Ő nekem az életem,
A szerelem, a mindenem,
A szívem, a sóhajom
Az érzésem, a bánatom
Nélküle üres az életem
S nincsen már létem.
A legnagyobb kínom,
Hogy nélküle nem bírom!
Összetörök, elveszek
S úgy érzem már nem leszek…
Ha elmegy, belőlem egy darabot elvisz
Remélem azért szeret még így is
S gondol rám néha még
Legalább egy pillanatra
S tán visszatér pirkadatra…
De most már tudom,
Hogy mindez csak önámítás,
Nem lesz itt semmiféle visszaállítás!
S tudom nem szeret többé…
Elment, elhagyott örökre!
S lettem szánalma ökre!
Buta vagyok, hogy nem gondoltam előre,
A fájó és keserű jövőre!
Kísértet lettem,
Testem gyáva rabja
Lelkem elszállt,
S nem lesz már viszlát.
Üres vagyok belül,
Lélegezni nem tudok
Forog velem a világ
S potyognak a csillagok.
Álmokat látok veled,
Hallom is édes hangodat,
Mely még mindig hívogat!
Magam előtt látom, arany szemed,
S kívánom, bár lehetnék veled!
De te itt hagytál,
Nem törődsz velem!
Nem érdekellek
Pedig, hogy szeretlek!
Rád gondolok éjjel,
S nappal, ha jő a hajnal
Ha az alkonyat leszáll,
S ha újhold üti fel táborát!
Olyan a lelkem, mint az űr,
Valamit kitéptél belőlem tövestül!
Itt hagytál az őrületben!
Bár halnék meg, s lennék
Egy ócska kövületben!
Hol nem tudnék rád gondolni!
Nem tudnék rád gondolni,
Nem volna lelkem,
Nem volna fájdalmam,
Nem volna szerelmem…
Mert itt szerelmem van,
Csak szeretőm nincs,
Elhagyott, eldobott a drága kincs!
Ki már nem törődik velem,
Nem hallja lélegzetem,
Szívem ritmusát,
Hangom tónusát…
Igazán csak az a szörnyű,
Hogy én sem láthatom,
S nem kiálthatom, hogy:
SZERETLEK, DE NAGYON!!!
Mert akkor felszakad bennem,
Egy újabb, régi seb
Mit az idő úgysem gyógyít meg…
Minden akkor lesz csak jó,
Ha mindent elhagyok,
S csendben, remélem, gyorsan meghalok…
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
