(Edward szemszöge)

Amint kimondta a nevemet, megmerevedtem és csak bámultam magam elé. Tényleg rájött? Már emlékszik rám?
- Jól vagy? – kérdezte hirtelen Bella és én majdnem felnevettem a döbbenetem miatt. Rájött, hogy becsaptam és én vagyok Edward, ő meg még aggódik értem?!
- Igen, de azt hiszem, beszélnünk kéne arról, amit az előbb mondtál – közöltem vele határozottan.
- Mért, mit mondtam az előbb? – kérdezte értetlenül, majd összeráncolta a homlokát.
Én már teljesen összezavarodtam… Kimondja a nevemet, utána aggódik értem, és most azt se tudja, hogy mit mondott néhány másodperccel ezelőtt.
- Azt mondtad, hogy Edward – mondtam, mire Bellának hirtelen összecsuklottak a lábai, és csak a gyors reflexeimnek köszönhetem, hogy Bella nem esett a földre.
- Bella, Bella! Ébredj fel! – kérleltem, de semmi reagálást nem mutatott.
Mivel láttam rajta, hogy egyelőre nem fog felébredni, beültettem a kocsimba és elindultunk vissza Forksba.
Egész úton nagyon aggódtam érte, hiszen nem értettem, hogy mi lett vele. Rájön az igazságra, majd nem tudja, hogy mit mondott, aztán mikor emlékeztetem rá, akkor pedig elájul. Igazán furcsa…
Hamarosan odaértünk Bella házához és ekkor kiemeltem őt a kocsiból, majd mikor megbizonyosodtam róla, hogy Charlie nincs itthon, kinyitottam az ajtót, majd Bellát felvittem a szobájába és lefektettem az ágyba.
Már egy jó ideje nem ébred fel – gondoltam magamban.
- Jaj, Bella, ébredj fel! Kérlek! – mondtam, majd végigsimítottam az arcán.

(Bella szemszöge)

Nem tudom, hogy miért, de elájultam és csak lebegtem a sötétségben. Alig érzékeltem valamit a külvilágból… Csak annyit hallottam, hogy valaki a nevemet szólongat, de én nem tudtam válaszolni neki.
Ekkor ismét bevillant az álmom…
„Te sokkal jobb megfigyelő vagy, mint hittem volna.”
Ez az egy mondat visszhangzott a fejemben, ismétlődött egyre hangosabban, majd teljesen megszűnt ez a hang és ismét a sötétségben voltam…
- Bella, kelj fel! Mi van veled? – kérdezte valaki, de én hiába is próbáltam a szemeimet egyelőre nem tudtam kinyitni…
- Bella, gyerünk, ébredj! – mondta ismét valaki néhány másodperccel később.
Mégegyszer megpróbáltam kimászni a sötétségből…
Nyitogatni kezdtem a szemeim, majd amit láttam eléggé megdöbbentett, apám volt az, aki ébresztgetni próbált.
- Mi történt? – kérdeztem kicsit még kábán.
- Megint elájultál, kicsim. Csak azt nem tudom, hogy hogyan.
- Hol van… - kezdtem volna, de ekkor eszembe jutott, hogy megígértem, hogy nem mondom el apámnak, kivel is voltam, így inkább félbehagytam a kérdést.
- Ki hol van? – kérdezett vissza apám.
- Senki, csak félrebeszéltem – mondtam, ártatlan fejet vágva, de apám nem úgy festett, mintha nagyon elhitte volna.
- Bella, te… - kezdte és próbált szigorú arcot vágni, de végül nem fejezte be a mondatot és csak legyintett a kezével.
Én csak értetlenül néztem rá, de ő már meglehetősen nyugodt képet vágott, majd megszólalt.
- Én most megyek, neked pedig jót tenne egy forró fürdő azt hiszem – mondta, majd már ott sem volt a szobámban.
Egy darabig még az ágyamban ültem és csak bámultam ki a fejemből, de aztán úgy döntöttem, hogy ideje megfürdenem, így fogtam a pizsamámat és elindultam a fürdőszoba irányába.
Charlie-nak végül is igaza volt. A forró zuhany tényleg jót tett és legalább tudtam egy kicsit gondolkozni is… Az álmomon és az összes emlékemen, amely Edwarddal kapcsolatos…
Hazudott – gondoltam magamban.
Az álmom is ezt akarta felém sugallni és ráébreszteni erre, hogy hazudott…
Csak azt nem tudom, hogy miben.
Az biztos, hogy köze van Anthonyhoz – mondtam magamban, majd hirtelen megdermedtem és majdnem elájultam döbbenetemben.
Anthony… Edward… - suttogtam magam elé, majd gyorsan kimásztam a zuhany alól, megtörölköztem, felöltöztem, majd még mindig döbbenettel az arcomon, távoztam a fürdőszobából. Elindultam a lépcső felé, de még mielőtt elérhettem volna a szobám ajtaját Charlie megállított.
- Csak nincs valami baj? – kérdezte aggódva.
- Nincs – mondtam halkan. – Legfeljebb annyi, hogy hazudott nekem, ráadásul nem is emlékszem, hogy pontosan mi történt ma – tettem hozzá gondolatban.
- Biztos? – húzta fel gyanakvóan a szemöldökét.
- Igen, apa. Nincsen semmi baj.
- Rendben. Szia Bells, jó éjt!
- Jó éjt apa!
Ezután bementem a szobámba és, mint egy durcás kisgyerek levágódtam az ágyra és csak gondolkoztam… Főképp a mai napról…

(Edward szemszöge)

Egy ideig nem bírtam felébreszteni Bellát, hiába is próbáltam, de aztán meghallottam Charlie kocsijának hangját, így jobbnak láttam hazamenni, szóval otthagytam Bellát az ágyában és elindultam az otthonom felé…
Amint hazaértem Alice szinte rögtön letámadott a kérdéseivel.
- Rájött? Emlékszik? Mi történt? – Még folytatta volna a kérdésözönét, de a szájára raktam a kezem, így kénytelen volt egy kicsit hallgatni, bár tettemet elég mérges tekintettel nézte.
- Alice, Alice, nyugi! Nem tudok semmiről… - Alice közbe akart szólni, mert ekkor már a kezem nem volt a szája előtt, de intettem neki, hogy még maradjon csöndben és mindent elmondok. – Csak azt akartam mondani, hogy nem tudom, hogy Bella emlékszik-e már rám, mert mielőtt kiderült volna, elájult.
- Oh – mondta döbbent arccal.
- De egyébként te mit láttál? – kérdeztem.
„Azt, hogy Edwardnak szólít. Illetve nem konkrétan neked mondta, csak úgy… nem is tudom. Olyan furcsa volt. Nem téged nevezett Edwardnak, de nagy a valószínűsége, hogy azért mondta, hogy Edward, mert rájött mindenre.”
- Viszont utána nem tudta, hogy mit mondott.
- Hogy mi? – kérdezte Alice hitetlenkedve.
- Hát, csak gondoltam, hogy ha már rájött, akkor legalább meg kéne beszélnünk, de mikor szóbahoztam, nem tudta, hogy azt mondta Edward.
- Talán csak egy kicsit össze van zavarodva.
- Igazad lehet – helyeseltem.
- Egyébként jó volt a kis „kirándulás”?
- Igen, nagyon is…
- Mesélj – kérlelt Alice, miközben pislogott a szemeivel és ártatlan arcot vágott hozzá.
- Igazából… megcsókoltam, de nem lett volna szabad. Ő az hiszi, hogy csak nemrég találkoztunk.
- És visszacsókolt?
- Igen. Talán mégis van remény, hogy megbocsájt…
- Most viszont ki kéne deríteni, hogy Bella megtudta-e ki vagy valójában
- Igen, majd holnap megbeszélem vele – mondtam, majd felsiettem a szobámba.

(Bella szemszöge)

Kezdtek visszajönni az emlékeim a mai napot illetően.
Emlékszem, hogy elmentem az Edwarddal közös rétünkre… Valamint még arra is, hogy bevillantak az emlékeim, legalábbis részben… Igazából azt hiszem, hogy valami nagyon nagy ostobaságot csináltam…
Ott volt velem Anthony és azt mondtam neki, hogy Edward… Hogy lehettem ekkora bolond… Most biztos azt hiszi, hogy csakis azért vagyok vele, mert Edward elhagyott… De viszont itt van a másik dolog is… Biztos vagyok benne, hogy Edward becsapott. Nem tudom, hogy miben, de érzem, hogy becsapott. Talán nem is ment el, hanem itt van, csak nem akar velem találkozni. De Anthony csak nem hazudni nekem ilyesmiben. Vagy mégis? Bár az is lehet, hogy Edward senkinek se mondta meg az igazat és mindenki úgy hiszi, hogy elutazott. De mi van, ha csak én képzelődök és Edwardot ok nélkül gyanúsítgatom hazudozással?! Még az is lehet, hogy ezt az egészet csak azért képzelem, mert össze vagyok zavarodva. De akkor mért lennének az álmok? Mi okozhatná ezeket az álmokat, melyekről eddig azt hittem, hogy valamire utalni akarnak, de a tudatom nem igazán érti, hogy pontosan mire is. Tulajdonképpen talán túl nagy jelentőséget tulajdonítottam az álmaimnak, pedig elképzelhető, hogy igazából ezek csak egyszerű álmok, melyeknek nincsen üzenete úgy, ahogy eddig hittem…
Lehet, hogy még egy ideig nem fogok emlékezni… Elfelejtettem a szerelmemet, akit most már nem szeretek, de van valaki, akit viszont szeretek, de nem tudom, hogy ő is szeret-e.
Ekkor eszembe jutott még egy részlet a mai napból… Anthony ma megcsókolt, szóval bizonyosan éreznie kel irántam valamit, legalábbis azt hiszem.
Egyre zavarosabbak az érzéseim és a gondolataim is.
Azonban azt hiszem, hogy ideje lenne egy kicsit végre aludnom is, mert holnap iskola van és nem szeretnék holnap fáradtan iskolába menni, hiszen holnap lesz egy beszélgetésem Anthonyval és lehet, hogy Jessicával is, bár az utóbbiról nagyon remélem, hogy nem fog bekövetkezni…
Másnap reggel örömmel nyugtáztam, hogy az ég felhős volt, így semmi oka nem lehet Anthonynak, vagy akár a többi Cullennek, hogy ne menjen iskolába. De, ha esetleg mégse jönnek, akkor én magam megyek el hozzájuk, mert feltétlenül meg kell beszélni a kétségeim és a feltevéseim…
Nagyon siettem az iskolába, de nem a tanulási vágyam hajtott, hanem az, hogy tisztázhassam a helyzetet Anthonyval. Amint beértem az iskolába, tudatosult bennem, hogy sajnálatos módon túlságosan is siettem, így még szinte üres volt az iskola környéke. Mivel jobb dolgot nem találtam, amivel elüthetném az időt, így végigpörgettem az agyamban a lehetséges módokat arra, hogy hogyan is lehetne megbeszélni a kialakult furcsa és egyben bonyolult helyzetet is.
Vegyük sorra, hogy miket tudok, sejtek, vagy miket mondtak:
1. Nem emlékszek Edwardra.
2. Edward elutazott (Bár ebben nem igazán vagyok biztos)
3. Szeretem Anthonyt
4. Valamit titkolnak…
Még tovább gondolkoztam volna a tényeken, de ekkor Alice és Anthony lépett elém kérdő tekintettel.
Anthony kicsit feszült volt, amit nem igazán értettem, hiszen nekem lenne okom a feszültségre, de inkább annyiban hagytam a dolgot és úgy döntöttem, hogy belevágok a mondandómba, azonban egy hang sem jött ki a torkomon.
Anthony sem szólalt meg, ahogyan Alice sem, így csak álltunk és a csend egy idő után már kezdett kínossá válni.
- Beszélnünk kéne – mondtam ki végre valamit.
- Én is így gondolom – mondta Anthony.
- Szeretném, ha válaszolnál valamire – kezdtem, mire bólintott. – Hazudtál? – kérdeztem, mire arcán rengeteg érzelem futott át, de nem válaszolt. – Hazudtál nekem, amikor azt mondtad, hogy Edward elutazott? – tettem fel a kérdést újra, de egy kicsit érthetőbben.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés