Nehéz döntés

(Seth szemszöge)

Másnap reggel hangos szópárbajra ébredtem. Fogalmam sem volt róla, hogy mi történhetett, ezért gyorsan felöltöztem és kiosontam a folyosóra. David és Marie szobájából jöttek a hangok és határozottan ők voltak azok is, akik veszekedtek.

-         Azt beszéltük meg, hogy szeded a gyógyszert – mondta David ingerülten.

-         Nem, te beszélted meg magaddal, hogy nem akarod, hogy a gyermekeid anyja legyek. Hallottalak még két hónapja, amikor Carlisle-lal beszéltél a hátam mögött – kiabált Marie. Ajaj, itt nagy a baj.

-         Én egy szóval sem mondtam ilyet, azt mondtam, hogy nem akarok gyereket. Nekem csak rád van szükségem. Félreértetted – mondta David kicsit nyugodtabban.

-         Félreértettem mi? Hihető, főleg, hogy azután mondtad, hogy megtudtad, hogy lebuktál – mondta Marie határozottan. – Mondd ki nyíltan, ha mégsem vagyok neked elég jó. Nem kell a félrebeszélés.

-         Ne beszélj butaságokat, nálad nincs jobb a földön a számomra. Örökbe fogadhatunk egy babát, amikor csak akarod – mondta David könyörgőn. – Csak sajátunk nem lehet. De boldogan vállalok veled gyereket.

-         Egészséges emberek vagyunk. Igenis lehet saját gyerekünk és lesz is – ellenkezett Marie továbbra is.

-         Nem, én nem vagyok ember és nem, nem lesz. Most azonnal megbeszéljük Carlisle-lal, hogy tegye azt, amit kell – mondta David ellentmondást nem tűrő hangon.

-         Ez nem a te döntésed. Az én testem, úgyhogy a baba marad. Carlisle-nak csak annyi a dolga, hogy majd levezesse a szülést – üvöltötte Marie, majd kirontott az ajtón és futni kezdett.

Lerohant a nappaliba, majd kirontott az ajtón, de David nem tűnt fel a színen.

-         Melyiket vállalod? – hallottam meg Edward hangját.

-         Az enyém Marie, te menj Davidhez. Azt hiszem, hogy mindketten tudjuk mitől ijedt meg – mondta Bella határozottan, majd elszaladt Marie után, Edward pedig felszaladt az emeletre és bement Davidhez.

(David szemszöge)

Ezt nem hiszem el, már megint én vagyok a gyilkosa annak, akit szeretek. Azt hittem, hogy sikerült Marie tudtára adnom, hogy nekünk nem lehet közös gyermekünk. A gyerek meg fogja ölni őt, pont úgy, ahogy én is megöltem az édesanyámat akaratom ellenére. Még csak meg sem tudom majd menteni, hiszen nem mérgező a harapásom. Noah pedig egyébként sem hagyná, hogy vámpírt csináljak a húgából. Kell lennie megoldásnak. Talán, hogyha elaltatjuk Marie-t és Carlisle gyorsan elvégzi a műtétet, akkor ha Marie gyűlölni is fog, de életben marad.

-         Rossz ötlet – lépett be Edward a folyosóról.

-         Nem illik hallgatózni. Mondták már neked? – kérdezte idegesen.

-         Többen is – mosolyodott el Edward. – Ettől még rossz ötlet, amit a fejedben forgatsz. Egyébként pedig nem is sikerülne megtenned.

-         Miért is? – kérdeztem kíváncsian.

-         Azért mert a Cullen házban éltek. Na már most itt, hogyha olyasmit tervezel, amire az előbb gondoltál, akkor Rose és Bella anyatigrisként fognak őrködni a kedvesed mellett, hogy ne történjen meg. Hozzájuk pedig Alice és Esme is csatlakozni fog. Mindegyik fiú a párja mellé fog állni a kérdésben és te egyedül maradsz nyolc védelmező vámpírral szemben. Tehát esélyed sincs arra, hogy Carlisle elvégezzen egy esetleges abortuszt – magyarázta Edward.

