Élet vagy halál

(Jasper szemszöge)

Alice-szel korán kimentünk a rétre, hogy ott legyünk mikor a többiek megérkeznek és felállítsam a védekezést. Az biztos volt, hogy mi fogjuk kezdeményezni az esetleges harcot, ezért védekező felállással kezdünk. Bár nem láttam rá sok reményt, hogy elkerülhetjük a háborút. Nem telt bele öt percbe Carlisle, Esme, Emmett, Rosalie, David, Domi és Marie már utol is értek minket és elfoglalták a helyüket. Mögöttük érkeztek Siobhanék, a Denalik és az Amazonok. Rájuk pár percre megérkezett Edward és Bella. Azután pedig Sam és falkája. Utánuk jöttek a medvék Noah vezetésével és egy pillanattal később felbukkantak a sasok is, akik csupán 1-1 nyári ruhát akasztottak a lábukra. A következő pillanatban már le is szálltak a tisztáson. Edward pedig fordított nekünk. Miután mindent megbeszéltünk újra felszálltak és figyelték a környéket, hogy jelezhessenek, hogyha valaki jön. Aztán megérkezett Seth, Sonja, Isa és Harry. Isa és Sonja azonnal csatlakozott a többi sashoz. Tíz perccel a megbeszélt idő után befutott Jake és falkája is Nessie-vel.

-         Hol a fenében voltatok eddig? – néztem mérgesen Jacobra, de Nessie azonnal eléállt.

-         Ne haragudj, az én hibám – nézett rám unokahúgom könyörgőn és én nem tudtam rá haragudni.

-         Semmi baj, Renesmee – mondtam és magamhoz öleltem. Majd Alice is magához húzta. – Menj hátra, és maradj ott, ahogy megbeszéltük.

-         Rendben – bólintott Nessie, majd megölelte Jacobot és az arcára téve a kezét mutatott neki valamit, majd a család minden tagját magához szorította, Bellánál és Edwardnál hosszan elidőzve mielőtt elfoglalta a kijelölt helyét.

Mindenre készen álltunk ott az erdő felé meredve. Körülöttünk az előző nap előkészített máglyák magaslottak, majd néhány perccel később Joanne jelzett, hogy itt vannak. Azonnal megfeszült minden izmom, de Carlisle újra elmondta, hogy nem mi leszünk azok, akik megtörik a békét. Megadóan bólintottam és kiegyenesedtem. A következő pillanatban pedig már láttunk is, ahogy kimasíroznak a fák közül. Elöl jött a három vezető a testőreik pedig árnyékként követték őket. Bellára néztek, aki azonnal kivonta körénk a pajzsát és megszorította Edward kezét.

-         Carlisle, barátom, hát megint ilyen körülmények között kell találkoznunk – mondta Aro mézes-mázosan.

-         Nem szükséges, hogy így legyen. Megadatott a lehetőség, hogy békében távozzatok – mondta Carlisle nyugodtan.

-         Nem, ezúttal nem barátom. A lányod ugyanis átvert bennünket – mutatott Bellára dühösen. – Ezért akárkit megbüntetnénk. Ő sem kivétel. De van választás. Nekünk elég Bella is, és a két alakváltó, amennyiben megkapjuk őket már itt sem vagyunk – mondta Aro, de senki sem hitt neki.

-         Nem hiszem, hogy ez lehetséges – válaszolta Carlisle.

-         Nos, ez meglehetősen sajnálatos barátom. Akkor, aki még távozni szeretne, annak tessék. Most menjen, vagy utána már késő lesz – nézett végig a barátainkon. – Senki? – lepődött meg Aro. – Hát rendben van.

-         Elég lesz az udvariaskodásból, Aro. Én már a legutóbb is mondtam, hogy addig intézzük el őket, ameddig lehet – csattant fel Caius.

-         Caius, drága fivérem, én csupán megadtam a módját, de ha kívánod már el is indíthatod a támadást, mert úgy látom, hogy nincs lehetőség békés megoldásra – mondta Aro és közben továbbra sem lehetett letörölni a széles vigyort az arcáról. Majd én letörlöm. Nem is kell már rá sokat várnia.

-         Már éppen itt volt az ideje, hogy belásd – mondta Caius elégedetten és felemelte a kezét, mire minden emberük megfeszült. Néhány pillanattal később, ahogy Caius leengedte a kezét elkezdődött.

A testőrök két pillanat alatt felfogták, hogy szabad utat kaptak és már meg is indultak felénk. „Szeretlek” kiáltott mindenki a párja felé, ahogy én is ezt kiáltottam Alice-nek. Majd nem vártunk tovább, én is rohanni kezdtem az ellenség felé és a többiek követtek. Az első, akit elkaptam az egyik nagydarab harcosuk volt a nevét nem tudtam a legtöbbeknek, de éreztem, hogy nem többek, mint gyilkoló gépek. Nem tudtam sajnálni őket, hiszen a szeretteim életére törtek. Mellettem láttam, hogy Edward és Jacob nekiesik Demetrinek, mivel hogyha számunkra itt a vég megbeszéltük, hogy Esme és Rosalie felkapja Nessie-t és elhurcolja innen, akár az akarata ellenére is, ezért Demetrinek vesznie kell az elsők között. Nem is telt nekik sok időbe már darabokban hevert egy máglyán az én ellenfelemmel együtt.

- Marie – kiáltottam el magam és a máglya felé böktem, ami egy pillanattal később már lobogott is. Demetri már nem árthat többé a családunknak. Egyre sűrűbben hallottam, amint Marie nevét kiáltják, tehát egyre több ellenségünk lett a tűz martaléka. Reméltem, hogy nem nagyok a veszteségeink, de nem volt időm körbenézni. A máglyák már majdnem mind égtek, de az ellenségeink még mindig rengetegen voltak. Aztán rémült sikolyt hallottam meg a hátam mögül, és a hang, ami kiadta túl ismerős volt.

-         Alice – ordítottam és megfordultam a tengelyem körül. Amint megláttam azt hittem, hogy azonnal szörnyet halok. Alice-t egy nagydarab fekete hajú férfi tartotta és egy másik eltörte éppen a karját. Alice-t még soha senki nem kapta el. Mi történhetett? Nem törődve semmivel odarohantam és rávetettem magam arra, aki bántotta a feleségemet a következő pillanatban pedig Edward és Emmett már a másik fogva tartóját tépték szét. Miután végeztünk velük segítettem kedvesemnek felállni.

-         Jól vagy? – kérdeztem aggódva, mikor Edward gyorsan felkötözte Alice karját.

-         Igen, csak nem láttam a jövőt és nem tudtam kitérni előle, a nagydarab fekete hajú vámpír blokkolt, de most már látok. Nem lesz semmi baj – mosolyodott el halványan. – Menj, szükség van rád – nyomott gyorsan egy csókot a számra, majd az ellenség felé bökött.

-         Menj hátra, és maradj ott – mondtam neki határozottan. Mire bólintott és már el is szaladt.

(Edward szemszöge)

Túl sokan vannak. Legalább már Demetrit sikerült elintézni, de jó lenne valahogy odajutni Jane-hez és Alechez, mert ők még mindig Aro mellett állnak és fárasztják Bellát. Alice segítségét most nem tudom kérni, mert már így is megsérült. Emmett eléggé el van foglalva. Carlisle pedig Esmére és Nessie-re vigyáz. Jacob és Quil, majd velük megpróbáljuk.

-         Jacob, Quil – kiáltottam el magam, a következő pillanatban pedig már ott álltak mellettem.

-         Tessék – gondolták egyszerre.

-         El kéne kapnunk Alec-ket és Jane-t, hogy Bella pajzsa ne legyen folyamatosan támadva – magyaráztam a helyzetet. – Nem fogja tudni addig kitartani, amíg vége lesz a harcnak.

-         Hogy csináljuk? – kérdezte Quil elszántan.

-         Kerítsük be őket – mondtam határozottan. – Te Jacob jobbra húzol, úgyhogy jobbról, de Quil balról vagy erősebb, úgyhogy te balról, én pedig majd szemből megyek.

-         Rendben – üzenték még majd megindultak, én pedig szemből rohamoztam meg őket.

Viszonylag akadály nélkül eljutottunk a kiszemelt áldozatokhoz. Jane és Alec szerencsére csak mentálisan voltak erősek, úgyhogy néhány perc alatt könnyedén végeztünk velük és már vittük is őket a legközelebbi máglyára. Szerelmemre pillantottam, akin tisztán látszott, hogy fellélegzett végre egy kicsit. Még mindig fenn kell tartania a pajzsát, de most már legalább kevesebben támadják. Miután ezzel megvoltunk újra nekimentünk az ellenségnek. Egyre kevesebben voltak, és ahogy láttam veszteségeink még nem voltak. Csak jó néhány törött csont, amit Carlisle majd orvosol. Úgy gondoltam, hogy itt az ideje a vezetőket is elintézni, de aztán észrevettem, hogy Jasper és Emmett éppen Marcust intézi el, amíg Kate és Tanya meglehetősen nagy élvezettel tépi szét Caiust, ezt meg tudtam érteni, hiszen ő volt a felelős a nővérük haláláért. Én is ezt tettem volna vele, hogyha megöli a húgomat. Na de hova lett Aro? Na és persze Félix, aki árnyékként követi. Renátát már elintéztük. Hátrapillantottam, mire megláttam, hogy Seth-et éppen Noah húzza hátrafelé, mert megsérült, rögtön pásztázni kezdtem az eget, hátha Sonja éppen készül lezuhanni valahol, de nem láttam már fent és lent sem. Hova lett, Sonja?

-         Sonja – üvöltöttem el magam, hátha kapok valami életjelet.

-         Nessie elkapta mielőtt lezuhant volna és elvitte – kiáltott nekem oda Bella.

Ez megnyugtatott, de aztán eszembe jutott, hogy Arót és Félixet továbbra sem látom. Uramisten! Mi van akkor, hogyha követték Nessie-t. Félix ellen nincs esélyük.

-         Jasper! Hol van, Aro és Félix? – kiáltottam Jaspernek hátha már valaki elintézte őket.

-         Fogalmam sincs, én nem öltem meg őket – mondta határozottan. Akkor biztos, hogy Nessie után mentek. Micsoda fejetlenség. Mondjuk, mit várhatnék egy háború kellős közepén? Hiszen mindenki az életéért küzd.

-         Jacob – üvöltöttem. – Nessie, gyorsan a házba, gyerünk – kiabáltam kétségbeesve, majd már rohantam is a ház felé Jacobbal a nyomomban. Nem lehet, hogy megöljék a lányomat. Nem fogom hagyni, hogy megtörténjen.

(Nessie szemszöge)

Hátul figyeltem, ahogy ígértem és csak akkor harcoltam, amikor valaki rám támadott. Éppen végeztünk egy vámpírral, Jonathan segítségével, amikor hirtelen meghallottam Seth fájdalmas vonyítását. Azonnal az égre kaptam a fejem, mert számítottam rá, hogy Sonja lezuhanhat és nem is tévedtem. Egy pillanattal később már zuhant is. Odarohantam és elkaptam mielőtt becsapódott volna. Seth-nek pedig már segítettek.

-         Nessie, vidd Sonját biztonságba. Vidd a Cullen házba – kiabált anya, aki ezek szerint látta a jelenetet, majd újra a tömegre koncentrált.

Nem gondolkodtam a karjaimba kaptam Sonját, ahogy anya mondta és rohanni kezdtem a ház felé, amint odaértünk felrohantam vele az emeletre és rázártam az ajtót. Egy pillanattal később már a nappaliban voltam, és rohanni akartam vissza a többiekhez, amikor beleütköztem valami kőkeménybe az ajtónál. Aro és Félix volt az. Na, most vagyok csak igazán nagy bajban, de nem fogom hagyni, hogy Sonját megöljék.

-         Nessie – mosolygott rám Aro kajánul.

-         Aro – mondtam és lelapultam, hogy támadjak.

-         Bátor a kislány – röhögött Félix.

-         Nem baj, így izgalmasabb lesz. Nem igaz? – pillantott Aro a testőre felé.

-         De, mindenképpen – vigyorgott rám Félix. Ez így nagyon nem lesz jó. – Hogy intézzem el, Mester? – fordult Aro felé.

-         Lassan és fájdalmasan. Legalább Bella megtanulja, hogy mivel jár az, hogyha átver engem. Törd apró darabokra a csontjait, csak azután öld meg. Lehetőség szerint minél több zúzódás is tarkítsa ezt a szép bőrt – adta ki a kegyetlen parancsot Aro, én pedig jobb híján védekező állásba álltam és elhatároztam, hogy bármi áron megvédem Sonja és a saját életemet. – Nagy kár érted, Édesem, pedig különleges vagy, de nem eléggé, ahhoz, hogy megtartsalak.

Ahogy ezt kimondta Félix megindult felém, én pedig sikeresen kitértem előle és ráugrottam a hátára. Reméltem, hogy sikerült kitörnöm a nyakát, de tévedtem. Ehelyett elkapta a bal karomat, ami hatalmas reccsenéssel adta meg magát a szorításnak, én pedig fájdalmasan felsikoltottam. A következő pillanatban pedig már a fal felé repültem és hangos csattanással vittem ki a vastag falat. Miután lezuhantam már csak egy nyögésre futotta tőlem és köhögni kezdtem. Megpróbáltam feltápászkodni, de Félix már mellettem térdelt és eltörte a jobb lábszáramat, majd felkapott és egy másik falat is kitört velem. Az utolsó, amire emlékszem, hogy ömlik a vér az orromból is és a számból is, aztán elsötétült minden.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés