A New Moon (Újhold) című könyvben egy véletlen baleset után (Bella elvágja a kezét, s a vér miatt Jasper rátámad a lányra) Edward elhagyja Bellát, és az egész Cullen család elköltözik Forksból. Ám egy csomó esemény, és véletlenek folytán Alice látja Bellát meghalni (szikláról leugrani, de feljönni nem látja), s mikor ezt Edward megtudja, meg akart halni. (Alice nem látta, hogy az indián Jacob Black megmentette Bella életét).
A negyedik könyvben, a Breaking Dawnban hálistennek eljutunk a boldog vég kezdetéhez, s Edward feleségül veszi Bellát, amit méltó módon ünnepelnek meg, s egy szigeten töltik igazi nászútjukat (tehát testileg is közel kerülnek egymáshoz), amiből egy félvámpír gyermek születik. Ezután Bella vámpírrá válik.
Ez csak annyi információ, ami a storyhoz szükséges, természetesen mindkét könyv ennél sokkal több, ráadásul a 3. részt ki is hagytam!:)
Jó olvasást hozzá!
Drága Nessie!
A minap azt kérdezted tőlem, hogy milyen az apád. Hogy milyen is, Edward Cullen? Hogy én, mint ember, miért szerettem belé? Hogy miért nem választottam az egyszerűbb utat és fogadtam el Mike Newton meghívását a bálra? Vagy valamelyik másik, volt iskolatársamét.
Mikor először láttam apádat, megfogott benne valami. Nem, ne gondolj arra, hogy csak a külseje, bár kétségkívül az sem elhanyagolható. Még most, évekkel később is rácsodálkozom arcára, szemeire, ajkainak körvonalára.
Valami titokzatosság lengte őt körül, és egyfajta magányosság is. Hiszen, Japernek Alice, Rosalinak pedig Emmett ott volt, mint társ, barát, és testvér. De ő magányos volt, bár csak hónapokkal később ismerte be nekem, és szerintem magának is. Addig, míg mi egymásba nem szerettünk, nem tudta, hogy mi hiányzik az életéből.
Nem tudott olvasni a gondolataimban, s ez felkeltette az érdeklődését. Kíváncsi lett rám, legalább annyira, mint én őrá. Mielőtt megmentett volna, már akkor is csak körülötte forogtak a gondolataim: miért nem jön iskolába, hogy miért gyűlöl, mit tehettem? Miután a képességeit felhasználva megmentett, még több kérdésem lett. És neki is. Naphosszat zaklattam az egyszerűbbnél egyszerűbb kérdéseimmel, amikre ő nem szívesen, de válaszolt. Nem akart elriasztani magától, vagyis pontosan azt akarta, de nem bírta megtenni. Mindig azt mondta, hogy ő alapvetően önző természetű. Nem akarta, hogy a szörnyeteget lássam benne, mert ő annak látta magát. Nagyon sokáig nem fogta fel, hogy én sosem láttam, és ma sem látom őt szörnyetegként!
Éjszakánként nyílt meg nekem. Vagy a kirándulásaink alatt, amikor A rétre vitt. És én bármeddig hallgattam, mert mindenre kíváncsi voltam vele kapcsolatban.
Többnyire félt beszélni. Láttam rajta, hogy aggódik: tesz, vagy mond valamit, amivel el fog riasztani. De sosem akartam elengedni őt! És tudom, hogy ő sem engem. Ezért hagyott el. Meg akarta adni nekem a lehetőséget, egy új életre. Le akart rólam mondani, mert azt akarta, hogy én boldog legyek. Ha nem vele, hát mással. Még később, mielőtt megszülettél, akkor is elengedett volna, mert azt hitte, mással boldogabb lehetek. Hát hogy lehetne ő önző? Minden nap bebizonyítom Neki, hogy nem bántam meg semmit. Hogy ő az életem! És hogy az volt életem egyik legjobb döntése, hogy a nagyapádhoz költöztem.
Edward mindig aggódott értem. Akkor is, mikor mellettem volt. De főként, mikor elment. Nehezen viseltük azokat a napokat. Nem tudtuk, hogy mi történik egymással. Félt, mik történhetnek velem, míg vadászik, hiszen én köztudottan mágnesként vonzottam és néha még ma is vonzom a bajt! Én pedig nyugtalan voltam. Érte.
Csak nagyon nehezen fogadtam el, vagy fogtam fel apád szavait, mikor azt mondta, hogy szeret engem. Pedig volt, hogy naponta többször is mondta! Én mégis… kételkedtem benne. Pedig elég lett volna emlékeznem a szemeire, ahogy ezt a szót kimondja! „A szem a lélek tükre”, szokták mondani, s bár Edward meg van győződve a lélektelenségünkről, én mégis úgy gondolom, hogy pontosan azt láthattam volna, s látom ma is mindig, mikor rám néz, hogy tiszta szívével és lelkével szeret engem.
Persze ott van az aggódás is, és ott volt a mulatság és a bosszúság, mikor még emberként éltem: meséltük neked a szerencsétlenségeimet, és nagyon jól tudod, hogy az eltelt évek alatt milyen megpróbáltatások értek minket, ráadásul remek érzékem volt ahhoz, hogy mindent egy lapáttal megnehezítsek a számára! Olykor, alig bírta magát türtőztetni, de mindent elkövetett, s sosem veszítette el a fejét, mikor együtt voltunk. Bár a határait mindig feszegette: hogy ne váljunk el, tovább szomjazott, mint kellett volna! És a szívem megszakadt olyankor érte.
Még sosem mondtam Neked Nessie, de Edward, Edward nekem a levegő. Ő az, aki nélkül nem tudtam volna élni, akiért mindent megtettem volna, és meg is tennék most is. Az örökkévalóságot választottam, mert az örökkévalóságig vele akarok maradni. És ő engem választott, mindennek ellenére.
Azt kérdezed, hogy miért szerettem apádba? Pedig igazából azt kellett volna megkérdezned, hogy ő miért szeretett belém?
Ölel és csókol, szerető anyád!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
Nagyon jó lett, tényleg tetszik.
Mást nem tudok mondani,cask íg tovább.:)