Pont így, pont most veled szeretnék lenni… 

Kint ülök a teraszon, betakarózva, kezemben egy bögrével. Ősz van, az elmúlás évszaka. Egy bizonyos éjszakára emlékezek vissza.

Fülledt, nyári éjszaka volt. Az ég felhőmentes és csak úgy ragyogott a milliónyi, apró csillagtól. Az egyik szórakozóhely felé tartottam felejtés gyanánt. Szakítottam másfél év után a barátommal. Nem úgy működtek a dolgok, ahogy azoknak menniük kellett volna. Összetörtem, de nem az a célom, hogy depresszióba essek. Nem. Döntöttem el magamban.

A klub előtt hosszú sor állt. Egyszerűen bejutottam, be kellett vetnem a külsőmet és ennyi. Ez mindig is ment. Hosszú szőke haj, kék szemek, telt ajkak, karcsú, magas alak. Amikor beértem úgy érzetem magam, mintha csak egy méhkasba szálltam volna be és én lennék a sok méhecske közül az egyik. A zenelejátszóból számomra ismeretlen zene szólt, de tetszett. Lesétáltam a lépcsőn bele a tömegbe elvegyülni. A zene magával ragadott és minden porcikámat a táncra csábította. Én pedig engedtem a csábításnak. Nem érdekelt, hogy kivel táncolok, hogy nézett ki, hány éves volt. Csak éltem az életem. Pár szám múlva, talán már órák is elteltek - nem tudom – elmentem inni valamit. Kértem egy long island ice tea-t. Talán ettől kiütöm magam. Már az elsőnél éreztem a hatását, de teljesen csak a harmadik pohárnál álltam be. A zene és a pia megtette a hatását nálam. Feloldódtam minden értelemben. Gátlástalanul flörtöltem minden pasival kortól függetlenül. Indultam volna egy újabb adag alkoholért, amikor megláttam őt. Kitűnt a tömegből fehér bőrével és megtermett testével. Rövid, fekete haja és pólója alatt duzzadó izmai beindítottak. Lassan, kicsit szédülve indultam meg felé, mint amikor a vadász becserkészi az áldozatát.

- Szia – köszöntem neki.

- Szia – köszönt vissza bársonyos, mégis mély hangján – Táncolunk?

- Persze.

A csípőnk ritmusosan ringott, hol egymáshoz értek, hol eltávolodtak egymástól. A tánc pillanataira homályosan emlékezek. Az első dolog, ami feltűnt, hogy a számra tapad még egy száj. Majd az, hogy visszacsókolok. Nyelveink vad táncba keveredtek egymással, mintha csak követelnék, hogy ne csak a testünk, hanem ők is részt vehessenek a táncban.

- Menjünk… el… valahova… máshova…- suttogta a csókok között.

 Kiverekedtük magunkat a szabadra és fogtunk egy taxit. Automatikusan mondtam a címet, végig nem gondolva, hogy mit is mondok. A kocsiban vissza kellett fognom magam, nehogy rávessem magam. Maga a látvány is túl izgató volt számomra.

- Hogy hívnak? – tettem fel a számomra fontos kérdést.

- Emmett. Téged?

- Lily. És hány éves vagy?

- 21. A te életkorod területén találgathatok? – tette fel a kérdést egy félmosoly kíséretében.

- Igen.

- 17?

- Nem. Több.

- 18?

- Közel, de még mindig nem, 19 vagyok. – mosolyogtam.

Megérkeztünk a lakásomhoz. Vágytól remegő kezekkel nyitottam ki az ajtót. Mikor az ajtó becsukódott a hátunk mögött, neki lökött az ajtónak és szenvedélyesen megcsókolt.

Ajkaimtól eltávolodva kezdte el apró csókokkal beborítani a nyakamat. Egy alig hallható morgás tört fel a torkából. Különösebben nem foglalkoztam ezzel az ijesztő hanggal. Keze megtalálta a bejáratot a pólóm alá. Jéghideg keze hozzáért, az én felhevült testemhez. A hideg rázott ki. Felváltva vettük le egymásról a ruhákat. Lelökött az ágyra és folytatta tovább ott, ahol abbahagyta…

Reggel egyedül ébredtem, vagyis nem mert a fejfájás melegen köszöntött. Sajnáltam, hogy nem volt már velem. Kezdtem megkedvelni, bár csak a nevét és a korát tudtam. Kimentem a konyhába és bevettem egy Aspirint. Visszamentem az ágyhoz és elkezdtem összeszedegetni a ruháimat a földről.

-.-Éjszaka-.-

 Kopogásra lettem figyelmes.

- Megyek – kiáltottam a jövevénynek.

Kinyitottam az ajtót és megkövülten álltam az ajtóban.

- Te mit keresel itt?- kérdeztem.

Válaszolni nem választolt, hanem ajkai lecsaptak a számra. Édesen ízlelgette, én pedig hagytam, hogy megint megtörténjen, az, ami tegnap.

-.-…-.-

Így mentek a dolgok már 4 napja. Este jött, lefeküdtünk és reggel eltűnt. Kezdtem beletörődni, de egyre jobban belehabarodni. Mígnem jött a felismerés, hogy szeretem.

Aznap este is jött.

- Szia – mondtam.

- Szia. Beszélnünk kell.

- Gyere be.

Már a nappaliban ültünk egymással szemben.

- Nem jövök többet.

-Miért? – megfagyott bennem a vér emiatt a három szó hallatán.

- Visszajött hozzám az, akit szeretek. Csak játékszernek használtalak. Bocsáss meg.

- Takarodj. Benned egy csepp lelkiismeret sincsen, amiért így kihasználtál? Várj. Ne is válaszolj. És tudja?

- Nem, nem tudja és nem is szeretném, hogy tudja. Légy szíves ne mondd el neki.

- Nem is ismerem. De különben se lennék olyan bunkó, hogy elmondjam. De rólad ne beszéljünk… Most menjél, kérlek és vissza, se gyere – mondtam már sírva. Kinyitottam előtte az ajtót, jelezve neki, hogy menjen már. Felállt, majd megállt előttem.

- Sajnálom – suttogta és csókot lehelt a számra.

- KIFELÉ – üvöltöttem.

Napokig sírtam és a depresszió is bekopogott hozzám.

És most itt vagyok. Még mindig nem hevertem ki, de többet nem is találkoztunk. Szeretem és ezen az idő sem változtathat. Ha vele nem lehetek, akkor mással sem. Bementem a fürdőbe, megengedtem a vizet és levetkőztem fehérneműre. Kerestem egy pengét, majd bele ültem a kádba. A víz langyos volt. Felemeltem a karomat. A penge hideg felülete hozzáért a csuklómhoz. Belemélyesztettem és hagytam, hogy a vér egy csíkban végig folyjon a karomon, majd bele a vízbe, ahol piros foltot hagyva maga után. Csak kaszaboltam a csuklómat össze-vissza. Éreztem, hogy testem kezd kihűlni. A víz, amiben ülök már nem átlátszó, hanem piros, mint amikor Húsvétkor tojást festünk. Erőm még volt ahhoz, hogy felírjak valamit a falra. Véremet használtam tintának, papír helyett pedig a csempét.

Két szót írtam fel:

Szeretlek Em.

LC.

- Szeretlek – suttogtam és az angyalok vittek magukkal egy új életre és utazásra, ahol talán megtalálom az örök boldogságot.

A lány soha nem tudta meg az igazságot, hogy szeretője egy vámpír volt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés