- Nem is tudom… baj biztos nem lesz belőle. Nessie azt kérdezte, hogy nem mehetne-e fel ő Edward-hoz és Bellához? – magyarázta Alice.

- Végül is felmehet, mert Bella öntudatlan.

Aztán Alice felvitt az emeletre, ahol bekanyarodott egy folyosóra, ott pedig egy ajtón nyitott be. Apa ott állt a fal mellet. Anya egy ágyon feküdt. Mozdulatlan volt. Hófehér, és gyönyörű. Alig lélegzett. De élt. Mikor beléptünk apám felnézett. Alice-re nézett. Ő pedig átadott neki. A karjaiba simultam. Néztem anyámat. Gyönyörű. Rá néztem apámra. És ő bólintott. Ahogy a karjában tartott egyszer csak egy dalt kezdett dúdolni. Gyönyörű volt. Megkértem ismételje meg. De sajnos másodjára már nem hallgattam meg végig. Nagyon fáradt voltam. Elaludtam. Mikor felébredtem Jacob fogott. Már megint éhes voltam. Mondtam Jacobnak. Ő csak forgatta a szemeit, de közben mosolygott.

- Carlisle, Nessie éhes! – szólt.

- Jó vidd ki és ültesd bele az etetőszékbe! Megyek én is csak egy pillanat!

Jacob úgy is tett. Bele ültetett az etetőszékbe. Tényleg alig telt el néhány másodperc és máris jött Carlisle valami ételnek látszó dologgal. Jacob hátrébb állt és karba fonta a kezét a mellkasán. Carlisle letette elém az „ételt”.

- Tessék Nessie edd ezt meg! Minden normális ember-gyerek ezt eszi! – próbált rá beszélni. De én nem eszem meg. Úgy tettem, mint Jacob, karba fontam a kezem a mellkasomon. Mikor Carlisle oda hajolt hozzám egy kis kanállal megfogtam a kezét és megmutattam mit kérek. Sóhajtott.

- De lassan ki fogyunk a donor-vérből! – mondta le mondóan.

Nem érdekel, akkor majd megkóstolom az emberi ételt. Hiszen a fogaim erősek akár egy felnőtté. Carlisle átment a konyhán a hűtőhöz hogy hozzon egy üveg vért. Mikor befejeztem Jacob kivett, aki mind eközben a kis színjáték közben halkan kuncugott. Átvitt a nappaliba ahol nem folyt élénk beszélgetés. Szinte mindenki a TV-t nézte meredten. Mikor Jacob leült az egyik fotelba Alice hirtelen felszisszent. Megkérdeztem Jacobot, mi történt?

- Alice-nek látomásai vannak. Valószínűleg most is. – felelte suttogva.

- Bella holnap fel fog ébredni! – szólalt meg csengő hangon Alice.

Ezek szerint holnap találkozhatok vele? Nem valószínűleg nem, mert lehet, hogy igaz amit Rosalie mondott a múltkor. Lehet, hogy évekig nem láthatom? Azt nem bírnám ki! Meg kérdeztem Jacobot Ő holnap velem lesz-e?

- Persze, Nessie! – felelte.

- Mit kérdezett?- kérdezte Rosalie.

- Azt, hogy vele leszek-e holnap? És mivel igen ezért is válaszoltam neki.

- Honnan veszed, hogy én nem leszek vele? – követelte Rosalie.

Már megint dühös. Emmett egy nyugtatónak szánt pillantást küldött felé. Rosalie ettől még jobban dühös lett. Rosalie-t valamiért nagyon zavarja Jacob jelenléte. Engem viszont nem. Tudom, hogy ez önzőség, de nem érdekel. Szerintem Jacob se tud távol lenni tőlem hosszabb ideig.

- JACOB BLACK! Kérdeztem valamit! Honnan veszed, hogy én nem leszek vele?

- Én nem mondtam olyat, hogy te nem leszel vele! Csak annyit mondtam, hogy én vele leszek! – ő még mindig halkan és nyugodtan beszélt.

- Rosalie! Hűtsd le magad! Tudjuk, hogy te az istenért se hagynád itt Nessie-t! – szólt közbe Emmett.

Rosalie nem szólt csak dühösen fújt egyet. Majd Alice-hez fordul és folytatott egy olyan beszélgetést, amit korábban hagyhattak abba. De ebből nem értettem semmit. Csak Jacobot figyeltem, aki most valahogy nyugodt volt, nem remegett, mint a múltkor. Mikor rám nézett elmosolyodott. Tudtam, én voltam az oka annak, hogy most nem kezdett el remegni. Amíg figyeltem közben gondolkodtam. Jacob különbözik mindenkitől. De miért van ez? Megkérdeztem tőle.

- Tudod Nessie, ez egy olyan hely ahol a legendák életre kelnek. Azt ugye tudod, hogy te nem normális ember gyerek vagy?

Bólintottam. Ezt valahogy mindig sejtettem.

- Szóval, te neked az édesapád… vámpír. Az anyukád viszont ember. Te… khm… fél-vámpír vagy. Akiket a szobában látsz – körbe mutatott a szobán – mind vámpírok. Kivéve engem. Én vérfarkas vagyok. Egyszer, ha szeretnéd, láthatsz farkasként is. Mikor elmegyek, a falkámhoz megyek. Mi jelenleg Forks város külterületén vagyunk. Nem messze van egy indián rezervátum, ami igazándiból egy város, la Push. Itt élnek a quileute indiánok.  Sok legendánk van, némelyik az Özönvíz idejéből. Az egyik legendák lényege az, hogy az egyik törzsfőnök farkassá alakult. Az ő utódai alkotják a falkát. Eddig mi vagyunk, a legnagyobb falka legalábbis mi úgy tudjuk. Mi tizenöten vagyunk. De miattad két részre szakadtunk. Az egyikben én vagyok az alpha. A másiknak Sam Uley. Az én falkám vagy csoportom csak 3 fős. Seth Leah és én alkotjuk. De már megint egy falkát alkotunk, csak én még itt vagyok, mert te vagy az én szerelmem.

Ezt nem tudtam, szóval én egy farkast szeretek. És az anyám épp vámpírrá alakul át. Az apám pedig vámpír. A családom többi tagja is vámpír. Persze anyámnak is van egy apukája és egy anyukája, de őket nem ismerem még. Kezdtem nagyon unatkozni. Megkértem Jacobot, hogy szórakoztasson. Elmosolyodott és felemelt elkezdett a levegőbe dobálni. Nagyon élveztem. Vicces volt. Mosolyogtam. El kezdett csikizni. Még jobban mosolyogtam. Mikor magához emelt megharaptam, azért, hogy feljajduljon vagy valami hasonló. De nem történt semmi. Felemeltem a fejem és megnéztem mit csinál Jacob. Már nem mosolygott. Meg volt döbbenve, nagyon. Aztán felnevetett. Ezután sokszor meg ismételtük ő csikizett én harapdáltam. Vicces volt. Rose egy ideje figyelhetett minket. Nem vettem észre mikor kezdett el nézni, de valami nagyon érdekelte.

- Jacob, ide adnád… Nessie-t? – kérdezte kicsit furán ejtve a nevem.

- Persze, Rosalie. – mondta udvariasan.

Nem értem Jacobot olyan udvarias Rosalie-val mikor ő pedig nagyon sokat gonoszkodik vele. Persze Jacob duplán vissza is adja neki, de akkor is. Át adott neki.

- Megharapnál engem is? – kérdezte.

Nagyon meglepődtem. Miért harapjam meg? De azért megharaptam. Nagyon kemény volt. Mint az a burok, amely körbe vett mikor anyám hasában voltam. De ezt nem bírtam átharapni. Rosalie bólintott.

- Szóval az én bőröm neked kemény. Nos, nem baj.