-         Ez nem a ti dolgotok – mondtam dühösen.

-         Lehet, hogy nem. De azért elmondanék egy történetet – ült le Edward az egyik fotelbe. – Meghallgatsz?

-         Igen – sóhajtottam és leültem az ágyra.

-         Nos, nem is olyan régen egy gyönyörű emberlány és egy magányos vámpír találkozott. Minden ellentétük ellenére halálosan egymásba szerettek. Tűzön-vízen át képesek voltak átmenni egymásért. Rengeteg akadályon mentek keresztül, de sosem bírták ki egymás nélkül, akármennyire is veszélyes volt. Végül össze is házasodtak. Akkor még nem tudta a család egyik tagja sem, hogy vámpíroknak lehet gyereke, így nem védekeztek a nászéjszakán és utána sem. Nem sokkal később jött a nagy meglepetés, mert a lány teherbe esett… - ezt a történetet már ismerem, ki ne tudná. Hiszen Edward és Bella története már-már legenda a vámpírok között.

-         Ez nem ugyanaz, te át tudtad változtatni Bellát, mert mérgező vagy. Én nem tudom megmenteni Marie-t – vágtam a szavába.

-         Te valóban nem, de mint már mondtam. Pontosan nyolc mérgező vámpír van a házban – villantotta ki Edward a fogait.

-         Nem akarom arra ítélni, hogy véren éljen az idők végezetéig – mondtam lesütött szemmel.

-         Nos, nekem sem ez volt a tervem Bellával. Sőt – mondta határozottan. – De tudod, hogy mi a lényeg?

-         Mi a lényeg, Edward?

-         Az, hogy soha nem fogom tudni meghálálni Bellának és a családomnak eléggé, hogy észnél voltak, akkor amikor bántani akartam a lányunkat. Nessie bámulatos, életem legnagyobb hibája lett volna, ha megteszem azt, amin most te is gondolkodsz. Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer büszke apa és férj leszek. Neked is megadathat ez. Lehet saját családod, és még egyszer mondom, hogy van itt nyolc mérgező harapású vámpír és egy nagyon elszánt kismama, ahogy láttam. Úgyhogy menj utána, ha jót akarsz és vigyázz rá, mert ekkora kincset nem találsz még egyet a világon. Hidd el, tapasztalatból mondom. Nem vagytok egyedül. A családhoz tartozol, és mi vigyázunk egymásra. Marie-val pedig minden rendben lesz. Nem fogjuk hagyni, hogy meghaljon. Egyébként pedig a kicsi csak negyed részt lesz vámpír, tehát ha Bella túlélte Nessie-vel, akkor Marie-nak még jobbak az esélyei – mondta határozottan, majd magamra hagyott.

-         Biztos vagy benne? – sóhajtottam kétségbeesetten.

-         Egészen biztos. Ez a baba csak negyed részben vámpír. Elvileg feleolyan erős lesz csak, mint Renesmee. A növekedéséről sajnos nem tudok mit mondani, de minden bizonnyal az is lassabb lesz, mint Nessie esetében. Valamint van itt még egy fontos dolog. Bella tényleg „csak” ember volt – tagolta Edward és közben idézőjeleket mutatott. - Marie viszont egy alakváltó leszármazottja, tehát a génjei alapvetően ellenállóbbak – magyarázta Edward határozottan. - Most magadra hagylak, de ha van egy csöppnyi eszed, akkor most a szerelmed után mész és esedezel a bocsánatáért – mondta Edward határozottan.

-         Köszönöm – szóltam még utána.

-         Nincs mit – mosolyodott el Edward, majd távozott a szobából.

Most mi tévő legyek? Volt igazság abban, amit Edward mondott és azt is tudom, hogy tényleg segítenének, hogyha Marie haldokolna, de akkor is félek ettől a gyerektől. Én sem akartam bántani az anyámat, mégis megtettem. A kicsi is ezt fogja tenni. Nem szándékosan fogja Marie-t bántani, de akkor is fogja. Viszont Marie annyira akarja ezt a babát és láttam rajta, hogy mennyire csalódott volt, amikor ridegen elutasítottam, pedig ha tudná, hogy ő az egyetlen, akitől valaha is akarnék gyereket. Nem hagyhatom most magára. Szegény teljesen félreértett. Én nem amiatt nem akartam ezt a babát, mert nem szeretem tiszta szívből őt. Meg kell magyaráznom neki mindent. Ahogy ezt eldöntöttem, már rohantam is le a lépcsőn és kirontottam a házból. Mélyen beleszippantottam a levegőbe és máris megéreztem Marie illatát. Nem volt messze. Azonnal elindultam az illat irányába és egy perc múlva már meg is láttam kedvesemet, akit Bella vigasztalt éppen.

-         Sziasztok – sétáltam oda lassan, és leguggoltam melléjük.

-         Szia – mosolygott rám Bella, de Marie csak tovább szipogott.

-         Beszélhetnék Marie-val kettesben? – kérdeztem Bellától.

-         Hát persze – mondta Bella és elengedte szerelmemet, majd elszaladt vissza a Cullen ház felé.

-         Marie – szólítottam meg őt, de még mindig nem nézett rám – Kérlek, bocsáss meg nekem. Nem azért mondtam, hogy nem akarom ezt a babát, mert nem szeretnék tőled gyereket. Te vagy az egyetlen nő az életemben és mástól soha nem is kívánnék családot.

-         Akkor miért? – nézett rám dühösen.

-         Féltelek. Kérlek, értsd meg, hogy én megöltem az anyámat, pedig szerettem. Mi lesz, hogyha a kicsi is bánt téged akarata ellenére? Nem akarom látni, ahogy szép lassan belehalsz a terhességbe és a szülésbe – mondta lehajtott fejjel.

-         Hát ez a baj? – kérdezte meglepetten. Én pedig keserűen bólintottam. - Nem fogok meghalni – mondta határozottan, de tekintete ellágyult.

-         Nem tudhatod – suttogtam.

-         Dehogynem. Carlisle a legjobb orvos és, ha ő vigyáz rám nem lesz semmi baj. Vállalom a vámpírrá válást is, hogyha ez kell ahhoz, hogy veled és a gyermekünkkel maradhassak – mondta őszintén.

-         Ez nem könnyű életmód. Nem akarlak erre ítélni – mondtam szomorúan.

-         Az én döntésem, nem pedig a tiéd. Lehet, hogy nehéz lesz, de te majd segítesz és megtanítasz rá, hogy hogyan uralkodjak magamon. Nagyon szeretném őt – simította végig a még lapos pocakját.

-         Biztos vagy benne? Mert, hogyha utána megbánod azt nem élem túl – mondtam határozottan.

-         Teljesen biztos vagyok benne, hogy téged akarlak és a kicsit – mosolyodott el halványan.

-         Akkor valamit ígérj meg nekem – néztem mélyen a szemébe.

-         Igen? – kérdezte kíváncsian.

-         Ígérd meg, hogy nem fogsz belehalni. Rendben? – kérdeztem, bár tisztában voltam vele, hogy ez egy buta kérés, hiszen ebben senki sem lehet biztos.

-         Megígérem – bújt oda hozzám és szorosan magához ölelt.

Így ültünk még órákon át összeölelkezve, majd a karjaimba vettem szerelmemet és elindultam vele vissza a Cullen ház felé. Még mindig nem vagyok biztos benne, hogy helyesen döntöttünk, de remélem, hogy minden rendben lesz. Egy dolog viszont egészen biztos, mégpedig az, hogy nem tudok nélküle élni, úgyhogy, ha mégis elhagy engem, akkor gondolkodás nélkül utána fogok menni a halálba.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés