Edward nem értette hogyan veszthette ennyire szem elől az eseményeket. A gyilkos düh amely minden erejét lekötötte elnyomta Bella sikoltozásának hangját. Egyedül volt a három idegen ellen, és az egyik közel férközött Bellához. Tulságosan közel, de nem tudta megakadályozni, ketten tartották és a hosszadalmas küzdelemben igen meggyengült. Testét sebek szaggaták és lelkét a fájdalom, hogy nem tud segiteni azon akit a legjobban szeret. Bella szenvedése még csak most kezdödött. Tudta hogy nem nyerhet,de küzdött. Rúgott és kapálodzott. Síkoltozva próbált menekülni,de az ismeretlen vámpír túl erősen szoritotta, Bells elfáradt és már tudta hogy vége van. Hogy minden elveszett.
Úgyanebben a pillanatban villant át ez a gondolat Edwardon is. A lány felsikoltott ahogyan a férfi torkon harapta. Edward érezte a vérének illatát és fekiálltott:
- NE!- kétségbeesve próbált szabadulni a két nevető fickótól.
- Hagyj nekünk is, te!-szólt az éppen táplálkozóra az egyik.
Bells sikolya elvágta a csendet. Edward önkívületlen állapotban üvöltött fel, majd a földre rogyott. A három alak csak röhögött.
- Micsoda szánalmas egy vámpír. Nem kóstolod meg? - tartotta felé a lány csuklóját. Bella körül hatalmas vértócsa volt. Edward érezte azt a bizonyos bodulatot és a többin is látta ahogyan eluralkodik rajtuk a vérszomj. Elfogta a pánik. Már végleges volt. Elveszti azt akit a legjobban szeret. Bella fájdalmas üvöltései már csak halk nyöszörgéssé váltak. Senki nem fogta Edwardot, de nem bírt mozdulni. Csak nézte ahogy a három betolakodó kiszívja szerelméből az életet. Oly mély fájdalmat érzett, hogy ha halandó ember lett volna, belehal. A végét akarta mindennek, de nem bírt mozdulni. Felüvöltött és könnyek nélkül, némán sírt mint a felnőttek, és mint azok akik már tudják mit fognak tenni a fájdalom múlásáért.
Odarohant a hordához, de csekély erejére sem volt szűkség. Készülödtek távozni maguktól is. Már jól laktak, a testre pedig nem tartottak ígényt. Ott hagyták őket.
Bella mozdulatlanul hevert a földön, mint egy porcelánbaba amelynek csak a beleje repedt meg miközben leesett a polcról. Ed csak nézte, majd kezét szájához vette és megcsókolta.
- Sajnálom Bells. Nem tudtalak megvédeni.Nem tudtalak. - hangja elcsuklott és arcán könnyek hullottak végig. Csak azt hajtogata, sajnálom. A teli hold hatalmas fényárba boritotta a tájat. A csendet csak egy patak halk csobogása törte meg. A szél se fújt és bagoly se húhogott. Bella megmozditotta az ujjait Ed kezében. Csodálkozva nézte ahogy a lány szeme kinyilik.
- Bells...- nézett rá elgyötörten. – Sajnálom.- kezdte újra, de a lány félbeszakította.
- Már hallottam, ne kezd megint.- lehelte alig hallhatóan Bell. Edward még mindig sírt.
- Nem lesz semmi baj.-mondta félmosollyal az arcán. Közben arra gondolt hogy csak ő reagálhat így egy ilyen szituációra. Most mégjobban belehasitott a fájdalom, mert tudta hogy többé nem lesz csípősen szenvtelen az ő legdrágábbja. Már nem fogja átölelni mikor alszik, nem fog hozzábújni. Lehetetlen kérdéseit nem teszi fel oly könnyedén mintha csak arra lenne kíváncsi hogy, hogy van.
- Nagyon szeretlek Bella.-mondta ki lehunyt szemmel. Félt ránézni, nem engedheti meg hogy így lássa, neki ne fájjon. Csak ne legyen fájdalmas. Magához ölelte a hideg testét. Némi vér még mindig volt benne, érezte ahogy beleszagolt hosszú barna hajába. A karjaiba fogta és úgy ölelte, a lány felsziszent néha, de mozdulni nem bírt.
- Nagyon fázom. Olyan hideg van és sötét. Alig láttlak,hajolj közelebb kérlek. Ne távolodj el! - kérte. A Cullen fiú tudta hogy itt a búcsú ideje. Érezte hogyan múlik el a lány élete minden nehezen vett levegő kifújásakor. Magához szoritotta a lányt. Érezte a félelmet, most már igazán. A tagadás fázisában nem tudta elhinni és nem is akarta hogy vége lehet. Felemelte a lányt és azt mondta:-Elviszlek Carlise-hez. Ő meggyógyít!- a lány felnyögött fájdalmában és érezte ahogy Edward felemeli gyenge testét majd átszáguld az erdőn. De mindet oly távolinak mintha csak álmodná.
A hosszú futás után elértek a Cullen-házhoz. Bellát lefektette az ágyára melyet nem oly régen miatta szerzett be a család, közben elüvöltötte magát: - CARLISLE!
A kívánt személy pillanatokon belül ott termett és nem is kérdezett semmit. Odalépett a lányhoz és óvatosan megvizsgálta. Pulzusa oly gyenge volt és teste oly sápadt hogy bizonyos volt benne, már nem lehet mit tenni a lányért. Túl nagy volt a vérveszteség.
- Sajnálom Edward... - de ő már régen tudta, látta az orvos gondolatait az első pillanattól. Torkából oly mély üvöltést hallatott melyre az összes Cullen ott termett és egy pillanatig értetlenül nézte az eseményeket, de megérezték Bella vérének illatát és ők is tudták. Vége van. Váratlanul Alice-nak ugrott.
- Miért nem láttad előre Alice? Miért nem figyelmeztettél? Talán ha nem viszem oda. Tudtad!
- Nem. Én nem láttam... nem láttam semmit. - mondta értetlenül. Esme közbe szólt:- Vadászni voltunk fiam. Távol tőletek, hogyan láthatta volna? - Edward rádöbbent hogy hirtelen mennyire lehiggadt bár még így se volt nyugodt.
- Nem kell nyugtatnod! Hiszen ott fekszik. És nem fog... - ijedten a szájához kapta a kezét.
- Carlisle...- kérlelte a férfit ki apja helyett apja volt. De ő csak a fejét ingatta és gondolatban válaszolt neki: „Maradj vele, mást nem tehetünk. Sajnálom.” Megindult lefelé és a többiek is követték. Edward halotta ahogy Alice azon töri a fejét hogy vajon miért nem látott semmit. Hallotta hogy mindenki szomorú, mindenkiben ott volt az a sötét érzés mely a gyász pillanataiban lebegett az emberek feje felett.
Leült az ágyra és simogatta a lányt, nézte ahogy nagyon lassan s nehezen lélegzik. Hallgatta ahogy olykor felnyög és próbálta csititigatni. Vajon meddig tarthat? Meddig kell szenvednie? - kérdezte magától.
- Szeretlek Edward Cullen. Mindig is szeretni foglak.- mondta a lány miközben rászegezte barna szemét és megprobálta megszóritani a fiú kezét. Ő hozzáhajolt homlokon puszilta majd válaszolt neki: - Én is szeretlek Isabella Swan. Mindig is szeretni foglak.- majd megcsókolta hideg ajkait. A lány vett még egy utoló levegőt majd ahogyan azt kifújta tüdejéből úgy távozott belöle az élet is. Edward újra sírt. Közben megjelent Carlisle egy injekcióval a kezében. Egy pillanatra felcsillant a szeme a fiúnak majd rájött hogy az csak a fájdalomcsillapitó.
- Már... nincs rá..szükség.-mondta elcsukló hanggal.- az orvos értette. Átfutott egy pillanatra fejében a gondolat, hogy a családi temetőben békére lelhet. Edward nagyon mérges lett, és rákiáltott a férfire hogy takarodjon.
Odahúzta az ágyhoz a szobában szintén új pianinot és játszani kezdett. Elöször Bella altatóját, majd valami újba kezdett. Valami sokkal szomorúbba. Nem tudta mit tegyen, csak az elefántcsont billentyűkre figyelt és olykor rápillantott a képekre melyek az utóbbi hónapokban készültek. Bella mosolyog rajtuk és ő is. A fiatal nő aki boldoggá tette a létét, aki úgy örült a közös karácsonynak, aki úgy várta a nyári utazásokat most ott fekszik mellette és már nem fogja viselni azt a gyűrűt melyet csak neki készítettett. Nem fog igent mondani mikor a gyönyörű tengerparton alkonyatkor megkéri a kezét. Nem fogja csókra nyitni az ajkait ha túl közel hajol hozzá. Már nem lesz féltékeny a fiúkra az iskolában akik körbeveszik, már Jacob se választhatja el őket. Bár csak ő vette volna el tőle. Nem így, nem jó ez így. Másképpen kéne lennie.
„Hová megyünk? Miért nem láthatom? Ez így határozottan nem tetszik. Azonnal vedd le a kötést!-én levettem és felkaptam a hátamra. – Csukd be a szemed pókmajom! - megindultam vele a tisztásra. Ő szoritott. Mindig azt mutatta hogy bizik bennem, de láttam rajta, éreztem hogy azért kicsit tart valamitől. Ezen mindig csak mosolyogtam. Gyönyörű volt ahogy a szél borzolta a haját a tisztáson”. Fél év. Ennyi járt nekünk? - zökkent viszsa a valóságba. Szomorúan ingatta a fejét, ha akkor távol tartom tőle magam még mindig élne. Újra körbenézett, szívében a nem múló fájdalom egyre erősebb lett. – Az én hibám! - üvöltött fel. Újra és újra leforgatta fejében az emléket mint egy kisfilmet. Ha nem vagyok ilyen gyenge még nevethetne. Még mindig nem értette miért nem tudta megvédeni. Hiszen délelőtt jól lakott, ereje teljében volt és mégis. Kevés volt.
- Alice mi a baj? Mit látsz? - szolongatta Jasper a lányt aki mereven nézett a semmibe és közben azt mondogatta, Edward. A család összes tagja figyelt minden mozzanatra mióta Carlisle elmondta, hogy nem lehet megmenteni Bellát. Mindnyájuk szívéhez nőtt már a lány. Elfogadták hogy családtag, hiszen Edward őt választotta. Ez a gyász mélyen megrenditette őket. – Mit látsz Alice? - fagatták tovább.
- Nagy tűzet. Sírást hallok és egy hatalmas tűzet látok. Nagyon fáj! Edward ne csináld! Meg akar halni! – fakadt ki a lány. Mindenki megdöbbent a hallottak miatt. Felrohantak Edward szobájába amely most már üres volt. A szobát átjárta a hideg szél, mely a nyitott ablakon jött be. A lány teste sehol. – Fiam! - kiálott ki Carlisle a természet mélyébe. Semmi válasz nem érkezett. – Megkell találnunk mielőtt túl késő lenne! – adta ki az utasítást sírva Esme. Közben tovább fűrkészte a mély sötétséget.
- Alice nem tudod hol lehet? - kérdezte aggodva.
- Nem, csak azt hogy az erdőben egy tisztáson. - válaszolta a lány.
- Én tudom melyiken! Ahol elöször mutatta meg magát Bellának! - mutatott Emmett egy képre amelyen éppen leszoritja Bellát a földre és nevetnek.
- Indulj! Mi követünk! - mondta Rosaline. Még mélyen emlékezett mindenki arra, mennyire elenne volt a kapcslatnak és most ő az aki elsőként indul Edwardért. A többiek megdöbbentek.
- Találjuk már meg! - szólt rájuk a pillanat töredéke alatt. Észhez tértek és követték Emmettet a sötétségbe. Nem kellett sok hogy megtalálják a helyes útat. Érezték az égő fa illatát. Még sietősebbre vették az érkezést. Mindenki arra gondolt, hogy nem engedhetik, hogy megtegye. Már láthatóak voltak a lángok. Megtalálták őket. Edward fél kézzel fogta magához Bellát miközben máglyát rakott. Carlisle emlékezett rá mikor még emberként látta ezt a nagy fatákolmányt. A fajtáját ilyeneken égették meg. Voltak köztük olyanok is kik megérdemelték a halált, de Edward nem tartozik közéjük.
- Ne büntesd magad fiam! Nem a te hibád! - valójában fogalma sincs arról, hogy mi is történt csak azt tudja amit a látottakból kikövetkeztetett. Megtámadták őket, nyilván túlerőben voltak hiszen Edward is tele volt sérülésekkel. Bellán jól kivehetőek voltak a harapások. Tudta hogy fia szembeszállt a többiekkel, de kevés volt. Nyilván egy erős hordával akadt össze.
- Megtaláljuk és megbosszuljuk a tettüket! - miközben ezt mondta a máglya már égett. Megvilágitotta az egész tisztást. Edward nem állt le.
- Kérlek, ne tedd! - szólt Alice elcsúkló hangon.
- Ne avatkozzatok bele! Ez az én dolgom. Nem tudtam megmenteni! Micsoda egy buta bárány, megbizott az oroszánban aki nem tudta megvédeni! Ő volt az életem! - miközben az utolsó négy szót kihangsúlyozta ránézett a többiekre és leállt a husáng hajigálással. – Nem kérhetitek hogy így éljek tovább! Ő volt az életem és nincs többé, nekem se szabad léteznem! Aki megpróbál megakadályozni az velem fog jönni a túlvilágra, és nem vagyok bizos abban hogy a mennybe jutunk. - látta Emetten a kényszert,de Alice megfogta. Látta szemében az elszántágot.
- Hagynunk kell. Különben szenvedni fog. - Esme Carlislehoz lépett majd átkarolták egymást. Mindenki sírt,de nem lépett közbe senki.
- Biztosan kitalálunk valamit! Így hogyan bosszulod meg őket?
- Mi nem tudjuk kik voltak. - próbált szavakkal hatni rá Esme. - Edward két kézzel tartotta szerelmét.
- A karkötőmet megtalálod az egyik férfi karján és egy nő is ott volt. Nála van a gyűrű amit Bellának szántam. Az a fehér kőves. Felfogod ismerni a hátuljába vésettem egy bárányt. Tudom, hogy ti megfogjátok bosszulni a tettüket. De ne kérjétek hogy részt vegyek benne! Ne kérjétek hogy ezen a világon maradjak. Tudjátok jól, hogy semelyikötök nem tenne másképpen. Esme anyám helyett anyám voltál és te, Carlisle ki apám helyett apám voltál. Tudnátok élni a másik nélkül? Én közel egy évszázadot vártam Bellára, és csak hat hónap járt nekünk. Ti már évtizedek óta vagytok együtt. Hogy birnátok ki a másik elvesztését? Alice. Ti se találtatok oly régen egymásra Jasperrel. Mégis tudod hogy úgyanígy tennél. Emett, most is úgy fogod Rosaline kezét mintha attól félnél veletek is megtörténik. Hogyan birnátok ki? Mégis milyen alapon várjátok tőlem az életet? Az egyetlen igazi virágom, a szerelmem itt fekszik holtan a karjaimban! Hogyan ereszthetném el? - ekkor már hangja nyugodt volt csak arcán észlelték a fájdalom minden jelét.
- Hogyan várhatod hogy engedjük megtenni? Szüleid helyett szüleid voltunk.
- Mi testvéreid helyett testvéreid. Most mégis készülsz elhagyni minket. - mondták könnyes arccal.
- Ne várd tölünk hogy végig nézzük ahogy elhagysz minket! De igazad van. Mi sem tudnánk élni a másik nélkül. Nélküled hogyan éljünk?- kérdezte Emett. Edward határozott léptekkel indult a tűz felé, de még visszafordult válaszolni.
- Miattam fogtok jobban vigyázni egymásra mint eddig bármikor. Nem maradhatok veletek. Nem tudnék így élni. Talán újra elvadulnék, vagy megkeresném őket és élvezném a halálukat, de nem tehetem. Bella nem volt a bosszú híve. Most pedig távozatok. Már mindent elmondtam. - elindult a saját máglyájába.
- Odafent újra együtt lehetünk Bella. Hamarosan találkozunk.Remélem. - letette a lélektelen testet a fűre.
- Apám!-szólt a többiek után. - Kérlek, temessétek el! Ápoljátok a sírját és vigyázzatok nagyon rá.- teste ragyogott a fényben ahogy belépett a halál kapuján. A testet Carlisle magához vette. Esme könnyeinek útat engedett.
- Kérlek ne tedd!- probálkozott még,de látta hogy hiába.
- Menjetek innen!- kiáltott a lángtengerből Edward. A Cullen család csak nézte ahogy a lángok marcangolják testét. Zokogva hallgatták ahogy pörköli húsát a tűz. Ahogy utolsó szavait imába foglalta.
- Istenem ki ott fent vagy a mennyekbe! Nem éltem oly életet mely szerint Bella mellett lehetnék ott fent,de kérlek téged. Fogadd el megbánásom. Öltem én embert saját életemért. Öltem embert azért hogy szórakozzam. Gyilkoltam a családomért, a szerelmemért. De megtanultam békében élni így ahogy vagyok.Gyilkolni teremtettem és most magam ölöm meg. Remélve hogy megbocsátod büneimet hogy feloldozol, halok meg. - Szenvedett és gyónt. Közben egyre emésztette a tűz.Már nem tudott beszélni mégis a többiek hallani vélték ahogy így szól: „Bizonyos hogy találkozunk Bella. Odafönt.” Hamvait a parázzsal hordta a szél, de nem okozott erdőtűzet. A család szomorúan dúdolta Bella altatóját.
- Viszlát Edward Cullen. Emléked örökké élni fog bennünk. Minden alkonyatkor rátok fogunk gondolni. Rád és Bellára. Az örök szerelemre, mert ti mertetek szeretni. Az életetek árán is.
Ez egy gyönyörűen megfogalmazott szomorú végtörténet Bella és Edward szerelmének. Esküszöm 2szer elolvastam, és mind a 2szer a könnyeimmel küszködtem. Ez a történet egy mestermunka. Nem sokan tudnak ilyet írni. Grat!
csorog a könnyem ez nagyon szép csak szomorú történet
2009.06.19. 13:31
Kells
Nagyon nagyon jó kis történet volt. Hihetetlenül szép csak sajna szomorú. De az életben sem sikerülthet minden.....
Még most is potyognak a könyeim!
Köszönöm hogy megírtad
puszi: Kells
Örülök, hogy máris ennyi kommentet kaptam. Mind pozitiv és ezt nagyon köszönöm nektek. Ne haragudjatok meg, de pont az volt a célom, hogy mély érzelmeket hagyjon bennetek. Furcsán hangzik,de köszönöm, hog sírtatok rajta. Igyekszem még írni más érzésekől is.
Puszil titeket: Kamillátok
2009.06.18. 00:17
Tica
Istenem!! EZ olyan szomorú volt!! Már szinte nem is láttam a betűket ugy bőgtem!!! Még most is sírok!!! Olyan szomorú és olyan szép!!!!!!! Azthittem, hogy pár cseppett hullatok, mint a többi átlagos drámánál, de ezt szó szerint végigbőgtem!!!! Már félek belegondolni, hogy mi lesz, ha valaki meghal a családomból.... De erre ne is gondoljunk!! Olyan szép!!!!!!!!!!!!!!!!!
Ez gyönyörű szép,de egyben szomorú is. A végén már bőgve olvastam el a sorokat. Úristen!!!! De tényleg nagyon szép, csak sajnálom, hogy ilyen szomorú a vége.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
OMG!!!!! Még most is bőgök!!!! Hihetetlen szép és egyben szomorú is!!! Nagyon jó de én már az elején bőgtem!!! Mondjuk én min nem bőgök?
Szia!
Ez egy gyönyörűen megfogalmazott szomorú végtörténet Bella és Edward szerelmének. Esküszöm 2szer elolvastam, és mind a 2szer a könnyeimmel küszködtem. Ez a történet egy mestermunka. Nem sokan tudnak ilyet írni. Grat!