Ezt, most nem értem. Miért baj, hogy nem bírom átharapni Rosalie bőrét? Hisz ő vámpír az ő bőre olyan, mint a márvány kemény és hideg. Persze, hogy nem bírom átharapni. Utána Rose és Jacob játszott velem. Nagyon jól szórakoztam. Már nagyon késő lehetett mivel korom sötét volt kint. Persze esett is. Itt mindig esik? Nagyon álmos voltam. Jacob is. Leült a kanapéra és elaludt. Rose a karjaiba tett. Nagyon meleg volt. Hamar el is aludtam. Reggel mikor felkeltem Jacob még aludt. Nem baj. Nyújtózkodtam és körbe néztem a szobán csak Rosalie volt itt. Mikor meg látta, hogy ébren vagyok, oda jött kivett Jacob karjaiból. Kivitt a konyhába meg etetett. Hol vannak a többiek? - kérdeztem.

- Bella hamarosan felébred. Mindenki fenn van vele, nehogy meg vaduljon. Érted? – kérdezte szomorúan nézve.

Értem. Bólintottam. Szóval lehet, hogy ma kell elmennem vagy neki elmennie, hogy életben maradjak. El kell mennem? – szegeztem kérdésem Rosalie-nak.

- Hát, lehet. De szerintem Edward és Bella menne el.

Nem akartam többet erről beszélni. Vajon meddig lesz ez így? Meddig nem láthatom egyik szülőmet se? Nem is akarok erre gondolni. Tudtam ez lesz életem leghosszabb napja. A várakozást így három napos koromban is gyűlöltem. Lesz ez jobb valaha is? Leszek valaha türelmesebb? Lehet, még nem tudom. Szinte észre se vettem és könnyek gyűltek a szemembe. Jacob felébredt és szomorú arccal mellénk ült. Nagy tenyerével óvatosan letörölte a könnyemet.

- Ne sírj! Kérlek ne! – mondta elfúló hangon.

Rosalie csendben maradt nem szólt egy szót se csak elfordította az arcát. Ha tudna sírni most, sírna. Elképzeltem, hogy néz ki apa, anya egymás mellé tettem őket és anya karjaiba magam képzeltem. Mintha egy családi kép lenne. Tudtam ez lehet, hogy soha nem fog be következni. De egy hamis emlék jobb a semminél. Sírni akartam, de tartottam magam nem akartam, hogy Jacob-nak és Rosalie-nak is rossz kedve legyen. Csendben várakoztunk. Nem szólt se a TV, se nem is beszéltünk. Dél lehetett mikor fentről morgást hallottunk. Rosalie felkapta a fejét. Magához ölelt. Óvatosan. Aztán tíz perc se telt el Mindenki jött le az emeletről. Titkon azt reméltem, hogy anya és apa is ott lesz köztük. De nem voltak itt.

- Elmentek vadászni. – nyugtatott meg Carlisle. – Nem sokára visszajönnek, és akkor lehet, hogy láthatod. De ne reménykedj! Bella még csak egy újszülött!

Jacob erre felhördült. Várakoztam tovább. Csendben és nyugodtam.

- Tegyük ki Bellát egy tesztnek! Várjátok ki a végét! Szóval, ha engem az nem bánt, akkor Nessie közelébe is mehet! Kérlek! – fogta a végére könyörgőre Jacob.

- Én egyet értek! – Szólt Rosalie.

Ezen meg lepődtem. Nagyon. Soha, de soha nem ért egyet Jacobbal. Akkor most miért? Ez is egy rejtély. Legalábbis nekem. Az idő lassan telt.

- Mindjárt itt lesznek. Ki megyek eléjük. – mondta nem túl lelkesen Jacob.

Jacob kimet mi pedig az üvegfalhoz álltunk. Rosalie tartott. Az erdőben két farkast pillantottam meg. Biztos Leah és Seth. Egy pillanat alatt el is tűntek a szemem elöl. Csend volt minden felöl. Csak halk légzéseket hallottam. A házat körül ölelő rét erdő felöli végén két alakot pillantottam meg. Kézen fogva jöttek. Egy nő és egy férfi volt. Apa és anya. Anya nem lélegzett. Lassan nagyon lassan közeledett felénk. Jacob elvigyorodott.

 - Én megmondtam, Bella. Egy torzszülött mutatvány vagy.

Erre anya is elmosolyodott.

- Vigyázz magadra, korcs szülött! – morogta apa.

 Anya mély levegőt vett.

- Nem, igaza van. A szemek aztán valamik, igaz?

- Totálisan hátborzongató. De nem olyan rossz, mint amire számítottam.

Anyám meglepettnek tűnt, de csak egy pillanatig.

- Nahát – köszönöm a meglepő bókot!

- Tudod, hogy értem. Meg mindig úgy nézel ki, mint te – valami

Olyasmi. Talán nem annyira, mint… de te Bella vagy. Nem gondoltam, hogy olyan érzés lesz, mintha meg mindig itt lennél. - Megint rá mosolygott anyára, de keserűség vagy neheztelés nem látszott az arcán. Aztán kuncogott és beszélt. - Akárhogy is, gondolom, elég hamar hozzá, fogok szokni ezekhez a szemekhez.

- Fogsz? - kérdezte anya összezavarodva. A szemei tágra nyíltak a csodálkozástól. Úgy látszik apa nem mondta el neki, azt hogy Jacob miért van még itt. Ebből baj lesz… Lassan apára fordította tekintetét.

- Köszönöm. – mondta – Nem tudtam, hogy képes leszel eltitkolni előle, ígéret ide vagy oda. Általában csak úgy mindent megadsz neki, amit akar.

- Talán abban reménykedek, hogy ideges lesz és letépi a fejedet. – sugalmazta vészjóslóan apa. Jacob felhorkant.

- Mi folyik itt? Ti ketten titkolóztok előttem? – követelte anya hitetlenkedve.

- Majd később elmagyarázom. – mondta Jacob öntudatosan, és témát váltott. – Először rendezzük le ezt a mutatványt itt az úton. – Provokálóan vigyorgott, közben lassan elindult anya felé.

Tiltakozó nyüszítés hangzott fel mögötte, és egy szürke farkas kiosont az erdőből. Mögötte egy magasabb homokszínű farkas jött.

- Nyugi, srácok. – mondta Jacob. – Maradjatok ebből ki.

Nem hallgattak rá. Követték, csak lassabban. Vészesen közel volt anyához.

- Gyerünk, Bells. Mutasd a legrosszabb formád.

A szürke farkas sziszegett. Anya hitetlenkedve nézte Jacobot. Mivel nem tudta, hogy miért van.

- Itt öregszem meg, Bella. – gúnyolódott Jacob. – Oké, gyakorlatilag nem, de gondolhatod. Gyerünk, szagolj meg.

- Ne engedj el. – mondta apának, nekidőlve a mellkasának.

Apa szorosabban fogta a karját. Anya megmerevítette az izmait. Idegesen beszívott egy kis levegőt. Kicsit zavart volt. Mély lélegzetet vett.

- Huh. Már értem, miről beszélt mindenki. Te bűzlesz Jacob!

Apa elkezdett nevetni, ahogy Emmett és a homokszínű farkas is nevető hangot adott ki. Apa keze anya válláról a csípőjére csúszott. A farkasok közül a nagyobbik közelebb ment anyához a szürke pedig hátrált jó sokat. Ekkor anya felénk fordult.

- Nézd, csak ki beszél. – mondta Jacob, színpadiasan befogta az orrát. De eközben csak vigyorgott. Apa átkarolta anyát. Valamit anya fülébe súgott. Anya szeme reménnyel telt meg.

- Oké, szóval átmentem, igaz? – mondta anya – Most elmondjátok nekem mi ez a nagy titok?

Jacob vigyora lefagyott az arcáról és nagyon ideges arckifejezést öltött fel.

- Semmi olyan, ami miatt aggódnod kellene ebben a pillanatban…

Emmett megint nevetett. Láttam anya arcán nagyon érdekli, miről van szó. De meghallotta a szívem szabálytalan verdesését. Ránk nézett, de nem látott, mert a napfény visszatükröződött az üvegen. Csak saját magát, Apát és Jacobot láthatta. Láttam, hogy mozog az ajka. Kibírtam olvasni az (nagyjából) a nevem. Apa alig hallhatóan válaszolt neki.

- Gyere és nézd meg. Tudom, hogy képes vagy kezelni a helyzetet.

Anya ajkai nem mozogtak, de súgott valamit, mert apa válaszolt.

- Természetesen.

- És Emmett és Jasper – minden esetre?  - ezt már hallottam.

- Vigyázni fogunk rád, Bella. Ne aggódj, résen leszünk. Egyikünk se kockáztatná Renesmee-t. Szerintem meg leszel lepve, hogy mér mennyire az ujjai köré csavart mindenkit. Tökéletes biztonságba lesz, nem számít, mi történjen.

Anya egyet lépett előre. De Jacob az útjába állt.

- Biztos vagy benne, vérszívó? – követelte apától, szinte könyörögve. – Nekem ez nem tetszik. Talán várnia kellene…

- Megkaptad a teszted Jacob. – vágott vissza apa.

Anya szemei kitágultak.

- De… - kezdte volna Jacob.

- De semmi! – mondta apa már dühösen – Bellának látnia kell a lányunkat. Állj el az útjából.

Jacob dühösen anyára meredt majd besprintelt a házba anyáék előtt. Apa morgott. Anyán látszott máshol jár. valamire nagyon erősen gondolt.

- Mehetünk? – kérdezte apa udvariasan.

Idegesen bólintott. Szorosan megfogta a kezét és bevezette a házba. Mindenki előttünk állt. Jacob nagyon közel jött Rosalie-hoz. Mind a ketten bele borzongtak ebbe a közelségbe. Előrehajoltam Rosalie karjaiból, kikukucskáltam Jacob mellett. Engem nézett. Le se vette rólam a szemét.

- Csak két napról maradtam le? – zihálta hitetlenkedve.

Végül is igaza volt. Sokat változtam a két nap alatt. A testem kétszer akkora volt mikor megszülettem. A hajam bronzszínű volt és fürtökben hullott le a vállamra. Én is őt néztem. Megnéztem az arca minden négyzetcentiméterét. Hasonlított az emlékeimben élő nőre. De mégsem ő volt. Most sokkal gyönyörűbb volt, mint akkor. Felé nyújtózkodtam. Majd meggondoltam magam és inkább Rosalie torkára tettem a kezem. Anya még mindig engem nézett. Megkérdeztem Rosalie-tól, hogy biztos Ő az anyukám? Rosalie megpaskolta a kezem.

. Igen, ő az.

 Néztem tovább őt, és rámosolyogtam. Tétovázva felém lépett. Aztán minden gyorsan történt. Emmett és Jasper anya elé állt. Vállat vállhoz vetve, kezük készenlétben. Apa megragadta anya karjait és szorosan tartotta. Carlisle és Esme is oda állt Emmett és Jasper mellé. Közben Rosalie az ajtó felé hátrálva. Előttünk Jacob jött védelmezve minket. Egyedül Alice maradt a helyén.

- Oh, bízzatok benne egy kicsit. – dorgálta őket Alice – Semmit se fog tenni. Ti is meg akarnátok nézni közelebbről.

Anya arcán látszott, hogy bízott magában és Alice-ben.

- Jól vagyok. – bizonygatta. Közben meg veregette apa kezét a karján. Majd tétovázva hozzátette. – Azonban maradj közel, minden esetre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés