer gondolatom támadt arra, hogy hogyan ontsam vérét, hogy hogyan szívjam ki testéből az édes aromát, de csak miután eljátszadoztam vele.
Hányszor hallottam már Laurent hangját…
„Victoria! James! Ne játszatok az étellel!”
Milyen sokszor mondta ezt nekünk, de sosem foglalkoztunk vele igazán. Laurent mindig is túl komoly volt, míg James és én nem. Talán ezért kedveltem jobban a szadista Jamest, akinek szórakozás volt az üldözés és a kínzás, de én szerettem őt.
Hiszen akármilyen is ő, megmentette az életem, mikor haldokoltam. Igaz, hogy magamra is hagyott és sokáig egyedül voltam, de aztán csatlakoztam hozzá és Laurenthez, így lettünk mi hárman egy csapat.
De most már megint egyedül vagyok, és folyton csak a bosszún zakatol a fejem, de az átkozott farkasok mindig megakadályoznak a célomban.
Gyűlölöm őket, de talán Bellát és Edwardot a legjobban, hiszen ők tehetnek mindenről. Edward ölte meg Jamest, Bella miatt, és a vérfarkasok ölték meg Laurentet, szintén Bella miatt. Tehát neki kell szenvedni és ez által Edwardnak.
Mindennap a különböző kínzási módszereimen járnak az agykerekeim, és csak az vigasztal, hogy a kicsi Bella nem számíthat nyugodt halálra, mert én úgy megkínzom, hogy azt még a Pokol tüzén is emlegetni fogja.
Kétségem se volt, hogy oda fog kerülni. Akit ennyire szeret valaki, az már nem lehet normális, azt már büntetni kell. Még pedig Edward és Bella érzelmei nagyon erősek egymás iránt és ez dühít, láttam rajtuk a szenvedélyt és a szerelmet.
Remélem, Bella tudja, hogy eljövök érte, és retteg tőlem. Remélem, hogy minden éjjel rólam álmodik és arról, hogy megölöm.
Azt viszont máig nem értem, hogy a Cullenek miért hagyták itt védtelenül, mikor tudhatták, hogy James halálát meg fogom torolni. Az nem lehet, hogy tévedtem az érzelmeiket illetően. Tudom, hogy nekem nincs különleges képességem, de jók a megérzéseim és nagyon veszélyes tudok lenni, ha akarok.
Jamesszel sosem volt túlságosan bensőséges a kapcsolatunk, mégis szerettük egymást a magunk módján. Lehet, hogy mi ketten sosem voltunk azok a csöpögős szerelmesek, mint Bella és Edward, de James fontos volt számomra. És Laurent is.
Laurent amolyan testvérféle volt nekem, de láttam rajta, hogy vonzódik az irányomba, de nem mer kikezdeni James haragjával, és ő mindig is gyáva volt.
Még akkor is, mikor James Bellára kezdett vadászni, ezzel kivívva a Cullen család haragját. Sejtettem, hogy a létszám előnyük zavarja, de én hittem benne, hogy a kegyetlenség győzhet, és miénk lesz a trófea. Bella holtteste.
Bár nem értettem, hogy James miért pont Bellát szemelte ki magának, talán kihívást látott benne. Hát én nem. Csak egy szánalmas és gyönge kicsi ember, aki nem tudja, hogy mikor kell meghalnia.
Neki kellene most halottnak lennie, és nem Jamesnek, sőt nem is Laurentnek, ők nem érdemelték ki a halált. De Bella… az a kis haszontalan lény, ki oly sok bajt okozott…
- Megöllek, Bella! – kiáltottam fel hirtelen eszelős hangon.
Még magamnak sem ismertem be, hogy irigyeltem ezt az emberlányt, hiszen milyen jó is volt neki. De talán Edwardot még jobban irigyeltem, hiszen a vérért nem kellett embert ölnie.
Nagyon régóta vagyok már vámpír, bár csupán csak pár száz éve. Abban a korban minden nő illedelmes volt, ahogy én is. Megvetettem a gyilkosokat és az erkölcstelen dolgokat, de egy nap minden megváltozott. Egy elmebeteg állat megerőszakolt, aztán félholtra vert. James ezt a férfit üldözte éppen és ölte meg, a haldokló testem mellett.
Azt hiszem megtetszettem neki, azért harapott meg. Nem ölt meg, sikerült megállni, máig sem értem, hogy miért, és hogyan, de sikerült neki.
Miután a méreg kezdett szétterjedni az ereimben magamra hagyott és három napig pokoli kínok között vergődtem.
Mikor átváltoztam, nem értettem, hogy mi történt, de tudtam, hogy hiába nem haltam meg, valami nincs rendben velem. Ideges voltam, mégsem hallottam a szívdobogásom, a bőröm fehér volt és valami furcsa kaparta a torkomat.
Nem törődtem a furcsaságokkal futva mentem a házunkig, és meglepő módon nagyon hamar odaértem. A szüleim és a bátyám értesültek a halálhíremről, mégsem sirattak, hanem jókedvűen nevetgéltek, és Bartholomew, a bátyám lakodalmát ünnepelték.
Nagyon feldühödtem és egy nagyon furcsa érzés volt bennem. Vörös köd lepte el az agyamat és hidegvérrel gyilkoltam meg a családom, akiket én szerettem.
Gazdag arisztokraták voltak, de a pénzt nem tartottam meg, bár reméltem, hogy a húgomra, a kétéves Elisabeth-re száll a családi vagyon.
Napokig nem tudtam tükörbe nézni, és nem értettem, hogy miért szívtam ki a szüleim és Barth vérét, mikor ez undorító.
És akkor rájöttem, hogy én már nem vagyok ember. Sokkoló volt, de nem tartott sokáig rájönnöm, hogy mi is lettem.
Vámpír.
Azonnal felkerekedtem és megkerestem Jamest, hátha tud nekem segíteni. Segített, és társak lettünk, minden értelemben.
A családom meggyilkolása után vérszemet kaptam és megöltem a legtöbb utamba kerülő embert, még csak nem is undorodtam a gondolattól, hiszen engem erre teremtettek, és nem tiltakoztam ellene, sosem voltam egy lázadó egyéniség.
Csak mostanában.
Ki kell találnom, hogy hogyan játsszam ki a farkasokat, és hogy miképpen öljem meg Bellát. Egy biztos… valami nagyon fájdalmas módszert kell neki kitalálnom, amit megemleget. Edward pedig átkozni fogja a napot, amiért kikezdett Jamesszel és velem.
Felidéztem magamban James leheletfinom csókjának az illatát, és útnak eredtem, hogy bejussak Forksba, Belláért…
- Drága Bella… Remélem, hogy nem felejtettél el… - suttogtam negédesen. – Mert megbosszulom James halálát!
Már el is képzeltem, ahogy megkínzom minden porcikáját… eltöröm a lábait… majd a kezeit… majd mielőtt kihunyna belőle az élet, letépem a fejét! Hogy szenvedjen! James miatt!
Eme novellát, mely pont ezer szavas lett (xD) Rosalie-nak, aki átnézte nekem (:P) és Brigyo-nak ajánlom, aki kölcsön adta a Twilight DVD-t, aminek az ötlet köszönhető xD
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Wow... véres...dúrva...kicsit ilyesztő...victoriás... és nagyon profi! :)
XD Ügyes vagy!